Fidesz:
Gyurcsány dezertált és az ellenfél oldalára állt 2008. január 27. 12:34| Forrás: STOP
Szájer szerint
Gyurcsány a kormánnyal is szembe megy
Nem
csak magyarországi érdekeivel ellentétes Gyurcsány ferenc davosi nyilatkozata,
de saját kormányával is szembe megy - mondta Szájer József. A Fidesz EP
képviselője szerint a miniszterelnök dezertált, s a közös agárpolitika
kérdésében az ellenfél oldalára állt.
Gyurcsány
ferenc Davosban, a világgazdasági konferencián arról szólt, hogy az emelkedő
mezőgazdasági árak miatt nincs szükség a továbbiakban a mezőgazdaság kiemelt
uniós támogatására, s a felszabaduló forrást oktatásra kellene költeni. Ez a
nyilatkozat ellentétes Magyarország érdekeivel, sőt Gyurcsány saját kormányával
is szembe megy - fogalmazott Szájer József. A Fidesz EP képviselője ugyanis
idézett egy 2007-es kormányhatározatból, mely azt tartalmazta, hogy
Magyarországnak nem érdeke a nemzeti, illetve az uniós társfinanszírozás a
mezőgazdaság támogatásában.
Szájer utalt rá: jelenleg is éles vita zajlik
az unióban arról, hogy 2014-ben milyen legyen a közösség agrárpolitikája. A
területalapú támogatások élvezői (például Franciaország) a jelenlegi rendszer
fenntartásában érdekeltek, míg a befizetők (például Anglia) a struktúra
megváltoztatásában, a támogatások megnyirbálásában érdekeltek. A politikus
szerint a kormányfő nyilatkozatával dezertált, s átállt az ellenfél oldalára.
Ezzel egyébként igen nehéz helyzetbe kerülhet hazánk a támogatással kapcsolatos
tárgyalások során. A vita ugyanis vélhetően a soros francia elnökség alatt
csúcsosodik majd ki, s a francia miniszterelnök már kifejezte rosszallását a
nyilatkozat kapcsán.
Kaslik Péter SICKO - beteg Látlelet a létező (neo) liberalizmus egészségi állapotáról
I.
Michael Moore, amerikai filmrendező az Interneten felhívást
intézett az emberekhez, hogy küldjék el számára az amerikai
egészségbiztosítókkal és kórházakkal kapcsolatos történeteiket. A felhívásra az
első huszonnégy órában 3700, majd egy héten belül újabb 25000 válasz érkezett. A
SICKO c. dokumentumfilm ezeknek a rémtörténeteknek alapján készült. A film
előzetes vetítését ez év június 29-én telt ház várta. Michael Moore dokumentum
filmje rendkívüli meggyőző erővel ad hangot az Amerikai Egyesült Államok
egészségügyi rendszere iránti általános elégedetlenségnek.
A SICKO, az amerikai egészségügyi rendszer
áldozataira összpontosít, különösen azokra, akik abban hiszemben voltak, hogy
van megfelelő biztosításuk, de amikor legnagyobb szükségük lett volna rá, a
rendszer a legkülönbözőbb kifogásokra hivatkozva cserbenhagyta őket. Michael
Moore nem a rendszer véletlen tévedéseinek eseteit mutatja be, hanem a
nyereségre alapuló biztosítási rendszerek szabályként működő összetevőit tárja
fel. A film tehát nem azokra összpontosul, akik véletlenül belehullnak a
repedésekbe, vagy akiket véletlenül elkapott a gépszíj, hanem azt bizonyítja,
hogy a biztosító társaságok készakarva és tudatosan építik bele a "repedéseket"
a rendszerbe. A repedések, illetve a "gépszíj", a rendszer lényege, amely előre
megállapított arányszámban szedi áldozatait. A magánbiztosító ipar számára az
emberek szerencsétlensége a nyereség forrása.
Michael Moore filmje, a jelenlegi amerikai
egészségbiztosítás beépített igazságtalanságainak feltárásával, meggyőzően érvel
az egybiztosítós modell és az egyetemes egészségbiztosítás mellett, továbbá
világosan rámutat a nyereségelvű biztosító társaságok káros szerepére. A SICKO
alapvető mondanivalója az, hogy az egészségügyben, a magánbiztosítók a bajok
okozói, és semmire sem kínálnak megoldást.
Az
Amerikai Egyesült Államokban ma több mint tízmillió gyermeknek nincs semmiféle
egészségbiztosítása, mert szüleik jövedelme meghaladja az állami biztosításra
(Medicaid) való jogosultságot. Ezeknek a gyermekeknek az egészségbiztosítása
érdekében jött létre az Állami Gyermekbiztosító Program. (State Children's
Health Insurance Program (SCHIP). A szenátusban, mind a republikánusok, mind a
demokraták megszavazták a Program további működéséhez szükséges összeget.1 Bush, azonban 2007. augusztus 2-án
kijelentette, hogy elnöki vétó jogával élve, leszavazza a szenátus határozatát,
mert az káros a magánbiztosítók számára!
Michael
Moore filmje hiteles emberi tragédiák sorozatával bizonyítja, hogy az
egészségügy nem piaci árú, hanem alapvető emberi jog, amely mindenkit egyformán
megillet. (A 46,1 millió minden egészségbiztosítás nélküli amerikainak egy
harmada, 14,1 millió spanyol eredetű, és minden ötödik 7,2 millió, pedig afrikai
amerikai.)2
Az Egészségügyi Világszervezet (World Health
Organization) rangsorolása szerint, az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi
rendszere a 37. helyen van a világon (Kolumbia, Szaúdi Arábia, és a Dominikai
Köztársaság mögött). Ennek a legfőbb oka a megelőző jellegű közegészségi
intézkedések - az általános egészségi kultúra, a nevelés, étkezés stb. - hiánya.
Az orvosok kiképzése a gyors, és korlátozott diagnózis megállapítására épül. A
rendszer nem azokat az orvosokat részesíti előnyben, akik a megelőző
intézkedésekre, és az általános életmód megváltoztatására helyezik a hangsúlyt,
hanem azokat, akik esetről esetre, csupán orvosságokat írnak elő. Ennek
köszönhetően, a gyógyszergyárak nyeresége 2006-ra 94,8 milliárd dollárra
emelkedett. 2002-ben ez a szám 64,4 milliárd dollár volt. A biztosító társaságok
tiszta nyeresége ez idő alatt 20,8 milliárdról 57,5 milliárd dollárra
emelkedett.
A kórházak nyeresége is növekedett.
(A 2004-es adatok szerint az amerikai kórházak összesített nyeresége 26,3
milliárd dollár.) Ez azzal magyarázható, hogy a negyven legnagyobb nyereséget
realizált kórház sokkal többet számított az orvosságokért, az egészségügyi
kellékekért, mint a többi kórházak, ráadásul aránytalanul emelték műtétek árát
is.3
A
nagyvállalatok érdekeit képviselő amerikai sajtó, a hatalmas nyereséggel működő
gyógyszeripar képviselőire hivatkozva, azt kifogásolja a filmmel kapcsolatban,
hogy az nem kiegyensúlyozott, illetve, hogy nem mutatja be a "másik fél"
szempontjait. Az igazság azonban nem mindig a középen található. Vannak olyan
súlyos esetek, amikor a másik fél szempontjainak "megértése" nem jöhet
számításba. Először talán a gyógyszergyárak, és a kórházak hatalmas nyereségét
kellene kiegyensúlyozni a filmben látható tragikusabbnál, tragikusabb esetekkel.
