eXTReMe Tracker

URUK
  VISSZA KELL TÉRNÜNK A MÚLTHOZ,
  HOGY A JÖVŐT LÁTHASSUK
  MAGYAR ŐSTÖRTÉNELEM
  E-MAIL: manager@Magyarság.org   
  

URUK
AUTONÓMIA - TRIANON -
JOGI HELYZET
ELŐRE HOGYAN CSINÁLJUNK EGY
NEMZETI PÁRTOT
THE HUNGARIAN CONSTITUTION A MAGYAR ALKOTMÁNYREGISZTRÁCIÓ HONLAPUNKNÁL :)

Mai érdekességek - Lapszemle

In medias res. Aki fellapozza a Mai Magyar Nemzetet, sok érdekes kis szösszenetet talál. Néhány apróság címszavakban.

- Újabb bújkáló baloldali elítélt. Nemzetközi elfogatóparancs egy szoci ellen.
- Bauer Tamás, antimagyar SZDSZ-es politikus egy egészségügyi vitán kijelentette: "a világ legjövedelmezőbb vállalkozása egyébként a Vatikán"
- Egy nyílvánosságra került MSZP-s dokumentum szerint az NBH-nak be kell épülnie a Magyar Gárdába.
- És végül egy idézet: "Újszocialitsák. Mondjunk nemet a szocializmusra! - harsogták kampánynyitójukon az SZDSZ vezérei, majd hangzatos szónoklataik után a rendezvény büféjében egy forintért oltották éhségüket sonkás, sajtos és zsíros kenyérrel, szomjukat borral, és keverttel. Ki sírja vissza a szocializmust? - Farkas"

s.a. Nhh


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

"Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, csak elfajult kor hős elődöket;
a lelkes eljár ősei sírlakához, s gyújt régi fénynél új szövétneket."
Garay János
II. TRIANON

1947. február 10-én ismét aláíratták velünk a diktátumot

1944. év nyara és 1949 vége között a Kárpát-medencében élő magyar lakosság származása miatti üldözése, rabszolgamunkára szállítása, "gulag"-ra hurcolása és legyilkolása valamint a bolsevik megszállás, rengeteg áldozatot követelt. Ez a tragikus időszak a magyar nemzet számára mintegy másfélmilliós emberveszteséggel, az 1920-ban elrabolt, majd részben - a bécsi választott bíróság döntése alapján - visszatért területek újbóli elvesztésével és hatalmas gazdasági, anyagi pusztulással járt.

A Magyar Szent Korona Országainak 1920-ban szétdarabolt gazdasági és politikai állapotát, az 1947. február 10-én aláírt párizsi diktátum (II. Trianon) az 1938 előtt megállapított határait némi eltéréssel visszaállította. Az eltérés, hogy a további csonkítás folytatódott a Pozsonnyal szembeni határszakaszon és itt három újabb falut - Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsun - át kellett adni Csehszlovákiának. A diktátumban legfontosabb meghatározó szerepük a győztes nagyhatalmaknak volt. A magyar történelem egyik legtragikusabb időszakának lezárása és egyben kezdete volt a 61 évvel ezelőtt aláírt feltétel nélküli békediktátum.

A délvidéki népirtás áldozatainak számát csak becsülni lehet. A kommunista pártvezetés utasítására etnikai alapú, per nélküli kollektív büntető megtorlások voltak. A vérengzések során papokat, magyar hadifogoly katonákat és 40.000-50.000 magyar polgári személyt kínoztak majd gyilkoltak meg. Koncentrációs táborokban, becslések szerint több mint 70.000 német és magyar nemzetiségű polgári személy, nagyrészt öregek, asszonyok és gyermekek vesztették életüket éhség, fagyhalál, járványok, kínzás vagy kivégzés következtében.

Erdélyben és a Partiumban a magyar honvédség visszavonulása után a falvakat ellepték a román katonák. Bosszúszomjuk nem ismert határokat. Az igazi hajtóvadászat a diktátum 1947-es aláírása után indult meg. A romániai "gulagokon", lágerekben és a börtönökben becslések szerint 200 ezren pusztultak el.

Felvidéken is tombolt a "magyarírtás"! Öregeket, asszonyokat, gyermekeket, lőttek halomra. Pozsony mellett, a Duna túloldalán, Ligetfaluban egy lövészárokba lőttek bele 90 magyar leventét. Az áldozatok tizenéves csíki székely fiúk voltak, útban, haza szülőföldjük felé.

Kárpátalján 50-60 ezer magyar esett a vörös diktatúra áldozatává. A gulágra elhurcoltak, a "malenykij robotra" kényszerített férfiak, de az otthon maradottak, a megcsonkított, családfő nélkül maradt családok ugyanolyan áldozatok lettek, mint a haláltáborok pusztulásra ítélt ártatlan foglyai.

Hogy mi történt az Őrvidéken a nyugat-magyarországi ((Burgenland) magyarsággal arról még a mai napig is.alig.írnak.a. krónikások.

A csonka ország genocídiuma a Tiszántúlon, (a fővárosban 180.000-200.000), az ország középső részén és a Dunántúlon olyan méreteket öltött amely példanélküli a világtörténelem során! Elkezdődött az ezeréves keresztény - keresztyén Magyarország megsemmisítése. Minden gonosz erő ellenére, a nemzet újraéledt, mint a főnixmadár amely maga a halhatatlanság és a megújuló élet!

Mindszenty József hercegprímás "Emlékirataim" Este szentségimádásra hívtam a főváros népét; magam a Szent István Bazilikában vezettem a szentórát. Tízezrek mondták utánam - sírva és zokogva - az alábbi imát:

"Mindeneknek Mindenható Teremtője, Alkotója, Ó Nagy Isten! Amitől gyötrelmes napokon és vergődő éjszakákon tartottunk, rettegtünk, hogy földi igazságban, emberi megértésben és emberi érzésben a mi reménykedésünk dőre és kába lesz: az ítélkező nemzetek határozatából országunkra, népünkre - épp ebben a kegyetlen pillanatban - az újabb országcsonkítás is elkövet­kezett.

Most írják alá Párizsban a magyar békét, a világ-békemű legnagyobb parcellázását címerben, földben, lelkekben, házakban, temetőkben,- iskolákban, templomokban, a Nagy­asszony és Szent István ezeréves örökségében. Akik aláírták, élvezik a pillanat történelemszerűségét, az aláírók a történe­lembe, a tollak a múzeumokba kerülnek; de mi tudjuk, hogy ezek a tollak gyémánttűknél sebezőbb vastollak, amelyek millió szívek táblájára írnak. Szívek vére, szemek könnye buggyan, serked és csordul a nyomukban. Sóhajok szállnak, életek vonaglanak.


HEGYVIDÉKI
Trianon Társaság


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nyílt levél az egri Bornemissza Gergely Szakközépiskola tanáraihoz.

Tisztelt Tanári Kar!

Tudom, nem Önök az okai e jelenségnek. Az én gyermekkoromban, az ötvenes években az iskolában meg sem mertünk mukkanni, a tanár személye szent volt és szigorúsága börünkön érezhetö, ha arra okot adtunk. Ez nagyjából így volt rendjén. Manapság más a helyzet. Hogy egy példát említsek: ismerösöm most próbálja beíratni gyermekét egy egyházi magániskolába. Tudják, a felvételin mire figyelmeztetett a napokban az igazgató? Íme: "a mi iskolánkban megköveteljük a pontosságot és fegyelmet, ami sok szülönek nem tetszik !" Tehát egynéhány szülö már a pontatlanságot és a fegyelmezetlenséget helyénvalónak tartja... Ez, hadd mondjuk ki nyíltan, annak a neoliberális tévhitnek az eredménye, amit évtizedek óta propagál a média: neked mindent szabad, jogaid vannak - miközben a kötelességeket meg sem említik. A szenny és piszok áradata órási mértékü, hisz már elérték azt, hogy mindkét szülö dolgozik, nincs, ki a gyerekekkel odahaza foglalkozzon. A profiton kívül semmi sem szent, ami az egyént és a társadalmat erösítené: sem a család, sem a közösség, sem a hagyományok; történelemröl és hitröl ne is beszéljünk.

Valószínüleg ekkor tárja szét karjait a tanár és hagyja asztalon feküdni a tanulót, ahogyan az a felvétel elején jól látható. Szégyen! Szégyen azért, mert - mégegyszer hangsúlyozom - annak dacára, hogy a tanár nem okozója, söt szenvedöje e jelenségnek,- kutyakötelessége lett volna egyszer, kétszer és nem tudom hányadszor e problémát a tanári karral egyetemben addig és újból mondom, ezerszer és ezeregyedszer megtárgyaltatni és intézkedést sürgetnie, mig valami eredményt el nem ért. Az iskola vezetése is ugyanazt kellett volna tegye, rendületlenül és kitartóan, az intézményben és minden lehetséges fórumon, kezdve a tanfelügyelöségen, a helyi önkormányzatban, egészen a minisztériumig és a sajtóig. Ne mondja senki, hogy nincs tisztes, hathatós megoldás az igazgatói intön kívül! Ne tárják szét a kezüket, mondván, nincs mit tenni, nincs értelme pl. elmenni szavazni, stb. Értsék már meg, a sírásók erre várnak! Majd megvonják a támogatást, bezárják iskolájukat és ezeket a "törvényeket" megszavaztatják azokkal a janicsárokkal, aki mégis elmennek majd szavazni, hiszen sajnos, van belölük elég! Ez különben világszerte így van: a tömegeket addig és annyiszor csapják be, míg az a benyomásuk, hogy akaratukat nem érvényesíthetik: miért menjenek el szavazni, hisz egyik politikai párt tizenkilenc, a másik egy híján húsz - mondják. Ebböl a csapdából csak úgy juthat ki a magyar társadalom, ha kihasználja az adott törvényes lehetöségeket és tömegesen elmegy szavazni amikor erre lehetösége nyílik, igent mondván a nemzeti érdekekre és megvonván bizalmát az országrontóktól! Ha ezekután a regnáló hatalom tovább tobzódik illegitim törvénytelenségében, jöhet az össznemzeti polgári elégedetlenség, általános országos sztrájk, stb. Itt kézzelfogható az Önök, tanárok felelössége: remélve, hogy foglalkozásukat hivatásnak tekintik, elvárjuk Önöktöl, hogy tanítványaikat felvilágosítsák és felvértezzék mindenféle nyílt és burkolt, fondorlatos, perverz aknamunka kivédésére. Önök kell megmutatniuk az igazi erkölcsöt és helyes értékrendet a cigány és magyar fiataloknak, még akkor is, söt annál inkább, ha ez nem szerepel a tantervben. Önök kell felvilágosítsák a jövö nemzedékét arról, hogy mi is folyik mostanság az országban. Ne mondják, hogy nem lehet! Ne mondják, hogy nincs idejük! Ne mondják, hogy félnek! Megboldogult osztályfönököm, miután leadta az aznapi tananyagot valahol egy elszakított területen még létezö "kisebbségi" iskolában, felkért minket, csukjuk be az ablakokat: és jött a rendhagyó, tantervböl hiányzó igaz magyar történelemóra, a hazugságok és ferdítések cáfolata! Ö nem félt, nem magyarázkodott, hanem elhivatott magyartanárként tette a kötelességét mérhetetlen veszélyek közepette!

Nem szabad tehát belenyugodni ebbe az évek óta folyó tudatos népirtásba!

A helytartókból álló kormány célja világos: egyebekkel együtt szétzúzni a magyar oktatást és iskolahálózatot, elökészítve a megfelelö talajt a jövö gyarmatországának, ahol majd hatmillió rabszolga dolgozik a mások hasznára. Ezért nincs a cigányság integrálására hathatós nemzeti program, söt újabb magyar milliókat igyekeznek azokhoz hasonló sorsba taszítani. "Formálják az "új embert": Kádár János agymosott "csonkamagyarjait" képezik át szánalmas konzumidiótákká, azaz a jövö jobbágyaivá. Ebböl a sorsból, ebböl a lerobbant milliöböl sajnos, csak haszonlesök, tolvajok, gyilkosok és örömlányok képzödnek természetesen "öneröböl". Nézzék csak meg a 2004-ben forgatott "Dallas Pashamende" címü magyar játékfilmet Pejó Róbert rendezésében, amit éppen a múlt héten közvetített a Duna-tévé!
Hogy ezt a célt gyorsabban elérjék, össze kell veszejteni a cigányt a magyarral, a zsidót a svábbal és így tovább, hadd késeljék, pusztítsák ök maguk egymást még mielött éhen halnának...Zengjen a sajtó a magyarok cigányellenességéröl, antiszemitizmusáról, kirekesztö szelleméröl, ez legyen a napi téma, talán így nem érzékelhetö a tudatos nemzet- és országrombolás.
Ennek a népirtásnak csupán egyik kísérö jelensége volt tehát ez a verekedés, mint annak rossz gyümölcse. Az sincs kizárva, hogy a verekedést nem buta virtusból, hanem "jótanácsra", esetleg pénzért csinálták. A kivitelezés módja mindenesetre az elöre megtervezett cselekvést bizonyítja. A szenvedö Könnyü Robert európabajnok sportoló magatartása viszont példamutató és felemelöen emberi!

Merem remélni, hogy sokáig nem tarthat ez a lélekrombolás, hisz mind jobban és jobban körvonalazódik az ezzel szembeni polgári ellenállás valós ténye, mondjuk úgy, "ébred az oroszlán!" Ha Önök ezt a folyamatot hivatásszerüen jóirányba tudják majd befolyásolni, azaz segítenek a tanítványaiknak átlátni a szitán, nyert ügyünk lesz. Isten áldja Önöket ezirányú tevékenységükben!

v. szárazajtai Bakó Árpád
2008. február 6.

P.S.
Nincs idö gondolkodni, cselekedni kell, tisztelt Tanári Kar! Az olaszliszkaiak is ezt próbálják (lásd alább).
Nemzetépítö vallás- és közoktatási miniszterünk valamikor tanyasi iskolákat létesített, amit manapaság csak az Ópusztaszeri Nemzeti Parkban láthatnak. Nemzetrontó minisztereink pedig nemsokára már a városi iskolákat rombolják. Ma ugyanis már az alábbi sorokat olvashatják:

Mellékletek:
1500 iskola bezárása készül a kormány?
MTI 2008. február 4. 18:20
gondola

Országosan mintegy ezerötszáz iskolát fenyeget bezárás, a falvakban, sot már a nagyvárosok településrészein is - jelentette ki Lezsák Sándor hétfon Szegeden.

