Négy ember veszítette életét a népszavazáson
2008. március 9., vasárnap 16:36 InfoRádió / MTI

Négy haláleset történt a vasárnapi népszavazáson. Nagyharsányban a szavazatszámláló bizottság egyik tagja veszítette életét, míg másik három esetben szavazók hunytak el.

Reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyharsányban a szavazókör megnyitása előtt meghalt meg a szavazatszámláló bizottság egyik tagja.

Délelőtt a Győr közeli Nyúl községben egy 72 éves asszony vesztette életét, miután a szavazókörből kilépve rosszul lett és összeesett.

Szintén délelőtt a Borsod megyei Tornanádaskán a szavazóhelyiségben rosszul lett és meghalt egy 74 éves férfi.

Kora délután Miskolcon is életét vesztette egy választópolgár a népszavazás helyszínén.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Trizs községben 15 óra után félórára felfüggesztették a voksolást, mert rosszul lett a szavazatszámláló bizottság egyik tagja.

A területi választási bizottság közlése szerint póttagot hívtak a testületbe.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Kedves Hírháló Olvasók, itt az idő!

A jelek csak jöttek és jöttek. Augusztus 20-án óriási viharral, ma pedig négy ember lelte halálát a népszavazáson. Bizonyára a nap végén bejelentheti a népszavazást szervező, hogy sikeres volt. Ha így lesz, ha nem, egyébként is az ország helyzete úgy kívánja, hogy a nép elzavarja a rajta élősködő hazaáruló kormányát és az elhazudott 20 évet és az előtte eltelt évtizedeket új rendszerrel váltsa le.

A szavazatszámláló oldalunkon 2049+981+404 szavazatnál az alábbi állás látható:
(http://www.hirhalo.com/szavazas.php)

Az országos zarándokútra várók aránya
a leadott 404 válaszból
Ellenzi: 11    Nem rossz gondolat: 103    Máris indulna: 287
96.53%

Az EU reformszerződést megszavazók aránya
a leadott 981 válaszból 113 igen és 868 nem
11.51 %

Államforma pt %
1 Szent Korona Országa 1600
78.0
2 Népképviseleti demokrácia 305
14.8
3 Parlamentáris demokrácia 66
3.2
4 Alkotmányos monarchia 25
1.2
5 Elnöki rendszer 19
0.9
6 Császárság,királyság,fejedelemség 17
0.8
7 Tirannizmus 17
0.8


Az ellenzék végre tegye a dolgát, váltsa le és kérje számon a hazát rombadöntőket és kiárusítókat! Az értelmiségi végre tegyen értelmes összefogó és megoldást jelentő lépéseket! Ahogyan a szakember végzi szakmáját, munkáját értelemmel számonkérhetően, úgy tegyék az arra hívatottak dolgukat. Talán nem tudnak megbírkózni a rájuk bízott feladattal? Szóljanak és jön a segítség! Türelemmel vártunk eddig. Állampolgári kötelességünket, amit kértek megtettük...

Most pedig leteszem a tollat és reggel útnak indulok. Aki hasonlóan gondolja, tegyen ugyanígy és menjünk...találkozzunk. Sokan, többen, és mégtöbben, rengetegen, tömegesen!

Kovács János
Nemzeti Hírháló mindenes
06-70-223-8667

2008. március 10-én (hétfőn) este 22,30 órától Budapest, Margit sziget,
Szent Margit sírjánál engesztő virrasztás.
Engesztelő virrasztás kezdete: március 10-én (hétfőn) 22,30 óra.
Virrasztás befejezése 11-én (kedden) reggel 6,00 óra.
Virrasztást rendező személyek:
Dr. Halász József tel: 06-30-6163894
Perjés Andrea tel: 06-20-3921139

Szavazólapunkon már olvasható pár hete:

MI A VÉLEMÉNYE EGY ORSZÁGOS FELVONULÁSRÓL, ZARÁNDOKLATRÓL?
       
Népszavazás másnapján (2008. márc. 10) útnak indul az ország. Gyalogszerrel az utakon vagy járművel. A járművesek felveszik az út mentén vonulókat. Az út menti pékek kalácsot sütnek a búcsújárók számára, a tehenész gazdák tejet mérnek, a hentesek kolbászt, a halászok halat, a borászok bort hoznak, a leklészek lelkeket erősítenek, a rendőrök rendre vigyáznak, a bölcsek tanácskoznak, a zenészek zenélnek, a küldöncök, a hírvivők hírt visznek szerte az országban, szerte a világban, hogy a magyar feltámadt és kezébe veszi sorsát, az igazságáért útra kelt és vonul a törvény házába visszaállítani a régi és igazi rendet szolgáló ősi törvényt. Nincsenek pártok, nincs igazságtalan törvény, pusztán a magyarok-, a Kárpát Haza igazsága.
Ez csak akarat kédése, mert tudniillik mi vagyunk a nép...

