URUK
  VISSZA KELL TÉRNÜNK A MÚLTHOZ,
  HOGY A JÖVŐT LÁTHASSUK
  MAGYAR ŐSTÖRTÉNELEM
  E-MAIL: manager@Magyarság.org   
  

URUK
AUTONÓMIA - TRIANON -
JOGI HELYZET
ELŐRE HOGYAN CSINÁLJUNK EGY
NEMZETI PÁRTOT
THE HUNGARIAN CONSTITUTION A MAGYAR ALKOTMÁNY
www.arpadhir.hu www.arpadhir.hu www.arpadhir.hu www.arpadhir.hu www.arpadhir.hu

Az ÁrpádHír Világtelevízió ügyvédi felszólítást intézett a szerverét jogtalanul lefoglaló Datanet Kft-hez, hogy egy napon belül tegye lehetővé a televízió szerverének elszállítását.

 

Az ÁrpádHír Világtelevízió tevékenységét három héttel ezelőtt bénította meg a fent nevezett internet szolgáltató, amikor jogtalanul lefoglalta a több mint 100 millió forint értékű tévéfelvételt tartalmazó ÁrpádHír-szervert.

 

„A vonatkozó jogi szabályozás nem tartalmaz olyan lehetőséget, amely szerint a volt szerződő partner Önöknél levő vagyontárgyát a szerződés megszűnését követően is tovább birtokolhatnák és a tulajdonos rendelkezési jogát bármilyen módon korlátozhatnák” – áll a dr. Király – dr. Turóczy Ügyvédi Irodának a Datanet Kft-hez intézett felszólításában.

 

Budapest, 2008. február 29.

 

MVSZ Sajtószolgálat

 

 

Petőfi Sándor:
JÖVENDÖLÉS

"Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.

Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent."

'Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.' -

És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.

Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.

Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.

De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.

Pokollá lett az érzelemláng,
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.

Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:

'Halál, ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég... vagy álmunk is hazud?...'

"Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él."

Kecskemét, 1843. március 5-e előtt


BR>Jézus halotti leple mégsem hamisítvány?
2008/02/25 - 20:58
SzKR

Új vizsgálatokkal ellenőrzik Oxfordban azt a húsz évvel ezelőtti állításukat, amely szerint a torinói lepel középkori hamisítvány. A világhírű laboratórium vezetője elismerte: nem kizárt, hogy pontatlanul végezték el a radiokarbonos kormeghatározást.

A torinói lepel a leghíresebb keresztény relikvia, amely a hívők szerint Jézus testét őrizte a keresztre feszítés után. A leplet többször megvizsgálták már, például az Oxfordi Egyetem laboratóriumában is, ahol húsz éve megállapították, hogy a lepel hamisítvány, amely a középkorban készült.

Nincs azonban kizárva, hogy tévedtek, és a leplen található szennyeződés miatt hamis eredményre jutottak - ismerte el a laboratóriumot vezető Christopher Ramsey professzor, aki ugyanakkor azt is hozzátette: azon azonban nagyon csodálkozna, ha a következtetésük hibásnak bizonyulna, különösen, ha "több ezer évet tévedtek volna".

A fejlemény mindenesetre ismét felizzította a torinói lepelről szóló vitát. A négy méter hosszú vászonlepelből vett darabokat egymástól függetlenül vizsgálta meg a zürichi, az arizonai és az oxfordi laboratórium az 1980-as évek végén, hogy meghatározzák a lelet korát.

A keresztények legnagyobb rémületére a kutatók arra a következtetésre jutottak a radiokarbonos kormeghatározó vizsgálat alapján, hogy a leplet 1260 és 1390 között készítették, vagyis az egy középkori csalás eredménye.

Még Anastasio Alberto Ballestrero torinói bíboros is elképzelhetőnek nevezte, hogy a relikvia talán nem több beugratásnál.

A vizsgálatokat 1988-ban végezték, és azóta több elmélet is napvilágot látott arról, mi vezethetett téves eredményre. Ezeket a felvetéseket azonban eddig a tudósok mindig elhárították. A tudományos érvek ellenére sokak meggyőződése, hogy a lepel eredeti.

Ramsey professzor, aki a radiokarbonos kormeghatározás szakértője, most új kutatásokat végez, amelyek megmagyarázhatják, hogyan "játssza ki" egy eredeti vászonlepel a műszereket. Az eredményeket a jövő hónapban hozza nyilvánosságra abban a dokumentumfilmben, amely a torinói lepelről szól, s amelyet a BBC húsvétkor sugároz majd.

Annyi már kiderült, hogy a "bűnös" a szennyeződés; ha az két százalékban változik, akkor máris 1500 évvel tévednek az anyag korát illetően - magyarázta David Rolfe, a dokumentumfilm rendezője.

A filmben egyébként beszámolnak majd azokról az új archeológiai és történelmi bizonyítékokról, amelyek alátámasztják azt a véleményt, hogy a lepel valóban eredeti temetési öltözék.

Érthetetlen

Soha senki nem merte megkérdőjelezni, hogy Mohamed próféta élt-e, soha senki nem vonta kétségbe, hogy az Ószövetség eseményei valóban megtörténtek. De Jézus Krisztust nem mint valaha élt személyt, hanem mint mítoszt próbálják meg lenyomni az ember torkán. Ami sokkal könnyebben megy nekik mint hinnénk. De egy dolgot nem szabad elfelejteni: ez hit és nem tudás, a hit dolgában pedig nincs helye racionalitásnak. A hit még mindig az a tudati állapot, amivel valaki magyarázza a világ számára érthetetlen és racionálisan felfoghatatlan részleteit. Ebből a megközelítésből az, hogy a torinói lepel valódi-e vagy sem, teljesen lényegtelen.

(the daily telegraph-inforadio)


A hazugság mindent belep

Itt az ideje, hogy valami nagyot tegyünk. A hazugság, mint a levegőből rád szálló por, mindent belep, behatol szinte a bőröd alá is, s ha nem találsz rá az ellenszerére, a végén megszokod. Az embernek nyugodt lelkiismeretre van szüksége, különben fészkelődik, kínosan érzi magát, mint aki úgy jár, hogy kavics van a cipőjében. A kavicsot ki kell venni, a lelkiismeretet pedig meg kell nyugtatni. Ekként lehet és kell állandóan hangoztatni, hogy a hazugság nemhogy nem bűn, hanem természetes.

Az agymosás és az önagymosás lényege, hogy másként nevezzük el a dolgokat. Valaha a hazudozást pártosságnak nevezték, ekként feladatnak tekintették, még iskolai tétel is lett belőle, bonyolult eszmefuttatások az irodalom pártosságáról. Ahol a lírának is pártosnak kell lennie, mit várhatunk az újságírástól?

Ahogy változtak az idők, a pártosság fogalma is megfakult, s egy jó ideje nem is illik beszélni róla. Ma kampánynak nevezik, s bizonyos fokig a politikusok privilégiumának tartják.

A siker receptje ma a következő: 1. Hazudj akkorát, hogy arról józanul gondolkodó ember úgy vélje, ekkorát nem is lehet hazudni. 2. Ha az ellenfeled megszólal, azonnal támadd meg, hogy hazudik. 3. Ha úgy véled, hogy rád bizonyulhat, hogy nem mondtál igazat, támadj vissza, s hozzad döntetlenre a dolgot: mindenki hazudik, hiszen kampány van.

A döntetlenre játszás kiváló szakértői élnek közöttünk. A minap az egyik televízió riportere dohányzáson kapta a parlamentben Katona Bélát. Amikor a riporter megkérdezte, miért dohányzik itt, ahol ez tilos, szemrebbenés nélkül azt mondta: nem is dohányoztam. De hiszen láttam, így a riporter. Na és? Egy állítás, egy tagadás  ez volt a válasz.

Hazugság ügyben ezt a döntetlent boldogabb országokban egyébként maga a sajtó intézi el, a független sajtó.
Nekünk ez nem adatott meg. A média nem tudta levetkőzni a pártosságot, ami lerakódott rá (is), mint a guanó. Most viszont mi magunk kerülünk döntési helyzetbe. Március 9-e a hamisságról és a tűrésről szól. Kiderül: tűrjünk-e még, vagy megálljt parancsolunk. Módunkban van nem tűrni tovább. Talán megfakultak azok az emlékek, amelyekkel öt évtizede megtörtek bennünket. Talán felemelhetjük végre a fejünk, s egy békés, demokratikus módon kimondhatjuk: eddig és ne tovább. Ha innen nézzük: forradalmi tett lesz az igenek győzelme. Vértelen megmozdulás. Tankok helyett szavazófülkék állnak rendelkezésre a hatalmi gőg megfékezésére. Így leszünk méltók a Filep Istvánok emlékéhez.

Ugye felnövünk a feladathoz? Barátsággal köszönt:
Surján László MKDSZ hírlevél


A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához
   
Tisztelt Alkotmánybíróság!

Én, Ágoston Tibor 4030 Debrecen város polgára / született: Nyíregyháza 1965.03.21. anyja neve: Dibáczi Piroska/ a parlament által 2007.dec.17.-én, és 2008.febr. 11.-én elfogadott EBP szóló törvény utólagos normakontrollját kérem.

Már a törvény megszavazásának körülményei is sértik az alkotmányt:

20§ (2) Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik
20§ (4) Az országgyűlési képviselőt függetlenségét biztosító tiszteletdíj....


Ez a függetlenség a pártfegyelem betartatása, lehetséges szankciók, pénzbüntetés kiszabása által sérült.

26§(6) A népszavazásra bocsátott törvényt a köztársasági elnök csak akkor írja alá...

Az egészségbiztosítással kapcsolatosan jelenleg népszavazási kezdeményezés van folyamatban.

35§ (1) (g) A Kormány meghatározza a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét és biztosítja az ezzel magvalósulásához szükséges feltételeket.

Ez a paragrafus már korábban is / az ágyszám csökkentéssel, mentőszállítás, kórházbezárás/ sérült, a jelenlegi törvény éppen az ellátás állami rendszerét kívánja megszüntetni.

36§ Feladatának ellátása során a Kormány együttműködik az érdekelt társadalmi szervezetekkel.

Sem a törvény megalkotása előtt, sem közben, sem azóta nem volt ilyen jellegű együttműködési törekvés.

70/D§ (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.

Szintén a korábbi döntések során már sérült, mert a lehető legmagasabb szintű ellátásból visszalépés történt, az üzleti alapon működő biztosítók tovább rontják ezt a jogi lehetőséget.

70/E§ (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz...

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.


Ha megszűnik a társadalombiztosítás, helyette 22 EBP lesz magántőke bevonással ez az alapvető jog sérül a leginkább.

Mivel a törvény szó szerinti szövege elsősorban a pénztáralapítással, az üzleti működés szabályozásával foglalkozik, a betegellátás módjáról, az ellátás köréről stb. csak rendeletek útján kíván később rendelkezni, így a kifogásolható részletek nem sorolhatók fel.

Véleményem szerint ez a törvény szó szerint nem mondja ki, csak sugallja azt, amitől minden magyar állampolgár tart, hogy üzleti alapú, profitorientált lesz és nem a biztosítottak érdekeit fogja elsősorban szem előtt tartani.

Ugyanakkor felmerül az a kérdés is, van e joga az járulékfizetőknek beleszólni a jelenlegi OEP vagyon szétosztásába, felmondhatja e a Kormány ezt az évtizedes szerződést, mely a befizetések alapján egészségügyi ellátásra és nyugdíjellátásra jogosította a biztosítottakat és szolidaritási alapon a rászorulókat? Másik kérdés: milyen választási lehetősége van akkor, amikor kötelező a biztosítás, ugyanakkor nem szólhat bele melyik "pénztárral" pénzintézettel köthet szerződést?

Tisztelettel kérem az Alkotmánybíróságot, hogy ezeket a kérdéseket bírálja felül. Ugyanakkor kérem, vegye figyelembe, hogy a jogban járatlan vagyok és szeretnék nem csak szó szerinti megfogalmazásokra, hanem elsősorban tartalmi értelemben választ kapni arra, hogy a jelenleg elfogadott EBP szóló törvény alkotmányos-e, figyelembe véve az állampolgárok további egészségére, morbiditására és mortalitására a népesedés alakulására kifejtett hatását is.

Tisztelettel

Ágoston Tibor
Debrecen, 2008. február 26.
Debrecen város polgára

Polgár Info


Én (ÉN, ÉN, ÉN) boldoggá teszlek titeket, ha beledöglötök is!!!

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja előestéjén, február 24-én mutatták be az Uránia filmszínházban a Hóhér vigyázz! című filmet Wittner Máriáról, arról a megalkuvást nem ismerő kristály keménységű asszonyról, aki élete küldetésének tekinti, hogy 1956 kivégzett hőseinek szószólója legyen.

Ez az iszonyatos XX. század nem egy, hanem két magyar Jeanne d'Arc-ot vajúdott ki magából. A mártír szigorlóorvos Tóth Ilonka mellett Wittner Máriát, aki hajszál híján, de elkerülte az akasztófát, az élete mégis sorstragédia. Életben maradni, megalkuvást nem ismerő hírvivőként, nem mindig könnyebb, mint mártírhalált halni egy magasztos eszméért: a szabadságért...

Siklósi Beatrix és Matúz Gábor hibátlanul tökéletes alkotása olyan hatást váltott ki, hogy a zsúfolásig megtelt gyönyörű filmpalotában a közönség hosszú percekig állva tapsolt, a vastaps után pedig elénekeltük a Himnuszt, aztán a Székely Himnuszt, aztán a Boldog Asszonyanyánkat végül pedig a Szózatot.