Uszítják a cigányokat? - ismét n? a b?ncselekményeik száma
Magyar Nemzet 2008. február 4. 11:15 gondola

Végso elkeseredésében fordult több mint száz olaszliszkai polgár Takács Albert igazságügyi miniszterhez, mert úgy érzik: ismét sokasodnak a helyi cigányok által elkövetett buncselekmények.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Lajdi Tamás
Szent István kora, alakja, és a "római térítés" mítosza

(2.rész)

Ismerünk-e Európában Istvánon kivül más uralkodót, aki egyben főpapja is népe egyházának?

A Képes Krónika kifejezetten kiemeli, hogy "Az Óbudának nevezett városba élt a Szent király, fiával Szent Imrével és a királynéval. És midőn nem talált semmi Krisztusban kegyes művet, melyben dicsérhetnék a mindenség alkotóját, e nagyszentségű király azon nyomban a város közepén nagy monostort kezdett építeni Szent Péter és (Thébai) Pál apostolok tiszteletére..."

Az a kifejezés, hogy "Krisztusban kegyes művet" pusztán annyit jelent, hogy ti. a krónika írója, ki a XIV.században, 1342-ben trónra lépett Nagy Lajos királyunk számára, az ő személyes felkérésére készítette ezt a prózai művet, a római egyház papja volt, s emiatt nem tudott kitörni az erre jellemző frazeológiai hagyományból. Az sem véletlen, hogy kizárólag a római egyház igényeivel írott krónikák maradtak fenn, hiszen a többit, s az eredeti ősgesztát is köztük, éppen a római egyház papjai pusztították el olyan korokban, amikor idegen király ült a trónon, s az országban a római befolyás erősödött. Így, amikor ezeket a krónikákat olvassuk és értelmezni próbáljuk, teljes erővel be kell kapcsolnunk forráskritikai érzékünket, hiszen enélkül sosem derülhet ki a teljes igazság.

Mivel a többi fennmaradt krónikák is nagyjából ugyanezt közlik, nem térünk ki ezek részletes elemzésére.

Szent Péter és Pál tiszteletére emelt monostor ténye mit sem bizonyít jobban, minthogy István felvállalta az atillai hagyományt, mely annak idején célul tűzte ki maga elé az "egy pásztor, egy akol" megvalósítását, s a nyugati páli és keleti péteri vallási hagyományok egyesítését tartotta életműve céljának. De nem hagyhatjuk ki a név adta lehetőségek számításából ama másik Pál hagyományát sem, aki a magyar pálosságnak adja nevét: Thébai Szent Pált, kinek testét 1240-ben éppen Nagy Lajos királyunk hozatja haza Magyarországra Velencéből, s a budaszentlőrinci pálos házban helyezték örök nyugalomra. Az a tény azonban, hogy az idézetben szereplő monostor egyszerre említi Péter és Pál nevét, jobban valószínűsíti az előbbi feltevés igazát.

Ma is meghatározó hely Magyarország e lelki középpontja, Európa földrajzi centruma Pilis, hiszen ma is ide tervezik a keleti és a nyugati egyházfők találkozását. István szintén ebben a kategóriában kellett, hogy gondolkodjon, hiszen életén végigvonuló egész tevékenysége ezt célozza: tiszteletben tartani a másét, soha fel nem adni a sajátot.

A krónikás irodalomban ennél többet, azaz az "istváni térítés"-sel kapcsolatban egyáltalán semmit sem találunk. Nézzük hát meg a legendák közléseit!

A legendákról tudni kell, hogy a római egyház középkori történetírói fogalmazták meg őket. Minden esetben a római egyház megrendelésére született írásművekről beszélünk, melyek tehát egyfajta előre meghatározott "program" szerint építkeztek: tanítani akartak velük, mégpedig a saját szájuk ize szerint. Így tulajdonképpen a legendákat egyáltalán nem kellene komolyan vennünk, mégis ezt tesszük. Miért? Mert nagyon nehéz, de nem reménytelen dolog kifejtenünk a programnak megfelelő megfogalmazás alól az ős-igazságot. Így meg kell szoknunk, hogy a legendákban sok a véletlen elszólás, melyek alapján levonhatjuk következtetéseinket.

Ilyen elszólás Szent István nagy legendájában található szöveg is. Ez Géza fejedelemmel kapcsolatban így ír: "Volt akkor egy Géza nevű fejedelem, a negyedik attól számítva, ki a magyaroknak Pannóniába jövetele idején első vezérük volt. Minthogy Jézusban is hitt, hatalmaskodva bánt ővéivel, de irgalmasan és bőkezűen az idegenekkel, kiváltképp a keresztényekkel, ámbár belesüppedt a pogány életmódba, mégis a lelki kegyelem fényének közeledtére, figyelmesen kezdett tárgyalni a körös-körül fekvő valamennyi szomszédos tartománnyal a békéről, melyet korábban sosem kedvelt, úgyhogy már ebből felismerhető, kinek a fiává vágyott válni.... Ezenfelül elrendelte, hogy a többi keresztényt, ki királyságába be akar lépni, a vendégbarátság és a biztonság kegyében részeltessék, felhatalmazta a papokat és szerzeteseket, hogy elébe járuljanak, szívest-örömest hallgatta meg őket, kedvét lelvén abban, hogy az igaz hitnek keble kertjében vetett magja kicsírázik."

Miről van itt szó? A szöveg elmondja, hogy Géza király, keményen bánt saját népével, hiszen nem akarta, hogy házanépe és nemzete harcok híjával elpuhuljon. Bölcsen tudta, hogy a háborúk kora lejárt, s a béke, a belső építkezés és az államszervezet belső egyensúlyának megszilárdítása tovább nem halogatható. Azaz pontosan és intelligensen felmérte, hogy miben rejlik az adott pillanatban a történelmi szükségszerűség lényege. Ez pedig az erőnlét megtartása mellett az európai diplomáciai kapcsolatos udvarias, távolságtartó felvétele volt. Tudta, hogy a "tempora mutantur" igazsága a magyarokra is vonatkozik. Tudta, hogy amit beenged, az felettébb káros, de beengedi, mert küldetése teljesítéséhez szükséges ennek a lépésnek a megtétele. Milyen küldetésről beszélek? Atilla megölésével félbeszakadt küldetésének befejezéséről: az európai vallási szintézisről, melynek következtében Ázsia eme félszigete - Európa - alárendelődik egy egyeneságú jézusi kereszténységnek, s megszüntethetőek az elhajlások. Uralkodói hozzáállását illetően ennyit tudhatunk meg ebből a részletből, s nem többet. Az, hogy a "pogány" megjelölés ebben a szövegrészletben is szerepel és máshol is, nem jelent többet, mint vidékit, a "paganus" latin szó egész egyszerűen "vidéki"-t jelent.

Ugyanakkor fontos információ az, hogy ".... elrendelte, hogy a TÖBBI keresztényt, ki KIRÁLYSÁGÁBA be akar lépni, a vendégbarátság és biztonság kegyében részeltessék..." Ebben a magyar lélek ismeretében nincsen semmi csodálkoznivaló. Ezen kivül, ha belépni szándékozó többi keresztényről beszélünk, akkor azt is tudni kell, hogy ott bent már keresztények voltak, kik nem olyanok voltak, mint a belépni szándékozók. Aztán az is nyilvánvalóvá lesz, hogy az eredeti szövegben alkalmazott "regnum" kifejezés nyomán Géza nem fejedelem volt, hanem király. Egy királyság akkor királyság, ha király uralkodik benne. Géza tehát nem fejedelem, hanem koronázott király volt, mint Atilla óta minden vezetője a magyar népszövetségnek és az országnak. Az a kitétel, hogy "Jézusban is hitt", nem jelent többet, mint hogy az ősi szkíta-magyar hitvilág (a szkíta ószövetség) istenképét nagyszerűen képes volt Jézus tanításával egy folyamat részének tekinteni. A zsidók a mai napig nem fogadják el Jézus tanítását ősvallásuk folytatásaként, ezzel kihangsúlyozzák, hogy Jézus szövetsége az emberrel nem a zsidó isten ószövetségének megújítása volt, s hogy Jézus új szövetsége nem a zsidó, hanem egy másik őshagyományra épül. Annak ellenére, hogy a zsidók Jézust fattyúnak nevezik, Máriát pedig leszajházzák, a magát ma kereszténynek mondó római egyház és annak protestáns szektái mégis saját közvetlen előzményüknek, s idősebb testvérüknek tekintik a zsidó vallást és a zsidó népet.

Géza királynak viszont nem esett nehezére Jézus tanítását elfogadnia, mert olyasmit kellett ezzel elfogadnia, ami eleve az övé volt, szerves folytatása a magyar őshagyományoknak. Hogy Géza királyt ki, mikor, hol, milyen szertartás keretében keresztelik az István névre, azt nem írják a krónikák, s a legendárium sem közli, így hát arra gondolunk, amire akarunk, s ami logikusnak tűnik. Hogy az István név miért játszik ilyen hihetetlen fontos szerepet az Árpád-ház történetének e pontján, hogy apa és fia is ugyanazt a nevet veszik fel, arra később visszatérünk, hisz meglehetősen nagy fontossága van ennek a ténynek.

Szükség volt tehát rendeletben való kimondásra, hogy a latin rítusú keresztények betérhetnek az országba, hiszen ez a pillanatnyi nyugati diplomácia keretében szükségszerűnek látszott, s hogy ezeket az eredeti ösztönzések szerint ne bántsák azok a keresztények, akiknek ezzel kapcsolatban ekkorra már megvoltak a kellemetlen élményei. Két vallási elképzelés: a sauli és a péteri, két mentális: az új-barbár nyugati és az ősi, autentikus, jézusi alapú szkíta-magyar csapott össze ekkor a Kárpát-medencében. Nyilván egy ilyen találkozás, melynek során egy térítő és egy tanító egyházi alakulat találkozik, előre kódolja a konfliktusokat, a harcokat, a leszámolást.

Az említettek beengedése szükségszerűnek látszott, azonban végzetszerűnek mutatkozott, hiszen a római egyházi vezetőség hatalmi éhsége nem ismert határokat. Első dolguk az adó kivetése volt azokon a területeken, ahol lábukat megvetették, s ezután ugyanígy maga a pápa is adót követelt a magyar államtól. Ezt azonban a magyar uralkodók sorra megtagadták, amiért olyannyi Árpád-házi királyunk, s néha a teljes magyar nemzet is átkot kapott a római püspöktől.

Géza tehát rendeletben fejezte ki, hogy ezeket nem szabad bántani. Ilyen rendeletet pedig csak akkor szoktak hozni, ha nagy veszélye van annak, hogy bántani fogják őket. De ha ezek a "többi keresztény" kategóriájába esők a bennélő "nem többi" keresztényektől bántást kell, hogy elszenvedjenek ilyen rendelet nélkül, akkor hogy lehet a két kereszténység azonos? Ezzel Géza fejedelem előre jelezte István számára is azt a diplomáciai álláspontot, melyet a nyugattal kapcsolatban érvényesíteni időszerű volt: kemény fölkészültség befelé, udvarias, jószándékú közeledés, diplomáciai engedékenység kifelé, főként nyugati irányba. Ezt a diplomáciai jószándékot fejezi ki a 973 húsvétján Quedlinburgba érkező, 12 magyar főemberből álló küldöttség, mely I.Ottó császárnak tartós békét kínál fel, melyet az el is fogad. Ennek a békének logikus következménye, hogy Vajk herceg eljegyzi a bajor herceg, IV.Henrik hugát, az Árpád-ház egyik oldalágából származó Gizlát. Ennek természetes velejárója, hogy a béke keretében megindulnak a nyugat-keleti kereskedelmi kapcsolatok, s az országba megérkeznek az első germán főurak, kik magukkal hozzák latin vallásuk papjait is. Megérkeztek, de nem a hatalomba, nem az országba, hanem kizárólag a királyi udvarba. Az istváni Intelmek azon mondatának félreértelmezése, hogy ti. "az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő", abból ered, hogy a latin szövegben szerepeltetett "regnum" kifejezés egyszerre jelent országot is és királyi udvart is, s így csak a szó szövegkörnyezetéből tudjuk kiolvasni, mit is kell jelen esetben értenünk alatta. Mivel a király itt nem az országról, hanem a királyi udvarba érkező követségekről szól, nyilvánvaló, hogy itt a "regnum" alatt nem az "ország"-ot, hanem "udvar"-t értünk. A szöveg helyesen tehát így szól: "...mert az egynyelvű és egyszokású királyi udvartartás gyenge és esendő.". Ezzel a megfogalmazó arra az igazságra utal, hogy egy király sem teheti meg, hogy meg ne ismerkedjék a körülötte fekvő nemzetek szokásaival, nyelvével, nemzeti kultúrájával, hiszen ahol állandó követjárás, diplomáciai tevékenység folyik, ott ez az ismeret adja a diplomáciai sikerek elengedhetetlen feltételeit. Atilla maga is sok európai és ázsiai nyelven beszélt, s a magyar Árpád-ház királyai szintén.

Mivel azonban a római egyház a szkíta kereszténységgel ellentétben, térítő egyház, elindul egyfajta térítés is az országban. Az idegenek kiutasítása az országból diplomáciai okokból ekkor azonban még nem időszerű, s bár erőszakos fellépésük ellenállást szül a nemzetben, az uralkodói türelem időt hagy magának az ítélkezésre. Ez azonban -s ezt alaposan ki kell emelni- puszta diplomácia volt, s nincsen alapja a legendaíró igyekezetének, miszerint Géza lelkében a római vallás iránti igény csírázgatott volna. Hiszen éppen ő volt, aki kijelentette, hogy elég gazdag ahhoz, hogy egyszerre két istent is szolgáljon, amivel jelezte, hogy semmiképpen sem hajlandó feladni nemzeti istenképét. A két istenkép ugyanis olyan arányban különbözött egymástól, amilyenben Jézus szerető Atyja és a gonosz Jahve különböztek.

E részben tehát bizonyitékot kapunk arra vonatkozólag, hogy már Géza király korában merev határ választotta el a magyar- és a római kereszténységet. Így hamisnak bizonyul az az akadémiai és egyháztörténeti szándék, mely már Géza Magyarországának korában nyugati berendezkedésű államról papol.