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Megakadályoztak alkotmányos jogom gyakorlásában

A bolsevik törzsi összetartásról híres XIII. kerületben, ahol monolitként dacolnak az idö múlásával az urhatnám elvtársak, és ahol továbbra is tobzódnak az állampárti ösztönök, na itt Kádár elvtárs egykori kedvenc helyén megtiltották, hogy szavazzak! A bolsevizmus ösztönvilágától mélyen inpregnálódott igazgatási vezetök elöre leadták a nevemet a 8. számú szavazókörnek, hogy ha megjelenek akkor, ne engedjenek szavazni.

Részletek:

2008-03-09 reggel 7.00. órakor a választási értesítö alapján megjelentem a Bp. XIII. kerület 8. számú szavazókörében, ahol 304. sorszám alatt szerepelek a választók névjegyzékében. A választóívet a nevemnél aláírtam, de ez után nem szavazhattam.

Huzavona kezdödött, majd a bizottság egymás között egyeztetett. Kiderült, hogy a nevemet a XIII. kerületi önkormányzat, már korábban leadta a bizottság elnökének. Figyelmeztették a bizottság elnökét, hogy különösen figyeljenek, arra, hogy ha én (név szerint megadva) jelentkezem, akkor milyen okmányokkal igazolom magamat. A vezetö lelkére kötötték, hogy ha nem magyar személyazonosító igazolvánnyal, hanem némettel igazolom magamat akkor nem szavazhatok.

Tekintettel arra, hogy a bizottság tagjai a nevemet nem tudták hamar megjegyezni és a parancsot csak késön hajtották végre, ezért ameddig elszötymörögtek addig én az elém tett választóívet aláírtam. A bizottság tagjai (különösen annak elnöknöje) ragaszkodott a magyar személyi igazolvánnyal történö személyazonosításhoz.

Azt állapítottam meg, hogy a bizottság tagjai szabadon nem dönthettek ebben a kérdésben, mert elöre ukászt kaptak arra nézve, Illetve a kerület részéröl arra presszionálták öket, hogy az én esetemben, hogyan kell dönteni. Tehát az ügyben semmiféle döntési szabadsággal nem rendelkeztek. A kérdés a választási helyi bizottság tagjai körében nem is volt szavazásra bocsátva. Holott ezt törvényesen így kellett volna intézni. A választó jogomat, alkotmányos jogomat ezek alapján elvonták tölem.

Az eseményröl jegyzökönyv készült.

A jegyzökönyv (határozat szám 1/ 2008) elutasítást indokoló részében az szerepel idézet
"személyi azonossága megállapítására alkalmas okmányt bemutatni nem tudott"

Majd néhány mondattal lejjebb ez szerepel idézet
"nevezett személy német személyi igazolványával igazolta magát"

Tehát személyi azonosságom megállapítására érvényes okmánnyal rendelkeztem.
Olyan okmánnyal, amelyet a nemzetközi jog értelmében személyi azonosító okmánynak kell elfogadni. Egyéb okmányokból és nyilvántartásokból pedig magyar állampolgári jogállásomat minden kétséget kizáróan szintén és egyértelmüen levezethetö.

Bemutatásra került:
1) Magyar anyakönyvi kivonat
2) BM nyilatkozata arról, hogy a 1993. évi L.V. törvény 2.§ (1) bek. alapján magyar állampolgár vagyok
3) az állandó magyar Lakcímet igazoló Hatósági Igazolványom
4) a Magyar Köztársaság Személyi Azomosítót Igazoló Hatósági Igazolványom
5) a nevemre szoló és címemre kipostázott " Értesítés a választók névjegyzékébe történt felvételröl.

Ennek túloldalán az szerepel idézem "Szavazni csak személyesen lehet a következö, magyar hatóság által kiállított érvényes igazolvány(ok) bemutatásával; - a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány " vagy....
Én ennek a kritériumnak 3) szerint eleget tettem. Ezeket a bizottság tagjainak bemutattam. Ennek ellenére alkotmányos jogomat elvonták!