Egyensúlyozzák ki a hatalmas nyereségeket megvalósító gyógyszergyárak, és
biztosító társaságok, annak a filmben szereplő embernek a kényszerhelyzetét,
akinek a fűrészgép az egyik kezén levágta két ujját, s a kórház az egyik ujj
visszaültetéséért hatvanötezer dollárt kér, a másikért pedig tizenkétezret, de a
fenti személy csak a tizenkétezer dolláros műtétet volt képes kifizetni.
A mentők egy anyát tizennyolc hónapos beteg
kislányával szállították kórházba, onnan viszont átutalták az "illetékes"
kórházba, de útközben a gyermek megszűnt lélegezni, és harminc perc múlva
meghalt. A film egy másik részlete a biztonsági videó felvételek alapján
bizonyítja, hogy az egyes kórházak taxit hívatnak, és a fizetőképtelen
betegeket, taxiba teszik, és valahol egyszerűen kiteszik őket az utcára. A
betegekről előzőleg gorombán leszaggatják a csuklójukra erősített személyi és
kórházi azonosító adatokat.
A film
kíméletlenül komoly és rideg mondanivalója ellenére, azonban emberi, és belsőleg
tökéletesen kiegyensúlyozott. Michael Moore a dokumentumfilm műfajában egy olyan
vizuális tanulmányt tár a néző elé, amely rezonál azzal a nagyobb egységgel,
ahova tartozunk. Michael Moore filmje megerősíti bennünk azt az alapvető
igazságot, hogy testvérekként élünk a földön, és a közösségi problémák megoldása
nem fejkvóta, vagy az egy "biztosítottra", illetve személytelen biológiai
egyedre előrelátott pénzösszeg, vagy ágyszám, (netán vagonok) kérdése.
A gyógyszergyárak, és a betegbiztosító
társaságok hatalmas gazdasági erejét és politikai befolyását tekintve,
valószínűleg sokkal többre lesz szükség, mint egy olyan meggyőző alkotásra, mint
Michael Moore, SICKO c. filmje. Az amerikai egészségügyi lobby befolyása nemcsak
az amerikai kongresszusban meghatározó jellegű, hanem világszerte is döntő
hatással bír. Az egészségipar roppant politikai és gazdasági erőt képvisel
világviszonylatban is. Félve gondolhatunk azonban arra, hogy milyen értékrend
alapján valósul meg az emberek iránti törődés azokban az országokban, amelyekre
a saját gondjuk és bajuk mellett, még az Amerikai Egyesült Államok kizsákmányoló
birodalmi politikája is ránehezedik.
SICKO
II. A kliens elit vezető szerepe
Michael Moore kijózanító, és nagyhatású
dokumentumfilmjének időzítése egybeesik a magyarországi egészségügy neoliberális
megreformálásának időszakával is. Mi köze az Amerikai Egyesült Államok
egészségügyi rendszerének a jelenlegi magyar egészségügyi reformhoz? Az USA ma a
világon, a mindenkori birodalom szerepét tölti be, s a birodalom, annak
meghatározása szerint, olyan politikai, gazdasági, és katonai entitás, amely
elég erős, és gazdag ahhoz, hogy érvényt szerezzen a saját érdekeinek. Vagyis,
amit a birodalom mond, az érvényes. Magyarországot, pedig ma ismét (illetve
továbbra is) a birodalmi politika kiszolgálói irányítják.
Emlékezzünk: Nancy Brinker, az Amerikai Egyesült
Államok egykori magyarországi nagykövete közvetlenül Budapestre érkezésekor
kijelentette, hogy sokat segíthet majd a magyar egészségügyi ellátás javításának
terén, mert otthonosan mozog a témakörben.4 Nancy Brinker fenti kijelentése inkább
hasonlít egy megszállt országba érkező hatalom képviselőjének a viselkedéséhez,
mint egy diplomata tényleges szerepének meghatározásához. Nancy Brinker
"egészségügyi ismeretei" abban merülnek ki, hogy volt már beteg.) A jelenlegi
magyar egészségügyi reform, Nancy Brinker egykori sugallata alapján, valamint a
Világbank, a Nemzetközi Valutalap által megkövetelt megszorítások keretében
valósul meg. Az egészségügyi reformok valódi tárgya, tehát nem is az
egészségügy, hanem egy gazdaságpolitikai ideológiának a birodalmi nyomásra
történő megvalósítása.
Az ügyeletes
nagyhatalom befolyása
A jelenlegi
neoliberális kormány jelszava a "felzárkózás." ("Új Magyarországot építünk.") A
"felzárkózás" arra utal, hogy az ország valami oknál fogva ugyan lemaradt, de
megvan a lehetősége, hogy "felzárkózzon", azok közé, akik ezt a lemaradottságot
eredetileg okozták. A neoliberális ideológia szerint a "felzárkózás" a
"modernizáció" által valósul meg, amely viszont nagyméretű állami
megszorításokat követel.
A "modernizáció", mint
gazdaságpolitikai imperatívum, Walt Whitman Rostow nevéhez fűződik, aki a
"Gazdasági növekedés fokozatai: Egy nem-kommunista kiáltvány" (Stages of
Economic Growth: A Non-Communist Manifesto") c. könyvében kifejti, hogy minden
állam elérheti azt a fejlődési fokon amelyet az Amerikai Egyesült Államok
megvalósított. Rostow szerint, azonban ez a "felzárkózás" csak akkor valósulhat
meg, ha az illető ország pontosan azt cselekszi, amit az Amerikai Egyesült
Államok, előír a számára, és az illető ország aláveti magát az USA pontról,
pontra történő ellenőrzésének. A Rostow által előrelátott "felfejlesztés",
amerikai kölcsönök formájában volt hivatott elérni célját. A Milton Friedman,
illetve a "chicagói fiúk" nevéhez fűződő neoliberalizmus, ennek tervezetnek az
egyenes folytatása.
A Magyar Nemzet, egyik 2007.
július 30-i cikke alapján Chile, harminc évvel ezelőtt foganatosított, s
úgyszólván Milton Friedman személyes felügyelete alatt megvalósított
neoliberális egészségügyi rendszere ma romokban hever5. A jelenlegi magyar neoliberális elit, ma
ennek a bebizonyosodottan bukott eszmének a nevében igyekszik a magyar
egészségügyet is a nemzetközi nagyvállalatok kezére játszani.
A gyarmatosítás története azt mutatja, hogy a
domináns nagyhatalmak mindig és mindenütt egy kis számú elitre támaszkodva
zsákmányolták ki az országot. Magyarország története a középkortól napjainkig
ugyanezt igazolja.
A jelenlegi hatalmi elit
Magyarországon az előző nagyhatalmat kiszolgáló kommunista elit szellemi, vagy
tényleges örököse. A jelenlegi magyar neoliberális elit számára rendszerváltás
nem is volt, csupán a győztes hatalommal való új alkuról van szó - magához a
hatalomhoz való viszonyuk, jórészt személy szerint is ugyanaz maradt. A
jelenlegi magyarországi hatalmi elit továbbra is a saját osztályához hű, nem
pedig a saját népéhez, és "legjobb tanítványként", továbbra is hithűen, követi
az ügyeletes nagyhatalom utasításait. (Lásd: "Csak
Magyarország nem írta alá az Amerikát bíráló nyilatkozatot." MNO. 2007.
augusztus 10.)