A kor magyar belviszonyai még csak nyomokban sem hasonlítanak arra a farizeusi eszmék alapján berendezett, kaotikus belső szerkezetű nyugati államformával, mely legjobb esetben is feudális anarchiának jegyezhető. Nyugaton István korában egész egyszerűen nem létezett államiság abban az értelemben, amely István Magyar Királyságát jellemezte.

Adalbert cseh-morva püspök beengedését a legendaíró mítoszi keretekbe helyezi. A legenda történet szerint angyali jelenés jelzi Gézának érkezését, s közli, hogy a nagy térítést nem Géza végzi majd el, mert az ő kezéhez vér tapad, hanem születendő fia, aki "az Úrtól választott királyok egyike lesz...". Ez a történet már a legelején megbukik, hiszen István még királlyá kenése előtt megöli az életére támadó Kupa vezért, Somogy urát, s testét négy felé vágatja, s általában szentségének kiépülését nem akadályozza meg, hogy ellenségeivel nemigen gyakorol kegyelmet, ha kiderül, hogy ezek a nemzet és az ország biztonságát veszélyeztetik.

Így nekünk, szkíta-magyar keresztényeknek, nyugodtan lehet maga István is, s a hozzá kapcsolódó szokásrend is példánk, útmutatónk, ha ellenséges támadásnak vagyunk kitéve. István kezéhez tehát szintén tapad vér, s nem is kevés, hiszen már ekkor sok akadállyal kellett a magyarságnak megküzdenie, s a király kötelessége ezeknek az akadályoknak elgördítése a nemzet fejlődése, boldogulása útjából. Ilyen akadályt jelentett az ország hatalmas hányadán uralkodó Kupa, vagy más formában Koppány vezér jelenléte is.

Koppány megölésének legalább két nemzetstratégiai oka volt.

1. Az egyik az, hogy Koppány vérfertőző házasságra akarta bírni a halott Géza király feleségét, István anyját, ami a magyar szokásrendtől idegen dolog. Otthonos azonban ez a szokás a zsidó hagyományban, ahol a testvér halála után a másik testvér támasztott utódot a meghaltnak, annak feleségétől, ezzel vallási kötelezettséggé téve a vérfertőzést és a bujaságot. Mivel azonban István létezett, szülei nem utód nélküli szülők voltak, ezért még a zsidó hagyományrend szerint se lehetett volna ildomos Koppány közeledése István anyjához.

2. A másik ok, hogy István nem akarta, hogy a római szertartásúKoppány, aki ekkorra már a fél országnak ura volt, királyként olyan helyzetbe sodorja a magyar nemzetet, ami a késő avarokkal már egyszer megtörtént. Koppány ugyanis nem volt pogány fejedelem. Ilyen minősítéssel nagyúr Géza és fia, István korában egy sem volt Magyarországon. Kolostor- és monostor építtető, templomalapozó Koppány pedig elkötelezett híve volt a római latin kereszténységnek, hiszen uralmi területén az ő korában gombamód szaporodott a római ritusú egyházi intézmények száma. Talán beszédes az a körülmény, hogy a leigázott, meghódoltatott és megtérített avarok két utolsó uralkodóját Ábrahámnak és Izsáknak hívták, s vallási életük központja Passauban volt.

A késő avarságnak, mint a németrómai császári hatalom vazullusának, de ugyanúgy a Magyarországon Koppány által képviselt római kereszténységnek is szakrális központja tehát Passauban volt. István ennek a központnak a szellemi alapkövét Esztergomban helyezte le, s ott is tartotta meg. Ez a szakrális magyar érseki székhely a XX.sz. végéig meg nem inog, amikoris az istentelen zsidó Paskai érsek-főrabbi elsőként helyezi át az esztergomi központot Budapestre, a szabadkőműves páholytestvérei kívánságára létrehozza az Esztergom-Budapesti érsekség sosem halott fogalmát. Az urak azt remélik, hogy Budapest mellől idővel majd teljesen kikopik Esztergom, s az erőforrás megszünik létezni. Ettől kezdve a magyar érseki központot kívánságműsor-szerűen oda lehet majd helyezgetni, ahová csak akarják. Nem tudom, de elképzelhetőnek tartom, hogy Paskai az EU-ba készülő Magyarországon olyan reményeket táplálhatott, hogy talán korrigálhatja István rendeletét, mely a magyar szakrális centrumot a Pilisbe definiálta örök időkre, s végül kikerülhetne német földre, de legalábbis külföldre. A hamis remény csalódást fog hozni a gyalázatos páholytestvéreknek!

Gavallér János
A tükör foncsora

Fejedre tetted a koronát,
s csurog arcodon a mocsok,
a szó fejre állított piszoár,
s izzadság cseppként csorog
arcodon a valóság.
Kommunikációs vírus a hazugság,
a szenny, a szenny, a szenny az újság;
liaison-másság, totem-hierarchia,
s bólogatójános a nép hangja és fia,
arcodon valóság:
A tükör foncsora.

Ez igen! ez a demokrácia!
Kuss juss a hatalmi arrogancia.
S nincs garancia, pörög a perc,
az intelligencia, hörgő kekec
arcodon a valóság.
Nagyon is! csorog az izzadság,
a szenny, a szenny, a szenny az újság;
Szocializmus ez a fiad:
Moloch-demokrácia Mammon-isten.
Arcodon valóság
a tükör foncsora.

2008.02.06.


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Pályázatokkal gyűjt ötleteket az EüM
2008-02-06 12:08 hírTV

Pályázatokkal gyűjt ötleteket az Egészségügyi Minisztérium az új népegészségügyi program népszerűsítéséhez. A szaktárca honlapján lévő felhívás szerint a program célja, hogy felhívják az emberek figyelmét az egészség megőrzésének fontosságára.

Olyan ötleteket várnak, amelyekkel figyelmeztetik a lakosságot, hogy a betegségek kialakulásában egyéni felelősségük van. A pályázatokhoz költségvetési tervet is kérnek. Az egyéni programokat 6 millió forinttal díjazza a minisztérium. A feltételek között szerepel, hogy a beadott ötleteket a tárca felhasználhatja saját céljaira.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A "kalapkirálynő" lefeküdt Tom Lantosnak
2008. február 06. 06:22 HunHír.Hu

A hivatalos amerikai tartózkodáson lévő Dávid Ibolya a magyar belpolitikai helyzetről állított valótlanságokat Washingtonban, a Kossuth-házban. A semmitmondó, langymeleg törpepárt főnöknője köszöntötte a magyargyűlölő zsidót, Tom Lantost, s "hitet és erőt" kívánt neki.

Dávid Ibolya MDF-elnök kedden arról beszélt helyi magyaroknak Washingtonban, hogy az MDF nem kíván a népszavazási cirkusz részese lenni, nem kíván asszisztálni ahhoz, hogy a népszavazást díszletként használják két ember személyes ambíciójához. A hivatalos amerikai látogatáson tartózkodó Dávid Ibolya a Kossuth-házban a magyar belpolitikai helyzetről és gazdaságról tartott előadásában kifejtette: a március 9-i népszavazás szerinte nem egyéb, mint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Gyurcsány Ferenc kormányfő hatalmi harcának színtere, ahol a tét az, hogy "ki kit nyom le". A pártelnök kedden találkozott az amerikai nemzetbiztonsági tanácsban Damon Wilson főigazgatóval és Adam Sterling igazgatóval.

Áttekintették Koszovó helyzetét. Egyetértettek, hogy nem lehet a térségben fegyveres konfliktus. Elmondta: a magyar nemzeti érdek az, hogy a vajdasági magyarok békében élhessenek, és Szerbia visszatalálhasson az európai integráció útjára. Úgy látja, hogy Magyarországnak a vajdasági magyarság érdekeire tekintettel nem kell Koszovó függetlenségének elismerését elkapkodnia. A tárgyalásokon szó esett a magyar és az európai energiabiztonságról, az orosz és az ukrán demokrácia helyzetéről, továbbá a magyar belpolitikáról, gazdaságról és az amerikai elnökválasztásról. Dávid Ibolya telefonon beszélt Tom Lantos kongresszusi képviselővel: köszöntötte 80. születésnapja alkalmából, hitet és erőt kívánt a nehéz hetek, hónapok átvészeléséhez.

duna tv nyomán

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Aranyvonat vagy uratlan vagyon?
2008-02-05 Magyar Hírlap

Még nem hozták nyilvánosságra azt a 21 millió dolláros támogatási szerződést, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium decemberben kötött a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (Mazsök) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz). A tárca nyilatkozata szerint a dollármilliók egyfajta kompenzációja egy az aranyvonathoz kapcsolódó perben megítélt összegnek, a kamatok pedig a Mazsihiszt illetik kiegészítő támogatásként. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója viszont mást tud mind a kifizetés okáról, mind a felhasználható kamatok irányáról.

A Magyar Hírlap birtokába jutott dokumentumok szerint egy 2007. november 27-i kormányhatározat alapján a zsidó közösségi vagyoni igények feltárását és rendezését koordináló tárcaközi bizottságot hoztak létre. A testület 2007. december 12-én döntött egyrészt arról, hogy biztosítja a még élő és rászoruló holokauszttúlélők további anyagi támogatását, másrészt a zsidó közösségek igényeit a felek közti kompromisszumos megoldással zárja le. A kormány erre 21 millió dollár támogatást nyújt, 12,6 millió dollárt már a múlt év végén kifizettek, a fennmaradó részt 2011-ben és 2012-ben folyósítják, mindkét évben 4,2-4,2 millió dollár értékben. Az erről szóló támogatási szerződést az Oktatási és Kulturális Minisztérium kötötte támogatóként a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével mint jogosulttal. Kedvezményezettként a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt jelölik meg a hivatalos iratban.

A szerződést a minisztérium részéről Hiller István látta el kézjegyével, a Mazsök és a Mazsihisz nevében pedig Zoltai Gusztáv, valamint Herczog László írta alá. A kontraktus szerint a Magyarországon és a hazánkból elszármazott jogosultaknak a kedvezményezett, azaz a Mazsök fizeti ki az összegeket. A kifizetésig a pénzt a jogosult, azaz a Mazsihisz csak alacsony kockázatú papírokba fektetheti, a támogatás kamatainak megfelelő összeg szintén a szervezetet illeti meg. A szerződésben kijelentik, hogy a megegyezést a minisztérium honlapján is közzéteszik.

Az Oktatási és Kulturális Minisztériumban megerősítették információinkat. Galik Gábor, az Egyházi Kapcsolatok Titkárságának főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy a 21 millió dollár egy floridai bíróság által, az aranyvonathoz kapcsolódó perben megítélt összegnek megfelelő kompenzáció, amelyet a magyar állam így egyenlít ki. A szerződésbe foglalt, a kamatoknak megfelelő összeg a Mazsihiszt illeti meg.

1998 óta a magyar állam úgynevezett örökjáradékot fizet a magyarországi egyházaknak azok után az ingatlanok után, amelyek az állam tulajdonában maradtak. 1998-ban ezeknek az ingatlanoknak a becsült értéke az evangélikus egyháznál 4,2 milliárd a reformátusnál 6,6 milliárd, a Mazsihisz esetében 13,5 milliárd, a katolikus egyháznál pedig 42 milliárd forint volt. Galik Gábor elmondta: ezek alapján fizetik évente a valorizált, azaz a folyó összegen számított örökjáradékot az egyházaknak. Ez évente emelkedő bevételt jelent nekik. A protestánsok esetében ehhez az összeghez hozzájön a kiegészítő járadék is - ezalatt nem az egyszázalékos adófelajánlásokból befolyt összeget kell érteni. A Mazsihisznek és a katolikus egyháznak viszont nem fizetik ezt. Az idén az evangélikusok így 1,2 milliárd, a reformátusok pedig 2,2 milliárd forintot kapnak kiegészítő járadékokkal. A Mazsihisz 1,2 milliárd, a katolikus egyház pedig 4,1 milliárd forintot kap e nélkül.

"A szerződésben szereplő összeg közérdekű, a minisztérium honlapján rövidesen közzétesszük. A tárcaközi bizottságról szóló határozat megtalálható a kormányhatározatokat összesítő jogtárban is" - közölte megkeresésünkre Galik Gábor.

Megkerestük Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját, egyben a Mazsök kuratóriumi társelnökét, szerinte a kamatok nem kiegészítő járadékként illetik meg őket, az összeget pedig nem a bíróság által megítélt pénz kifizetésére fordítják.

"Ez az összeg a párizsi békeszerződésben foglalt úgynevezett uratlan vagyonról rendelkezik. Az összeget az elvett zsidó ingatlanok után a Magyarországon és az itthonról elszármazott holokauszttúlélők, valamint leszármazottaik kapják különböző támogatások formájában. Mi kiegészítő járadékot nem kapunk az államtól, nem is kértünk korábban sem." A kamatoknak megfelelő összeget, amelyhez a Mazsihisz a szerződés értelmében hozzájut, a hazai holokauszttúlélők étkezési, egészségügyi, közüzemiszámla-fizetési, meleg étel házhoz szállítási támogatására fordítják.

A szerződés valóban nem tér ki az összeg pontos kifizetési okára, csak annyit rögzít: "A Magyar Köztársaság Kormánya az örökös nélkül elhalt zsidó származású, vallású sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségi vagyoni igények rendezését koordináló Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló 1091/2007 (XI. 27.) Kormányhatározat alapján létrehozta a zsidó közösségi vagyoni igények és feltárását és rendezését koordináló Tárcaközi Bizottságot." A bizottság tagjait a továbbiakban nem részletezi a hivatalos irat, és arra sem tér ki, hogy az átutalt dollármilliókat pontosan mikor továbbítja a jogosultaknak a Mazsihisz és a Mazsök.

Ezzel kapcsolatban ez áll az iratban: "A Kormány által biztosított összeg alapján megvalósítandó kifizetések a jogosultak egyéni körülményeinek figyelembevételével, a prioritás elve mellett valósulnak meg, melynek a Magyarországon és Magyarországon kívül élő jogosultak részére történő kifizetéséről a Kedvezményezett (Mazsök - a szerk.) gondoskodik, a támogatás kamatának megfelelő összegek pedig a Jogosultat (Mazsihisz - a szerk.) illetik meg, amelyet működési költségeire használhat fel. Az összeg csak alacsony kockázatú értékpapírba fektethető."