A katarzis még másnapra sem múlt el, ezért nehezen szántam rá magam arra, hogy meghallgassam a parlamenti közvetítésben Gy. F. legújabb produkcióját. - Mi lesz március 9-e után? - hangzott a szokásosan provokatív hangvételű, (ál)önbizalomtól duzzadó kérdés, amelyre mindjárt meg is adta az (ál)frappáns választ: Március 10-e! A Nap ugyanúgy felkel, mint máskor, a kormány pedig a helyén marad.

Na ja. Az istenek szokták tudni a jövőt.

És akkor hirtelen eszembe villant, hogy milyen Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját tartjuk mi a beszéd elhangzásának napján, február 25-én? Hiszen ez az ember, ez a kormány, ez a beszéd (meg a többi) maga a velünk élő kommunizmus! Mert nem az a legszörnyűbb, ahogy Navracsics Tibor és Semjén Zsolt válaszára vigyorgott (vicsorgott?) ez a Gy. F., meg a többiek, akik erőltetetten nevetgéltek bele a kamerába, utánozva a bölcs és bátor vezért.

Hanem a legszörnyűbb megint csak a mögöttes tartalom. Mert kinek és mit üzen ez a pökhendi mondat, hogy ugyanúgy felkel majd a Nap, meg hogy a kormány ugyanúgy a helyén marad? Először nézzük, hogy kinek? Nem a Fidesznek, nem a KDNP-nek, hanem a népszavazásra készülő magyar népnek. És mit? Azt, hogy ne fárasszátok magatokat, teljesen lényegtelen, hogy ti mit akartok, fikarcnyi jelentősége sincs annak, hogy élni kívántok nagy nehezen kicsikart alkotmányos jogaitokkal! Hát nem tanultatok az 50. évfordulóból? Hát nem értettétek meg, hogy ünnepelni sincs jogotok?

Mindenre csak nekünk van jogunk: az ünneplésre jól elzárt kordonok mögött, nélkületek titeket, a népet, ha-ha-ha, továbbá a hazugságra, a csalásra, az összeharácsolt milliárdokra. Fogjátok már fel végre, hogy nincs más út, mint amit én (ÉN) kijelölök.

És ez volt a kommunizmus lényege. Ez a kóros, magát tévedhetetlen istennek képzelő küldetéstudat, amely 100 millió áldozatot követelt a világban. Ennek a hihetetlen, de mégis megtörtént iszonyatnak a lényege egyetlen mondatban így fejezhető ki:
Én (ÉN, ÉN, ÉN) boldoggá teszlek titeket, ha beledöglötök is!!!

Honfitársaim! Ne dőljetek be ennek a galád hitetésnek! A rendszerváltási kísérlet olyan volt, amilyen, és ott tartunk, ahol tartunk. De! Mégiscsak lesz egy népszavazás! És lesz majd országgyűlési választás is! Hogy mikor? Ki tudja? Én nem vagyok jövőbe látó isten, mint Gy. F. De hogy rajtunk is múlik, azt tudom. És én most leírhattam ezeket a sorokat, és ti elolvashatjátok! És ti is leírhatjátok, elmondhatjátok már, amit gondoltok, és mi elolvassuk és meghallgatjuk! És ne felejtsétek el a lényeget! A forradalom 50. évfordulóján még lerohanhattak, véresre verhettek, megvakíthattak, megcsonkolhattak minket, demokratikus jogainkkal élő békés ünneplőket, de: már nem akaszthatnak! Sem saját elvtársat, sem minket.

A Hóhér vigyázz! című film egyik döbbenetes erejű jelenete az volt, amikor a jól ismert, de borzalom nélkül nem nézhető Károly körúti csuklyásroham ütlegelései, taposásai közben felhangzott az Egmont-nyitány forradalmi zenéje, amely, amíg magyar él a földön, '56 örök jelképe marad.

És ekkor hirtelen megértettem, hogy ezek a súlyosan bántalmazott, vétlen emlékezők '56 forradalmának örökösei. Mert ekkor, az 50. évforduló miatti rémületében átlépett egy határt ez a kommunizmusba oltott vadkapitalizmust játszó posztkommunista-újkapitalista nomenklatúra, élén a bátor és bölcs Gy. F.-el, aki a pökhendi (ál)magabiztosságában halálosan fél. Erre meg is van minden oka.

És ez a demokráciákban elképzelhetetlen, poszkommunista terror fokozatosan egyre több ember szemét nyitotta fel. Százakét, majd ezrekét, mára már milliókét. Közülük sokan azt is tudják, hogy nemcsak a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról fogunk szavazni március 9-én. Hanem a demokráciáról, az emberi méltóságról és a szabadságról is.

Mikó Eszter


Pert vesztett Kövér László az MVSZ ellen
2007-03-22. 13:22:10 Neményi.Net

Kövér Figyes Béla volt nagyapja Kövér Lászlónak...ezek szerint a bíróság tényekből indult ki!

Könyv: A történelmi Magyarország sírásói I.kötet.
A proletárdiktatúra rémtetteinek krónikája 1919.
MMV.kiadó. 192.oldal.

Kalocsa tragédiája (109-113.oldalak)

A kalocsai halálos sorsolás - Kohn-Kerekes intim naplójegyzetei - Szamuely Tibor oroszországi gonosztettei a magyar hadifogoly tisztekkel -Hogyan fejeződött be a vérszomjas terrorvezér élete? - A savanyúkúti, dráma részletei - A vörös forradalmi törvényszék egyetlen igazságos ítelete - Szamuelyék csendőráldozatai

A dunapataji véres, kegyetlen napok után Kalocsán folytatódott az ellenforradalom leverése, de itt már könnyebb dolguk volt a vörös katonáknak és a Lenin-fiúknak, mert a dunapataji események után az ellenforradalmárok itt sem tudtak a túlerőnek ellenállni, s mire Szamuely az ő csapatával megérkezett, az újra lábra kapott direk tóriumi tagok és vörös katonák már összefogdosták az ellenforradalmárok nagy részét és a kalocsai törvényszék fogházába hurcolták őket. (Szamuely Tibor bevonulásakor tehát őt és vele lévő öccsét, Lászlót, előzékenyen odakalauzolták büntetni.

A két Szamuely megkezdte a kihallgatásokat. A foglyok nevét felírták egy papírlapra, majd mindegyikükhöz két-három kérdést intéztek, amire azok válaszoltak. A kérdések után a vallatok a nevek mellé bizonyos jeleket tettek, s amikor végeztek a kihallgatásokkal, az ívről először 16 nevet olvastak fel, mint olyanokat, akik egyforma jelet kaptak: - a halál jegyét, mert erre á 16 ártatlan emberre halál várt...

- Halálra vannak ítélve! - mondotta Szamuely, és már át is adta őket embereinek, akik az áldozatokat a Fő utcára vezették, ahol mindegyiküket egy-egy-egy fára felakasztották. Hogy az odakísérés nem ment csöndben, az szinte már megszokott dolog, mivel útközben durva szitkokkal illették őket, és ököllel, puskatussal bántalmazták azokat az ártatlan embereket, akiknek már csak néhány percük volt hátra a földi életből...

A kegyetlen kivégzések aposztrofálására ismét Kohn-Kerekes szavait kell idéznem, aki így nyilatkozott:
"Kalocsán a tizenhat halára ítélt közül én ötöt akasztottam fel, - minden érzés nélkül. Úgy végeztem már azt a munkát, mintha legalább is a civil foglalkozásom lett volna. Az akasztások úgy történtek, hogy az illetőket székre állítva a készre csinált hurkot a nyakába tettem, a kötél másik felét egy faágra erősítve, a széket kihúztam alóla." A tizenhat akasztással nem fejeződtek be a kalocsai borzalmak sem, mert a törvényszék udvarán a terroristák még két ellenforradalmárt agyonlőttek.

A kalocsai forradalmi törvényszéknek azonban ez a tizennyolc gyilkosság nem volt elég, hanem húszra kerekítették ki az áldozatok számát azzal, hogy még két ellenforradalmárt ítéltek halálra, akik közül az egyiket ugyancsak a törvényszék udvarán fő-belőttek, míg a másikát egy fára felakasztották.

Ezt a két gyilkosságot - amely kegyetlenség tekintetében nem maradt a Szamuely-féle gyilkosságok mögött - Prosszer Antal politikai megbízott, Kövér Frigyes Béla, Boros Sándor és Budai Ferenc vörösőrök hajtották végre.

A kommün bukása után Prosszer Antalt, Kövér Frigyes Bélát és Boros Sándort halálra ítélték, azonban csak Prosszert végezték ki, míg Kövért és Borost kegyelemből életfogytiglani fegyházra ítélték, illetve Budait 15 évi fegyházzal sújtották. Ők hárman azonban, mint cserefoglyok, Szovjet-Oroszországnak adattak ki.

Amikor Szamuely az ítélkezést, terroristái pedig a gyilkosságokat Kalocsán befejezték, az érseki palotába mentek, ahol úgy Szamuely, mint a Lenin-fiúk, nemtelen cselekedeteik után jól belakmároztak. Most ismét vissza kell térnünk Kohn-Kerekeshez, aki erről a lakmározásról szó szerint így emlékezett meg:
"Délben egy kicsit kevés volt az ennivaló, amiért megijesztettük a konyhamestert, hogy vacsorára pótolja ki az ebédet. Erre ő ki a akarta magát tüntetni és vacsorára volt: leves, libasült salátával, borjúpörkölt - amiből már nem nagyon tudtak enni - s végül mákos tészta. E fényes vacsorának mindenki örülve, e szavakat rebesgette: hát vagy van ellenforradalom, vagy nincs.

Szamuely minden községre vagy városra, ahol részt vettek az ellenforradalomban, nagy hadisarcot vetett ki, még pedig pénzben, marhában, zsírban, szalonnában és hasonló dolgokban. Akik résztvettek az ellenforradalomban, azoknak egész vagyonát elvettük, a hiányzó pénzt pedig a vagyonosabb osztálytól kellett behajtanunk."

Szamuely Tibor a magyarországi kommunizmus legfiatalabb népbiztosa volt. Ez a harmincadik életévét még be nem töltött alacsony termetű, sápadt arcú, vézna, tüdővészes külsejű fiatalember pályafutását, mint újságíró kezdte. Azok közé a szürke emberek közé tartozott, akik pályájukon tehetség hiánya miatt nem képesek az ismeretlenség homályából előtűnni. Mint újságíró nem tudott magának nevet szerezni.

A világháború vége felé Oroszországba került, ahol az iskolázatlan és műveletlen tömegek között nem volt nehéz kitűnnie. Lazító cikkeivel, nemzetellenes, internacionalista magatartásával ebben a bolsevik fészekben csakhamar magára vonta Leninnek és a többi orosz forradalmárnak a figyelmét.

Abban az időben az ugyancsak ott tartózkodé Kun Béla és Vántus Károly* mellett még őt szemelték ki az orosz bolsevik vezérek arra, hogy Magyarországon a kommunizmust megteremtsék. Az ennek sikerére kilátásba helyezett nagyhatalom őt is éppen úgy elvakította, mint Kunt és Vántust.

Ténykedése eleinte abban merült ki, hogy lazító iratokat szerkesztett, s ezeknek hazánkba való becsempészését igyekezett előmozdítani. Később "tanára" lett a Moszkvában felállított magyar agitátoriskolának, ahol úgyszólván csupa igen minimális iskolai képzettséggel és intelligenciával rendelkező, kommunista elvekkel telt tömegeket tanított azokra az eszmékre, amelyeknek megértése magas képzettséget és igen nagy társadalomgazdaságtani és politikai előtanulmányokat igényelnek. Fanatizmusa imponált az orosz vezetőknek, és ezért az ott sínylődő magyar hadifogolytisztek között - akik nem léptek be a vörös gárdába, nem rajongtak a kommunista eszmékért, még kevésbé a csőcselék uralomjutásáért - előbb felügyeleti, később pedig ítélkező hatalmat nyert.

Ennek a hatalomnak azután szomorú vége lett, mert ez a beteg fantáziájú ember a szovjet elvtársakkal igen sok magyar tisztet megöletett azért, mivel azok nyíltan ellene voltak annak, hogy hazánkba az ottani bolsevik eszméket becsempésszék, de még inkább annak, hogy az ottani uralma itt is megteremtsék.

- Hogyan valósítjuk meg a kommunizmust Magyarországon, ha még itt a magyar fogolytáborban is ellenzői akadnak! - érvelt azok előtt, akik tömeges gyilkoló intéz kedéseit kifogásolták, vagy kritika tárgyává tették. S az érv hatott!

Teljes írás: http://www.nemenyi.net/reszletes.asp?MainID=1&HirID=19147

 

 

Harmadszor gyalázták meg a magyar nemzeti lobogót

Budapest szívében, az amerikai nagykövetség színe előtt

 

Az előző esetet követő harmadik napon, 2008. február 27-én újabb, ezúttal súlyosabb gyalázat érte a magyar nemzeti lobogót a budapesti Szabadság téren. Ezúttal emberi ürülékkel.

 

A takarító felszereléssel a helyszínre érkező MVSZ munkatársak azt tapasztalták, hogy a hétfői esethez mérve nagyobb adaggal öntötték le az nemzeti zászlót tartó piramison feltüntetett magyar nyelvű szöveget. Ezúttal már az is egyértelműen megállapítható volt, hogy a leöntött anyag emberi ürüléket tartalmaz – tájékoztatta az MVSZ Sajtószolgálatát az Ereklyés Országzászló Mozgalom megbízottja, Okos Márton.