Ez a fenti eset egy jó példája annak a szánalmas jogértelmezési bizonytalanságnak, amely jelen esetben alkalmassá vált arra, hogy egy magyar állampolgártól a Magyar Köztársaság Alkotmányban szereplö és azt Öt megilletö alapjogát egy alacsonyabb szintü miniszteri rendelet végrehajtási utasításával felülírják ezáltal elvonják.

Itt kedves barátaim nem csak erröl van szó!
A demokrácia jognyagát, hogy szerkeszthetik és értelmezhetik, olyanok, akik apjuk nagyapjuk Vöröscsillag érdemérmére, valamint Munkás-Paraszt Hatalomért és Szocialista Hazáért -- hazaárulásért -- kapott bolsevik kitüntetésekre tekintettel jutottak felvételi vizsga nélkül a magyar jogtudományi egyetemekre majd ezután és idövel magasabb közigazgatási beosztásokba.
Ezek bolsevik palánták azért nem hullottak ki az egyetemröl menet közben, mert az egyetemi 3/3 összekötö tisztnek, vagy a területi Pártbizottság instruktorának a Marxizmus-Leninizmus tanszékek érintésével mindig voltak segélyezö telefonhívásaik. Melyik egyetemi tanár mert volna dacolni a proletár hatalommal, hiszen egy részük is korábban vérbíró volt.

Ti fafejü egykori bolsevikok!
Most nem szavazhattam. Nem fogadtátok el a német személyigazolványomat, hogy személyemet azonosítsátok. Most amikor három kemény igennel akartam volna szavazni. De akkor miért fogadtátok el, amikor az EU-s tagságott kellett megszavazni?

Itt a történet nem fejezödik be, erre majd a bíróságon kell választ adnotok.

Bodó Kirchsteuer Attila

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Példátlan rendőri készültség tapasztalható az Országház környékén
2008. március 9., 18:09 fidesz.hu

Példátlan rendőri készültség tapasztalható vasárnap délutántól az Országház környékén, az MTI helyszíni tudósítói szerint legalább kétezer rohamrendőrt vontak össze a Parlamentnél és a Magyar Televízió onnan nem messze fekvő székházánál.

A Kossuth Lajos térre vezető utcákat lezárták, ugyancsak rendőrök állják el az utat az MTV székházánál. Délután fél hattól már nem engedték le a Kossuth téri metró megállónál az utasokat.

A védőpajzzsal, rohamsisakkal és gázálarccal felszerelt rendőrök az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatánál, valamint a Vértanúk terénél, a Miniszterelnöki Hivatalnál, a Szalai utcánál állnak sorfalat a kordonok mögött, a téren lévő gyalogosokat a kordonon kívülre küldik. A kordonokkal teljesen körbezárt Kossuth tér környékén a rendőrök folyamatosan igazoltatják a kisebb csoportokban érkezőket, néhányuknak hátizsákját is átvizsgálják.

A Parlament mellett három vízágyú is felsorakozott. Az épület északi oldalában a parkoló területét teljesen megtöltötték a rendőrségi autóbuszok, mikrobuszok és járőrautók, míg a déli oldalon több teherautó is felsorakozott. A Kossuth Lajos tér közepén várakoznak a kutyás rendőrök.

Vasárnap estére két szervezet jelentett be megmozdulást a Kossuth Lajos térre, illetve a Szabadság térre.
(MTI)

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Molnár Tamás: VÁGYÁLMOK FOGSÁGÁBAN
Egy irracionális választás margójára
2008 Mar 07 ÚDK

Az őrület kezd lassan mindenkin felülkerekedni. Az általam legokosabbnak tartott közgazdász Bogár László már ott tart, hogy a három igenes népszavazással azonnal rendszert lehet váltani. Úgy tesz, mintha a kérdések az elfuserált alkotmányról, a csalásokra alkalmat adó választójogról, az elveszett magyar föld ügyéről, vagy legalábbis a lisszaboni szerződés ratifikálásáról szólnának. Orbán eközben az elveszett /eddig sem talált/ demokrácia visszaállításáról, Kövér meg arról papol, hogy aki nem megy el, és nem szavaz a Fidesz szája íze szerint, az kiiratkozhat a jobboldaliak növekvő táborából! Mit csinál ilyenkor egy nemzeti érdekvédő? Legkevesebb, hogy megbolondul.