Kérdés, hogy ezt a támogatásról miért nem beszélt sem a kormányszóvivői iroda, sem a minisztérium, miközben a holokauszt áldozatainak kárpótlásáról van szó. Információink szerint a sebtében aláírt dokumentum a Mazsök kurátoraiban is több kérdést felvetett a támogatások, kárpótlások lebonyolításának szabályait illetően.

A holokausz zsidó és roma túlélőinek korábban folyósított német, svájci osztrák kárpótlást, valamint az aranyvonatper után megítélt összeg kifizetését is szigorú szabályokhoz kötötték.

A támogatással kapcsolatban a kuratórium tagjaiban újra felvetődött a már sokszor napirendre tűzött Amerikai úti zsidó kórház támogatási ügye is.

Bocsánatkéréssel zárult a korábbi Mazsök-botrány

Korábban lapunk foglalkozott a Mazsökkel. Az állam által felügyelt közalapítvány kuratóriumi ülésén az Amerikai úti zsidó kórház támogatása ügyében tört ki legutóbb botrány. Akkor Tordai Péter, a Mazsök alelnöke botrányos hangnemben beszélt Sessler György kuratóriumi taggal, veréssel fenyegette, majd közölte, tegye ki egy bizonyos testrészét az asztalra, hogy zsidóságát ellenőrizni tudja. Ezután az alapítói jogokat gyakorló oktatási tárca delegáltja, Molnár József a kuratóriumnak írt levelében benyújtotta lemondását. Az eset után többen, köztük Feldmajer Péter, a Mazsihisz elnöke is Tordai lemondását szorgalmazták. Az ügy a kuratórium előtt tett hivatalos bocsánatkéréssel zárult.
Lánczi Richárd



*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Beindult brókerek szövik a biztosítási hálót
Szabó András 2008. 02. 06., 10:59 [origo]

Több háziorvos megerősítette az [origo]-nak, hogy biztosítási brókerek térképezik fel a terepet az elfogadás előtt álló egészségbiztosítási törvényben rejlő üzlet kiaknázására készülve. Beszéltünk olyan orvossal, aki állította, pénzt ajánlott neki egy bróker, ha később az általa képviselt biztosítóhoz viszi betegeit. Egy biztosítás közvetítéssel is foglalkozó cég képviselője szerint a bonyolult szolgáltatások magyarázatánál, értékesítésénel és az ügyfelek felhajtásánál a brókerekre szorulnak majd a magánbiztosítók és a betegek is. Ettől pedig beindult a fantáziájuk.

A legtöbb brókernek az egészségügyi reform kapcsán beindult a fantáziája - ismerte el az [origo]-nak egy biztosítások közvetítésével foglalkozó alkusz. A brókerek vagy alkuszok feladata, hogy a biztosító táraságok átláthatatlan és meglehetősen bonyolult szolgáltatásait próbálják eladni az ügyfeleknek. Az egészségügy átalakításával pedig a biztosítási piac újabb területe nyílik meg a számukra.

Bár a megyénként felálló egészségbiztosítási pénztárak még meg sem alakultak, a brókerek mégis megkezdeték a munkát. A nem létező biztosítóknak értelemszerűen nem tudnak tagokat toborozni, abban viszont már most is többen látnak üzletet, hogy előre puhítják az embereket: ha beindul a reform, annak a biztosítónak legyenek a tagjai, amelyet majd ők javasolnak.

Orvosoknál kopogtattak

Somogy megyében, tavaly év végén brókerek kerestek meg több háziorvost azzal a céllal, hogy az orvosok paciensi köréből toborozzanak tagokat. Varga Imre Kaposmérő háziorvosa az [origo]-nak azt mondta: a betegként érkező bróker a vizsgálat után közölte, hogy betegenként ezer forintot fizetne, ha az orvos a reform után abba a pénztárba terelné a beteget, amelyet ő javasol. Varga szerint a férfi egyelőre csak puhatolózott, az ajánlatot azonban a környék többi háziorvosához hasonlóan elhárította. A megkeresést megerősítette két környező település háziorvosa is, ők azonban nem akartak beszélni az esetről.

A háziorvosokat megkereső brókerek azt használják ki, hogy jelenleg nagyobb a mozgásterük, az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvény ugyanis szigorúan szabályozni fogja a toborzást és tiltani fogja az orvosok segítségével történő taggyűjtést. A jelenleg a parlament előtt lévő törvénytervezet szerint a taggyűjtés során nem lehet majd az ügyfelek egészségi állapotára vonatkozó kérdéseket feltenni, tilos lesz például a fiatal, vagyis a kevés kockázatot jelentő ügyfelek kimazsolázása is. A tervek szerint tiltanák a piramisjátékhoz hasonló módszerek alkalmazását is, vagyis azt, hogy az újonnan belépett tagokból származó bevételt a belépők felett elhelyezkedő személyek kapják meg.

Hatékonyak

Egyelőre viszont semmi nem akadályozza, hogy a brókerek próbálkozzanak. A Hír Tv korábban arról számolt be, hogy egy pénzügyi tanácsadó cég 10-15 ügynökkel már most készül a biztosítási piac megnyitására. A tévé rejtett kamerás felvétele szerint a cég azt szeretné felmérni, hogy a jövőben hol érdemes toborozni. Az [origo] által megkérdezett alkuszok kivétel nélkül komolytalannak tartották az előzetes toborzást, igaz, azzal ők is pontosan tisztában vannak, hogy az egészségbiztosítási pénztáraknak szükségük lesz rájuk.

A pénztárak - ezekben kisebbségi tulajdonosként megjelenhet a magántőke is - csak akkor kezdhetik el működésüket, ha minimum 500 ezer taggal rendelkeznek. A tagtoborzásnak két módja lehetséges: a közvetlen és a közvetett.

A közvetlen tagtoborzáshoz nyújthatnak segítséget a bárki által megvásárolható adatbázisok. Az Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától üzleti céllal például bárki megvásárolhatja az állampolgárok adatait. Kétféle lista közül is lehet választani: az egyik a jogosítvánnyal rendelkezők adatait, a másik az állampolgárok nevét és lakcímét tartalmazza. Egy állampolgár adata - attól függően, hogy valaki hány darabot és milyen adathordozón akarja megvásárolni - jelenleg 6 és 30 forint között van. Az 500 ezer személy adatához tehát akár 3-3,5 millió forintért hozzájuthat bárki

Hatékonyabb lehet viszont a toborzás, ha pénztár biztosítási brókert, alkuszt alkalmaz. A bróker ugyanis személyesen ismeri ügyfeleit, a pénztári tagok felhajtásában pedig eredményesebb lehet a személyes meggyőzés, mint a levélben történő megkeresés. Az alkuszban - aki az ügyfélnek segít kiválasztani a számára legmegfelelőbb biztosítást - bíznak az ügyfelek, a bróker ugyanis általában az ismerősük, vagy egy ismerős ajánlotta.

Az ügyfélkör a lényeg

Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász szerint különösen azok a pénztáralapítók fanyalodhatnak rá az alkuszok segítségére, amelyeknek nincs biztosítói múltjuk, tehát nincs ügyfélkörük. Ellentétben a brókerrel. "Attól függően, hogy mióta van a szakmában és milyen típusú biztosítást árul, egy brókernek több tucat, vagy akár több száz ügyfele is lehet" - mondta az [origo]-nak Nink Beáta, a többek között biztosítás közvetítéssel is foglalkozó UFS Group kommunikációs vezetője.

A brókerek tehát már a biztosítók megalakulásakor is képbe jöhetnek. Egy Borsod megyei ügyfél ugyanis a zalai pénztárral is szerződhet, mivel a zalai biztosítónak a borsodi kórházakkal is szerződnie kell. Több bróker szerint valószínűleg akkor lendülhet be igazán a piac, amikor a lakosság egy év után elkezd biztosítót váltani. A számtalan ajánlatot, csomagot, kedvezményt ugyanis az ügyfelek nem tudják egyedül összehasonlítani, ebben segíthet nekik a bróker. Az UFS szerint viszont lehetetlen előre megjósolni, hogy mi lesz a reform után.

Ajánlat
    * Semmittevő biztosító is jól járhat az új egészségügyben
    * Aranyat ér a magyar beteg
    * Hatékony, rideg profizmus diktál majd az új egészségügyben
    * Vasmarokkal nyomná át az MSZP a biztosítási törvényt

Ajánlat
    * Az egészségügyi tárca honlapja
Sazvazás állása 1430 szavazatnál
http://www.hirhalo.com/szavazas.php

Az EU reformszerződést megszavazók aránya
a leadott 500 válaszból 41 igen és 459 nem
%
8.2

Államforma pt %
1 Szent Korona Országa 1102
77.0
2 Népképviseleti demokrácia 221
15.4
3 Parlamentáris demokrácia 51
3.5
4 Alkotmányos monarchia 16
1.1
5 Tirannizmus 14
0.9
6 Elnöki rendszer 14
0.9
7 Császárság, királyság, fejedelemség 12
0.8


Hírháló rádió: http://87.229.45.42:8000/listen.pls



Halász Jószef üzeni: (nincs gépközelben)

Pénteken este 18:00-kor mindenképpen megtörténik a párbaj!
Ha a Deák kör valamely tagja meg akarja menteni Fordor Andrást, őt is várják tisztelettel a Magyarok Háza Bartók termében. Párbajbíró: Haeffler András
(KJ)


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
Wass Albert zászlóalj


Elég volt! Elég volt, hogy a közéletben csődöt mondott >15 és >2 százalékos párt vezetői a Magyar Gárdát a sekélyes politikai csatározásaikra használják fel. Elég volt, hogy a valós céljaink elkendőzése mellett, a külsőségek szándékos eltorzításával a közvélemény figyelmét eltereljék nemzetvesztő politikájukról. Tudom, hogy valós veszélyt jelentünk számukra. Valós a veszélye annak, hogy e néppé nyomorított nemzet hagyományainak ápolásával, nemzeti öntudatunk felélesztésével, a nemzet létfenntartó ösztönét ébresztjük fel hatvan éves kómájából. Valós a veszélye annak, hogy ez véget vet a nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi rombolásának. Elég volt, hogy a Magyar Gárdát és annak tagjait a legkülönfélébb ürüggyel bárki megrágalmazza. Elég volt, hogy a gárdistákat minden következmény nélkül emberi méltóságában megsértsék, fasisztának, neonácinak, rasszistának, gyűlöletkeltőnek nevezzék.

Szentkuti Károly (SZDSZ) és dr. Kovács Tamás (MSZP) a sajtó széles nyilvánossága előtt rágalmazott meg minket, gázolt bele becsületünkbe és illetett bennünket hazug vádakkal.

A Magyar Gárda Wass Albert zászlóaljának tagjai megállj-t parancsolnak a hazugság áradatnak, és minden törvényes eszközzel fellépnek a hamis vádaskodás ellen. Elég volt!

A demokrácia és a szólásszabadság égisze alatt lerántjuk a leplet a mocskolódás valódi okairól, amely eseményre ezúton tisztelettel meghívunk mindenkit!

Mosonmagyaróvári szimpátiatüntetésünket, a Pártok Háza (Erkel Ferenc u),MSZP-SZDSZ iroda előtt február 8án 18órakor tartjuk. A rendezvény második felében a Kitörés Napja évfordulójára emlékezünk.

Szabó Róbert gárdista
megyei kapitány



Meghívó!
Tisztelt Sajtóképviselők!

Ezúton szeretnénk meghívni Önöket mosonmagyaróvári sajtótájékoztatónkra, melyen a a Magyar Gárdát ért rágalmakra tervezett válaszlépésekről szeretnénk tájékoztatni a sajtó képviselőit, valamint egy rendkívüli bejelentést kívánunk tenni. Szintén várjuk Önöket a 17.30-kor kezdődő demonstrációnkra a Pártok-házánál (Erkel Ferenc utca).

A sajtótájékoztató helyszíne: Mosonmagyaróvár Fő u.1, Február 8. 15.00

Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
Wass Albert zászlóalj

www.gportal.hu/portal/magyargardakisalfold/



M E G H Í V Ó  S A J T Ó T Á J É K O Z T A T Ó R A

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezúton hívjuk meg Önöket sajtótájékoztatónkra, melynek témája:
A kordon bontás most kevés lesz - a Jobbik Magyarországért Mozgalom állásfoglalása a március 9-ei népszavazásról.

Tartja: Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke
Időpont: 2008. feburár 6. (szerda) 11 óra
Helyszín: 1113 Budapest, Villányi út 20/A (a Jobbik iroda előtt)

Megjelenésükre - a téma fontosságát tekintve - feltétlenül számítunk!

Budapest, 2008. február 5.

További információ:
Balczó Zoltán,
a Jobbik alelnöke

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Szőnyi Bartalos Mária
Magyarország
ÖNÖK EGYMÁST ZSAROLHATJÁK, DE A NÉPET NEM!

Kákosy Csaba, az új gazdasági és közlekedési miniszter ZSAROL.
Zsarolást alkalmaz azért, mert az a szándéka a kormánynak, hogy felszámoljanak vasútvonalakat. Felhasználja a vasutas szakszervezet sztrájkját a zsarolásra.
Ön, Kákosy Csaba, számomra eddig ismeretlen senki volt. Most pedig egy zsaroló senki, aki eljátsza azt az embert, aki képes megbénítani, működésképtelenné tenni egy országot; aki képes szabad mozgásukban korlátozni - elődje mintájára - embereket; aki olajat locsol a tűzre csak azért, hogy minél hamarabb magánkézbe kerüljön Magyarország vasúthálózata.
Ön és társai - a miniszterelnökkel az élen - nincsenek tisztában azzal, hogy ezen a Földön nem bújhatnak ki a felelősség alól. Önnek és társainak a magyar nép előtt vállalniuk kell minden kimondott szavukért, minden tettükért a felelősséget. Még a ki nem mondott szavaikért és az elmulasztott tetteikért is.

Önök egymást zsarolhatják, de a népet nem. Az is inkorrekt, erkölcstelen, inmorális! De lelkük rajta! A magyar nép morálisan magasan önök fölött van!

Kákosy Csaba! Ön eszköznek használja a szakszervezeti dolgozókat nemtelen céljai eléréséhez. Ön felhasználja a Liga Szakszervezet vezetőjét arra, hogy ami bűnt, társaival együtt, ön akar elkövetni a magyar nép ellen, azért a saját és társai büntudatát, felelősségét áthárítsa a Liga Szakszervezet vezetőire és a most sztrájkoló vasutasokra.