 

Okos Márton megkereste a környéken tartózkodó, a szovjet megszállók emlékét megörökítő építményt éjjel-nappal őrző rendőröket, akik elmondták, hogy ők is észlelték a történteket, és jelentették azt feletteseiknek. Ám az illetékes közölte velük, hogy a magyar nemzeti lobogó őrzése nem tartozik hatáskörükbe.

 

Még a takarítás megkezdése előtt Okos Márton bement a karnyújtásnyira lévő közszolgálati MTV portájára, ahonnan próbálta értesíteni a Híradót. Többszöri próbálkozás után, mikor már erélyesen hivatkozott a közszolgálati MTV adófizetői fenntartására, az elnöki titkárság kapcsolta László Péter kommunikációs igazgatót. Az igazgató meghallgatva a történteket, közölte, hogy a híradó munkatársai saját körben döntik el, hogy mit tartanak országos érdekeltségre számítónak. Ekkor Okos Márton azzal próbált érvelni, hogyha valamelyik kisebbség ereklyéjével történne ilyen, akkor valószínű nem így állna hozzá. Erre az igazgató válasza az volt, hogy ez egy magánvélemény. Mire a válasz: lehet, de a tapasztalatokból levont következtetés is egyben.

 

A Magyarok Világszövetsége újabb feljelentést tesz a rendőrségen. Ugyanakkor kéri a Budapesti Rendőrkapitányságot, hogy ha már úgyis temérdek pénzt költ a szovjet megszállók emlékművének őrzésére, őrködjék a magyar nemzeti lobogó fölött is, amelyet három hónap leforgása alatt harmadszor gyaláztak meg nagy nyilvánosság előtt Budapest szívében, az amerikai nagykövetség színe előtt.

 

Budapest, 2008. február 28.

 

MVSZ Sajtószolgálat

 

Honvédek, szentek és a magyar nemzet

Helyszínek: Passau, Pocking, Aachen

 

Február 29. és március 2. között hivatalos németországi úton vesz részt a Magyarok Világszövetségének elnöke és tiszteletbeli elnöke.

 

Patrubány Miklós és Rácz Sándor a Német Hadsereg Tartalékos Tisztjeinek Szövetsége (Verband der Reservisten der Deutschen Bundeswehr) meghívásának tesz eleget.

 

Február 29-én, pénteken este Passauban tartanak előadást Magyarország úja 1956-tól a NATO- és az EU tagságig címmel.

Ezt megelőzően, 13 órakor a Szent István király bajor felesége, Boldog Gizella ereklyéit őrző Passau-i alsóvárosi kolostortemplomban (Niederburger Klosterkirche) virágokat helyeznek el.

 

Szombaton, március 1-én, 11 órakor Pockingban katonai tiszteletadással koszorút és élő virágot helyeznek el a második világháborúban bajor földön hősi halált halt magyar honvédek sírkertjében. A magyar alapítású Szent György Lovagrend németországi tagjai rendi egyenruhában lesznek jelen.

 

Az MVSZ vezetői vasárnap, 11 órakor az Aachen-i Magyar Klubban tartanak előadást, majd megkoszorúzzák Szent István király szobrát az Aacheni Magyar Kápolna előterében.

 

Budapest, 2008. február 28.

 

MVSZ Sajtószolgálat

 

Magunkfajták
Kedves öreg barátom esete a Délpesti kórházzal!

Öreg barátom X-úr beteg, Megjárta a pszichiátriát, szervi bajokkal is küszködik. Öt agyiér-infarktus után, és cukorbetegséggel hadakozva testileg, szellemileg megfáradt. A minap a vérnyomása 230-ra szökött, a lába lemerevedett, alig tudott járni. Nem panaszkodós, most mégis mentőt kért. Elsősegélyként a család beadott neki vérnyomás-csökkentőt, és kihívta a "megreformált" mentőszolgálatot.

A pökhendi mentősök - mentőorvos nélkül - megérkeztek. Ezúttal a menetidővel nem volt gond, viszont X-úr feleségének nem engedték meg, hogy a férjét bekísérje. "Ez ma már így van, ezt kell megszokni",- mondták. Másfél óra múlva az asszony érdeklődött. Egy minősíthetetlen hangon vakkantó nőstény alkalmazott - megfelelő kioktatás után - közölte, hogy érdeklődjön a feleség mintegy négy-öt óra múlva, és az asszony méltatlankodására lecsapta a telefont. Ekkor X-úr lánya - kissé erélyesebb hangon - hívta a kórház igazgatóságát.

Úgy két óra elteltével megcsörrent a feleség mobilja. Felhívta a kórházból egy úr, név szerint Szabó Péter, aki akkora már harmadszorra hívta az asszonyt, azzal, hogy X bácsi jól van, megvizsgálták és most semmi beavatkozást nem igényel. De majd szükség lesz agyi értágításra. Majd egy hónap múlva, (hogy addig mi lesz, azt nem mondta Szabó úr. akiről nem tudni, hogy orvos-e, vagy mondjuk PR manager).

Az eset poénja azonban most következik. X-úr ekkorra már otthon volt! A testileg-szellemileg beteg embert nem kereste senki, ő egyszerűen taxival hazament, mert nem foglalkoztak vele (lehet, hogy valójában meg sem vizsgálták?). A mentősök, arra a kérdésére, hogy hazavinnék-e, röviden csak annyit mondtak: "Mit képzel, ez nem taxi". Szabó úr reakciója is szívből jövő volt: "Hát meglógott az öreg?".

Nos Morvai Krisztína terminológiáját plagizálva: Ez jár a magunkfajtáknak. (Nem is tudom pontosan, hogy hány ápolónő is vigyáz - a persze nálunk sokkal egyenlőbb - Horn Gyulára?) Jó lenne, ha az egészségügy mélyen tisztelt dolgozói nem a betegeken torolnák meg a Molnár-Horváth féle rombolás által kialakult frusztrációjukat!
(filantrop)


Árpád(-házi) sávos zászló

Mivel az Árpád-sávos zászló egyetlen győztes szabadságharcunkra, a 907-es pozsonyi csatára emlékeztet, természetes, hogy a gyarmati sorba már zsigerileg beletörődötteket irritálja a szabadság - jelkép által felidészett - gondolata is.

Ugyanakkor azonban nem jogosítja fel őket arra, hogy a jelenlegi jog szerint (a nemzeti jelképek használatáról szóló 1995. LXXXIII. tv.) joggal használt jelkép viselője ellen tiltakozzanak. Így hát sajátos helyzet állt elő: azok voltak a törvénysértők, akik "leüvöltötték" a jogát gyakorló Fáber Károlyt.

Az Emberjogi Bírósághoz előterjesztendő indítványban feltétlenül hivatkozni kell arra, hogy a magyar bűnüldözés és igazságszolgáltatás a reciprok jogalkalmazás gyakorlatát folytatja: a törvényes jogát gyakorlót ítéli el azért, mert a jogot el nem ismerőknek okot ad a joggyakorlás elleni fellépésre.

A következő lépés az fog lenni, hogy elítélik azt, aki lakására zárat szerel fel, mert ezzel megnehezíti a betörő "munkáját".

Kelt Szegeden, 2008. február 28-án.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József a Szent Korona alázatos szolgája

A bíróság szerint provokatív az Árpád-házi sávos zászló és ezért megbírságolta passzív engedetlenség címén Fáber Károlyt a 2007 májusi ún. "zászlós" ügyben

fusz.hu 2008.02.27.



Dr.v. Oscar Kállay Úr - Brüsszel - Hírháló olvasó rovat

Szeretném tájékoztatni - a fórum rovatban megjelent véleménye kapcsán -hogy pontatlanok az ismeretei.

Az Árpád-házi zászlónkban nem hat hónapig, de egyáltalán nem volt benne a nyílvégű (népies nevén nyilaskereszt) kereszt.

A nyilasok két vörös alapú zászlót használtak. Az 1942-től használt nyilas zászló vörös alapú, melynek rúd felöli részén - az 1/3-d rész közepén fehér élére állított négyzetben található a "nyilas" helyesen nyílvégű kereszt. A vörös zászló további 2/3-d részére párnás megoldással 4 fehér csíkot helyeztek el, így 5 vörös és 4 fehér csík látható.

Amennyiben további adatokra is kiváncsi, megtalálja: Amit az Árpádsávos zászlóról illik tudnunk c. könyvben.

Üdvözlettel, a téma kutatója: Orbán Éva


A kormány álláspontja telefonon

T.OVB!

Február 27.-én este fél nyolc körül "Rejtett szám" megjelöléssel telefonon kerestek.

Köszönés és bemutatkozás nélkül magnóról, egyértelműen a kormány és az MSZP nevében a népszavazás kérdéseivel kapcsolatban a kormány álláspontját próbálta rám eröltetni, automatára felvett szöveggel egy férfihang, és befolyásolni a szavazásomat illetően.

Mindezt meglehetősen hosszan, telefonszámlát és türelmet nem kímélve. Kb. 2 perc után lecsaptam a telefont. Nyílván nem én voltam az egyetlen, hanem ez országosan zajlik.

Bár ilyen telefonok az országos választások alkalmával párt-pénzekből és pártérdekekből korábban is voltak, úgy gondolom, hogy ez most a népszavazás 3 kérdését illetően nem megengedhető, és véleményem szerint egyértelműen törvénysértő.

Kérem szíveskedjenek intézkedni.
Üdvözlettel: aláírás, tel.szám.


Molotov-koktél Piliscsabán
2008-02-22 15:11:02 Hidlap.net

Molotov-koktélt dobtak a Piliscsabáért Egyesület tagjának, Deli Árpádnak a házára tegnap éjjel. A civil szervezet aktivistája reggel vette észre a koromnyomokat otthona falán, illetve a mellette heverő cserepeket. Deli Árpád szerint nincs személyes ellensége, ám az tény, hogy az egyesület a Levegő Munkacsoporttal közösen tett feljelentést nemrégiben egy természetkárosítási ügyben. A rendőrség rongálás gyanúja miatt indított nyomozást.


Kóka, az "érinthetetlen"
2008-02-28 16:55 Barikád.hu


Kóka a népszavazási papírral
Bűncselekmény hiányában természetesen elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Kóka János ellen önkényuralmi jelkép használata miatt tett feljelentést. A beadvány szerint az SZDSZ népszavazási kampányának propagandaanyaga ötágú vörös csillagot ábrázol, és ezzel a párt önkényuralmi jelképet terjesztett e-mailben és több médiumban.

A főügyészség álláspontja szerint azonban a liberális párt propagandaanyagán látható háromágú, részben vörös, részben pedig narancssárga csillagábrázolás eltér a vörös csillag képi jelölésétől. Az elutasítás ellen a feljelentő nyolc napon belül az ügyészség kiemelt ügyek főosztályán élhet panasszal.

(hírTv - Barikád.hu)


Gyurcsány bosszúja? Battonya pályázatait elutasítják!
A strasbourgi bíróságig is elmegy Karsai
2008. február 28. delilap.hu

Battonya több pályázatát is elutasították a közelmúltban. A városnak különösen fáj, hogy a 455 millió forintba kerülő tervezett iskolafelújításukból sem lesz semmi. Karsai József polgármester fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, de - mint mondta - ha kell, egészen a strasbourgi bíróságig elmegy.

"Úgy tűnik, most már eljutottunk oda, hogy valósággal személyre szabottan írják ki a pályázatok feltételeit" - adta ki dühét Battonya polgármestere, a térség országgyűlési képviselője, amint megtudta, hogy újabb pályázataikat utasították el. Nem kaptak támogatást útépítésre és kerékpárút-építésre.

"Utóbbira azért nem, mert állítólag kicsi a forgalom az érintett szakaszon. Talán éjszaka számoltak? A városban egy méter kerékpárút sincs. A Somogyi utcát használja a határon áthaladó forgalom. Életveszélyes kerékpározni. A hideg zuhany most ért, amikor az iskola- és az óvodafelújításokat a VÁTI Kht., arra hivatkozva, hogy nem felelt meg a pályázati kiírásnak, nem engedi a bírálók elé" - mondta magából kikelve a polgármester.

A Szent István Általános Iskola három épületben működik, 466 tanulóval. Az önkormányzat célja, hogy a régiekből egy, kulturált épületbe kerüljön az oktatás.

"A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán első körben a főépület felújítására és tornaterem építésére pályáztunk. Távolabbi cél a bővítés. A főépületbe 270 gyermek jár. Ez volt a formai "hibánk", holott az intézményi létszám 466 diák. A másik okként azt hozták fel, hogy a református egyháznak visszavásárlási joga van az iskola mögötti területre. Időközben írásban mondtak le róla.

A kiírás szerint ráértek volna a szerződéskötésig megtenni. Kifogásolták, hogy eszközbeszerzésre sem pályáztunk. Nem igaz. Még hiánypótlást sem kért a VÁTI Kht. A kistérségből sorra érkeznek a hírek, őket is "lepontozták". A pályázatokat nem mi írjuk, hanem profik. A pályázati kiírások igazságtalansága miatt a strasbourgi bírósághoz fordulok. Már kerestem brüsszeli ügyvédet" - mondta dr. Karsai József.
(hírtv)


Az elmúlt 25 év legnagyobb földrengése csapott le Angliára és Wales-re - Videó
[Külföld] 2008.02.27 11:30

Az elmúlt negyed évszázad legnagyobb erejű földrengése rázta meg Nagy-Britanniát. Anglia és Wales egyes részeiben lehetett érezni a 4,7-es fokozatú rengéseket (mások szerint a rengések a Richter skála szerinti 5,2-es erősségű volt).