Beleőrül abba, ahogyan a rendszerváltást teljesen elkúró tehetségtelen politikai garnitúra -saját jól felfogott elemi érdekei szerint-, már megint gátlástalanul hülyíti az elfáradt és depressziós lakosságot. Egy, a leszerepelt politikusok szociális helyzetét esetleg befolyásoló "népszavazás" /pártkampány/ hatása alatt, irracionális vágyakat gerjeszt az emberekben ez a teljesen felelőtlen és ötlettelen "jobboldali" politika. (A balliberális baromságokról, most ne is beszéljek!) Az a kizárólag nevében jobboldali politika tesz ismét hintába, amely többek között adós maradt a rendszerváltással, az elszámoltatással, és az ügynökügyek nyilvánosságra hozatalával. Az, amely hiányként tud csak elszámolni a pártatlan köztévével, a szavazatok újraszámlálásával, a kettős állampolgársággal, a hatékony polgári körökkel, az öszödi beszéd utáni ultimátummal, a tüntetők melletti szolidaritással, a következetes kordonbontással, a véresre vert emberek és politikai foglyok melletti kiállással, hogy csak az elmúlt évek legnagyobb eltusolt ügyeit említsem. Mindemellett a Fidesz, most teljesen taccsra teszi az ősszel esedékes Albert-házaspár által kezdeményezett átfogó javaslatot is. Ezzel szemben sajnos már megint előre látható, hogy mi fog történni: Maximum ötven százalékos részvétel mellett, első helyezést érnek el a távolmaradók, másodikként befutók lesznek az igenek, harmadikként végeznek a nemek, és végül negyedik helyezettként regisztrálnak majd az érvénytelen szavazatok leadói. Aztán a várva várt rendszer- és kormánybuktatás helyett jönnek majd sorban a következők.

   1. A bukott szocialisták még jobban összezárnak Gyurcsány körül. Sikerként fogják elkönyvelni a nagyarányú távolmaradók számarányát. Burkolt formában újabb adókat fognak emelni a kiesett költségvetési összegek pótlására. Rendteremtő szerepkörben azonnal rávarrják Orbánra az esetleges őszinte, vagy a titkosszolgálatok által szervezett utcai balhékat.
   2. A relatív nagyságú nem szavazatok visszahozzák a sírból a szétesett liberális törpepártot. Az SZDSZ ismét arra hivatkozhat, hogy támogatottsága jóval meghaladja az öt százalékot. A feltámadt szélsőséges minoritás sikeresen ugrasztja majd össze a pénztelen orvostársadalmat a kiszolgáltatott betegekkel.
   3. Az érvényes és "sikeres" népszavazás utcára viszi a felheccelt tömeget. A karhatalmi intézkedéseket követően a Fidesz és Orbán mossa kezeit /a pártszékházban mulatozik majd/, miközben ismét kihátrál a kormányt elkergetni akaró "szélsőségesek" mögül. Megint megismétlődik a felforrósodott indulatok jegelése, a Fidesz minden fórumon elhatárolódik majd a radikális változásokat sürgetőktől. A megalkuvó és képmutató politikai magatartás miatt tovább növekszik a társadalmi apátia.

Érdekes tehát ez a helyzet. Szó sincs itt már szociális népszavazásról! Van négy rossz választásunk, ami ráadásul a látszólag versengő, monopolhelyzetben lévő állampártok számára kizárólag igent, vagyis túlélést jelent. Hogy miért? Máris itt a magyarázat:

a. / Nyilvánvaló, hogy a politikától teljesen megundorodó állampolgárok számaránya lesz a legmagasabb. Az MSZP-t ráadásul segíti majd a lustaság, a butaság, a közöny, és az időjárás. Aki nem megy el szavazni, az áttételesen igent mond a posztkommunizmusra, az eddigi csalásokra, lopásokra és hazugságokra. Igent mond a Gyurcsány jelenségre, a reform-diktatúrára, az illegitim kormányra, az elcsalt választásra és az alkotmányellenes kormánykampányra. Igent az öszödi beszédre, a karhatalmi véres megtorlásra, a műveleti területre, és az ország további gyarmatosítására.

b. / Aki elmegy szavazni, de nemet mond a feltett három részkérdésre, az egyúttal igent mond a jelenlegi uralmi kasztra, a neoliberális szabadrablásra, az internacionalista gyökerű magyarellenes rasszizmusra és az agresszív tudatrombolásra. Igent a nemzeti érdekvédelem, a magyar identitás és kultúra kipusztítására. Igent az átláthatatlan korrupcióra, a politikai bűnözésre, a maffiaszerűen rejtett összefonódásokra.