Chomsky szerint, a helyi elit egy
része azért hajlandó kiszolgálni a külföldi hatalmakat, mert a saját külön
érdeke és értékrendszere megegyezett a domináns hatalom érdekeivel. A
nagyhatalom birodalmi politikáját kiszolgáló hazai elit megkülönböztetett
társadalmi rangot, és hatalmat, valamint döntési lehetőségeket szerezhet, ha
azoknak az érdekeit szolgálja, akik az országot ténylegesen irányítják.
Chomsky, egyik 2007. augusztus 3-án közétett
interjúban6 megjegyzi, hogy annak
ellenére, hogy a birodalmi politikának alárendelt országokban vannak a hatalmi
elit tagjain kívül mások is, akik ugyanolyan jól képzettek, vagy még jobban,
mint a hatalmi elit tagjai, és alkalmasabbak is lennének a megfelelő feladatok
ellátására. Ha azonban elképzeléseik nem felelnek meg, mondjuk a nagyvállalatok
érdekeinek, akkor azok nem vehetnek részt az ország irányításában. Emlékezzünk:
amióta Orbán Viktor, a nemzet önállóságának megőrzése érdekében, és a szabad
piac elveit komolyan véve, úgy döntött, hogy nem a koreai háború korszakbeli
elöregedett amerikai F-16 repülőgépekkel szereli fel a magyar hadsereget, hanem
a modern svéd Grippenekkel - azóta a polgári oldal nem nyert választásokat
Magyarországon.
III. SICKO HUNGARICO
A keselyűk leszálltak
A magyarországi egészségügyi reform vázlatos
meghatározási kísérletét a 2007. július 1-jén aláírt koalíciós megállapodás
egészségügyi fejezete tartalmazza.7 (A
továbbiakban: Megállapodás.) Ez a dokumentum képezi az elkövetkező, új magyar
egészségügyi rendszer jogi alapját. A Megállapodás egy rossz magyarsággal
megírt, és elhomályosító szándékkal íródott nehezen érthető hivatalos
dokumentum, amely az úgynevezett "vegyes" egészségügyi modell mellett érvel.
Szembeötlő, hogy például a francia egészségügyi rendszer leírását tartalmazó
dokumentum egyszeri olvasásra érthető minden átlagos olvasó számára, míg a
magyar egészségügyi rendszer alapját képező hivatalos dokumentum értelmezése
komoly gondot okoz a tárgykörben járatos olvasó számára is. (Lehet, hogy a
franciáknak nincs semmi eltitkolni valójuk, vagy rejtett szándékuk ebben a
kérdésben.)
A Megállapodás szerint, az új
egészségügyi rendszer pénzügyi alapját a többségi tulajdonú közpénzből
összetevődő (a kötelező biztosítási járulékok befizetett összege), és a
kisebbségi tulajdonban lévő (49 %) magánbiztosítók befektetésének összege
együttesen képezi. A magántőkének ez a közpénzekkel való összefonódása a
gyakorlatban mindig visszaélésekkel és korrupcióval jár. Ez a "közös"
vállalkozás a valóságban azt jelenti, hogy az állam törvénnyel kötelezi az
embereket, hogy a magánbiztosítóktól egészségbiztosítást vásároljanak, a
magánbiztosítók befektetésének biztonságát, és a nyereségük arányát, pedig a
maguk a magánbefektetők határozzák meg. Ami pedig az előrelátott nyereség
megvalósítás után megmarad, azt majd a magyarok egészségbiztosítására fordítják.
Kenyér helyett követ. Mindennek semmi köze ahhoz, hogy a jelenlegi magyar
egészségügyi rendszert valójában meg kellene e reformálni, vagy sem.
A Megállapodás szövege tudatosan homályos,
hézagos és félreértelmezhető. Abba minden, és mindennek az ellenkezője is
belemagyarázható. A Megállapodás egyes kifejezései az ellenkezőjét jelentik
annak, amit azok eredeti értelmezésük alapján jelentenek: "a hozzájárulás"
vizitdíjat jelenti, a vizitdíj, pedig azt, hogy "Magyarországon az egészségi
állátás mindenki számára ingyenes, csak fizetni kell érte" A kórházak
ésszerűtlen, és potom pénzért való eladását a Megállapodás, a "kórházi struktúra
ésszerűsítésének" nevezi. A sokat hangoztatott
"választás lehetősége", pedig azt jelenti, hogy nincs szabad választás: (A
Megállapodás szerint: "A biztosítottak szabadon választhatnak és a törvényben
szabályozott módon, válthatnak pénztárt.") Ez viszont azt jelenti, hogy a
biztosítottak nem választhatnak szabadon pénztárt.
Az Egészségügyi Világszervezet (World Health
Organization) szerint, egy közösség egészségi állapota a következő szempontok
alapján határozható meg8:
a. A közösség tagjainak általános egészségi
állapotának mutatói (általános életkor, krónikus betegségek számaránya, érzelmi
állapot, stressz, közérzet, pozitív életszemlélet, alkoholizmus, kábítószer
fogyasztás).
b. A jó egészségben lévők
számarányának egyenletes, és igazságos megoszlása a lakosság körében (anyagi
viszonyok, kor, lakóhely foglalkozási ágak szerint).
c. Az egészségi rendszer minősége. (Az egészségi
rendszer megfelel az emberek elvárásainak. Olyan minőségű ellátásban
részesülnek, amelyet joggal elvárnak.)
d. Az
egészségügyre szánt források igazságos elosztása. (Senki sem maradhat ki az
egészségvédelmi rendszerből, mert nem képes fizetni.)
A fenti szempontok a Világ Egészségügyi
Szervezetének nemzetközi tekintélyétől függetlenül is, minden józanul gondolkodó
és embertársaival törődő ember számára elfogadhatóak.
A fenti szempontok alapján, Magyarország
lakosságának közegészségi állapota kritikusnak mondható. Ma mindez számokkal és
tényekkel igazolható valóság.9
(Magyarországon az emberek 30 százaléka lelki sérülés miatt munkaképtelen. Fél
évet kell várni egy-egy műtétre tizennégy kórházban. 34 százalékkal több halálos
baleset történt, mint tavaly.)
Az egészségügyi
reform keretében történt eddigi változtatások és megszorítások, pedig még a
tényleges egészségügyi törvény meghozatala előtt olyan zűrzavaros, és
közveszélyes állapotot teremtettek országszerte, hogy a magyarországi
egészségügyi reformmal kapcsolatos rémtörténetek, és egyéni tragédiák
túlszárnyalják Michael Moore filmjének legmegrendítőbb jeleneteit is. Mindez,
azonban élőben történik, a tízmillió lakosú Magyarországon.
A magyar egészségügyi átalakítások
antidemokratikusan, a felszín alatt lopakodva terjednek. A korházak, és más
egészségügyi intézkedések magánkézre juttatása, ("strukturális átalakítása")
félig titokban, fellebbezhetetlen kormányrendeletek alapján, vagy a meglevő
előírások kijátszása alapján történt.
Az
egészségügyi rendszer minősége szorosan összefügg a magyar nemzet jövőjével is.