Súlyos sebesülésekről és nagyobb anyagi károkról egyelőre nem érkeztek infromációk a szigetországból.

A földrengés epicentruma 205 kilométerre Londontól északra, Lincolnshire-ben volt. Mivel a földmozgás éjszaka következett be, sokan csak abból észlelték a történéseket, hogy felébredtek álmuból. Az epcientrum közelében több ház megrongálódott.

Dale Curristin a Sky News-nak elmondta, hogy körülbelül hét másodpercen keresztül érezte a rengést. 'A DVD-lejátszóm 1 óra körül esett a televízióm mellett.'

[Forrás: OrientPress, Sky News]

Ismételt felhívás

Szeretettel felhívjuk azon magyar történelmi családok figyelmét, akik bizonyíthatóan legalább 400 éven keresztül részesei voltak a magyar nemességnek és ez idő alatt vezérelvük mindvégig a Haza és a nemzet szolgálata volt, a következökre.

Összejövetelt, bált, vagy fogadást kívánunk rendezni az Önök részvételével az alkalomhoz méltó helyen és formában. Az első összejövetel célja egymás megismerése és nemzetünk életében való szerepünk kiértékelése. Célunk együttmuködésünk és jövöbeli nemzetszolgálatunk alapjainak kidolgozása. A rendezvényen díszmagyarban vagy egyéb, az alkalomhoz illö ruhában kérjük megjelenni. Mivel előre még nem tudjuk, hogy a Kárpát-medencéből és a távoli országokból hány történelmi családhoz jut el a felhívásunk, első nekifutásunk az érdeklődők számbavétele lesz. Mi körülbelül négyszáz család megjelenésére számítunk. A végleges számot követően jelöljük ki a rendezvény helyét és a részvételi díj nagyságát.

Tisztelettel megkérünk mindenkit, aki környezetében ilyen családokat ismer, tájékoztassa őket az eseményről!

Kérjük az érdeklődők elektronikus jelentkezését a következő címekre:
1. dr. Horkovics-Kováts János, e-mail: junimed@t-online.de
2. Pirók Péter, e-mail: pirokp@t-online.hu

Már ötven család jelentkezett

Tisztelettel
Dr. Horkovics-Kováts János



Tíz évig nem tudhatjuk meg, mit ír alá Gyurcsány Putyinnal
HírTV, FH 2008. február 27. 17:32 gondola

Veres János szerdán bejelentette: tíz évre titkosították a magyar és orosz fél szerződéstervezetét a Déli Áramlat gázvezetékről. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke elmondta: pártja elfogadhatatlannak tartja egy parlamenti demokráciában, hogy a kormány egy több százmilliárdos, energiapoitikai kérdésben a parlament megkérdezése nélkül, titokban dönt.

Tíz évre titkosították a magyar és orosz fél szerződéstervezetét a Déli Áramlat gázvezetékről - mondta Veres János pénzügyminiszter a beruházásról szóló összevont bizottsági ülésen. A pénzügyi tárca vezetője azt ígérte, az ellenzéki képviselők megismerhetik azt az aláírás után, ha az orosz fél beleegyezik.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke elmondta: pártja elfogadhatatlannak tartja egy parlamenti demokráciában, hogy a kormány egy több százmilliárdos, energiapoitikai kérdésben a parlament megkérdezése nélkül, titokban dönt.

Németh felvetette, hogy nyilvánítsák zárttá az ülést, hogy betekintést nyerhessenek a dokumentumba, de a szocialista Veres János ezt nem támogatta. Németh Zsolt emlékeztetett az amerikai külügyi államtitkár kifogásaira, amely szerint Magyarországnak a Nabuccót kellene elsősorban támogatnia. De Veres János arra hivatkozott, hogy hazánk így több forrásból juthat gázhoz és ez csökkenti az energiafüggőséget.

Kérdéses lehet a parlamenti határozatképesség, ezért sem szerdán, sem csütörtökön nem lesz rendkívüli partlamenti ülés a Déli-Áramlat gázvezeték kapcsán - jelentette ki szerdán a házbizottság rendkívüli ülése után Mandur László (MSZP) az Országgyűlés alelnöke.

Mandur hangsúlyozta: a frakciók nem tudtak közös álláspontot kialakítani és mivel az MSZP és az SZDSZ nem tudta garantálni, hogy a képviselőik jelen lennének egy szerdai, vagy csütörtöki ülésen, ezért nem lett volna esély a határozatképességre. Így biztosan nem lesz a Déli Áramlatról szóló szerződés aláírásáig rendkívüli ülés - hangzott el.

Répássy Róbert a Fidesz frakcióigazgatója a házbizottsági ülés után leszögezte: azt szeretnék, ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elhalasztaná a szerződés csütörtöki, Moszkvába tervezett aláírását, amíg az Országgyűlés jövő hétfői ülésén megtárgyalja a szerződéstervezetet. Amenniyben ez nem történik meg, akkor a Fidesz azt akarja elérni, hogy a csütörtöki aláíráson parlamenti ratifikációhoz kössék a szerződés életbe lépését.

A házbizottság csütörtök reggeli ülésén foglalkozik legközelebb a kérdéssel.

Korábban Kóka János, az SZDSZ elnöke és Kákosy Csaba gazdasági miniszter közös közleményben jelezte, hogy a párttagokkal együtt részt vennének a Déli-Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló rendkívüli parlamenti ülésen, mert szerintük az ország gázellátása nem kizárólag energiapolitikai, hanem biztonságpolitikai és geostratégiai kérdés is.

Magyarország számára kulcsfontosságú, hogy a beszerzési források tekintetében is diverzifikálja gázellátását, amit jelenleg csak a Nabucco projekt tesz lehetővé. A Nabucco az Európai Unió egyik kiemelt energiaprojektje, megvalósításának felgyorsítása Magyarország európai elkötelezettségének próbája, egyben az ország alapvető energetikai érdeke - olvasható a közleményben.

Az SZDSZ és a liberális gazdasági tárca eddig is vezető szerepet vitt a Nabucco projekt előmozdításában, továbbra is elkötelezett az energiadiverzifikáció mellett -írja Kóka János és Kákosy Csaba.

Nem halasztják el a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló szerződés aláírását, így a dokumentumot csütörtökön aláírja Gyurcsány Ferenc kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz államfő. Mivel kormányközi szerződésről van szó, ezért a Fidesz kezdeményezése ellenére nincs mód a szerződés utólagos ratifikálására a parlamentben - mondta a szerdai kormányülést követően Budai Bernadett. A kormányszóvivő leszögezte: csak államközi megállapodásnál lehet utólagos ratifikáláshoz kötni egy szerződés életbe lépését.

Kapcsolódó cikkeink
   Nabucco: Európában aggódnak a magyar álláspont miatt
   Déli Áramlat: kezeket az asztalra!
   Gáz van - az SZDSZ szembemegy a kormánnyal?


Kampányba kezdett a Fidelitas
2008-02-26 Magyar Hírlap

"Szánj időt magadra!" jelmondattal tandíj elleni mozgósító népszavazási kampányt indított a budapesti Fidelitas. A Fidesz fővárosi ifjúsági szervezete két hét alatt harminc fővárosi felsőoktatási intézmény előtt szólítja meg a fiatalokat.

"Arról igyekszünk meggyőzni őket, hogy a népszavazás nem elvont dolgokról, politikusok jövőjéről, hanem az ő életükről szól - mondta a Magyar Hírlapnak a Semmelweis Egyetem előtt Schneller Domonkos, a szervezet elnöke. - Egyszerű, világos, öt érvet felsoroló szórólapot készítettünk. A diákokat felnőtt emberként kezeljük, akik képesek eldönteni, mi a jó nekik. Ebből is látszik az ellentét a mi felfogásunk és az SZDSZ hatásvadász, primitív reklámanyagaiból áradó, a megszólított korosztályt lenéző szemlélete között."

A szórólap egyebek között foglalkozik az ingyenélő egyetemisták, a túl sok hallgató problémájával, és cáfolja a túlfinanszírozott felsőoktatásra vonatkozó kormányzati érveket. A Fidelitas aktivistái nemcsak az egyetemeket keresik fel, hanem esténként a forgalmas bevásárló-, szórakoztató-központokat is. "Tízből hét fiatal megáll vagy érdeklődik, ami azt mutatja, hogy nyitottak a kezdeményezésünkre" - tette hozzá a Fidelitas budapesti elnöke.

A fővárosi Fidelitas tájékoztatója nemcsak Budapesten, hanem az egész országban elérhető, a vidéki tagszervezetek az egyetemi városokban osztják a hallgatóknak. Mondanivalójukat az interneten is hozzáférhetővé tették a www.szanjidotmagadra.com címen. Schneller Domonkostól megtudtuk, hogy néhány nap alatt tizenötszörösére növekedett az oldal látogatottsága.
Zsidai Péter

• Sió László: álszent dolog, ahogy a diákok zsebében kotorásznak
• Ökoiskolává alakuló hegyvidéki gimnázium



VIGYÁZZATOK, népszavazási trükk!

Nem árt, ha új csalási technikáikra felkészültök, mert a jelenlegi hatalom fél és ezért mindenre képes!

Vigyázzatok!

A 2008.03.09-i népszavazáson 3-féle színű szavazócédula lesz: zöld, fehér és lila. DE az egyes színekhez nincsenek hivatalosan hozzárendelve a kérdések!!! Ez azt jelenti, hogy előfordulhat, hogy pl. 2 különböző színű szavazócédulán ugyanaz a kérdés fog állni, vagy akár mindhárom cédulán is!!

Ezért ELLENŐRIZNI KELL, hogy
1. mindhárom színből kapjatok szavazócédulát szavazáskor
ÉS
2. Mindhárom kérdésből kapjatok szavazócédulát!
3. Ha valamelyik nem stimmel, azonnal jelezzétek ott helyben, még mielőtt a fülkébe vittétek volna a szavazólapokat!

Ha csak gépiesen az "IGEN"-eket x-elgetitek, és nem nézitek meg, hogy mire adjátok a voksotokat, könnyen értékes szavazatokat veszíthetünk el!


Lelkiismereti kultuszunk megújhodása Magyarország felemelkedésének előfeltétele

Segítsük egymás etikai emelkedését! -jegyében.
Egyben ajánlott kiút a magyar haza kríziséből.

Alátámasztó- és kiegészítő érvelés-idézet Dr. Szeszák Gyula: A jog mint fegyver c. értékes www.szmm.hu -publikációjához:

"...vannak züllött, eltévelyedett népek, amelyek vallási törvényei gonoszak, amiáltal e törvények követői az emberiségre károsakká válnak. Nos, itt az egyének kicsi koruk óta e téves erkölcsök szerint neveltetve, nem tehetnek arról, hogy félrevezették és bizonyos rossz cselekedeteket kötelességüknek és jó cselekedeteknek fognak tartani. Ez tehát a relatív lelkiismeret. Ha az illető ellenkezik nemzete, hazája törvényeivel: bunt követ el még ha e törvények hibásak is. Nagyobb fokút, ha azokat csak hanyagságból avagy hutlenségből nem követi, kisebb fokút, ha azon törvények hibás és káros voltára kezd ráeszmélni. Ez utóbbi esetben is, habár köteles a törvényeknek »engedelmeskedni« - hogy árulóvá ne legyen - de kötelessége e törvények ellen becsületes, »szelid« eszközökkel küzdeni, hogy nemzetét ilyen káros törvények elmaradhatatlan, rossz következményeitől megmentse s ezen káros törvények kiküszöbölését elérhesse. Vagyis: itt is ismét csak a lelkiismeret mutatja meg neki a követendő helyes utat. Viszont mihelyt ilyen eltévelyedett »törzsnél« a lelkiismeret kultusza fejlődne ismét ki: a téves tanok hamarosan meg is szünnének,... mintahogy ilyenek keletkezésének oka is csak a lelkiismeret elmellőzése volt.

Habár létezik relatív lelkiismeret is, ez még nem jelenti azt, hogy abszolút lelkiismeret ne létezne. Éppen így, ha egyes népeknél relatív, téves erkölcsi törvények léteznek, ez még nem jelenti azt, hogy nem léteznek abszolút erkölcsi törvények is, amelyek az egész emberiség számára általában érvényesek. Az eltévelyedéseket és bizonyos relatív körülményeket leszámítva, általános és abszolút erkölcsi törvények az ilyenek.

Ami azonban a legfontosabb: az, hogy - amint a fentebbiekből kitunt - téves, káros avagy bunös erkölcsi felfogás csak ott keletkezhet, ahol az erkölcsi alapokat már nem a lelkiismeret, hanem csakis bizonyos írott törvények, megcsontosodott vagy elavult hagyományok, tanok képezik, amelyek méghozzá gyakran önző érdekek által hozathattak létre. Ahol tehát az élő, tiszta lelkiismeret kultusza lehanyatlott avagy meg is szunt, illetve ahol az abszolút lelkiismeretet az érdekek elhallgatták, elnyomták."

(Forrás / Báli József: Magyarnak maradni, -Egy kanadai magyar gondolatai-, Bp, 1990, 184 oldal)

Tehát van még remény!
Gondolattársító: Popovits János, München

Bármelyikünk járhat így!

Tiltakozó menet Lőrincz János emlékére


A Magyarok Világszövetsége 2008. március 1-én, Budapesten tiltakozó menetet szervez a magyar egészségügy szétverése ellen, az egészségügyi reform áldozatainak emlékére.