Kákosi Csaba! Nekem elhiheti, hogy már nem működik a bűntudat és a felelősség áthárítása Magyarországon. A magyar nép ellen elkövetett bűntetteik nem évülnek el, és a magyar nép nem vállalja fel a mai kormány bűneit, bűntetteit, de bűntudata sem lesz, amikor elszámolásban, elszámoltatásban részesülnek. Mert önök, mindannyian felelősek minden egyes emberért, minden egyes gyermekért, minden egyes porszemért ebben az országban.
Ön pedig minden egyes vasutasért is felelős!
S ha ez nem tetszik, akkor mondjon le!

Tehát, lassan a zsarolással!

2008. február 5.

Hivatkozás erre a cikkre és az oldalra:
http://www.portal.ghost.hu/gindex.php?pg=22431356

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A tudathasadásos baloldal

A hetvenes és nyolcvanas években még úgy tanultuk, hogy vannak:

- szabadságharcos törekvések,
- nemzetük önrendelkezését szolgáló forradalmak és forradalmárok,
- az imperializmus kizsákmányolása ellen küzdö földalatti népi mozgalmak,
- népi és nemzeti frontok, stb.

Mára ezek, mind kivétel nélkül terroristákká váltak volna?
Úgy látszik a világ szinpadán létezik egy társasjáték.
Ennek az a lényege, hogy ha te elfogadod, hogy én kit tartok terroristának, akkor én elfogadom a te általad terroristának tekintett személyeket és csoportokat.
Ebben az összpolitikai társasjátékban egyszer és mindenkorra megszüntethetö a szabadságharc, és a politikai önrendelkezésért való küzdelem.

Hogy változnak az értékrendek!

Megjegyzem különösen a baloldalon! Azon a baloldalnak nevezett oldalon, ahol egykoron Palesztin szolidaritási heteket, meg Angola szabadságáért gyöléseket rendeztek. Palesztin, meg kubai diákokat fogadtak az egyetemi kollégiumok KISZ bizottságai. Elítélték a demokratikus és testvéri Kubára nehezedö amerikai imperialista nyomást.
Az egykori ifjúkommunisták az agitációs és propaganda gyüléseken az elsö sorokban azt skandálták, hogy a legnagyobb terror veszély a vezetö imperialista hatalmak felöl fenyeget.
A nyugati rablótöke ugrásra készen áll, stb.
De ezek az egykori ifjúkommunisták, Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc, és a többi egykori KISZ vezetö, de nem sorolom a parlamentben ülö baloldali honatyák nevét, akik azóta egy kapitalista szisztémában váltak kormányzati tényezökké, miközben ezzel együtt tudathasadást is szenvedtek.
Csak azt nem tudom, hogy az ilyen gerinctelenek, akik egykori eszméjüket árulták el, hogy kaphattak a magyar választóktól, akár egy mandátumot is?
Tisztelt baloldali választók, akik alól már kihúzták a SZOT szállókat, az egészségügyi és foglalkoztatási biztonságot, a korábban hangoztatott, hagyományosan baloldali szakszervezeti érdekképviseletet, stb. hova tették az eszüket, amikor ezekre szavaztak?

Úgy tünik számomra, hogy a nyugati finánc-oligarcháknak, jellemtelen senkikre van szükségük, akik hajlandóak áruba bocsátani saját nemzetük, saját választóik jövöjét. Olyanokra, akik a korábban felhalmozott társadalmi vagyont, mint valami hitbizományt adják veszik, miközben milliárdosokká gyarapodnak.
A nyugati pénzvilág az árulókat megtalálta a baloldalon.
Igen nagy létszámban teszem sietve hozzá.
Nagyapám mondta egyszer: Ha a proli és gyökértelen jött-ment a politika és hatalom létráján egyszer felkapaszkodik, akkor saját proletáriátusának lesz a leggátlástalanabb kifosztója és elárulója...

Erre a legtökéletesebb példa: Fecó az egykori proli gyerek és társai.
Az öregapámnak milyen igaza volt!

Bodó Kirchsteuer Attila

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

2010-ben égünk, mint a Reichstag? - avagy mi lesz, ha nem lesz?
2008.02.06. FÚSZ

Gáz lesz.
Még pedig jó nagy. Körülbelül akkora, mint a presztízsveszteség. Gyanítható, hogy ebben az esetben nem lesz elegendő az eddigiekben többé-kevésbé jól működő posztkommunista ámítástechnika, miszerint valamiféle jelzésértékű momentummal kiszúrják a szemünket Európa kulturális fővárosa címén. Már csak azért sem működik, mert ennyi fiaskó után, már a mi szemünket sem tudják kiszúrni néhány pecsenyesütőből és kocsmából felállított, ihaj-csuhaj utcácskával, nem is beszélve a külföldről.


Tüke (azaz tősgyökeres pécsi) lévén persze, hogy szíven ütött az EKF-projekt körül immáron évek óta tartó tökölődés. Az, hogy hírhedtté vált elődjéhez híven Négyzetméter Péter, Mediterrán Moszkva újdonsült fura ura is követi a hagyományokat, semmi újdonságot nem hozott számunkra. Hiszen vörös városvezetés van, ami ma kis hazánkban (tisztelet a kivételnek, ha egyáltalán van ilyen) gyakorlatilag szinonimája a pénzlenyúlásnak. Itt pedig valami 34-35 milliárd magyar forintokról van szó, ami magunk között legyen mondva, szép kis summa.
(Csak úgy zárójelesen, ahogy szoktam. A minap valaki egymaga jogosulttá vált arra, hogy felmarkolja a 2,3 milliárdos lottó ötöst. Egy egész ország kapott a szívéhez, hogy vajon ki lehet az a szerencsés. Vagy az a szerencsétlen, de ezt már csak én teszem hozzá némi szarkazmussal, hiszen tudom, hogy nem én vagyok az. Szóval gondolhatják, micsoda tülekedés lehet a 35 milliárdból csurranó cseppenő apróért. Főként egy olyan utódpártnál, ahol a köztulajdonnak a magánszférába kézen közön történő elsíbolásának nagy hagyományai vannak.)

Azt hiszem Tóth Gy. László, a kitűnő politológus fogalmazta meg a lényeget a "Korrektúra" legutóbbi adásában, amikor a pécsi EKF-projektről szóló bejátszó után nemes egyszerűséggel azt állapította meg, hogy innen bizony hiányzik a szellemi potenciál.

Hát persze, hogy hiányzik, hiszen sohasem volt szükségük rá. Az erőszakszervezetek és a hatalom (+ a Szovjetszkaja Armija) segítségével, az erősebb kutya tevékenykedik alapon, egyszerűen elvették azt, ami kellett nekik.

A szocializáció - tudom, ezt szintén Tóth Gy. László szokta volt mondani, és persze megint igaza van - le sem tagadható. Sohasem fognak megváltozni. Nem tudnak. De még valószínűbb, hogy nem is akarnak. Lövetnek most is, verik a jó népet most is. Tehát semmit sem változtak.

Pécs az ország ötödik legnagyobb városa, valami százhatvanezer lakóval. Vitéz László kissé botrányosra sikerült végjátékától eltekintve gyakorlatilag egy árva szó nem sok, annyit se hallani róla az ún. fősodratú médiában. Mintha nem is létezne. A Mecsek hermetikusan elzár mindent. No persze az autópálya hiánya sem elhanyagolható momentum.

Mindenki látja, mindenki érzi, mindenki tuja, hogy elkéstünk. Ember nincs, aki ma azt mondaná, hogy ezt a késést még be lehet hozni. Vagy csak valamilyen horribilis plusz kiadások árán. (Az összeg horribilis nagysága két okból kifolyólag eredeztethető. Egyrészt a gyorsaság mindig pluszköltségbe kerül, másrészt a vörösök ebből a lóvéból is kérnék a magukét az, hétszentség). A város úgy tűnik mindenképpen rosszul, talán az a legkorrektebb, ha úgy fogalmazunk, vesztesként kerül ki a dologból. És ez az, ami engem, mint pécsi polgárt, de úgyis, mint magyar állampolgárt, a legjobban elszomorít.

Távol álljon tőlem, hogy vészmadárként károgjak, de Kósa Lajos, Debrecen város polgármesterének korábbi felajánlása óta, miszerint a civis város örömest, akár azonnal átvenné a kulturális főváros projektet a médiában is egyre többször találkozni efféle megnyilvánulásokkal.

Mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz, ha az országvezetők és a városvezetők közti huzavona miatt, vagy a zsebre tehető lóvé mennyisége feletti összeszólalkozásoknak köszönhetően kudarcot vall a város és ezzel együtt az ország? Hogyan fogunk kilábalni egy ekkora presztízsveszteségből? Mennyi időbe telik, amíg újra rá mernek majd bízni valamilyen rangos eseményt Pécsre, vagy Magyarországra?

Megint ez az ostoba carpe diem (élj a mának!) szemléletmód. A pillanatnyi haszonért cserébe odadobják a közösség, a nemzet értékeit, érdekeit. A következményekbe persze bele sem gondolnak. És a következményeket megint nem ők viselik, hanem mi. És megint, majd mi fizetjük ki a számlát.

Azok, akik konyítottak valamit ehhez az egészhez, tettek is érte, el is értek valamit, darab idő múltán sorba vették a kalapjukat, mert azt mondták, köszönik szépen, de ők ehhez nem adják a nevüket, vagy nincs hozzá gyomruk.

Bárhová is nézünk, mindenütt csak az egyívású, haszonlesők almából kikerült ország-bitorló percemberkék, helyi kishatalmasságok dőzsölését látjuk, ahol a milliárdos közpénzek úgy olvadnak el pillanatok alatt, mintha ott sem lettek volna.

A pécsi (rossz) példa is azt mutatja számunkra, ki kell mondanunk, fel kell hagynunk a kizárólag a pártszimpátia alapján való mérlegeléssel! A politika döntéshozó pozícióiba eztán csak olyan embereket szabad küldeni, akik a köz számára hitelesek, letettek már valamit az élet asztalára, nem a pártok, hanem a civil szféra küldöttei, olyanok, akik tenni akarnak, de legfőképpen képesek is tenni a településükért, az országukért.

A pécsi példa ismételten rávilágít arra, mennyire fontos lenne a nép számára kieszközölni, kiharcolni, ha kell, kierőszakolni a visszahívhatóság intézményének visszaállítását minden, a népképviselet képviseleti delegálás útján megvalósuló szintjén. Az EKF-projekt kapcsán azt is láthatjuk, a stabilitás ugyan meg van, mintha betonba öntötték volna a hatalmat, ugyanakkor az állítólag képviseltek, ha már a képviselőikben nincs annyi tartás és becsület (tisztelet a kevés kivételnek), hogy felálljanak a székükből, nem élhetnek a korrekció, vagy a hibajavítás lehetőségével sem, hiszen a törvény nem ad rá lehetőséget számukra. Hiába látják a civil szervezetek vagy az egyszerű állampolgárok, hogy rohanunk a szakadék felé, a sofőr pedig részegen össze-vissza tekergeti a volánt, mivel a törvény úgy szól, hogy jelezni kizárólag a következő megállóban lehet, addig pedig "menet közben a gépkocsivezetővel tilos beszélgetni!", a baj elkerülhetetlennek tűnik.

Megint az ember által hozott írott törvény megkérdőjelezhetetlensége és kizárólagos fennhatósága. Ilyen esetekben az lenne az életszerű intézkedés, hogy az első utas, aki a közelben van, elrángatja a sofőrt a kormány mellől, hátra adja empatikus utastársainak, hogy azok a busz leghátsó ülésére vezessék, majd rálépjen a fékre, mielőtt még a szakadékba zuhanunk. Ehelyett nem ez történik, hanem még a sofőr az, aki csendre utasít minket, neveletlen utasokat, még neki áll feljebb!

Hogy tetszik mondani? Mi történik akkor, ha két megálló között belezuhanunk a szakadékba, mert a sofőr rossz irányba hajt? Istenkém! Így jártunk. Persze a sofőr lesz az, aki maximum pár karcolással megússza, de közülünk egész biztosan jó páran holtan maradnak a kanyon aljában. Ez magyarra lefordítva körülbelül annyit tesz, hogy ha bukta lesz 2010-ben, Négyzetméter Péter a kínos fiaskó után valószínűleg ugyanolyan sebesen tűnik el a balvégen, mint amilyen gyorsan előtűnt Szili Katalin szoknyája mögül. Csak mi, no meg a város, Mediterrán Moszkva, maradunk itt a több tízmilliárdra rúgó adóssággal a nyakunkon. Azok pedig, akik hamis ígéretekkel kecsegtetve előre felélték a jövőnket, nos ők a szokásos "mi nem tehetünk semmiről, a körülmények áldozatai lettünk" szokásos szöveggel párt, vagy egyéb más hálózati vonalon, jó ejtőernyősök módjára felfelé bukva élik majd tovább gondtalan életüket.

Fejlettebb írói vénával megáldott eftársaik esetleg nekilátnak memoárkötetük megírásának. Önkormányzati eftárs esetében a "Hogyan tegyünk tönkre (értsd: lopjunk szét) könnyen és gyorsan egy várost?", országos hírű posztkommunista politikai tényező esetében "Hogyan tegyünk tönkre (értsd: lopjunk szét) könnyen és gyorsan egy országot?" címmel.

Mindenkinek jó szórakozást és jó olvasást kíván
a szocialista nagyváros öntudatos polgára
Isten áldja Magyarországot!
www.johafigyelunk.hu
FÚSZ

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nyílt levél a miniszterelnöknek

Felszólítjuk Önt, hogy ezen egyszeri 12 ezer forintos befizetésünk fejében intézkedjen arról, hogy járulékainkért cserébe a mi egészségügyi ellátásunk megszervezését és finanszírozását a jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztár (vagy jogutódja) intézze a jövőben is.