Érthetetlen és a demokratikus országokban párját ritkítja, hogy ezt az
egészségügy rendszer gyökeres megváltoztatásáról szóló határozatot nem előzte
meg, egy átfogó és mindenki számára elfogadható országos vita, vagy egy
összpárti, vagy pártokon feletti bizottság jelentése, amely az esetleges
egészségügyi reform alapját képezte volna. Az átfogó, és az ország minden
részébe eljutó, s lakosság minden rétegét meghallgató országos kivizsgáló
bizottság rendszerezett munkája, és átfogó jelentése helyett, ezek az életbevágó
kérdések, feldarabolva, a napi hírek közé elkeverve, a részletekbe bujtatva vagy
téves, illetve félrevezető adatokat tartalmazó értesítések formájában kerül az
olvasók elé. A kormány, ezekben a szó szoros értelmében, élet és halál
kérdéseiben antidemokratikusan, kormányrendeletek formájában, a fellebbezés,
vagy az államelnöki ellenőrzés lehetőségét megkerülve, "kiskapukon keresztül"
hozza meg határozatait, és kész tények elé állítja az embereket.
Az egészségüggyel kapcsolatos eddigi
kormányrendeletek, a köztulajdon egyoldalú kiárusítására, illetve a közvagyon
magánkézre juttatására vonatkoznak. (Kórházi struktúraátalakítás néven.) Az
egészségügyi reform működését szabályozó alapelveket tartalmazó, gyér politikai
dokumentumok pedig azt bizonyítják, hogy a kormánynak nincs világos és
összefüggő elképzelése arról, hogy az általa előrelátott egészségügyi rendszer
egyáltalán működőképes lesz-e vagy sem. Az Egészségügyi Minisztérium honlapján
nem található egy átfogó és érthető leírás, amelynek alapján az emberek maguk
elé képzelhetnék az új rendszer működését. E helyett, rágógumi, vagy mosópor
reklámokhoz hasonló jelszavakat találunk, amelyek az egészségügyi reformot
hivatottak "eladni." Maga az "egészségügyi reform", például "Verseny és
szolidaritás" néven szerepel, és annak fő pontjai és kulcsszavai is azonosak az
amerikai biztosító társaságok által kiadott belső utasításaival, hogy "mikor, és
mire mit kell mondani."
A másik koalíciós
partner, az SZDSZ honlapján egy kijelentés olvasható, mely szerint: "Az SZDSZ
csak azzal lép koalícióra, aki elfogadja a radikális reformokkal járó
egészségügyi programját." A fenti kijelentést egy felületes, és cinikusnak
mondható rövid fogalmazás követi, amely azzal igyekszik megnyerni a látogatókat,
hogy az új egészségügyi rendszerben többet keresnek majd az orvosok, és
olcsóbbak lesznek a fogamzásgátló szerek.10
Az
Amerikai Egyesült Államokban ma azok, akik fizetik a munkaadó hozzájárulása
általi alapfokú egészségbiztosítást - a 2006-os adatok szerint évente kb. 4,242
dollár egyénenként, illetve 11,480 dollár családonként.11 Az előre nem
látható, és a külön költségek miatt,azonban ezt a drágán megfizetett
egésszségbiztosítást nagyon sok esetben képtelenek, vagy nem merik igénybe
venni. Ez a tény biztos jele annak, hogy a magánbiztosítók megjelenése az
egészségügyben a betegbiztosítás nélküliek megjelenéséhez, és azok számának
folytonos növekedéséhez vezet. A vizitdíj miatt Magyarorrság egyes vidékein
máris kevesebben mennek orvoshoz12 ami
lényegében az anyagi alapon való megkülönböztetést jelenti. Az időben való
gyógykezelés hiányáról, és a megelőző eljárásokról ne is beszéljünk.
Különös, hogy az SZDSZ, amely más esetekben
olyan érzékeny, amikor az állampolgárok bizonyos csoportjainak emberi jogai
sérülnek, most nem emeli fel szavát a magyar állampolgárok súlyos
megkülönböztetése ellen.
A Megállapodás az
úgynevezett "vegyes" egészségi modellt igyekszik népszerűsíteni. A gyakorlat
azonban azt mutatja, hogy az egyes országok egészségügyi rendszerének minőségét
nem az elfogadott egészségügyi modell jellege határozza meg, hanem az, hogy a
több biztosítós modellek esetében az egyes országok vezetői milyen
megállapodásra képesek a magánbiztosítókkal és a gyógyszergyárakkal. Tehát az
egészségügyi rendszer minőségét az ország vezetőinek a népük iránti törődése
határozza meg. Franciaországban is az úgynevezett "vegyes" egészségügyi rendszer
van érvényben, és a francia egészségügy ma az első helyen van a világon. Miért?
Mert a francia elit azonosul a saját népével. A franciák szerint ez a néppel
való azonosulás a választópolgároktól való félelem következménye, ami még jobb
hír a demokrácia számára.
Michael Moore
filmjének egyik, Angliában történő jelenetében az orvosi rendelő előszobájában
egy tábla olvasható: Cashier - pénztár. Vizitdíj? A beteg az orvosi vizsgálat
befejeztével odamegy a pénztárhoz, és ott kifizetik neki az útiköltséget. A
barátom viszont ezt írja Magyarországról: "Ma voltam a fogorvosnál,
foggyökérkezelés miatt. Későn mentem, és már elfogyott az érzéstelenítő
injekció, és az orvos táskájában sem volt már. Így érzéstelenítés nélkül
szenvedtem végig az egészet, de nem volt választásom, mert egy hete gyötört a
fájdalom." Újsághír: Magyarországon a portás döntötte el, hogy a beteg állapota
sürgős vagy sem. Sürgős volt, és a beteg belehalt.13 Azóta javult a helyzet. Jelenleg ezt a
feladatot, a portás helyett, a szakvizsgával nem rendelkező orvosok látják el. A
magyarországi egészségügyi reformmal kapcsolatos napi rémtörténetek is azt
bizonyítják, hogy nem véletlenszerű egyes esetekről van szó, hanem azt, hogy a
magyarok ma ismét egy téves, és embertelen ideológia megvalósítási kísérletének
szenvedő alanyai.
Összegezés A magyarországi egészségügy reform
jellegzetességei
1. Antidemokratikus,
mert az egészségügyi reform mibenlétéről nem az egész társadalom döntött. A
kormány egyoldalú határozata politikai és embertelen, mert a magyar társadalom
élet és halál kérdéseiben a nemzetközi nagytőke képviselőinek érdekeit
szolgálja.
2. Nemzetellenes, mert a
magyar társadalom általános egészségi állapotának a további romlásához vezet.
3. Kizsákmányoló jellegű és igazságtalan,
mert a hazai állampolgárok által befizetett járulékok a nemzetközi biztosító
vállalatok jövedelmét növelik.
4.
Drágább, mert az egybiztosítós rendszer, illetve az állam olcsóbban
beszerezheti az orvosságokat, és az egészségügyi felszerelést, tekintettel arra,
hogy nagy tételekben vásárol. A magánbefektetők egy meghatározott nagyságú
nyereségre számítanak, amely az egészségi rendszer minőségének kárára valósulhat
meg.
5. Bonyolult és zavartkeltő, s
számos olyan önellentmondást, tisztázatlan elvet, kivételt, és buktatót
tartalmaz, amely kétségessé teszi annak a valóságban való működőképességét.