Bármelyikünk járhat így!
Tiltakozó menet az egészségügy szétverése ellen Lőrincz János emlékére


A menet 10.00 órakor Lőrincz János rosszullétének helyszínén, a Kerepesi út 1. szám alatt kezdődik. Innen végigjárják azokat a kórházakat, amelyek ötszáz méteres körzetben vannak, és alkalmasak lehettek volna Lőrincz János életének megmentésére: Országos Baleseti Sebészet és Intézet, Péterffy Sándor utcai kórház, Szent Rókus kórház. A Blaha Lujza tértől a Nyugati pályaudvarig a menet a Nagykörúton halad. Az Országos Mentőszolgálat érintésével a menet megérkezik a Kossuth térre. A hét helyszínen tiltakozó beszédek hangzanak el.

     helyszín: Budapest, VIII kerület, Kerepesi út 1.
     helyszín: Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet
     helyszín: Péterffy Sándor utcai kórház
     helyszín: Szent Rókus kórház
     helyszín: Nyugati tér
     helyszín: Országos Mentőszolgálat
     helyszín: Kossuth tér

Lőrincz János 44 éves budapesti székely ember 2008. január 28-án délelőtt tíz órakor lett rosszul, a Kerepesi út 1. szám alatti otthona közelében. Bár a mentő öt percen belül megérkezett, nem a karnyújtásnyira levő, tökéletesen felszerelt három budapesti kórház valamelyikébe szállították, hanem lakcímkártyája szerint a Szentendre közelében levő Kiskovácsiba. A betegnek gyomorvérzése volt. A nyolc órán keresztül tartó "kocsikáztatás" oly sok vért vesztett, hogy agya jóvátehetetlenül károsult. Hiába műtötték meg gyomrát, eszméletét nem nyerte vissza és a nyolcadik napon visszaadta lelkét a teremtőjének.

A szervezők várjak azoknak a szervezeteknek a csatlakozását, amelyek elítélik a magyar egészségügy szétverését és tiltakoznak az embertelenség ellen.

MVSZ Sajtószolgálat



ORTT Panasz Tv2 - keresztényellenes film!
"Nincs szex, nincs maszturbálás", majd Jézus negyven napi böjtjére utalt a fiatal főhös egy filmben

40 nap és 40 éjszaka
Tisztelt Panaszbizottság!


Már a film címe is utal Jézus 40 napos böjtjére. Ráadásul mindezt Húsvét előtt vetíti le a Tv2. Az adó 2008. február 26-án, provokatív, aljas, egyértelműen keresztényellenes filmet vetített le 21:25-től. A film pornókedvelő fiatalokról szólnak, és egyikük önmegtartóztatást kezd 40 napon át, amiről egy templomban gyónás közben beszél egy ismerősének. Tisztelt Panaszbizottság! A film sért minden magyar jóérzésű, vallásos embert, s legutóbbi népszámlálás szerint is 70% felett van a Magyarországon élő magyar keresztények száma! Mint róma katolikus vallású ember, a film témáját illetően érintett vagyok, hiszen engem is megsértettek a provokatív keresztényellenes filmbéli megnyílvánulásokkal. Érdekes módon a Tv2 mindig csak a kereszténységet gyalázza, immáron az adó létezése óta. Pl. sosem láttam még, hogy rabbikat járattak volna le, zsidókat figuráztak volna ki, mert valahogy nekik mindig csak a kereszténység gyalázásán jár az agyuk!

Tisztelettel kérem az adó példátlan megbűntetését, és hasonló műsoridőben a keresztényektől való bocsánatkérést. Amennyiben az esetleges ORTT elmarasztalás után nem teszi meg az adó a bocsánatkérést, közigazgatási eljárást fogok kezdeményezni a Tv2 ellen.

Tisztelettel,
Skodacsek András



Olvasó: Visszafojtott lélekzettel várom Erdő Péter uram haragvó megnyilvánulását.


Nyílt levél Varga Ferenc Csaba esztergomi rendőrkapitányhoz

Tisztelt Rendőrkapitány Úr!

2008. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezésében Esztergom városában tartottunk előadást a Technika Házában. Dr. Morvai Krisztina volt a vendégünk, akinek az előadása telt házat vonzott.

A megjelent esztergomi polgárok viszont jelezték, hogy az esztergomi rendőrség három nyomozója elvegyülve helyet foglalt a hallgatóság soraiban, és érdeklődve hallgatta a politikai előadást. (A tanúk azonosítani tudják a megjelenteket!)

Amellett, hogy felháborodásunkat és tiltakozásunkat fejezzük ki a hónapok óta érezhető politikai nyomásgyakorlás miatt, pár dolgot szeretnénk tisztelettel megkérdezni:

1.) Munkájukat végezték-e az esztergomi nyomozók február 25-én, és ha igen, akkor kinek a megbízására, utasítására?

2.) Történt-e február 25-én a Technika Házában adatgyűjtés, készített-e az esztergomi rendőrség hang- és képfelvételt a Magyar Önvédelmi Mozgalom által szervezett előadáson?

3.) Ki vagy kik voltak a megfigyelt célszemélyek február 25-én? A rendőrség gyűjt-e adatokat az MSZP, az SZDSZ és más pártok gyűlésein is?

Kérjük a február 25-én Esztergomban történtek mihamarabbi kivizsgálását! Úgy gondoljuk, hogy Európában 2008-ban ez elfogadhatatlan.

Tisztelettel várjuk megnyugtató válaszát:
Kovács Géza
A Magyar Önvédelmi Mozgalom Tiszteletbeli Elnöke
2008. február 26.

www.magyaronvedelem.hu


GYURCSÁNY IGAZ SZAVAI:
"HAZUDTUNK REGGEL,
HAZUDTUNK ESTE,
HAZUDTUNK ÉJSZAKA".


ÉS TOVÁBB HAZUDNAK, MERT VANNAK, AKIK
ÉVTIZEDEK ÓTA "VAKON" HISZNEK A HAZUGOKBAN!



AZ ÖSZÖDI KAPITÁLIS HAZUGSÁG FOLYTATÁSAKÉNT, ÚJABB TEKINTÉLYES MENNYISÉGŰ HAZUGSÁG-CSOMAGGAL "ETETGETI" A HISZÉKENYEKET AZ MSZP ORSZÁGOS KÖZPTJA.

A 16 OLDALAS (MIÉRT SZAVAZZUNK NEMMEL MÁRCIUS-ÉN?) INGYENES KIADVÁNY MINDEN EGYES ÁLLÍTÁSA KIVERNÉ A HAZUGSÁGVIZSGÁLÓ GÉP BIZTOSÍTÉKÁT!

A "PUHA ORRÚ" SZERZŐK VÉRT IZZADVA BIZONYGATJÁK A VIZITDÍJ, A NAPIDÍJ ÉS A TANDÍJ CSODATÉVŐ EREJÉT, KARINTHY BAUERJÁHOZ HASONLÓAN MAGYARÁZZÁK A BIZONYÍTVÁNYUKAT, RETTEGVE AZ "3xIGEN" SZAVAZATOK RATIFIKÁLÓ EREJÉNEK KÖVETKEZMÉNYÉTŐL.

BÁR A HAZUG GYURCSÁNY KELLŐ ARROGANCIÁVAL KIJELENTETTE, HOGY AZ IGEN SZAVAZATOK TÖBBSÉGE ESETÉBEN SEM TÖRTÉNIK SEMMI: "MÁRCIUS KILENCEDIKÉT MÁRCIUS TIZEDIKE KÖVETI, ÉS A KORMÁNY A HELYÉN MARAD", DE AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉT ÉS MUNKATÁRSAI ENERGIÁJÁT NEM KÍMÉLVE MINDENT ELKÖVET, HOGY A "HAZUGSÁG PUDING PRÓBÁJÁT" NE KELLJEN VÉGREHAJTANI, MERT MÉRHETETLENÜL KICSI A VALÓSZÍNŰSÉGE, HOGY A VÁLASZTÓPOLGÁROK EZT IS MEGESZIK, MIVEL AZ ÖSZÖDI ÉTEK IGENCSAK MEGÜLTE A GYOMRUKAT.

NEM VESZTEGETVE AZ IDŐT A HAZUG POLITIKAI BROSÚRA ÁLLÍTÁSAINAK CÁFOLÁSÁRA, CSUPÁN AZT A NAGY IGAZSÁGOT TARTALMAZÓ NÉPI MONDÁST KELL FIGYELEMBE VENNI, MISZERINT: "AKI HAZUDIK, AZ LOP IS!".

EZ AZ ÁLLÍTÁS AZZAL IS IGAZOLHATÓ, HOGY HASONLÓ IROMÁNYOK KIADÁSÁVAL KÖZVETETT ÉS KÖZVETLEN MÓDON, AZ ADÓFIZETŐKET LOPJÁK MEG!

A 3xIGENNEL - EGYSZER S MINDENKORRA -, VESSÜNK VÉGET A KORMÁNYSZINTRE EMELT HAZUGSÁG ÉS LOPÁS ÁRADATNAK!

(Prof. Dr. Bokor Imre)


MEGFUTAMODTAK A GYÁVA SZDSZ MADARAK

Személyesen hívták meg a Kisgazdák párbajra az asszonyverő, kenőpénzes, földpanamás, szőlőbirtok-mutyis, fasisztázó, megbélyegző, EU-s pénz lenyúló, stigmázó, kirekesztő, mélymagyarozó, szavazat- csalással elnököt választó, vasút leépítő, iskola bezáró, drogliberalizáló, gyermekpornográfiát indítványozó, iskolabűnözést generáló, megélhetési bűnt pártoló, kávéfőző seftes Drávapiski szavazatvásárlós, bolondokat nemzetre szabadító, nők meddővé tételét indukáló Matejkás, Hospinvesztes hazugok pártját egy párbajra az egri Dobó térre, de az ígérettel ellentétben nem kívántak kérdéseink által felnyársalódni. Rájuk égett hát az újabb hazugság, bár szó, ami szó: oszt akkor mi van? A jó öreg kárpátok Cicerója megmondta régen: az SZDSZ tele van korrupcióval. Most akkor minek kockáztassanak? Még majd kiderül valami, és akkor fejükön lecsorog a tejfel.

Szíki Károly


Takács András: Most még veled Viktor

Egyetértek Szőnyi Bartalos Mária - TÉNY: ORBÁN VIKTOR NÉLKÜL NEM MEGY! - cikkének főbb mondanivalójával, miszerint Orbán Viktor nélkül nem tudjuk leváltani ezeket, hogy a nemzeti radikálisok szervezeti sovinizmusa, önjelölt vezérek egoizmusa, gőgje lehetetleníti el az összefogást, s hogy a nők második sorba vannak szorítva a politikában. Ezek a megállapítások, úgy általánosságban igazak, de azért érdemes egy kicsit a dolgok mögé nézni.

Ne tévesszen meg bennünket a parlamenti pártok pankrátor politizálása, hanem próbáljunk távlatokban is gondolkodni. Nézzük Orbán Viktor és a Fidesz szerepét Magyarország jövőjét illetően. Az nyilvánvaló mindenki számára, hogy jelenleg egyetlen politikai tömörülés képes leváltani ezt a kormányt, persze ha egyáltalán akarja, ez pedig a Fidesz-KDNP szövetség. De ez önmagában nem elég ahhoz, hogy az elbaltázott rendszerváltást helyre hozzuk. Orbán Viktor által meghirdetett "parlamenti váltógazdálkodás" eredményeként kormányzati pozícióba került Fidesz önmagában képtelen a fő társadalmi folyamatok lényegi változását beíndítani mivel a neoliberális, globalista erők helytartói mindent megtesznek majd, hogy tovább, törjék, zúzzák, szaggassák a társadalom kötelékeit, hogy a gyarmatosítás tovább folyjék. Vagy a nemzeti radikálisok által szorgalmazott folyamatok mentén indul el a felemelkedés, a haza megmentése, vagy virtuális álammá válunk a globalizmus olvasztó tégelyében.
Addig, amíg Orbán Viktor nem bírálja felül álláspontját, és nem fogadja el politikai tényezőnek a tőle "jobbra" (Ami nem is jobb és nem is bal. Csupán magyar.) lévő nemzeti radikális erőket, addig csak ügyekre szorítkozó, alkalmi szövetség alakulhat ki a Fidesszel, mint most a népszavazás és a TB privatizálása esetén. Ez a semmilyen kapcsolat a Fidesszel legfeljebb arra jó a nemzet megmaradása szempontjából, hogy a nemzeti radikálisok által kiiktatandó ellenfelek sorában az SZDSZ, az MSZP után a harmadik helyre sorolódott. De senki ne higgye, hogy a Fidesz jelenlegi politikája lényegi változást hoz.
Magyarországnak hosszú távú alternatívára van szüksége, amely reményt és kiutat mutat a jövő generációk számára, ami a mostani "szépkorúakat is" aktivizálja. Hisz ezt a helyzetet ők okozták felelőtlenségükkel, hiszékenységükkel, a szépelgésükkel, az elvtelen nyugatimádatukkal, a szocializmus mindenestől való megtagadásával, a hamis és hazug szavak és fogalmak tudomásulvételével. Hittünk a rendszerváltó elitnek. Ezt még egyszer nem tehetjük meg, még Orbán Viktor két szép szeméért sem. A bizalmat ki kell érdemelni még neki is, tettek és garanciák mentén nyerhető el.

