’56 előtt tilos volt magyarországon abortuszt végezni ,az illegális  abortuszok  elenyészőek voltak az élve születések arányával,

több századik születésre jutott egy illegális abortusz.

Ma Magyarországon 100 élve születésre 52 abortusz jut.

Az abortusz lelki következményei

Nagy számuk miatt lehetetlen felsorolni az abortusz következményeként

fellépő összes lelki sérülést. Az abortuszt követően a nőket általában

ritkán részesítik orvosi megfigyelésben vagy kezelésben. Mivel az

abortuszt végző orvos nem követi tovább figyelemmel a nők egészségének

alakulását, ezért részint ebből a tényből fakad, hogy az abortusz

utáni problémákat eltérően magyarázzák. Az objektív megítélést az

orvos szubjektív hozzáállása is befolyásolja. Az abortuszt minden fenntartás

nélkül végző orvosok azt állítják, hogy az abortusz nem hagy

a nőkön semmilyen káros nyomot. A szövődmények viszont gyakran

csak évek múltán jelentkeznek.

Pszichiátriai szempontból minden olyan nő, aki szociális indokkal

kéri a terhesség megszakítást, depressziós félelemérzettel terhelt, mivel

válsághelyzetükből nem látnak semmilyen kiutat.

A feloldatlanság miatt egyre növekvő feszültség végül robbanáshoz vezet, és ennek nyomán

az abortuszt tartják egyetlen megoldásnak, egyedüli járható útnak.

Ezek a nők tudatosan nem mérlegelik, mit is jelent voltaképpen az abortusz, és nem

is akarják ezt tudatosan átélni. Miközben minden terápiás műtét előtt

tudni szeretné a páciens, hogy mi fog vele történni, az abortusz előtt

viszont a nő szó szerint becsukja a szemét, mert nem akar semmit sem

tudni, mindent a lehető leghamarabb el szeretne felejteni. A nő döntése

az orvosi hozzáállás által pecsételődik meg.

                                                                                          Prof. dr. Wanda Poltawska  

Elhallgatják az abortusz szövődményeit

32 éve – meggondolatlanul és az összefüggések ismerete nélkül – vetettem

el az első gyerekünket. Az orvos azt mondta: „Ó, ez csak egy kis műtét,

szinte semmiség! Ezzel a kis beavatkozással megoldjuk a problémáját!”

Akkor ,abban a pillanatban hosszú évekre tönkretettem az életemet, és a

családom életét is. Sajnos, soha nem kerestem összefüggést

az abortusz és a problémáim között , pedig az abortusz utáni

szindróma minden tünete észlelhető volt nálam. Minderre csak a többi

nőkkel való beszélgetéseim során döbbentem rá.

Behatóan és tárgyilagosan

kutattam, hogyan fejlődik a gyermek születése előtt . Amikor aztán

felismertem, hogy voltaképpen gyilkosságról van szó, és hogy mit is

eredményez ez a gyilkosság, elhatároztam, hogy leírom az életemet,

mert ezzel is hozzá akarok járulni az abortusz utáni szindróma minél

szélesebb körben történő megismertetéséhez.

Mindez rendkívül fájdalmas volt, de sikerült szembenéznem a gyerekem

halálával kapcsolatos felelősséggel és elviselni azt az érzést,

hogy e halált már nem lehet meg nem történtté tenni.

Csodálkozva állapítottam meg, hogy bár a tudomány már bizonyította mindezeket

az össze függések és tüneteket, a nyilvánosság azonban semmit sem tud

ezekről, mert

• az orvosi szaknyelvet amúgy is nehezen érti egy átlagos ember,

• és mert ráadásul olyan szóhasználattal élnek, amellyel voltaképpen

ködösítik, szépítik vagy elfedik a problémát,

• mert az egész világon elhallgatják a magzatgyermek elpusztításának

a következményeit és ezek valós nagyságrendjeit.

Ahogy tudatosan nekiláttam a múltam feldolgozásának, ezzel együtt

hit született bennem és ez okozta a belső gyógyulásomat.

Közben olyan nőkkel találkoztam, akiknek hasonló tapasztalatuk

volt, de ők sem tudtak beszélni róla senkivel, mert a témát az ő környezetükben

is tabuként kezelték.

Sok nő annyira belebetegszik ebbe, hogy az összeomlás határáig jut,

de még akkor sem tudják mindezt senkinek sem feltárni.

A törvényhozók elengedhetetlen kötelességének

tartom, hogy akkor is tárják föl ezeket az összefüggéseket, és hogy adjanak

tájékoztatást az igazságról, ha ez az érintetteknek kezdetben kellemetlen

és fájdalmas lehet.

                                                                  Alfa szövetség archívumából,- vallomások

„A gyermek az Isten legnagyobb ajándéka

a családnak, a nemzetnek és a világnak”

(Kalkuttai Teréz anya)

A meggyőződésemet mindenkivel meg szeretném osztani:

A békét ma leginkább az ártatlan, magzati életkorú gyermekek sikolya

töri meg. Ha egy anya képes arra, hogy megölje a saját méhében

lévő gyermekét, lehet-e ennél nagyobb bűn, ha mi, emberek, legyilkoljuk

egymást?!

A Szentírásban is az áll:

„Még ha egy anya el is feledkezik a gyermekéről, én nem feledkezem

meg rólatok.”

„Még ha egy anya el is feledkezik…” De hiszen milliószámra gyilkolják

napjainkban a magzati életkorú gyermekeket – mi pedig csak

hallgatunk, s meg se mukkanunk!

Az újságokban mindenféléről olvashatunk, de senki sem szól azokról

az apró gyermekekről, akiknek élete éppen olyan szeretetben fogant,

mint a tiéd vagy az enyém – az Isten éltető szeretetében. És mi

nem szólunk, csak mélységesen hallgatunk. Én azokat a nemzeteket

tekintem a legszegényebb országoknak, amelyek törvényre emelték az

abortuszt. Ezek az országok félnek e csöppségektől, félnek a magzati

életkorú gyermekektől. És a gyermeket halálba hajtják, mert még nem

akarják őket, vagy akkor is halálra szánják őket, ha már nem akarnak

további gyermeket.

E csöppségek nevében kérlek titeket, hogy

MENTSÉTEK MEG A MAGZATGYERMEKET, LÁSSÁTOK MEG

ARCUKBAN JÉZUS KRISZTUS ARCÁT!” Az Isten áldjon meg benneteket!

(Részlet Kalkuttai Teréz anya beszédéből,

melyet 1979. december 11-én Oslóban,

a Nobel-békedíj átvételekor mondott.

Tegyünk Nemzetünkért!  Tegyünk magzatainkért !  Tegyünk Magyarországért!

Békét az anyaföldön!  Békét az anyaméhben!

Nagy-Révész Hajnalka

Alfa Magzat ,Újszülött ,Gyermek és Családvédő Szervezet