A társadalom minőségét az határozza meg, hogy az
miként gondoskodik a rászorulókról, és elesettektől. A magyarok esetében ez azt
is jelenti, hogy most már nemcsak az kérdés, hogy hányan leszünk, hanem azt is,
hogy milyenek leszünk. Valóban ezt akarjuk? Ebben hiszünk? Ezt tartjuk jónak? Az
egészségügy közügy, amely egy közmegegyezésen alapuló erkölcsi döntést követel,
nem pedig az emberek szerencsétlenségéből, és sorscsapásaiból hasznot húzó
államilag garantált üzleti vállalkozás. A birodalmi politikát kiszolgáló helyi
kliens elit most sem a nép nevében beszél, hanem helyette. Ismét, illetve
továbbra is egy sicko ideológia nevében döntenek rólunk - nélkülünk. Meddig?
"Hiszek
egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország
feltámadásában!"
Magyar Kultúra Alapítvány, 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
KŐBE VÉSETT - FÁBA RÓTT
TÖRTÉNELEM
Tarics Péter
rovásírás-kiállítása
60 kép - 115 dokumentum
Időpont: 2008. február
8.(péntek), 18.00 óra Helyszín:
Magyar Kultúra Alapítvány, Galéria
A kiállítást megnyitja:
Friedrich
Klára, rovásírás-oktató és -kutató
Szakács Gábor,
rovásírás-kutató
A kiállítás 2008. február 17-ig megtekinthető,
minden nap 10 és 18 óra
között.
Szeretettel hívjuk és várjuk a Tisztelt
Érdeklődőket! A belépés díjtalan.
A szervezők nevében: Magyar Kultúra Alapítvány
(Tel.: 224-8100, honlap: www.mka.hu)
FILM A
CSÁNGÓKRÓL
Fekete Ibolya új filmjét, a "Csángókat" február
elsején vetítik a Bem Moziban.
BEM (1024 Budapest, Margit krt. 5/b.,
tel: 1/316-8708 (pénztár)) Péntek (február 1.) 18:00
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
A
MIÉP elnöke és legitim többsége (8 fő) állásfoglalása
Azzal,
hogy a köztársaság elnöke 2008. március 9-ére kiírta a népszavazást, a magyarság
előtt megnyílt az út a biztonságos, erőszakmentes rendteremtésre. Ha elsöprő
erejű többség mondja ki március idusa előtt, hogy nem kér abból, amit a kormány
már bevezetett és beszed, az a kormány erkölcsi bukását jelenti, amelyet
kikerülhetetlenül követ a valódi, teljes bukás is.
A kormány már is
süllyedő hajó, amelyről kiugranak a matrózok és a tisztek, másik részük meg már
vád alatt áll vagy börtönben ül.
A magyar társadalom előtt most megnyílt
a lehetőség, hogy rendet tegyen saját hazájában.
A népszavazás hat
nappal előbb lesz, mint március idusa. Az öntudatos magyarságnak módja lesz
százezres tömeggyűléseken megünnepelni győzelmét és a népszavazás eredményét
követeléseivel alátámasztani.
A MIÉP a szokásoknak megfelelően
Budapestre, a Hősök terére várja szeretett közönségét, a régieket és az újakat.
Budapest, 2008. január 24.
Csurka István sk. Dr. Bogdán Emil sk elnökségi tag
Botos Zoltán sk régióvezető, elnökségi tag Farkas Lajos sk régióvezető,
elnökségi tag Dr. Fenyvessy Zoltán sk alelnök Kelemen Márta sk
régióvezető, elnökségi tag Dr. Kovács László sk elnökhelyettes Miklós
Árpád sk régióvezető, elnökségi tag Virághalmi Tamás sk régióvezető,
elnökségi tag
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Utolsó esély
Amikor Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra az
Országgyűlésnek az egészségügy átalakításáról szóló tervezetet, azzal
lehetőséget biztosított a szocialistáknak is arra, hogy a polgárok
érdekeit szem előtt tartva akadályozzák meg a társadalmi többséggel együtt az
egészségügy privatizációját mivel, senkinek nincsen joga az ország lakosságát
erőnek erejével belehajszolni egy olyan kísérletbe, amelynek kimenetele
beláthatatlan, következményei kiszámíthatatlanok.
Egy olyan törvény
született meg, amely mesterien ötvözi a társadalombiztosítás és a
magánbiztosítás összes hátrányát a közpénzek sajátos újraelosztásának a világon
egyedülálló, a középkori hűbéres rendszere emlékeztető diktátumban, amelynek
lényege az, hogy egy kis csoport totálisan uralhatja az egész társadalmat.
Minőségről, valódi versenyről szó sincs, mivel a verseny feltétele a
szabad választás lehetősége. Ugyanis akivel a pénztár szerződött, ahhoz kell
fordulni, legyen szó járó-szakellátásról, vagy korházi ellátásról. A
szolgáltatók kiválasztása is a pénztár feladata lesz. Ennek következtében, pedig
felgyorsulhat a korházak, járó-szakrendelők privatizációja. Tehát hamis a szabad
demokraták versenyről szóló érvelése. A pénztár, pedig a profit maximalizálása
céljából befolyásolni fogja ügyfélkörét, vagyis megpróbálja megszerezni az
alacsony kockázatú - fiatal, egészséges jó anyagi helyzetű - biztosítottakat,
még akkor is, ha ezt a törvény kifejezetten tiltja. A beteg így a neoliberális
reform alanya és áldozata röghöz kötött jobbágy lesz egy új feudalizmusban.
Másrészt a törvény tartalmát tekintve alkotmányos és
szociális jogokat sért, sérti az egyenlő elbánás, illetve a lehető
legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz valóhozzájutás jogát, formailag,
pedig az a baj vele, hogy alapvető rendelkezéseket a végrehajtó hatalom kezébe
ad, ami önmagában alkotmányellenes.
Ennek következtében a Kisgazda
Polgári Szövetségpárt XVIII. kerületi szervezete felkéri a kerület
szocialista országgyűlési képviselőit, Mester Lászlót, Simon Gábort
és Dr. Katona Bélát, hogy ne engedjenek a bukott miniszterelnök és jóval a
parlamenti küszöb alatt lévő szélsőséges neoliberális törpepárt paktumának,
hanem a polgárok érdekeit figyelembe véve mondjanak nemet az ismételt parlamenti
szavazáson az egészségügy privatizációjára!
Budapest, 2008. január
27.
Harangi Fülöp sk. KPSZ XVIII. kerületi
elnöke
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Szőnyi Bartalos Mária Magyarország
A SZENT KORONA EREJE
HATALMAS!
Az izmusok között legtitokzatosabb tan a Szent
Korona eszméje, mert maga a Szent Korona gondolkodó lény. Titkát hiába akarták
és akarják megfejteni sokan! A Szent Korona maga a titok hordozója. Egyedül a
magyaroknak van Szent Koronájuk. Irigylik sokan, ezért aztán úgy a koronát, mint
a magyar nemzetet napjainkban egyre nagyobb szított gyűlölet lengi körbe.
Érezhetően fokozódik ez a szított gyűlölet, és azt szeretné néhány, más
országbeli, hogy a magyarok féljenek, hagyják el a Szent Koronát, hagyják el a
hazájukat. Akik meg itt maradnak, azok ki se tegyék a lábukat a házaikból,
lakásaikból. Rettegjenek, féljenek a Szent Korona Országában a magyarok.
Mitől is kellene félnie a magyaroknak a saját országában? Kik azok,
akiknek érdeke, hogy megfélemlítsék a magyarokat a saját országában? Miért
akarja bárki is megfélemlíteni a magyarokat a saját országában? Mit és kit
használnak fel eszközül azok, akik meg akarják félemlíteni a magyarokat a saját
országában?