Szőnyi Bartalos Máriának igaza van, a nemzeti oldalnak nincs vezetője - Orbán Viktor már nem és még nem az -, de én látom azt a személyt, aki azzá válhat. Hogy szétforgácsolt a nemzeti oldal, az nem véletlen, mert azok, akiknek van valami elképzelése az ország jövőjét illetően, azokat mind a balliberális, mind a nagyobb nemzeti médiák elhallgatják, a politikai elit mind két szárnya nem csak ellenfélnek, hanem ellenségnek tartja őket, a titkosszolgálatok meg igyekeznek lejáratni, vagy "őfelsége ellenzékének" emberével lecserélni őket. Ez a nagy kavarodás a nemzeti oldalon nem véletlen. Többszintű és többszereplős erők igyekeznek megállítani azt a folyamatot, ami 2002 júliusában indult el, amit nevezhetünk a tisztesség lázadásának, morális forradalomnak is, ami 2006 őszével csúcsosodott ki. Sajnos a nemzeti oldal egy része vevő arra, hogy elfogadja a bal-jobb mesterséges szembeállítását, vagy az etnikai alapon gerjesztett gyűlöletpolitikát. Nem az okokat elemezve keresi a megoldást, hanem felszínes dolgok és kreált ellenségkeresésnek engedve bűnbakokat keres és talál.
Ismét és ismét megkérdem, Orbán Viktor miért hagyta magára a Kossuth-térieket? Miért nem lépett Nagy Imre örökébe? Most nem voltak itt az orosz tankok! E kérdésre majd két éve hallgatás a válasz.

Hogy mennyire igaza van Szőnyi Bartalos Máriának a női politikusok vonatkozásában, arról csak annyit, hogy éppen az hiányzik a magyar közéletből, a politikából, amit legtisztább módon a nők képviselnek a család iránti szeretet, az odaadás, az önzetlenség. Mi más lenne a természetes a politikusok számára, mint az, hogy az országot úgy tekintesék, mind mindannyiunk otthonát, és a polgárait, mint a nagycsalád tagjait. Magyar politikai közéletből hiányzik az emberek iránti empátia, a haza iránti szeretet, a jövő generációi iránti felelősség. Mostani szóhasználattal élve a politikusaink többsége szingli, önmagába fordult hazátlan életművész.
Igen ezt az országot a nők, az anyák, a nagyanyák menthetik meg, még akkor is, ha férjeiket, fiaikat tolják előre.
Én szívesen szolgálnám a hazámat egy nő vezetése alatt, mert ezt az országot csak az iránta érzett olthatatlan anyai szeretet mentheti meg, Jézus Krisztus megváltó szeretete által.
Mert megváltásra van szükségünk!

Budapest, 2008. február 26.


IDE LŐJETEK NYILASOK!
-kifordult magából Dobrev Klára elvtársi közönsége Egerben-

Nem várt ellenállásba ütközött Dobrev Klára elvtársnő- polgár Egerben, ahol a nyilvánosságtól elzárva tartott kampányrendezvény keretén belül nemre buzdította a mintegy 100-150 tagú idős elvtárs-polgárokat. Már a rendezvény kezdete is lökdösődéssel kezdődött, mert a Kisgazda Polgári Szövetség lapjának újságíróját miután nem engedték be a terembe- zárkörű rendezvényre és sajtónyilvánosság kizárására hivatkozva- egyszerűen kilökdösték a városi közgyűlés MSZP-s tagjai, akiket ezúttal ajtón állóknak használtak. Név szerint PÁL GYÖRGY frakcióvezető, és JÁNOSI ZOLTÁN, az Ifjú Baloldal vezetője. a "sajtóblokád" azonban csak a nemzeti oldal újságírójára, fotósára és operatőrére vonatkozott, a helyi média számos képviselőjét meghívó nélkül is beengedték. Dodrev Klára, az igazmondó pártelnök-miniszterelnök elvtárs-polgár neje-a kommunista ifjak blokádját mentendő- ígéretet tett arra, hogy másfél óra múlva majd válaszol kérdéseinkre.

Megvártuk őt és szaván fogtuk, csak addig már mintegy 40-50 tüntető verődött egybe. A kijárati ajtónál elszabadult a pokol, mert az intenzív osztályra emlékeztető kommunista látogatók irdatlan fasisztázással nyugtázták a tüntetők jelenlétét. Tőről metszett elvtársi gyűlölettel fasisztáztak, náciztak mindenkit és a tüntetők kiűzéséért, megsemmisítéséért kiáltottak. Volt olyan elvtársnő, akit annyira kivetkőztetett a bolsevik gyűlölet, hogy a kameránkba ordította:IDE LŐJETEK, NYILASOK!!! A mérhetetlen agresszió közepette sikerült azért a magunk úri modorát megtartva megkérdezni az elvtársnő polgártárs Dobrev Klárát, hogyan érzi magát egy zsidó családtól ellopott kastélyban, milyen egy velejéig hazug ember mellett élni, átadta-e Nyakó elvtárs-polgár a Fletóról írt TÁNC! VAGY LÖVÖK című könyvünket, és egyébként adjon tanácsot nekünk, szegény bizonytalanoknak, hogy az igenre, vagy a nemzettagadók szerinti NEMre szavazzunk? Az asszonyság a nemre biztatott bennünket és természetesen igaz- beszédet tartott ő is. Azután elvtársi könnyek, és sálak lengetése kíséretében beszállt a Skodába és elhajtott. A fasisztázás, köpködés eltartott még egy ideig, közben o.gy.képviselő Nagy Imre is szót futtatott a MINARET tövében és megkérdezte: nem szégyellitek magatokat, mire a válasz így hangzott. ELVTÁRS-POLGÁR! Egy gazda sosem szégyelli magát, ha a birtokát kell megvédenie!

Antikominista üdvözlettel:
Szíki Károly

Sajtóközlemény

FEBRUÁR 29-ÉN, PÉNTEKEN REGGEL 9 ÓRÁTÓL VÁRHATÓAN DÉLUTÁN 5 ÓRÁIG A KÓRHÁZ MEGMENTÉSE ÉRDEKÉBEN TILTAKOZÓ DEMONSTRÁCIÓ KERETÉN BELÜL EGER VÁROS BEVEZETŐ ÚTJAI EGY- EGY SZAKASZON, FÉLPÁLYÁS LEZÁRÁSRA KERÜLNEK

AZ ESETLEGES KELLEMETLENSÉGEKÉRT MEGÉRTÉSÜKET KÉRJÜK.

KISGAZDA POLGÁRI SZÖVETSÉG
FORRADALMI EMLÉKBIZOTTSÁG

Eger, 2008. február 27.



Összeül a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács
[ 2008. február 26., 23:27 ] Erdely.ma

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács összehívását kezdeményezte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. "Néhány évvel ezelőtt, a szervezet létrehozatalakor abból indultunk ki, hogy sokkal nagyobb az esélyünk a magyar önrendelkezés képviseletére, ha Kárpát-medencei szinten összefogunk. Most ismét kedvező alkalom mutatkozik erre" - fejtette ki Tőkés László.

Az alapításkor az RMDSZ nem vállalta a tagságot, lebeszélte erről a Vajdasági Magyar Szövetséget és a Felvidéki Magyar Koalíció Pártját is, most azonban a délvidéki és a felvidéki magyar pártok hajlandóak részt venni és a közös ügyekről egyeztetni a tanácsban. A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanácsot március első felében hívják össze, egyelőre nem tudni, az RMDSZ most hajlandó-e csatlakozni a testülethez. "Elbátortalanított az RMDSZ-hez való közeledés tekintetében, hogy Markó Béla a november 25-i választások óta enyhén szólva ellentmondásos válaszokat ad párbeszédre szólító felhívásainkra. Mi természetesen az RMDSZ-t is meghívjuk erre a fórumra" - nyilatkozta Tőkés László.

Farkas Réka, Háromszék




Stoffán György: Tempfly püspök úr védelmében!

Sajnálattal és megrökönyödéssel olvastam a Kurucinfo-n azt a cikket és kommentárt, amelyben az erdely.ma weboldal írásaira hivatkozva, a Gyurcsány-látogatás fotóival illusztrálva, "vén szemétnek" titulálja a szerző Őexcellenciája Tempfly József nagyváradi megyéspüspököt.

Mind a cikk stílusát, mind a benne foglaltakat a leghatározottabban visszautasítom, és bocsánatkérésre szólítom föl az oldal szerkesztőit, tekintve, hogy nem csupán az életét a magyar nemzet értékeinek megmentésére, a magyar sors jobbítására fordító idős főpapot sértették és alázták meg, de az Őt tisztelő magyar keresztény emberek millióit is. A tájékozatlanságot misem bizonyítja jobban, mint az (is többek között), hogy a püspököt "őeminenciájának" nevezik, noha ez a megszólítás az érseknek és a bíborosoknak kijáró tiszteletadás. Ám a cikk ordenáré stílustalansága mellett e kis "hiba" elvész.

Tempfly József megyéspüspököt évtizedek óta ismerem és számomra nagy megtiszteltetés, hogy barátomnak nevezhetem. Tanúja vagyok állandó harcának, és annak a fáradhatatlan munkának, amelyet egyházi értékeinkért, azok visszaszerzéséért, egyházmegyéjének egykori tulajdonaiért, ingatlanjaiért és papjaiért folytat. Hihetetlen munkabírása és következetessége, diplomáciája immár olyan magyar nemzeti értékeket is visszaszerzett, amelyekről korábban aligha álmodhatott volna a nemzet. Olyan magyar embert gyaláz az említett honlap, akihez hasonló alig-alig van a történelmi Magyarország területén, noha ezrek kellenének...

A Kurucinfo Gyurcsány látogatását veti a püspök szemére. Nos, fel kell világosítanom a szerzőt és a honlap munkatársait, hogy a diplomácia és az ősi, sokat emlegetett történelmi alkotmány nem engedi meg a váradi püspöknek, hogy elutasítsa a mindenkori magyar miniszterelnök - ez esetben hívatlan - látogatását. A püspök úr nem vak, és nincs híján az erkölcsi elkötelezettségnek, tehát világosan látja, hogy ki járt nála, de nem tehette meg, hogy elutasítja e politikai kényszerűségből előállt és számára sem könnyű audienciát. Tempfly püspök úr azzal is tisztában van, hogy a Dobrev név milyen megítélésnek örvend a Szentszéknél, s milyen összefüggésben. Mégis fogadnia kellett az e néven szereplő hölgyet a miniszterelnökkel együtt.

Tempfly püspök úr saját egyházmegyéjét vezeti, de felettese a bukaresti érsek, aki sok esetben felülbírálja a Várad püspöke által kiállított dispoziciókat. A papok elhelyezése ugyan püspöki jogkör, de mint köztudott Ioan Robu bukaresti érsek politikai okokból számtalan esetben vétót emel olyan egyházmegyékben, amelyekben magyar püspök a főpásztor. Láthatjuk ezt a folyamatot Szatmár és Temesvár esetében is. Az elrománosításban való aktív részvétellel égbekiáltó bűn vádolni azt a püspököt, aki pont ez ellen harcol szerény eszközeit latba vetve.

Tempfly püspök csángó fiatalokat taníttat a budapesti Központi Szemináriumban, előteremtve és fizetve annak költségeit, de más módon is igyekszik a magyar híveket, egyházközségeket felkarolni. Mielőtt a Vatikán a magyarországi püspökök kérésére a trianoni határ vonalán kettévágta a legősibb, Szent István alapította egyházmegyét - a váradit - Tempfly József és Tőkés László közösen mentek Rómába, és kérték a pápát, hogy e tervtől állon el. Sajnos a román és a magyar püspökkari lobby erősebb volt.

Hosszan sorolhatnám az említett honlap, Tempfly József püspököt a legaljasabb módon gyalázó tárgyi és erkölcsi tévedéseit, de fölöslegesnek tartom. Ez esetben a Kurucinfo önmagát minősítette mindazon százezrek és milliók előtt, akik nagyra becsülik, ismerik és tisztelik a leghitelesebb magyar püspököt, akihez hasonló szellemi, erkölcsi és nemzeti nagyság sem Erdélyben, sem Magyarországon nem található a püspökök között.

Végül hadd említsem meg azt a tényt, amely az avatatlan és az egyházi ügyekben nem jártas újságíróknak ismeretlen tény, s amely e súlyos és mélyen bántó sorokat generálhatta: - A bukaresti elrománosító egyházpolitika okán a Román Katolikus Püspökkari Konferencia nem engedélyezi sem az akolitusok, sem diakonusok szentelését, működését Románia területén. Ezzel az elrománosító folyamatot segítik elő, hiszen magyar lakta területeken sem lehetséges a világiak egyházi szolgálata. A román egyházi és világi politika közösen szervezi be a román fiatalokat papnak, s a sok hivatásra tekintettel és erre hivatkozva olyan területekre is román papokat állítanak, ahol a hívek anyanyelve nem román. Sajnos ez a tendencia elérte Gyulafehérvárt is, ahol egyre több román katolikus kispapot nevelnek az érsek teljes egyetértésével. (Igaz, a református egyházban is sokasodik a román nevű lelkészek száma!) A katolikus egyház évszázadok óta magyarellenes politikát folytat, s éppen ezért súlyos hiba volt pont azt az embert, azt a főpapot gyalázni nyilvánosan, aki e drámai folyamatok ellen minden lehetőséget igyekszik kihasználni.

Bízom abban, hogy a Kurucinfo belátja ebbéli hatalmas tévedését és megköveti a püspököt, illetve mindazokat, akiket a jelzett cikk felháborodással, megbotránkozással töltött el. Logikus, hogy a romániai fizetett magyar sajtóból induló gyalázkodás pont arra a magyar főpapra irányult, aki ma egyedüli akadálya az Erdélyi Magyar Katolikus Egyházat elrománosítani akaró politikának. Ám ezt látnia kellene azoknak, akik Tempfly püspök urat ilyen módon, és efféle rágalmakkal, mocskolódással illették. Bizonyára tévedés és félrevezetés lehet a háttérben. Kérem tehát a Kurucinfo általam is nagyra becsült szerkesztőit, gondolják végig soraimat és kövessék meg a megbántottakat, hiszen most talán akaratukon kívül és félrevezetettségükben olyan oldalt szolgáltak ki, amely ellen következetes és kemény harcot folytatnak.