c. / Aki elmegy szavazni, és három igent ikszel ezen a pártszimpátia /vezérszimpátia/ választáson, az egyúttal igent mond az elhazudott rendszerváltásra, a kommunistáknak menedéket adó gyáva álellenzékre, és a politikai esélyegyenlőséget teljesen felszámoló jobboldali egypártrendszerre. Igent mond a személyi kultusz jegyeit magánviselő Orbán jelenségre, a politikai kontraszelekciókra, és a hátsó pártmutyizásokra. Igent mond az euroatlanti kiszolgáltatottságra és a felhőtlen Likud barátságra, igent a nemzeti érzelmekkel és a határon túli magyarsággal történő spekulatív játszadozásra.

d. / Aki elmegy, de tudatosan érvénytelenné teszi szavazatát, végső soron szintén igent mond a kényszerhelyzeteket, zsákutcákat és csapdákat felállító szavazási szisztémára. Ezeknek a lázadó állampolgároknak azonban legalább vannak választható /pszeudo/ alternatív lehetőségei. Ha Kövér jobboldalról kirekesztő inkvizítori kijelentésére gondolnak, ráfirkálhatják a szavazólapra azt is: "Kapd be Fletó, nyald be Laca!" Ha arra a hajmeresztő kampányra gondolnak, ahol együtt baromkodik Sebeők és Kiszel Tünde, akkor ráírhatják akár azt is a szavazólapra, hogy "Hajrá Donatellácska!" Azok esetleg, akik megkapták a három párt agymosása mellé a Fidesz párttámogató sárga csekkjét /vizitdíját/ is, nos azok nyugodtan becsatolhatnak egy saját elmaradt közüzemi számlát a referendum mellé. (A Fidesznek egyébként kifejezetten jó bolt a népszavazás, a múltkori kettős állampolgárságról szóló akció során közel ötvenmilliót kaszált!) Ez hát szerintem a felingerelt állampolgárnak megengedett összes választás.

Nem lennénk azonban igazságosak, ha nem vázolnánk fel valamiféle kompromisszumos egérutat a megoldás irányába. Ehhez azonban vissza kell kanyarodnunk az Info rádióban elhangzott minapi Orbán interjúhoz. A jobboldal vezére ezt nyilatkozta arra a kérdésre, hogy a Fidesz odaáll-e az Albert-házaspár által kezdeményezett népszavazás mögé: "Egyenlőre örülünk, ha a 9-ét túléljük, úgy el vagyunk fáradva, hogy alig állunk a lábunkon. Fújjuk ki magunkat. Az civil kezdeményezés. Én általában nem támogatom azokat a kezdeményezéseket, amelyek fölöslegesen pártosítanak kérdéseket. Az megint csak nem pártkérdés, az egészségbiztosítás jövője. A civilek aktívak, fölemelték a zászlót, szurkolunk nekik."

Én most az egyszer, most még utoljára megfogadom Orbán Viktor bölcs tanácsát. Vagyis nem támogatom azokat a kezdeményezéseket, amelyek fölöslegesen pártosítják a népszavazás kérdéseit. Nem, mert következetes nemzeti radikális érdekvédőként nem hiszek már el semmit a jelenleg regnáló politikai garnitúrának! A hazug pártok most aktívak, megint felemelték a zászlót, szurkoljunk hát nekik. Szurkoljunk a lelátóról teljes erőbedobással! Hajrá Fidesz!

        Molnár Tamás

Ui: Változatlanul nem értem az ezerszer átvert nemzeti radikálisokat. 2002-ben egy százalékon múlott a jobboldali-nemzeti kormány megalakulása. A Fidesz nem akarta! 2006-ban két és fél százalékon múlott egy jobboldali-nemzeti kormány megalakulása. (Az első fordulóban át kellett volna szavazni úgy, ahogy azt a cserbenhagyott radikálisok tették a másodikban.) A Fidesz ezt sem akarta! Orbán később elismerte, hogy személyes politikai stratégiájának része a nemzeti radikálisok kinyírása. A Kossuth téri morális forradalom kifárasztását követően, most a lehető legradikálisabb eszközökkel mozgósít mindenkit a Fidesz, miközben már előre elhatárolódik az utcai rendszerváltóktól. Mi kell még a teljes önfeladáshoz? Naiv hit, vagy korlátolt ostobaság? Megvallom, nem tudom a választ.