NE FÉLJETEK MAGYAROK! A SZENT KORONA EREJE
MEGSOKSZOROZÓDOTT.
Ne féljetek magyarok! Nincs mitől és kitől!
Van olyan fegyveretek, amit csak ti, magyarok tudtok használni. Olyan
erő sugárzik belőletek, amelynek hatására elmenekülnek a környéketekről is azok,
akik bármilyen ellenséges szándékkal vannak irántatok. Akik azt gondolják
magukról, hogy uralkodnak fölöttetek, szintén elmenekülnek tőletek.
Nyissátok ki szemeiteket! Nézzetek ellenségeitekre együtt, bátran!
Összedől minden idegen építmény a Szent Korona területén. Nektek, magyaroknak hozzá sem kell nyúlnotok! Ha Európa nem kedvez a
magyar népnek, akkor Európa is összeomlik. A SZENT KORONA EREJE
MEGSOKSZOROZÓDOTT.
FÉLJENEK A GONOSZOK! FÉLJENEK AZOK, AKIK NEM
TISZTELIK A SZENT KORONÁT! FÉLJENEK AZOK, AKIK EDDIG VERTÉK, ÜTÖTTÉK,
KÍNOZTÁK, NEM TISZTELTÉK A MAGYART! MOST EGYMÁST FOGJÁK ÜTNI!
Magyarok! Nyissátok ki szemeiteket! Nézzetek ellenségeitekre együtt,
bátran! Ne hagyjátok el az országot! Ne hagyjátok el a Szent Koronátokat!
Akik nincsenek most itt, azok is jöjjenek haza!
2008. január 27.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
A Szent Korona - a magyar nemzet
jelképe és őrzője - 2. rész 2007. július 28. szombat 14:26 MagyarTaltos.info
II. A Szent Korona története és a Szentkorona-tan
közjogon kívüli elemei
Ki vagy te, fényes csillag az ó
világ Sötét ködében? Századok éjjele Nyugszik terajtad: mégis égő
Arculatod közibénk sugárzik. (Berzsenyi Dániel: Nagy Lajos és Hunyadi
Mátyás című költeményének első strófája, 1800.)
A Szent Koronának
misztériuma van. A korona tisztelete nem csak és kizárólag ésszerű
megfontolásokat tükröz, amint semmilyen hagyomány és nagy tiszteletnek örvendő
érték, szokás vagy magatartási szabály nem épülhet kizárólag észbeli, belátáson
alapuló építőkövekre. A tisztelet egyfelől vallási, másfelől világi, a magas
műveltségbe beépülő, vagyis a népmesék, népi vallásosság körébe tartozó
elemekből tevődik össze.
A közösség kollektív tudattalanja, elfelejtett
emlékei és élményei, vágyai és érzései ugyanúgy benne vannak, mint a mindennapi
politikai és érdek-küzdelmek által meghatározott cselekvési, viselkedési módok,
emberi-politikai játszmák. A görögben a misztérium egyaránt jelent titokzatos
szertartást, bizonyos ihletszerű lelkiállapotot és egy megtisztult kedélyt, a
"belső valónak betelését".
A Szent Korona valóban titokzatos eredetű,
jelképes szertartáson főszerepet játszó tárgy, az országos közügyekben
eligazodást meghatározó, rendező közjogi tan és eszme, az országtagok számára a
közügyek rendbenvalóságának érzése és tudata, maga a legitimitás.
A
Szent Korona misztériumának, azaz nem mítoszának, hanem mítoszai rendszerének,
titkainak legalább két, alapjában jogon kívüli, azon túli (metajurisztikus)
területe van. Az egyik maga a Szent Korona, mint tárgy, a másik a Regnum
Marianum. Mindkét összefüggés mítoszokat is jelent. Ezek nélkül nem érthetjük
meg, nem élhetjük át a Szentkorona-tant, amelynek megértéséhez átélésre, érzelmi
érintettségre, rokonlelkűségre van szükség. Aki nem akarja, vagy nem tudja
rokonlelkűen megközelíteni a Tant, az nem fogja megérteni. Valahol itt is
kereshető a viták és nézeteltérések nyitja. (...)
Október 23. Bizottság Alapítvány az Ember Jogaiért
Bankszámlaszám: 10300002-10322788-49020017
(MKB Bank Rt.)
Kedves
Támogatónk!
Az Október 23. Bizottság Alapítvány meghirdette
Nemzeti Akció Programját. A program lényege, hogy a korábban a 2006-os őszi
rendőri brutalitást eredményesen vizsgáló civil szervezet társadalmi párbeszédet
indít a Magyarországot súlyos válsághelyzetbe sodró kérdéseket illetően.
Jelenleg a társadalmat az egészségbiztosításról szóló törvény
foglalkoztatja leginkább, hiszen nagy a veszély, hogy az Országgyűlés azt újra
megszavazza. Az Október 23. Bizottság Alapítvány ezért támogatja az Albert
házaspár népszavazási kezdeményezését. Felhívja minden magyarországi város és
település figyelmét, hogy tartsanak sajtótájékoztatókat, hiszen ezek
sokszorosító hatása felbecsülhetetlen.
A bizottság tagjai újra
megkezdték az országjárást, és folytatják az elkövetkező hónapokban is. Az
elmúlt hetekben Szekszárdon, Debrecenben, Móron tartottak fórumokat.
Ezzel egyidejűleg az alapítvány szakértőket kért fel, akik gazdasági,
jogi szempontokat figyelembe véve rámutatnak a tv. társadalomra való
veszélyességére.
Felhívják a figyelmet, hogy a tv. hatástanulmány
nélkül: hazárdjáték egy nemzet sorsán. A tv. bevezetésének várható
következményeit a már megbukott nyugdíjreform következményeivel vetik össze.
Vizsgálják, hogyan érinti a tv. a romákat, a fogyatékkal élőket és a
mélyszegénységben élőket.
Szükség esetén a szakértők beadványukkal az
Alkotmánybírósághoz fordulnak, vagy akár próbapert indítanak a kormány
ellen.
A Civil Jogász Bizottság továbbra sem feledkezik meg a rendőri
brutalitás áldozatairól. Ezért havi rendszerességgel, pszichológus és
szociális munkás segítségével folytatja az őszi rendőri brutalitás
következtében poszttraumás stressz szindrómában szenvedők segítését.
A
CJB tagjai továbbra is megjelennek a bírósági tárgyalásokon, és felemelik
szavukat az igazságtalan ítéletek ellen.
Az alapítvány nemzetközi
konferencia- és sajtótájékoztató-sorozatot tervez kéthavi rendszerességgel a
civil társadalmat érintő kérdésekben.
A CJB tagjai és
munkacsoport-vezetői rendszeresen szólalnak fel, publikálnak és lobbiznak az
egészségügyet, oktatást, kisebbségi kérdéseket és más emberi jogi témákat
illetően bel- és külföldön egyaránt.
Ezennel csatlakozásra hívjuk fel a
civil társadalmat, mert 2008 a civileken múlik!
Nemzeti Akció
Programjaink (NAP), azaz sajtótájékoztatók, civil lobbi utazásaink:
Kérjük, lehetőségeihez mérten adományával támogassa munkánkat!
Bankszámlaszám: 10300002-10322788-49020017 (MKB Bank Rt.) Október 23.