Gyurcsány Ferenc úr
A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke
részére
Budapest
Kossuth Lajos tér 1-3
1051
Tárgy: polgári engedelmességi mozgalom

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Alulírott, magyar adó- és járulékfizető állampolgárok az alábbiakról kívánjuk tájékoztatni Önt:

Az Ön és Kormánya által a Magyar Köztársaság Országgyűlése elé terjesztett az "Egészségbiztosítási Pénztárakról" szóló törvénytervezettel, azaz a társadalmi egészségbiztosítás tervezett privatizációjával nem értünk egyet, mely szerint a költségvetés bevételeinek egyszeri növelése érdekében, a választópolgárok éves rendszeres járulékbefizetéseit, az utánuk befizetett járulékokat és a személyes és egészségi adataikat egyszeri, fejenként 12 ezer forintért el kívánják adni, miközben jelenlegi társadalmi egészségbiztosítási jogviszonyukat egyszerű biztosítási jogviszonnyá kívánják változtatni. A vásárló privát üzleti szereplők ezen egyszeri és fejenként 12 ezer forintért elvileg örökre megszerezhetik az Önök által létrehozni tervezett, profitorientált egészségbiztosítási pénztárak 49%-os tulajdonrészét és a fontos irányítási jogokat, beleértve az adó- és járulékfizető választópolgárok utáni járulékbefizetések feletti folyamatos rendelkezési jogot is.

Az Ön és Kormánya egészségügyi reformnak nevezett intézkedéssorozata mögötti fiskális logikát és kétségbeesett tervét megértve, de el nem fogadva, mélyen átérezzük a Magyar Köztársaság és költségvetésének nehéz helyzetét és polgári engedelmességi mozgalom keretében készek vagyunk országunk érdekében segítséget nyújtani. Tájékoztatjuk Önt, hogy a mai napon magunk és eltartott családtagjaink nevében intézkedtünk fejenkénti 12.000 Ft, azaz tizenkétezer forint - mint örökmegváltás átutalásáról az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01743991 számú Ellátási Számlájára, "örökváltság" jogcím megjelölésével. Ezzel az Ön kormánya hozzájut ahhoz a bevételhez, amelyért cserébe minket, személyes és egészségi adatainkat, valamint az utánunk történő összes jövőbeli járulékbefizetést el kívánta volna adni -a közelebbről meg nem határozott- üzleti szereplők számára.

Egyidejűleg megtiltjuk Önöknek, hogy minket, személyes és egészségi adatainkat társadalmi egészségbiztosítási járulékbefizetéseinkkel együtt, -birkákhoz hasonlatosan- 12 ezer forintos egységáron üzleti szereplőknek eladjanak és jelenlegi társadalmi egészségbiztosítási jogviszonyunkat egyszerű biztosítási jogviszonnyá változtassák át. Felhívjuk a figyelmét továbbá arra, hogy Ön és Kormánya a mi járulékaink felett -a társadalmi egészségbiztosítási járulék speciális jellegénél fogva- nem rendelkezhet úgy, mintha az a sajátja lenne.

Felszólítjuk Önt, hogy ezen egyszeri 12 ezer forintos befizetésünk fejében intézkedjen arról, hogy járulékainkért cserébe a mi egészségügyi ellátásunk megszervezését és finanszírozását a jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztár (vagy jogutódja) intézze a jövőben is, és az ellátásunk szervezéséhez, finanszírozásához, továbbá járulékbefizetéseinkhez és személyes és egészségi adatainkhoz az Önök által létrehozni tervezett üzleti egészségbiztosítási pénztáraknak semmi közük ne lehessen. Tájékoztatjuk továbbá arról, hogy az egészségbiztosítási pénztárak közötti szabad választás jogával élve, mi az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt választjuk. Ezen választásunk alapja az a bizalom, melyet Ön és Kormánya is érez, hiszen a nagyértékű és bonyolult ellátások megszervezésével és finanszírozásával Önök is az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat kívánják megbízni.

Tájékoztatjuk, hogy levelünkhöz mellékeljük elérhetőségünket és TAJ számunkat. Ahol a befizetés az Önök által fejenkénti bevételi célként megjelölt egyszeri 12 ezer forint egész számú többszöröse, ott a befizetés teljesítője áll rendelkezésre azok adataival, akik után a befizetést teljesítette. Ha a befizetett összeg nem éri el a 12 ezer forintot, akkor a befizető a megváltás összegének - a jogszabályi rendezésig - általa önkényesen meghatározott részletekben történő befizetését teljesíti. Ezáltal Ön és Kormánya hozzájut a mi eladásunkból elvárt bevételhez és bízunk benne, hogy befizetésünkkel jelentős mértékben hozzájárultunk az Ön és Kormánya költségvetési problémáinak enyhítéséhez.

Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét és a szükséges intézkedések megtételét, mellyel kapcsolatban várjuk visszajelzésüket.

Budapest, 2008. január 31.
Üdvözlettel:
Név
Elérhetőségi cím:
TAJ-szám
Aláírás xxx

Kivonat a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal 2007. január 31-ei határozataiból
"5. A NEK megismerte dr. Kiss József polgári kezdeményezését, mely rávilágít a kormány társadalomellenes törvényjavaslatának visszásságaira, és vállalja, hogy a kezdeményezést nyilvánosságra hozza."
(2008.01.31. 15:49)

Wass Albert:
A patkányok honfoglalása
(részlet)

És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.
Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A Nemzeti Hírháló meghirdeti a viszonosság elvét!

A Viszonosság Elve kimondja:

Mi, magyarok tiszteletben tartjuk más népek, más országok, más kultúrák világfelfogását, céljait, törekvéseit. Nem törünk pálcát felettük, sem lándzsát mellettük.

Az egyetlen, amit mindenkivel szemben határozottan megkövetelünk: a viszonosság elvének betartását!

Ebből soha, semmikor jottányit sem engedünk!

Nem kifogásoljuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok vizumkényszerrel él a magyar állampolgárokkal szemben.

De a Viszonosság Elve alapján természetesnek tekintjük, hogy Magyarország az amerikai állampolgárok ellen éppen ilyen kényszerrel és adminisztratív eljárásokkal (adatgyűjtés, ujjlenyomat stb.) élhessen.

Nem kifogásuljuk, hogy izraeli állampolgárok személyigazolvánnyal léphetnek be Magyarország területére. De a Viszonosság Elve alapján természetesnek tekintjük, hogy erre csak akkor legyen lehetőségük, ha magyar személyigazolvánnyal bármikor bárki Izrael földjére léphet.

Nem kifogásoljuk, hogy izraeli tulajdonú biztonsági cégek őriznek Magyarországon középületeket, akár minisztériumokat; s kapnak ott ki-bejárási lehetőséget. De a Viszonosság Elve alapján természetesnek tekintjük, hogy erre csak akkor legyen lehetőségük, ha magyar tulajdonú, magyar szervezésű őrző-védő szervezetek is (például a Magyar Gárda) bármikor hasonló tevékenységet folytathathak Izraelben.

Minden magyarnak, aki helyénvalónak ítéli és elfogadja a meghirdetett Viszonosság Elvét, kutya kötelessége ennek betartását követelni mindazoktól a politikusoktól és közéleti személyiségektől, akik a politika vagy a kultúra terén ilyen-olyan szinten a magyarságot, illetve Magyarországot képviselik. Akik pedig e követelésre nem hallgatnak, azokat többé nem tüntetik ki sem szavazatukkal, sem érdeklődésükkel.

Nemzeti Hírháló

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nyílt levél Kóka Jánoshoz
2008-02-04 Magyar Hírlap

Tisztelt Elnök Úr, Kedves János!

Mindenekelőtt a tegezésről. Soha, semmilyen körülmények között nem tegeznélek le, csak akkor, ha Te ezt kifejezetten kérnéd. Ugyanis gyűlölöm azt a világot, amelyben a boltok pultjában álló bakfisok "hellóval" és "sziával" köszöntik az ötven-hatvan esztendős vásárlókat is, akik aztán zavarukban kényszeredetten visszategezik őket. Én sportot űzök abból, hogy konzekvensen "jó napot kívánokkal" köszönök, és mosolyogva nézem a hatást. Most azért tegezlek le mégis, hogy érezd, ez a világ a ti művetek (is).

Kedves János, téged is gyűlöllek. Persze nem lenne túl nagy erőfeszítés ezt a tényt becsomagolni, politikailag korrekté tenni, de már nincs kedvem hozzá. Nincs kedvem a politikai korrektséghez, ugyanis az éppúgy elmebaj és hazugság, mint ti magatok. Mint a világ, amelyet ti képviseltek.

A világ, amelyet ti álmodtok, és amelynek megvalósításán fáradoztok, élhetetlen és rettenetes. A ti világotok fogja elhozni az új borzalmakat - de erről majd később. Most először erről a "nemet mondunk a szocializmusra" nevű kampányról. Tudod, János, ha lenne kedvem és időm, szívesen beszélnék most arról, hogyan lettetek ti gazdagok. Milliárdosok. Te és a volt főnököd, harcostársad, akit szintén gyűlölök. Beszélnék arról, hogy ti az állam - bizony, János, az ÁLLAM! - pénzén lettetek azok, amik. Állami pénzeket, ingatlanokat nyúltatok le, felhasználva a régi, pártállami kapcsolatokat. Te, aki egyházi középiskolában végeztél, végül a KISZ KB zsozsóján és tagjain lettél "nagy"... Illetve, hát ilyen kicsi. Ilyen morális törpe. Ilyen moral insanity. Állami pénzek, ingatlanok, kapcsolatok nélkül, az Apró-klán (ez a mi Cosa Nostránk!) segedelme nélkül ti semmik sem lennétek. Ugyanis tehetségetek, az egyetlen valódi tehetségetek csupán a gátlástalanság és az erkölcstelenség, valamint a lenyűgöző akaratosság. Bizony, kedves János, majd egyszer, csak egyetlenegyszer meséld el, legalább önmagadnak, milyen pénzek álltak informatikai céged mögött, amelyekből milliárdos lettél. Milyen pénzek, milyen megrendelések, milyen "tenderek" és milyen kapcsolatok. S azt is meséld el majd egyszer önmagadnak, hogy ezek nélkül mi lennél ma. Mert én tudom. Egy tehetségtelen, huszadrangú orvos lennél, akit mindig odébb rugdalnának a kollégák, hogy csak beteg közelébe ne kerüljön, az isten szerelmére! (Ahogy volt ez annak idején a János kórház traumatológiáján, ahol rezidens voltál, emlékszel, János?)

De nincs kedvem erről beszélni. Ezt is unom. Hiszen már annyiszor beszéltünk róla, és annyira nincs semmi értelme. Egyszerű ez, János: ti kifosztottátok az államot, gátlástalanul és aljasul, és amióta az állami vagyon a zsebetekben van, gyűlölitek az államot, és harcot folytattok ellene. S miközben behajtjátok az elképesztő mennyiségű adókat a lakosságon, arról pofáztok, hogy az állam nem azért van, hogy adjon, és "nincs ingyenleves". Ez undorító és elviselhetetlen, János, de mindegy. Tehetitek, hiszen a magyar társadalom tetszhalott állapotban van még mindig. De egyszer majd felébred... Iszonyatos nap lesz, János, de sajnos elkerülhetetlen... Én már várom.

Végezetül pedig arról szólok, hogy majdnem mindent el lehet venni egy nemzettől, János. El lehet venni a vagyonát, a pénzét, a javait, még a szabadságát is - az a kérdés, vajon el lehet-e venni végképp az önbecsülését is? Nem tudom, János. Ti ezen vagytok, és lehet, hogy nektek sikerülni fog. Ezen vagytok, ugyanis egy nemzet önbecsülését úgy lehet elvenni, hogy elveszed tőle a múltját, a kultúráját, a hagyományait, az őstörténetét, a mítoszait. Paul Johnson teszi fel a kérdést a 20. század történetéről szóló munkájában, hogy miért éppen a németek? Miért éppen Európa egyik legnagyobb kultúrnemzete, Goethe és Heine és Wagner hazája vetette magát a nácizmus karjaiba? Elegendő ehhez a világgazdasági válság, a nyomor, a vesztes világháború, és a Vezér eljövetele? Nem, nem elegendő. Az is kellett hozzá, hogy megpróbálják elvenni a kultúráját, a hagyományait, a mítoszait.

Tudod, János, hogyan függ össze a két dolog? A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. A cinizmus és a múlttalanság tobzódott minden este Berlin fülledt lokáljaiban. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén...

Nézd meg Bergman Kígyótojás című filmjét, kedves János. Sok-sok hasonlóságot fogsz felfedezni mai világunkkal. És olvass Paul Johnsont! És ne legyél olyan nagyon megelégedett és cinikus. Ugyanis az út végén majd együtt menetelünk valahová, kedves János, és akkor én rád jobban, sokkal jobban fogok haragudni. Alázat és csend és önvizsgálat, kedves János... Egy nemzettől nem lehet elvenni a kultúráját.

Bayer Zsolt, főmunkatárs

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Morvai Krisztina levele

Kedves Barátaim!

Ismét eljött a személyi jövedelemadó bevallás ideje. A kevés megmaradt "szabadság-morzsánk" egyike, hogy SZJA-nk 1%-ával támogathatunk olyan szervezetet is, amely Magyarország és a magyar emberek szabadságáért, emberi jogaink védelméért kűzd. Én magam a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak (NJA) ajánlom fel ezt az összeget s Benneteket is erre szeretnélek kérni, bíztatni. Az NJA - Zétényi Zsolt és Gaudi-Nagy Tamás vezetésével s az együttműködő jogászkollégák nagylelkű és rendkívül magas szakmai színvonalú munkájával - felbecsülhetetlen érdemeket szerzett egyebek mellett a 2006. őszi tömeges rendőri brutalitás áldozatainak jogvédelme terén. Az NJA ügyvédei védték a legnagyobb számban a koncepciós eljárások alá vontakat, képviselték a jogellenesen bebörtönzötteket, megkínzottakat s a súlyosan sérült embereket. Komoly erőfeszítéseket tettek és tesznek a rendőrbűnözők felelősségrevonása érdekében is. Mindezek az eljárások ma is igen nagy számban vannak folyamatban. Emellett szabadságjogaink újabb és újabb formákban sérülnek, ezért újabb és újabb ügyek indulnak, ahol a nemzeti érzelmű, magasan képzett ügyvéd kollégáknak helyt kell állniuk honfitársaink emberi méltóságának és jogainak védelmében.

Kérlek Benneteket, hogy látogassatok el a Nemzeti Jogvédő honlapjára, ahol számos értékes ismeretre lelhettek munkájukról, s így a nemzeti jogvédelem aktuális kérdéseiről. Itt találhatók az SZJA 1% felajánlásához szükséges adatok (adószám) is - az Információk rovatban. A honlap címe: www.nja.hu.