A nagyhatalmakat pereli Belgrád Hágában
forrás: Vajdaság Ma
2008., HUNSOR medencefigyelő

KERESETET NYÚJT BE AZOK AZ ORSZÁGOK ELLEN, AMELYEK ELISMERTÉK KOSZOVÓT

Szerbia keresetet nyújt be a hágai Nemzetközi Bíróságon az Egyesült Államok, illetve minden ország ellen, amely elismerte "egy ál-állam kikiáltását Szerbia területén" - mondta kedden Branislav Ristivojevic szerb miniszterelnöki tanácsadó.

Ristivojevic szerint mivel Koszovó függetlenségét a leköszönő amerikai kormányzat ismerte el, a washingtoni döntést gyorsan követni fogja Szerbia keresete. Hozzátette, hogy amennyiben az Egyesült Államok megsemmisíti e törvényellenes döntést, Szerbia is eláll a pertől. Pieter Feith, az Európai Unió koszovói polgári megbízottja kedden egyértelművé tette, hogy a koszovói szerb kisebbség bojkottja és fenyegetései ellenére nem adja fel az EU-misszió (EULEX) felállítását Koszovó északi, szerbek lakta részén.

"Folytatjuk tevékenységünket Észak-Koszovóban. A munka zavartalanul folyik. Egyáltalán nem adjuk fel" - közölte a holland diplomata, miután Pristinában tárgyalt a koszovói gazdasági miniszterrel.

A kétezer fős misszió küldetésnek az a célja, hogy négy hónap múlva átvegye az ENSZ-től a Koszovó feletti nemzetközi felügyeletet, azután pedig gondoskodjék a függetlenedési folyamat zökkenőmentes menetéről, a demokrácia, az emberi és kisebbségi jogok érvényesítéséről.

Belgrád erélyesen tiltakozott az EULEX felállítása ellen, s a misszió fennhatóságának elismertetése az északi, szerbek lakta területen komoly nehézségbe ütközik. Kosovska Mitrovica szerbek lakta északi részében ideiglenesen be kellett zárni a misszió fiókirodáját.

Koszovó felértékelte a Székelyföldet

A román politikusok tagadják ugyan, hogy amikor Koszovó függetlensége ellen foglaltak állást, valójában Erdély és a Székelyföld helyzetére gondoltak, ám tetteik és kijelentéseik ezt bizonyítják.

Traian Basescu például múlt hét végén előre be nem jelentett székelyföldi látogatásra érkezett. Azonnal kijelentette: a székelyföldi magyaroknak és románoknak közös utat kell járniuk. Az elnök előbb a székelyföldi román egyházi, politikai, közigazgatási és civil társadalmi képviselőinek, majd a székelység vezetőinek tett ígéretet gondjaik orvoslására.

Basescu leszögezte, hogy a következő napokban véglegesítésre kerülő nemzeti oktatási reformcsomagban a román nyelv tanítását a magyar gyermekek számára idegen nyelvként teszik majd lehetővé, ahogyan ezt a magyarság kérte. Az elnök azt is cáfolta, hogy látogatása összefüggne az egyidejűleg, Sepsiszentgyörgyön rendezett Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ülésével, amelyen Tőkés László EP-képviselő is részt vett.

Az SZNT felhívással fordult a magyar állami és pártvezetőkhöz, a magyar európai parlamenti képviselőkhöz, továbbá a romániai politikai elithez, hogy támogassák Székelyföld területi autonómiájának kivívását.

Magyarországra a fórum azt üzente, hogy ne tegyék pártpolitikai mérlegelés tárgyává az erdélyi autonómiatörekvések felvállalását, mert az autonómia megvalósításától az erdélyi magyarság jövője függ.

Szent Korona előadás Kolozsváron

Négy év szünet után folyatódik az EMI kolozsvári szervezetének előadássorozata a magyar Szent Koronáról. Ezúttal Kocsis István drámaíró, a téma egyik szakértője tart előadást "A Szent Korona misztériumának és tanának időszerű kérdései - Mátyás Király és a Szent Korona" címmel.

A rendezvény helyszíne a Bocskai téri Protestáns Teológiai Intézet díszterme, időpontja: február 29., péntek, 19 órai kezdettel.

Mindenkit szeretettel várunk!

A belépés ingyenes.

Erdélyi Magyar Ifjak
Telefon: +40-745 568605, +40-751143356
Honlap: emi.erdely.ma E-mail: emi@erdely.ma



Hárommilliárd forintot fizetett a BKV tanácsadásért?
2008.02.27. szerda 11:08 MTI - dunatv.hu

Öt év alatt csaknem hárommilliárd forintot fizethet ki a BKV tanácsadásra egy cégnek az Index információi szerint. A közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese azt közölte: jelenleg vizsgálják a portál értesüléseit.

Az Index a birtokába jutott szerződésekre és tenderkiírásokra hivatkozva azt írja, hogy a tanácsadó cég a BKV nagyobb projektjeinek (4-es metró, elektronikus jegykezelés) lebonyolításában segédkezik, de volt hónap, hogy kilencmillió forintot kapott "jegyzőkönyv-vezetéséért".

Az értesülés szerint a BKV eddig majdnem százmillió forintot fizetett ki a cégnek a metróprojektjében nyújtott tanácsadásért. A 4-es metró beruházással összefüggő szakértői támogatásról kötött szerződés alapján a BKV 375 millió forintot fizet évente, inflációkövetéssel 2012. decemberéig.

Az Index arra hívja fel a figyelmet, hogy a 4-es metrónak már van projektvezetési tanácsadója: az arra kiírt tendert egy másik cég nyerte el még 2006-ban hatmilliárd forintért.

A BKV vezérigazgató-helyettese, Regőczi Miklós azt közölte: a vállalat közpénzekből gazdálkodik, és minden szerződése nyilvános.


Gyurcsány: sok milliót kaszálhatnak az állami részvényesek
2008. február 27. 08:59 FigyelőNet, MTI

Gyurcsány Ferenc szerint jó befektetés lesz az új tulajdonosi program, néhány év alatt megsokszorozódhat az állami cégek részvényeinek értéke.

A kormányfő a TV2 Mokka című műsorában megerősítette, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta Zrt. és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. benne lehet az új tulajdonosi programban. Hozzátette: a Volán-társaságoknál nem gondolkodik ebben a konstrukcióban.

A program részleteiről a miniszterelnök elmondta, hogy a tervek szerint egy ember legfeljebb egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne, 10-15 százalékos kedvezménnyel. Jegyzéskor a teljes összeg 5 százalékát, nagyjából 40 ezer forintot kellene befizetni. Gyurcsány Ferenc szerint "ha jól csinálják", akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet.

A műsorban a kormányfő a Déli Áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a csütörtökön aláírni tervezett orosz-magyar megállapodással szemben csak a magyar ellenzéknek van, Washingtonnak és Brüsszelnek nincs kifogása.

A Déli Áramlat - mint mondta - évente több tízmilliárd forintot hozhat Magyarországnak, de ennél is fontosabb szempont a gázellátás biztonságának kérdése. Úgy fogalmazott, hogy talán a magyar ellenzék is megérti: nagyobb biztonságot jelent, ha Magyarországra nem egy, hanem legalább két vezetéken érkezik a földgáz.

Kitért arra: nem mond igazat az ellenzék, amikor azt állítja, hogy a kormány ezer forintra emeli a vizitdíjat. "Nincs ilyen terv, 2010-ig nem fogjuk emelni a vizitdíjat" - jelentette ki.

A kormányfő hangsúlyozta: március 9-én elmegy szavazni, és nemmel voksol. Gyurcsány Ferenc a műsorban arról is beszélt, hogy a következő hónapokban nem tervez kormányátalakítást.

Kapcsolódó írások
   Gyurcsány: vége a húsbavágó intézkedéseknek
   Gyurcsány: válasszanak adócsökkentést!
   Gyurcsány: beszállunk a Déli Áramlatba
   Gyurcsány a baloldali polgárosodásról


A tandíj a középosztály végét jelentheti
Lánchíd Rádió 2008. február 27. 12:19 gondola

Nem csak a mostani árak, hanem a bevezetést követő emelések valóságos pánikot váltanak ki a több gyermeket nevelő tanárok körében.

Pánikot kelt a több gyermeket nevelő pedagógusok körében a felsőoktatási tandíj bevezetése - véli Szebedi Tas. A Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke a Lánchíd Rádiónak elmondta: ha egyszer tényleg fizetőssé válik a felsőoktatás, akkor az árak hamar elszabadulhatnak.

A tandíj bevezetése miatt a családok hitelfelvételre kényszerülnek, ráadásul Magyarországon egy diploma megszerzése még nem jelent magas jövedelmet, így nehézséget okoz majd a kölcsönök visszafizetése.

Kapcsolódó cikkeink
   Kísérlet törvényt megerősítő népszavazásra
   Három szakszervezet a népszavazási "igen"-ek mellett
   Kormány és ellenzék
   Orbán: Szövetséget kell kötnie az államnak a családokkal


Tarlós: A főváros vezetése összeomlott
2008-02-27 11:33 hírTV

A fővárosi Fidesz azt követeli a főpolgármestertől, hogy vonja vissza a BKV teljesítményét szabályozó paraméterkönyv tervezett módosítását, kezdeményezzen szakmai egyeztetést az ügyben és biztosítsa a város működését - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Tarlós István.

Az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője közölte: a jelek szerint a város vezetése összeomlott. Egymásnak ellenmondó nyilatkoztatok születnek, miközben 30 buszjáratot megszüntetnének, és ritkítanának villamosjáratokat, illetve a HÉV- és a metróközlekedést. A frakcióvezető szerint a tervezett változtatások ellehetetlenítenék a budapesti tömegközlekedést, teljes dilettantizmusról árulkodnak.
FH


OCÖ: A cigányság menjen el szavazni!
2008.02.27. szerda 09:03 dunatv.hu

Felháborítónak tartja az Országos Cigányönkormányzat, hogy a választások idején egyesek rendszerint azt hiszik, hogy egy tányér gulyáslevessel befolyásolhatják a roma társadalom választási kedvét.

Az Országos Cigányönkormányzat arra kéri a cigányságot, hogy a közelgő népszavazáson éljenek választójogukkal, akár igennel, akár nemmel szavaznak.

Az ÖCO szóvivője elmondta véleményét arról is, hogy Belgiumban a flamand állami zenekar Bartók- Ligeti koncertjének plakátján Magyarországot egy cigányasszony és gyermeke szimbolizálja.

Ifj.Bogdán János szerint a cigányság lealacsonyító ábrázolása szégyen lenne, a valóság bemutatása azonban természetes. Ez a plakát pedig - mint mondta - senkit nem sértett, a koncert telt házat vonzott.

A szóvivő úgy látja, hogy az elmúlt tizennyolc évben papíron szenzációs felzárkóztató programok születtek a romák számára, ugyanakkor a valóságban maradt a nyomor. Ifj.Bogdán János szerint amíg ezekben a programokban nem vesznek rész felelősen a romák, addig minden marad a régiben.


Draskovics Nyilai
Ugró Miklós
2008. február 27. 00:01 Magyar Nemzet

Nehéz úgy gyarapodni meg polgárosodni, hogy közben a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg folyton felszabadít, igaz, Sztálin-orgona helyett csak Molotov-koktéllal, az pedig nem az igazi. Rendes felszabadítók az előbbit használják, a Molotov-koktélosok csak holmi szélsőséges felforgatók és terroristák, akiket sem február 13-án, sem április 4-én, sem semmilyen más napon haladó felnőttek és boldogabb jövő elé néző pionírok nem fognak megünnepelni. Sőt, a magyar társadalom döntő többsége egyáltalán nem bánná, ha ezeket a nyilazó, nyilalló jámborokat (nem írom, hogy nyilasok, mert még megsértem a személyiségi jogaikat) vasra verve vezetnék végig az összes tévécsatornán, viharos médiasztárságuk betetőzéseként.

Persze ahhoz előbb azonosítani kéne őket, és elfogni, amely eljárás elé mindössze egyetlen akadály tornyosul, maga a bűnüldöző hatóság, amelyik annak ellenére követi el sorozatos balfogásait, hogy a legkorszerűbb eszközökkel üldözi a bűnt. Még az internetre is előfizet.

Legutóbb, pénteken tettek ki magukért a rend letéteményesei, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal illetékese szerint a példa nélküli összehangoltsággal együttműködő rendőrség, ügyészség és titkosszolgálat az egész ország területére kiterjedő akcióban tizenkét helyszínen tartott házkutatást, s foglalt le olyan terrorcselekményeknél is használatos eszközöket és anyagokat, mint számítógépek, mobiltelefonok, nullás liszt, répacukor, jobboldali pártok szórólapjai, olajos törlőrongyok, valamint a fűnyíró és a motoros kapa üzemanyagtartályában tárolt nafták. Kihallgattak tucatnyi embert is, hátha tudnak valami izgalmasat a Magyarok Nyilai nevű szervezetről, de amit tudtak, csak a korábbi rendőrségi jelentésekből tudták, ezért szép sorban mind elengedték őket, tán még a motoros kapába is visszatöltötték a benzint.