Bizottság Alapítvány Október 23. Bizottság Alapítvány
Aranyeső hullott
az SZDSZ-es kistelepülésekre 2008-01-27 10:36 hírTV
Pályázat nélkül jutott támogatáshoz a tavalyi költségvetés egyensúlyi
tartalékából több SZDSZ-es irányítású Baranya megyei kistelepülés. Jutott az
egyensúlyi tartalékból a szintén szabad demokrata Wekler Ferenc által irányított
Mecseknádasdnak is.
Besence fűtéskorszerűsítésre és
közterület-fejlesztésre, Drávaszerdahely gépjármű-beszerzésre és turizmusra,
Pellérd pedig sport- és közösségi célú fejlesztésre fordíthatja a kiutalt
összeget.
A Wekler által irányított Mecseknádasd települése 10 millió
forintot kapott vízelvezetésre. Ugyanilyen jogcímen és ugyanennyit osztott a
kormány a Zala megyei Gelsének is. A polgármester ott is liberális, aki a
napokban kapott nem jogerősen letöltendő börtönbüntetést adócsalásért és
okirat-hamisításért.
Lemaradt viszont a pénzhez jutott települések
listájáról az ugyancsak baranyai Drávapiski, pedig az SZDSZ tavalyi,
elnökválasztási kampányában még ez a település volt a mintafalu Kóka Jánosnál.
Kapcsolódó cikkek: Fidesz: le kell mondania Gelse
SZDSZ-es polgármesternek Letöltendő börtönre ítéltek egy
SZDSZ-es polgármestert Továbbra is SZDSZ-tagokat toboroz a
lopásért elítélt polgármester A falu többsége
SZDSZ-párttag lett
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Izrael biztonsági
kerítést építene az egyiptomi határon MTI 2008. január 27. 10:52
gondola
Izraelnek
biztonsági kerítést kell majd építenie Egyiptommal közös, 240 kilométeres
határának teljes hosszán - jelentette ki az izraeli közrádióban Matan Vilnai
védelmiminiszter-helyettes.
"Nyilvánvaló, hogy egy kerítés építése
csak idő kérdése, ez olyan nagyberuházás, amelyet meg kell valósítanunk" -
mondta Vilnai. Ámosz Gilád, a védelmi minisztérium magas rangú illetékese a
katonai rádióban azt hangoztatta, hogy az egyiptomiaknak megvannak az eszközeik
a nem egész 14 kilométer hosszú egyiptomi-gázai övezeti határ ellenőrzésére. A
rafahi átkelő szerdai erőszakos - robbantásos - megnyitása óta palesztinok
százezrei jutottak át az izraeli blokád alá vont övezetből a Sínai-félszigetre.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Meggyalázták az '56-os emlékművet -
most senki sem tiltakozik? 2008-01-26 20:28 Barikád.hu
Az elmúlt
héten sárga festékkel öntötték le az 1956-os forradalom és szabadságharcnak
emléket állító kereszt márványtábláját Vácott. Ugyanitt a volt agyagbánya felett
álló fakeresztet is megrongálták ismeretlenek, ez utóbbit már nem először.
Az ügy érdekessége, hogy az önkormányzat részéről senki sem tiltakozott.
Nem lett országos ügy, nem harsogott ettől egyik kereskedelmi televízió sem.
2006. novemberében a Pest-megyei városban ismeretlenek horogkeresztet
firkáltak a helyi hitközség zsinagógájának oldalára. Akkor az összes országos
média beszámolt az ügyről, Bóth János, a város szocialista
polgármestere "szégyenteljes cselekménysorozatról", és az "antiszemitizmus nyílt
és brutális kifejezéséről" írt, Alexy Norbert, az SZDSZ helyi elnöke pedig arról
beszélt, hogy "városunkban is felütötte fejét a nyílt antiszemitizmus". Akkor a
Fidesz, a Jobbik és a KDNP váci szervezetei is elhatárolódtak a cselekménytől.
Néhány nap múlva pedig a város meghatározó hírportálja arról számolt be,
hogy "Izrael magyarországi nagykövete is részt vett abban az akcióban, amely
során eltávolították a Váci Zsidóhitközség váci, Naszály utcai (régi nevén
Temető út) imatermének falán éktelenkedő antiszemita jelképeket és feliratokat".
Érdekes kettősség, hogy a (rasszistának, kisebbségellenesnek nevezett)
Jobbik helyi szervezete az egyetlen, aki mindkét (az egykori, és a jelenlegi)
cselekménytől is elhatárolódott.
A Jobbik váci szervezete mélységes
felháborodásának ad hangot az 1956-os emlékkereszt tábláját, valamint az
agyagbánya felett található fakeresztet ért rongálás miatt, egyben pedig
felszólítja az egyébként folyamatos elhatárolódási kényszertől szenvedő
kormánypártok helyi alapszervezeteit, hogy ítéljék el a brutális cselekményt! -
írja hírportálunkhoz eljuttatott közleményében Fehér Zsolt, a szervezet elnöke.
Tűrhetetlennek tartjuk, hogy a keresztény hagyományokkal rendelkező
Magyarországon az egyébiránt oly nagyhangú koalíciós pártok képviselői ne
szólaljanak meg ilyen horderejű kérdésben, főképpen akkor, ha a többségi
társadalmat érintő támadásról van szó - zárul a dokumentum.
Hírportálunk
természetesen azonnal helyt ad a kormánypártok szervezetei elhatárolódásának is,
amennyiben azt részünkre elküldik.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Rendőrség: utcai bűnözés legjobb
ellenszere a bezárkózás - ez nem vicc! + videó 2008-01-27. 12:33
A HírTV Híradójában tegnap (25-én)
este 8-kor nyilatkozó Kondorosi Ferenc rendőrségi "szakember" (valójában volt
KISZ, MSZMP, jelenlegi MSZP-káder, a sötétség etalonja, jogi szakvizsga nélkül
tagja a szakvizsga testületnek, a 2006-os rendőrterror és fogolykínzások egyik
felelőse az ávósminisztérium államtitkáraként) szerint a legjobb megoldás az
utcai bűnözés ellen a bezárkózás, és ez nem közbiztonsági kérdés...
Ehhez nincs mit hozzáfűznünk. Ezek vagy teljesen hülyék, vagy, és,
sajnos, ez a biztosabb, nagyon is jól tudják, mit cselekednek: mielőbb össze
akarnak bennünket ugrasztani a cigányokkal, hogy aztán nevető harmadikként, a
zsidó származású / állampolgárságú emberek megvédésére bejöjjenek - és aztán itt
is maradjanak, mint anno a ruszkik. Biztos lesz valami jó kis provokáció,
önmegsebzés, önmegveretés, aminek az apropójából aztán beindulhat az izraeli
hadigépezet. Hadd utaljunk például a zsidó megmondóember Trychydts "verésére",
hogy aztán ráhúzza Tomcat-re a vizeslepedőt. Ugyanez a kaptafa. Tudjuk,
"injekciós Kossuth téri y-terves turbómagyar idióta" össszeesküvés-elméletnek
hat, de egyszerűen nem lehet rá más magyarázat.
Ha mindenki be is
zárkózik - ami nem mindig valósítható meg -, a szegény "éhező" svédbűnözők akkor
legfeljebb az otthonában látogatják meg. Az ellen meg hogy védekezzünk? Az
otthoni "bűnözés "elleni recept meg az utcára menés lesz? Agyonütni meg nem
szabad a betörőt, mert az rasszizmus, ugyebár.