Megragadom az alkalmat, hogy felhívjam figyelmeteket a Ne Féljetek Alapítványra is, amely a 2006. őszi tömeges rendőri brutalitás sérültjeinek anyagi támogatására jött létre. Noha a vonatkozó jogszabályok alapján e szervezet még nem jogosult az 1%-ok gyűjtésére az adományozás más formájára lehetőség van. Erre is kérlek Benneteket. Amennyiben rászántok egy kis időt, hogy meglátogassátok a www.nefeljetek.hu oldalt, megismerhetitek Valódi Emberek Valódi történeteit, tragédiáit, a tavalyelőtti vérengzés megrázó következményeit a sérültek és családjaik életében.

Nagyon köszönöm!

Szeretettel
Morvai Krisztina

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Ami a Laborc-ügyből kimaradt: "a magyar eset nagyon, nagyon kellemetlen"
Eduardo, k, 2008-02-05 17:02 Jobbik.Net

Nagy port kavart Magyarországon is a The New York Times hétfői cikke, melyben a mértékadó amerikai napilap Laborc Sándorról, a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal új vezetőjéről ír. Bár a magyar sajtó részletesen taglalta a cikket, egyes részletek kimaradtak.

Aggodalmat kelt a NATO-ban, hogy a moszkvai KGB-kiképzést kapott Laborc Sándor, a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal első embere a NATO hírszerzési bizottságának vezetője lett - írta The New York Times hétfői számában.

A mértékadó amerikai napilap hosszú cikkben taglalja a kialakult helyzetet, több, nevük elhallgatását kérő diplomatát idézve. "Néhány NATO-diplomata, akiket a kinevezésről megkérdeztek, a napokban azt mondta, hogy (Laborc) háttere miatt előfordulhat: a NATO-országok kevésbé kívánják megosztani egymással hírszerzési értesüléseiket" - írta a tekintélyes napilap.

Nem voltak abban a helyzetben

Az újság szerint azok a diplomaták, akik hajlandók voltak nyilatkozni az ügyben, nevük elhallgatását kérték. Mint mondták, még ha lettek volna is fenntartásaik Laborc Sándor múltjával kapcsolatban, nem voltak olyan helyzetben, hogy megakadályozhatták volna a kinevezést.

Egy magas rangú kelet-európai diplomata megjegyezte: "ha megkérdőjeleztük volna ezt a kinevezést, akkor tovább kellett volna haladnunk felfelé, ebben az esetben a magyar miniszterelnök felé, akit meg kellett volna kérdeznünk Laborc múltjáról".

Egy amerikai telefonhíváson múlott

Az eredeti cikkben azonban szerepel két olyan vélemény is, amely a magyar sajtóban a jelek szerint elsikkadt. Az egyiket egy nyugati ország diplomatája fogalmazta meg: "Az Egyesült Államok NATO-nagykövetének egyetlen telefonjába került volna a kinevezés megakadályozása. Ez egy jel lehetett volna a többi országnak, akik még mindig azt hihetik, hogy megúszhatják".

"A magyar eset nagyon, nagyon kellemetlen"

A The New York Times emlékeztet arra, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország 1999-es csatlakozása után öt évvel lett a NATO-tagja a Varsói Szerződés többi egykori tagállama. A bővítés után a bolgár delegáció katonai attaséi bizonyos szintű hírszerzési anyagokhoz nem férhettek hozzá.

"Fogadni lehetett volna rá, hogy bármilyen információ, amit Bulgáriával a NATO-n belül megosztunk, egyenesen Moszkvában landol. A régi kommunista nómenklatúra és a titkosszolgálatok még mindig jelen vannak Romániában és Bulgáriában. Azt kell mondanom, hogy a magyar eset nagyon, nagyon kellemetlen" - nyilatkozta a lapnak egy vezető nyugat-európai diplomata.

Az eredeti, angol nyelvű cikket elolvashatja itt!

InfoRádió / The New York Times

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete
2008. február 5., kedd 14:39 Katolikus.hu

Krisztus értetek szegénnyé lett (2Kor 8,9) mottóval a Szentatya ez év nagyböjtjén is üzenettel fordul a katolikus hívekhez, melyet az alábbiakban adunk közre.

Kedves Testvéreim!

1) A húsvét felé vezető út minden évben nagyszerű alkalmat ad, hogy elmélyítsük keresztény hitünk értelmét és értékét. Arra ösztönöz minket, hogy újra felfedezzük Isten irgalmasságát, s ezáltal magunk is az irgalmasság tetteivel forduljunk testvéreink felé. Az Egyház feladata gondoskodni arról, hogy olyan különleges cselekedeteket ajánljon a hívők figyelmébe, amelyek elősegítik belső megújulásukat ebben az időszakban. Ezek közé tartozik az ima, a böjt és a jótékonyság. Ebben az évben szokásos nagyböjti üzenetemben elidőzöm a jótékonyság gyakorlatával kapcsolatos gondolatkörnél, készülődve húsvét ünnepére. Jótékonynak lenni annyit jelent, hogy kézzel fogható módon sietünk szükséget szenvedő embertársaink segítségére. Ugyanakkor ez az aszkézis gyakorlata is, amely abban segít, hogy függetlenné váljunk a földi javak birtoklásának vágyától. Jézus nyomatékosan rámutat arra, hogy milyen erős a materiális javak birtoklásának hatása, és hangsúlyozza, hogy egyértelműen döntenünk kell, máskülönben fennáll annak a veszélye, hogy ezek bálványokká válnak. Ezért így szólt tanítványaihoz: "Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak" (Lk 16,13). A felebarátainknak nyújtott segítség lehetővé teszi, hogy ellenálljunk ennek az állandó kísértésnek, hiszen arra nevel minket, hogy észrevegyük szükségleteiket, és megosszuk embertársainkkal mindazt, ami az isteni jóság révén osztályrészünk lett. Ez a szegények részére folytatott adománygyűjtés célja, amely a világ számos részén gyakorlattá vált a nagyböjti időben. Ily módon a belső megtisztulás összekapcsolódik egy olyan gesztussal az egyházi közösségben, amit már az ősegyház is ismert. A jótékonyság művéről beszél Szent Pál apostol is a leveleiben, amikor a jeruzsálemi hívek számára történt gyűjtésről ír. (ld. 2Kor 8-9, Róm 15,25-27).

2) Az evangélium ezt tanítja: nem birtokosai, hanem gondnokai vagyunk a kapott javaknak. Ne tekintsük gazdagságunkat sérthetetlen tulajdonunknak, hanem eszköznek, amelyen keresztül az Úr hív mindannyiunkat, hogy gondoskodó szeretetét közvetítsük embertársaink felé. Amint a Katolikus Egyház Katekizmusa hangsúlyozza, az anyagi javaknak - egyetemes voltuk miatt - társadalmi értékük van. Jézus egyértelműen figyelmezteti azokat, akik a földi javakat egyedül a maguk számára akarják birtokolni és használni. Látva a tömegeket, akik mindenben hiányt szenvednek, és az éhezés kínjait kénytelenek eltűrni, Szent János apostol első levelének szavai keményen csengenek: "Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból - mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?" (1Jn 3,17). Még világosabb a felszólítás a keresztény országok felé a javak megosztására, hiszen felelősségük a nyomorgók és elhagyottak sokaságával szemben még súlyosabb. Segítségükre sietni inkább az igazságosságból fakadó kötelezettség, mint karitatív cselekedet.

3) Az evangélium leírja azt is, mi a jótékonykodás lényegi jellemzője: úgy kell megcselekedni, hogy rejtve maradjon a világ szeme előtt. Jézus azt kéri tőlünk: "Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad" (Mt 6,3-4). Röviddel előtte pedig azt olvassuk: ne dicsekedjen senki a saját jótetteivel, mert ezzel kockára teheti égi jutalmát (ld. Mt 6,1-2). A tanítványoknak kell arra gondot viselni, hogy minden Isten nagyobb dicsőségére történjen. Jézus figyelmeztet: "A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat" (Mt 5,16). Ezért mindennek Isten dicsőségét kell szolgálnia, nem pedig a miénket.

Kedves Testvéreim! Ennek tudata kísérjen minden cselekedetet, amely a felebarátot segíti, akkor nem fog előtérbe kerülni, aminek rejtekben kell maradni. Ha jócselekedeteinkben nem Isten dicsőségét törekszünk szolgálni és nem embertársaink igazi javát keressük, hanem mindenekelőtt személyes hasznunkat gyarapítjuk, vagy egyszerűen elismerésre vágyunk, nem az evangélium szellemében járunk el! Modern társadalmunkban, amelyet a képek uralma jellemez, éberen figyelnünk kell erre a kísértésre. Az evangélium jótékonysága nem pusztán valamiféle vonzódás az emberek felé. Sokkal inkább a szeretet konkrét cselekedete, teológiai erény, amely belső megtérésünkből fakad. Ez az istenszeretetben és a felebaráti szeretetben nyilvánul meg, amelyben Jézus Krisztust követjük, aki teljesen nekünk ajándékozta önmagát, egészen a kereszthalálig. Vajon köszönetet mondunk-e Istennek azért a sok emberért, akik a média uralta társadalom fényszóróitól távol, a csendbe és homályba rejtőzve keresztény elkötelezettségből nagyszerű tetteket visznek véghez szükséget szenvedő embertársaik megsegítésére? Mit használ nekünk, ha javainkat másoknak ajándékozzuk, de szívünk büszkeségtől dagad? Ezért azok, akik tudják, hogy Isten azt is látja, ami a rejtekben történik, és jutalmát sem a világ szeme előtt adja, nem keresik az emberi elismerést az irgalmasság cselekedeteiért.

4) A Szentírás arra ösztönöz minket, hogy vegyük észre a jótékonyság mélyebb értelmét: a tisztán anyagi dimenzió transzcendens értelmére világít rá; azt tanítja, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni (ld. ApCsel 20,35). Ha cselekedeteinket a szeretet vezeti, akkor hitünk igazságát juttatjuk kifejezésre. Nem azért kaptuk Teremtőnktől életünket, hogy önmagunknak éljünk, hanem Istennek és embertársainknak (ld. 2Kor 5,15). Minden alkalommal, amikor Isten iránti szeretetből megosztjuk javainkat a szükséget szenvedő embertársainkkal, megtapasztaljuk, hogy az élet bősége a szeretetből fakad, és minden visszatér hozzánk, mint a béke, a belső megelégedettség és öröm áldása. Égi Atyánk saját örömével jutalmazza meg jótékonyságunkat. Sőt, még ennél is többet kapunk. Szent Péter a jótékonyság lelki gyümölcsei között említi a bűnök bocsánatát: "A szeretet leplet borít rengeteg bűnre" (1Pt 4,8) írja Péter. Amiként a nagyböjti idő liturgiája gyakorta ismétli, Isten felkínálja nekünk, bűnösöknek a megbocsátás lehetőségét. Ennek befogadásra készít fel minket, amikor megosztjuk a szegényekkel azt, ami a miénk. Azokra is gondolok, akik korábbi bűneik miatt a gonosz terhét hordozzák, s ezért távol érzik magukat Istentől. Megbénítja őket a félelem, és megakadályozza, hogy Isten felé forduljanak. A jótékony cselekedet közelebb visz minket a felebaráthoz, így Istenhez is közel visz, ezáltal valóban eszköze lehet megtérésünknek és kiengesztelődésünknek Istennel és testvéreinkkel.

5) A jótékonyság szeretetteljes nagylelkűségre nevel. Szent Giuseppe Benedetto Cottolengo azt ajánlja: "Ne azokat a pénzdarabokat számoljátok, amit kiadtok. Hiszen ahogyan alamizsnát adva nem tudhatja a bal kezed, mit tesz a jobb, úgy a jobb kezed se tudja, mit tesz." (Detti e pensieri, Edilibri, Nr. 201). Ezzel összefüggésben kap nagy jelentőséget az evangélium egyik jelenete, amikor az özvegyasszony a templom áldozati perselyébe dobja mindazt, ami csak szegénységétől telt, "egész megélhetését" (Mk 12,44). A jelentéktelen értékű fillér nagy kifejezőerejű szimbólummá válik. Ez az asszony nem a fölöslegéből ad és nem abból, amit birtokol, hanem azt adja, ami ő maga. Egészen önmagát adja.

Ez a megindító elbeszélés abba az eseménysorba illeszkedik, amely közvetlenül megelőzi Jézus szenvedését és halálát. Jézus szegénnyé lett, hogy szegénysége által gazdaggá tegyen minket. A népek apostola a Korintusiakhoz írt második levelében úgy beszél Jézusról (vö. 2Kor 8,9), hogy ő egészen nekünk adta önmagát. A nagyböjti idő arra ösztönöz minket, hogy a jótékonyság cselekedetein keresztül is kövessük példáját. Jézus iskolájában megtanulhatjuk: életünk ajándékká válhat azáltal, hogy Krisztus követésére törekszünk. Így nemcsak abból tudunk adni, amink van, hanem magunkat is készek leszünk odaadni. Vajon nem a szeretet egyetlen parancsa az, amely az evangélium lényegét összefoglalja? A jótékonyság a nagyböjti időben annak eszköze lehet, hogy keresztény küldetésünkben előrelépjünk. Az a keresztény, aki odaadja magát anélkül, hogy számolná, mennyibe kerül ez neki, tanúságot tesz arról, hogy nem az anyagi gazdagság határozza meg a lét törvényeit, hanem a szeretet. Ami a jótékonykodás értékét megadja - az egyén lehetőségeinek és körülményeinek függvényében - a szeretet, amely az odaadás különböző formáit is inspirálja.

6) Kedves Testvéreim! A húsvétra való készülődés a jótékonyság cselekedetein keresztül a lelki növekedésre szólít, hogy ezáltal többek legyünk a szeretetben, és felismerjük magát Krisztust a szegényekben. Az Apostolok Cselekedetei számol be arról, hogy mit mond Péter apostol a béna embernek, aki a templom kapujában alamizsnáért könyörög: "Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében járj!" (ApCsel 3) Az alamizsna esetében valamely anyagi dolgot adunk, ez azonban nagyobb ajándék jele lehet. Az alamizsnában magáról Krisztusról teszünk tanúságot, akinek nevében benne foglaltatik az Élet. A nagyböjti időszak tehát arra indít - személy szerint, és közösségben is -, hogy tegyünk erőfeszítéseket Krisztus követésére, és tegyünk tanúságot szeretetéről.