Tudjuk, nem helyes ironizálni a rendvédelmi szervek munkálkodásán, akik paripát, fegyvert s főleg közpénzt nem kímélve igyekeznek elnyerni a lakosság bizalmát. A Tűzvonalban című tévéfilmsorozatra csaknem 50 millió forintot adtak, hátha Stohl Bucin keresztül a rendőröket is megszeretik az emberek. Mi tagadás, a rendteremtő Stohl még szerethető is, de miféle szeretnivaló akad Lamperth Mónikán, Gergényin, Kondorosin, Szilvásyn vagy Draskovicson? Márpedig Draskovics Tibort azért helyezte posztjára a Párt..., akarom mondani a miniszterelnök, hogy rendet csináljon az országban és a rendvédelmi szervekben. Hát igazán jól kezdte a rábízott feladatok végrehajtását. Szépen, illedelmesen megkérte a Fővárosi Bíróságot, hogy hozzák előbbre a Magyar Gárda megszüntetését célzó eljárás első tárgyalási napját. A kiszignált bíró készségesen eleget tett a kérésnek, miként ezt egy olyan független bíróság teszi, amelyik semmilyen körülmények között nem engedne miniszteri utasításnak, nyomásnak. (A kérés az más.)

Draskovics miniszterségének második nagy dobása a Magyarok Nyilainak felgöngyölítése volt, ami igenis sikeres megmozdulás kellett, hogy legyen, különben egy jogállamban (amilyen a miénk is) békés polgárok zaklatása, ártatlan emberek meghurcolása miatt még a néhány napja kinevezett miniszternek is távoznia kellene. Inkább arra számítunk, hogy a miniszter kitünteti a házkutatásban, benzinleszívásban legnagyobb aktivitást mutató beosztottjait, példaképként állítva őket az ország eltunyult lakossága elé.

Arról már nem szegény Draskovics tehet, hogy ilyenkor szavazások meg nemzeti ünnepek előtt mindig megnő a terrorveszély. Mindenesetre a Magyarok Nyilai elbizakodott tagjai nem érezhetik magukat biztonságban többé. Bármelyik pillanatban lecsaphat rájuk a kommandó, és elviheti a spájzból a lisztet, leszívhatja a benzint a motoros kapából, öngyújtóból...

Mátyás királyunk szobrának az avatása

2008. március 21-én Nagypénteken 17 órakor Pilisszántón. a Boldogasszony kápolnához vezető csillagösvényen Mátyás királyunk szobrának az avatása lesz.

Mindenkit szeretettel vár a kápolna fővédnöke Szőnyi József és Déri Zsuzsánna



Szőts Béla: Hagyaték

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=x1hsfrgBTxU




 



 

Engesztelő virrasztás

2008. március 10-én - a Fixtv "Szeretet, nem gyűlölet!" sorozatának második része után, 22,30-tól a Margit szigeti Szent Margit sirjánál

engesztelő virrasztást tartok
mindazokért, akik engedték magukat megtéveszteni a választók mindössze 46 %-a által támogatott parlamenti pártok és az őket kiszolgáló média figyelemelterelő mesterkedésétől, és a társadalmat megosztó 2009. március 9-i gyűlöletkeltés áldozataivá váltak.



Ezzel az engesztelő virrasztással

kérem a Magyarok Istenének megvilágosító kegyelmét


mindazokra, akik részt vettek az április 9-i népszavazáson, nem tudva felismerni, hogy a vizitdíj, az ápolási díj és a tandíj (a következő népszavazásokra előretekintve: az egészségügy privatizálása, a nyugdíjellátás megszigorítása) törvényszerű következménye annak az EU által képviselt gyarmatbirodalmi függőségnek, amit - embertelen következményeivel együtt - elfogadott a Lisszaboni Szerződés 2007. december 17-i - alkotmányellenes - megerősítésével a Magyar Köztársaság Országgyűlésének minden pártja, és ratifikált - máris megsértve az abban foglaltakat - az EU Parlamentje 2008. február 20-án.

Kérem, hogy a megvilágosodás kegyelme tegye minden önmaga és nemzete ellen vétő ember számára nyilvánvalóvá, hogy bármire is szavazott, azzal a gyarmatbirodalmi sorsunkat erősítette:

- a "nem"-mel szavazás a gyarmati sor nyílt elfogadását jelenti,

- az "igen" szavazat pedig a gyarmatbirodalom helytartóváltását készíti elő, amely átmenetileg lazíthatja esetleg a szenvedhetetlen iga szorítását, de örökre nyakunkon akarja tartani.

Kérem a Magyarok Istenét, hogy engesztelő virrasztásomat fogadja el, és adja a megvilágosodás kegyelmét mindazoknak, akik részesei voltak a március 9-i gyűlöletkeltéssel előkészített szavazásnak, és ők is váljanak a Szent Korona Szolgálatát teljesítőkké, hogy velük együtt gyakoroljuk az erőt és kitartást Magyarország felszabadításához.

Szeretettel kérem mindazokat, akik a virrasztás céljával egyetértenek, tartsanak velem március 10-én éjszaka!

Kelt Szegeden, 2008. február 27-én.
A krisztusi örök értékrend suerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája



 

MEGHÍVÓ

"VELED EUROPA, DE NÉLKÜLED EU!"

címmel Igazságfeltáró beszélgetést rendezünk

ma, 2008. február 28-án 17 órakor
a debreceni Casablanca étteremben


A beszélgetés alapja az azonos című könyvem lesz.

dr. Halász József




Izlandnak nem kell az EU-tagság
2008-02-28 10:29 Barikád.hu

Izland nem tervezi, hogy belépjen az Európai Unióba - közölte Brüsszelben a forró gejzírek fagyos szigetországából érkezett kormányfő. Geir Haarde, miután tárgyalt José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel, újságíróknak elmondta: Izland tudja, hogy az EU-tagság terhei meghaladnák a várható előnyöket, ezért nincs szükségük a csatlakozásra.

Izlandon ugyanakkor a közelmúltban vita bontakozott ki arról, nem lehetne-e csatlakozni az euró-övezethez, és bevezetni fizetőeszközként az eurót - az erősen ingadozó árfolyamú nemzeti valuta helyett - uniós tagság nélkül. Erről a lehetőségről az EU-s vezető Barroso hallani sem akar.

"Az euróövezeti hosszú távú integráció csak az európai uniós tagság összefüggésében képzelhető el" - szögezte le EU bürokrata.

Barroso egyébként hétfőn Oslóban járt könyörögni, és felajánlotta, hogy Norvégia egy nap alatt is csatlakozhat az unióhoz. A lehetőséget az északi ország vezetése egy halvány mosollyal, és gyors témaváltással nyugtázta.

Az öntudatos skandináv ország polgárai 1972-ben és 1994-ben is népszavazáson vetették el a csatlakozás gondolatát, és közvélemény-kutatási adatok szerint véleményük azóta sem változott, a döntő többség mindenféle integrációk ellen van. Jens Stoltenberg miniszterelnök ugyan személyesen úgy gondolja, hogy Norvégiának az EU-ban lenne a helye, de mi mást lehetne várni egy politikustól.

MTI - Barikád.hu


MSZP saláta

Totál részeg honvédelmi miniszter! Szánalmas!
http://youtube.com/watch?v=8ubC6_XM5UI

Egy tipikus választója
http://www.youtube.com/watch?v=BcASFjhcHjk&NR=1

Egy tipikus "agyonművelt" MSZP-s politikus
http://www.youtube.com/watch?v=hI_yj4tcSbY&feature=related

Letiltott Kovács László interjú
http://www.youtube.com/watch?v=n3eVA77vYsM&NR=1

Újabb megdöbbentő film (Választás 2006) - emlékeztető
http://www.youtube.com/watch?v=LCnH_PDdaM0&feature=related

Az mszp törölt kampányfilmje
http://www.youtube.com/watch?v=95604wvEPGs&feature=related

Botrány az mszp házatáján!!! (Na ebből, hogy mossák ki magukat!???!)
http://www.youtube.com/watch?v=SkyIdrHCc-A

Polgári Hírszemle


Propagandára ment el a vizitdíj fele
2008. február 28. 08:09 Magyar Nemzet

Csak idén, az első három hónapban több mint 1,8 milliárd forintot fordít három minisztérium - az egészségügyi, az önkormányzati és területfejlesztési, valamint a kancellária - kommunikációs és reklámkampányra, amelynek egy része összefüggésbe hozható a kormány népszavazási ellenkampányával is - értesült lapunk. A vizitdíjból negyedév alatt 3,3 milliárdot szedtek be.

Balsai István fideszes képviselő hetekkel ezelőtt kérdezett rá a három tárcavezetőnél, hogy a kormány alkalmatlansága, a hazugságok és a megszigorító intézkedések ellensúlyozásaképpen mennyi pénzt költenek közpénzből különféle hirdetésekre, propagandára. Balsai szerint arcátlan és alkotmánysértő módon költik el a minisztériumok az emberek pénzét úgy, hogy rávegyék a polgárokat: olyan döntéseket hozzanak meg a népszavazáson, amelyek ellentétesek a mindennapi érdekeikkel.

A lapunk birtokába került válaszokból szembetűnő Horváth Ágnes egészségügyi miniszter levele, amely agresszív, személyeskedő stílusában is elüt a Bajnai Gordon, valamint a Kiss Péter által jegyzett dokumentumokétól. Horváth Ágnes a konkrét kérdésre válaszolva ugyan elismeri, hogy minisztériuma 834 millió forintot irányzott elő médiakampányra 2008. január 1-je és március 31-e között, de mint levelében fogalmaz: Balsai István és a Fidesz "elrugaszkodik a társadalmi együttélés alapvető elveitől". Mint fogalmaz, amennyiben a nyilvánvaló egzisztenciális érdek a legfontosabb rendezőelv, akkor az állampolgár elfogadható tevékenysége a feketemunka, az adócsalás, a közterhek egyéb elszabotálása lenne. Horváth válaszában kitér még a Happy End Kft.-re, a millenniumi országjáró, valamint a Széchenyi-terv eredményeit bemutató korábbi kiadványokra is. Az egészségügyi miniszter úgy véli, aki letagadja a vizitdíj fontosságát, a praxisok működtetése, valamint az ellátórendszer egyensúlya vonatkozásában, az Balsai Istvánhoz és a Fideszhez hasonlóan félrevezeti és tudatlanságban tartja az embereket.

Kiss Péter és Bajnai Gordon arról tájékoztatta Balsai Istvánt, hogy a kormány tájékoztatási kötelezettségének, az uniós elvárásoknak tesz eleget a médiakampányokkal, a kabinet "a lehető legtakarékosabban gazdálkodik" az adófizetők pénzével a kommunikáció terén is. A kancellária mintegy 590 millió forintot, míg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - amelyet az önkormányzati miniszter felügyel - 390 millió forintot fordít az év első három hónapjában PR-ra. Tehát a három minisztérium csak idén, az első három hónapban több mint 1,8 milliárd forintot fordított propagandára. Emlékezetes: a vizitdíjból összesen 13,3 milliárd forintot szedtek be egy év alatt, azaz negyedév alatt 3,3 milliárdot.

Pál Gábor


Szonda Ipsos: tovább nőtt a Fidesz előnye
2008-02-28 08:49 hírTV

Továbbra is jelentős előnnyel vezet a Fidesz a szocialisták előtt, sőt decemberhez képest két százalékkal gyarapodott a tábora a biztos szavazók körében, jelenleg 62 százalékon áll. Az MSZP stagnál, mivel hónapok óta 28 százalék a támogatottsága. Se az MDF, se az SZDSZ nem jutna be a parlamentbe - derül ki a Szonda Ispos legfrissebb felméréséből.

A teljes népességen belül 35-17-re vezet a Fidesz az MSZP-vel szemben. Budapesten a párharc aktuális állása 26:24 a Fidesz javára. A szocialisták egyedül a 65 év feletti korosztályban népszerűbbek a Fidesznél - olvasható a Népszabadságban.

A Fidesz helyzetét erősítette a népszavazási kampány, ezúttal is csúcsértéket mutat a párt támogatottsága (35 százalék). Különösen a falvakban áll jól az ellenzéki erő, ott a támogatók aránya 45 százalék - tudhatjuk meg a Szonda Ipsos kutatásából.

(Népszabadság)


Átlépte a nyolc százalékot a munkanélküliek aránya
Lánchíd Rádió, cs, 2008-02-28 09:24

Újabb csúcson a munkanélküliség. 2007. november-2008. január időszakában a munkanélküliek száma 343 ezer fő volt, ami 8,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - olvasható a KSH gyorsjelentésében. A foglalkoztatottak száma tovább csökkent.

A munkanélküliek száma a 2007. november-2008. januári időszakban 343 ezerre nőtt, ami 8,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett, ez 25 ezer fős növekedés az egy hónappal ezelőtti időszakhoz képest. Egy hónappal ezelőtt a hivatal azt közölte, hogy a munkanélküliségi ráta 2007 októberében-decemberében 7,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint 2006 azonos időszakában - szerepel a KSH jelentésében.

A munkanélküliek 45,0 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap.

2007. november-2008. januári időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 873 ezer volt, 66 ezer fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 56,5 százaléknak felelt meg, ami egy százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - olvasható a statisztikai hivatal honlapján.

A létszámcsökkenést részben az év eleji foglalkoztatási folyamatok magyarázzák: a nyugdíjmegállapítási jogszabályok változása miatt a nyugdíjba vonulás előrehozása, illetve az úgynevezett támogatott foglalkoztatási formákban (pl. közmunka) dolgozók alacsony létszáma. Több nemzetgazdasági ágban a létszámváltozás konjunkturális, illetve szezonális okokra vezethető vissza.
(KSH)