Mária, az Úr édesanyja és hűséges szolgálóleánya, segíts a híveknek a nagyböjti idő lelki küzdelmeiben, hogy megfelelően éljenek az ima, a böjt és a jótékonyság fegyverével. Lélekben megújulva ünnepeljük a húsvéti titkokat! E kívánságokkal fogadja minden hívő apostoli áldásomat!

XVI. Benedek pápa 

Miért kellett Lőrincz Jánosnak meghalnia? Gyilkos természetű az egészségügyi rendszer „megreformált” állapotában

 

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke ma sajtótájékoztatót tartott Lőrincz János halálának körülményeiről. A teljes magyar sajtó – leszámítva az ÁrpádHír internetes televíziót és az egri Szent István rádiót – távolmaradt az eseményről. Alább közzétesszük az MVSZ elnökének nyilatkozatát. A sajtótájékoztatón jelen volt Kvacskay Károly, Lőrincz János korábbi munkáltatója.

 

Ezelőtt 10 nappal, szombaton, Lőrincz János a saját otthonától 50 méterre, miközben a gépkocsija felé haladt, rosszul lett és összeesett. Volt még annyi ereje, hogy telefonáljon a feleségének, és odahívja őt. Erős gyomorfájdalmai voltak. Kihívták a mentőt, amely viszonylag hamar, perceken belül megérkezett.

Mindez Budapesten, a Kerepesi út 1. szám alatt, a Keleti pályaudvar közvetlen közelében történt. Az úton átellenben van az Országos Baleseti Kórház. Mintegy két-háromszáz méternyire van a Péterffy Sándor utcai Kórház, és nincs több mint ötszáz méterre ettől a helytől a Szent Rókus Kórház. Tehát három budapesti kórház, műtétre, mindennemű orvosi beavatkozásra alkalmas állapotban.

Miközben a beteg már görnyedezik és alig tud beszélni, a mentős elkéri a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját, és megállapítja, hogy szentendrei cím van benne. A beteg korábban ott lakott, és még nem volt átjelentve a lakhelye. Mentőbe teszik, és elviszik a Pomázhoz tartozó Kiskovácsiban lévő Gálfi Béla pszichiátriai kórházba. Szirénázás nélkül, egy órán át megy odáig a kocsi. Kiskovácsiban az orvos megállapítja, hogy ez súlyosabb eset, és visszaküldi Budapestre a Szent Margit Kórházba. Újabb egy óra, amíg a mentő visszajön, immár szirénázva. Közben Lőrincz János elveszíti eszméletét, hiszen gyomorvérzése van, és annyi vére folyt el, hogy azt a szervezete már nem bírja ki. A Szent Margit Kórházból átküldik a Szent János Kórházba, tomográfiára, mert az orvos arra gyanakszik, hogy az agyával van baj, agyvérzés vagy daganat, onnan a vizsgálat után visszaküldik. Este hat óra körül visszaérkezik a Szent Margit Kórházba. Nota bene: 10 órakor történt a rosszullét, 8 órán keresztül „sétáltatták” mentővel Kiskovácsiba, vissza Budapestre, onnan egyik kórházból a másikba, végül 32 fokosra lehűlt testtel, önkívületi állapotban megérkezik, ekkor már vért hány. Ebből rájönnek, hogy gyomorvérzése lehet. Megműtik, közben többször kell újraéleszteni. A műtét sikerül, de eszméletét nem nyeri vissza. Nyolc napig kómában fekszik, majd a nyolcadik napon, vasárnap, ezelőtt két nappal meghal.

 

Kép: Lőrincz János, élt 44 évet, a budapesti egészségügyi „reform” áldozata

 

Mi nem azért tartottuk ezt a sajtótájékoztatót, hogy vizsgáljuk: történt-e orvosi műhiba. Számunkra a kérdés az: miért nem vitték az Országos Baleseti Kórházba, miért nem vitték a Péterffy Sándor utcai Kórházba, vagy miért nem vitték a Szent Rókus Kórházba? Ezek szerint, hogyha valaki Szombathelyen összeesik, mert rosszul lesz, akkor előveszik a lakcímkártyáját, és ha sátoraljaújhelyi cím van feltüntetve, akkor elküldik mentővel oda, hátha meghal útközben, és nem kell rá többet költeni? Vagy milyen logika vezérli ezt a rendszert?

A Magyarok Világszövetsége közvetlenül érintett, hiszen Lőrincz János a mi székházunkban dolgozott. Egy kiváló ember volt, valóságos ezermester, nem is létezett olyan szakma, a villanyszereléstől kezdve a gázszerelésig, a bútorasztalosságtól a bonyolult fűtőrendszerek kezeléséig, amihez ne értett volna magas szinten. Családszerető ember volt, aki nem alkoholizált, akinek a házasságában egy 19 éves lány mellett – kései gyümölcsként – egy kétéves kisfiú is született. Az új élet új értelmet adott életének. És ez az ember így, a szemünk láttára elpusztul, mert gyilkos természetű a magyarországi egészségügyi rendszer, jelenlegi „megreformált” állapotában.

 

Ez történt, és ezt kell vizsgálnunk. Sajnos Magyarországon ez a sajtótájékoztató egyetlen médiumot sem érdekelt, sem a baloldali Népszabadságot, sem a kormánypártok befolyása alatt álló közszolgálati médiumokat, sem pedig a Fidesz által befolyásolt Magyar Nemzetet, vagy a többi televíziót és rádiót. Igaz ugyan, hogy tegnap, első híradásunkra a Hír TV vezető hírt készített az ügyből, és az ECHO TV is foglalkozott vele, de mi ma lényeges részleteket közöltünk, és erről nem szabadott volna, hogy hiányozzék a sajtó. Egyébként a magyar közállapotokat tökéletesen jellemzi, ami most történt.

 

Az ő tragédiája arra ösztönöz minket, hogy feltegyük a kérdést: vajon hány hasonló eset történik Magyarországon? Ezennel figyelőszolgálatot létesítünk. Kérünk mindenkit, hogy aki hasonló esetről tud, hogy valaki azért hunyt el otthonában, mert nem jött meg a mentő, vagy hasonlóképpen rossz helyre szállították, és mire érdemi orvosi ellátásban részesült volna, meghalt – telefonáljanak. A Magyarok Világszövetségében a budapesti 485-40-60-as számon, ami telefon és telefax, várjuk a bejelentéseket, vagy küldjenek sms-t a 06-20-313-7777 számítógépes számra. Írják meg nekünk ezeket az eseteket, mert fel kell ráznunk az országot.

 

A Magyarok Világszövetsége büntetőfeljelentést tesz Lőrincz János ügyében. Az MVSZ kéri a felelősség megállapítását: Miért kellett Lőrincz Jánosnak meghalnia? A vád az egészségügyi rendszer alakítóit célozza meg, és arra kér választ: ha van a rosszullét helyszínéhez képest 500 méteren belül három budapesti kórház, miért kell a szenvedő beteget vidékre szállítani, és 8 órán keresztül ide-oda küldözgetni?

 

A Magyarok Világszövetsége saját halottjának tekinti Lőrincz Jánost.

 

Budapest, 2008. február 5.

 

MVSZ Sajtószolgálat

 


MEGHÍVÓ
A "Megértjük-e Wass Albertet?" című
Wass Albert
születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett
Emlékkonferenciára
2008. február 15-én (pénteken) 14 órakor
a Pomázi Zenekastély
(Teleki-Wattay kastély) Kamara termébe
(2013 Pomáz, Templom tér 3.)


Program
12.00
Rendhagyó irodalomóra pomázi gyerekeknek Wass Albert mesevilágáról
Kovács Attila Zoltán, a Kráter kiadói főszerkesztője és Csernóczky Judit újságíró
Barangolás Wass Albert mesebirodalmában című vándorkiállítás megnyitása.
Az emlékkonferencia programja:
14.00
Nyitóbeszéd, Vicsi László, Pomáz polgármestere
14.10
Köszöntő, Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, a konferencia levezető elnöke
14.20
Wass Albert pályaképe, Dr. Lisztóczky László irodalomtörténész, a konferencia alelnöke
14.40
Wass Albert és a háborús fordulatok, Bertha Zoltán irodalomtörténész, a konferencia elnöke
14.55
Végre jönnek..., Pomogáts Béla irodalomtörténész
15.10
Wass Albert világlátása, Jókai Anna író
15.25
Wass Albert megítélése a két világháború között, Dr. Márkus Béla irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Modern Magyar Irodalmi Tanszékének tanára
15.45
Wass Albert Mire a fák megnőnek című regényének magyarságszimbólumai, Tusnády Mária doktorandusz hallgató
16.00
Wass Albert költészete, Kabdebó Lóránt professor emeritus, irodalomtörténész
Hozzászólások, rövid kávészünet
16.45
"Lehajol a csönd..., és megöleli a világot" (A csönd hermeneutikája Wass Albert művészetében), Kiss Mihály tanár, a konferencia alelnöke
17.00
A száz éves Wass Albert, Szőcs Géza költő
17.15
Wass Albert jelleme, Dr. Boda László, ny. egyetemi tanár, teológus, író
17.35
Wass Albert nyelvi stílusa, Adamikné dr. Jászó Anna nyelvész, az ELTE egyetemi tanára, Wass Albert-díjas
17.50
Wass Albert a Hitel szellemi vonzásában, Dr. Szász István Tas író
18.10
"Idegen föld csavargója" (In memoriam Balogh István és Wass Albert), Dobos Marianne média misszionárius
18.20
A megszakadt lánc mítosza (Wass Albert: Rézkígyó), Nyiri Péter tanár, doktorandusz hallgató
18.40
Wass Albert és az amerikai álom, Dr. Ortutay Péter tanár
19.00
Wass Albert német nyelvű elbeszélései a Pester Lloydban, Balázs Ildikó Wass Albert-díjas kutató, a Nyíregyházi Főiskola adjunktusa
Zárófogadás
Konferenciánk fő célja Wass Albert megismertetése,
életművének népszerűsítése.
Szeretnénk, ha az Emlékév rendezvénysorozatát követően
Wass Albert végre elfoglalhatná méltó helyét
a 20. századi magyar írók panteonjában.
Az Emlékkonferencián elhangzott előadások megjelennek
a PoLíSz folyóirat márciusi és áprilisi számaiban.




*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Frakció fegyelem vagy népszuverenitás?

Bevezetésként előbb a tények:

"Pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója több mint féltucatnyi képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő decemberi voksolások miatt" (MNO)
Nos, ne higgye senki, hogy szegény képviselőket sajnálom a befizetendő összeg miatt, nem erről van szó. Az 1949. évi XX. törvény a jelenleg hatályos alkotmány kimondja:

2. § (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.
20. § (2) Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a közérdekében végzik.

Kezdjük akkor az elején. A parlamenti képviselők az alkotmány szerint azért ülnek a parlamentben, mert minket, a népet képviselnek. Ha minket képviselnek, egyértelmű lenne, hogy azt a gombot nyomják szavazáskor, amit a rájuk szavazók többsége nyomna, vagy a lelkiismeretük diktál. Ezzel szemben jön a jött-ment frakció, felülbírálja az alkotmányban leírtakat, és ha nem úgy szavaz a képviselő, jól megbünteti. Na, akkor, hogy is van ez? Akkor ilyenkor nincs a képviselőnek mentelmi joga? Akkor nem számít, hogy függetlenségét biztosító tiszteletdíjban kell részesüljön (az alkotmány szerint)? Független? Hogy független, ha megzsarolják? Megmondják, előre milyen gombot kell nyomni (mert ha nem akkor bünti!). Akkor az egész csak színjáték? Akkor a képviselő csak azért van, hogy nagyobb legyen az államháztartás hiánya? A nép hatalom, hogy érvényesülhet így? A frakció fegyelem sértése a nagyobb bűn vagy az alkotmány be nem tartása?

Mindezzel persze a képviselőknek is tisztában kell legyenek, de ők sem különbek a Deákné vásznánál. Fejet hajtanak, meghunyászkodnak, hogy a zsíros, jól tejelő helyük megmaradjon.

Mi minden kell még történjen ahhoz, hogy az emberek szeme felnyíljon, s rájöjjenek, ez az egész nem ő értük történik?

Nem tudom mikor lesz már elég, viszont bízom benne, hogy egyre több ember kezd el fodrászhoz járni a birkanyíró helyett.

Bárkányi Sándor
Szászvár

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Rendőrségi hangfelvétel a terézvárosi korrupcióról
Index 2008. 02. 05., 18:05

Úgy tudjuk, a Nemzeti Nyomozóiroda birtokában van egy hangfelvétel, amin a terézvárosi vagyonkezelő igazgatója 18 millió forint kenőpénz kifizetését ajánlja egy vállalkozónak egy kerületi üzlethelyiség bérleti jogáért. A kenőpénz közvetítője azt állítja, az ügylet mögött az egyik terézvárosi alpolgámester áll, de ő vadul tagad.

Korrupció vádja vetül a terézvárosi képviselőtestület felsővezetésére, legalábbis ezt állítja egy vállalakozó. Berecz Károly, a Müárt-Press Kft. ügyvezetője azt mondja, hogy a cége Bajcsy-Zsilinszky úti üzlethelyisége miatt közvetítőkön keresztül a VI. kerület döntéshozói 18 millió forint csúszópénz megfizetésére kötelezték. Az érintettek vadul cáfolnak, de Berecz bevonta az ügyletbe a rendőrséget, és a hamis eurókkal megtömött kenőpénzes táska átadása-átvétele idején lebuktatta a politikusok közvetítőit.

Úgy tudjuk, a beavatás után a rendőrség több hangfelvételt is készített, és számos telefonbeszélgetést is rögzíthetett a politikusok és közvetítőik között, és ezek alapján (is) fogták el a korrupcióban részt vevő közvetítőket.

A Müárt-Press Kft. és a VI. kerületi önkormányzat vagyonkezelője 2006 júniusában bérleti előszerződést írt alá a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti üzlet megvásárlásáról. A kft. igazgatóját - elmondása szerint - ekkor négyszemközti beszélgetésre hívta K. Péter, a Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, hogy tudassa, 18 millió forint csúszópénzt, úgynevezett prémiumot szeretnének kapni a döntéshozók, még a végleges szerz