Az fel sem merül benne,
hogy el is lehetne takarítani az utcáról a bűnöző cigányokat? Miért is kap az
ilyen fizetést? Még hogy mi zárkózzunk be a saját országunkban? Ez a rendőrség
már tényleg csak arra van, hogy a tüntetéseket brutálisan szétverje, az
állampolgárok biztonságára irtó magasról sz*rik.
Sőt, a magyar embert
vegzálják, ha meg meri magát védeni a cigány hordáktól, és esetleg a verekedés
hevében túllépi az "arányos védekezés elvét" (ami egy nagy baromság).
Világváros vagyunk v. ő nem tudja? És az idegenforgalmunkkal mi lesz?
Külfödieknek is szólunk hogy nálunk este kilenc után kijárási tilalom van?
Az ilyen kijelentésre egyszerűen nem lehet mit mondani. Dögöljön meg az
igazságügyi miniszterrel, rendőrkapitányokkal, megyei ügyészségekkel, meg
bíróságokkal együtt, ott ahol van!
Az ilyen "elszólásoknak" rettenetes
üzenete van. Az az üzenete, hogy valójában mi a bűnözőket pártoljuk, mert téged
meg nem védünk, viszont ellened fogunk fellépni, ha magad próbálod megvédeni
önmagadat.
Márpedig ez bizony bűnpártolás, a bűnözők segítése. És bizony
nagyon sok helyen és kérdésben jelen idő szerint itt tartunk. Erről nyilván nem
az átlagos mezei gyalogrendőr tehet (bár az ő hozzáállásuk sem mindig
akceptálható, de erről legalább tudjuk, hogy ha alapvetően más lenne velük
szemben az elvárás, akkor az hamar változna).
Jelen idő szerint a
lakosság többsége nem érzi, és nem is érezheti úgy, hogy a rendőrség azon
elsődleges feladatának, miszerint a közrendet és közbiztonságot felügyeli és
garantálja eleget tenne, de még azt sem, hogy igyekezne eleget tenni, csak nem
boldogul vele.
Ahogy azt láthatjuk, hogy az óriási fővárosi dugókon
jelentősen lehetne javítani, ha a város 8-10 neuralgikus pontján permanens
rendőri jelenlét lenne (pl: a Nyugati-téren bőven elég lenne egy zord tekintetű
szervnek toporogni középen ahhoz, hogy a sok bunkó ne merészeljen a piros első
másodperceibe befurakodni úgy, hogy biztosan tudhatja: nem jut át, és miatta fog
állni a keresztforgalom is), de nem. Ezt nem teszik, ehelyett lényegtelen
mellékutakon kint felejtett (vagy szándékosan odatett) 20km-es tábláknál
bírságolják azokat, akik valójában semmiféle közlekedésbiztonságilag aggályost
nem csináltak.
Erőszakos bűncselekményeknél meg nemegyszer előszedik az
áldozatot, aki arcátlan módon védekezni merészelt, és esetleg kárt tett szegény
rablógyilkos úrban. Ha az illető rablógyilkosjelölt még esetleg etnikum is, hát
imádkozhat a gaz polgár, hogy ne varrják be évekre, mert eltörte a saját
lakásában rá támadó kést tartó kezét (láttam ilyet sajnos - meg aztán hadd
utaljunk ERRE a keddi esetre is, amikor is valószínűleg zsebeseket pofozott fel
pár fehér Szigetvárott, amiből aztán természetesen "rasszista támadás" lett,
kettőtől nyolc évig büntetendő).
Ezek az erőszakos "konszolidációs"
módszerek, amivel gyakorlatilag le akarják nyeletni a békát a védtelenekkel,
ártatlanokkal, felháborítóak, de működhetnek, ha egy lecsengő bűnözési mutató
mellett, és mondjuk egy valóban a beilleszkedés útjára lépett etnikum érdekében
teszik. De nem ez a helyzet. Nem történik így, nem járnak sikerrel, és biztosan
a visszájára fog fordulni az egész. Visszaleng az inga, és nagyon-nagyon nagy
baj lesz...
Frissítés (jan. 27 12:20): ITT megtalálható az interjú WMV
formátumban. Kötelező darab! Hamarosan felkerül a YouTube-ra is!
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Célpont Gyermekbanditák és
csicskák
Adás: (hírTV)
2008 január 25. péntek 21.35 2008 január 26. szombat 18.35 2008
január 27. vasárnap 10.05 2008 január 28. hétfő 16.05 A műsor e-mail
címe: celpont@hirtv.net
Büntető
A Fradit tönkretették,
Fehérvárt szétlopták. Aranylábú fiúk és enyves kezű politikusok. Kispadról a
vádlottak padjára. Célpontban az MDF és a kormánypártok, avagy Dávid Ibolyáék
tényleg nem értenek a focihoz.
Gyermekbanditák és csicskák
Hivatalosan nincs cigánybűnözés, de a fiatalkorú roma elkövetőkről is
van titkos statisztika a rendőrségen. Isten városában mobilért szúrnak,
bosszúból ölnek, a hatóság tehetetlen. Az iskolákban tombol az erőszak, a
tanárok inkább félre néznek. Célpontban a gyerekbanditák és a csicskák.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
A
Lépcsőház Szája
Nincs olyan panel, mely nélkülözné a
társadalom eme jellegzetes alakját. Ő az, aki odanőtt, odatartozik a
közösséghez, levakarhatatlan, hangos, locskaszájú, trágár és persze ronda
is.
Persze a mi kis közösségünk is büszkélkedik ilyennel, unalmas is
lenne nélküle az élet. Engem valami rejtélyes ok miatt nem bánt, ami néha kínos
is, mert még gyanúba keveredek...
Szóval, nekünk is van egy ilyen nénink
- mert jellegzetesen csak nő lehet -, ám a miénk különleges: nem csupán ostoba,
de még gonosz is. A kártékonyság ily elegye ritkaság számba megy, mert valljuk
be, a 28-as intelligencia-hányados is elegendő lenne e poszt betöltésére, de ha
ezt megfejelik aljassággal, azért azt már méltányolni illik.
A ház
kommunikációjának fősodrásában jelenleg az egészségbiztosítás magánosítása
elleni aláírásgyűjtés folyik. Hálás téma, mondhatnánk akár közösség-erősítő
tréningnek is: a felek ugyanis újra köszönnek egymásnak, több éves (2002-től
datálható) megszakadt kapcsolatok születnek újjá, a lakók a társasházi
érintkezés jellegzetes formáját, a szomszédolás örömét újra felfedezték, tehát
bátran mondhatjuk, hogy idillikus képet fest közösségünk. Egy bizonyos pontig.
Ez a pont az említett Száj. Ahol megjelenik, onnan az embercsoportok
szétrebbennek, mint a petárdától megriadt verebek, mindenki ürügyet keres a
távozásra (nyitva hagytam a vízcsapot, már biztosan odakapott a hús stb.). A
Száj viszont nem tágít, elkíséri a kiszemelt áldozatát és addig nyomul, míg a
lábát be nem teszi az ajtórésbe. Onnan pedig már csak egy sóhajtásnyira van a
konyhai ülőke.
A téma:
cigány Orbán, nem is olyan sok az
a 300 Ft, inkább húzzuk meg magunkat, minthogy jártatjuk a pofánkat,
higgye el kedves, sokkal jobb lesz az egészségügy a reformok után,
zárásként még egyszer: cigány Orbán.
Ilyen felütéssel a
kényszeredett házigazda labdába sem tud rúgni, mert ha venné a bátorságot, és
rákérdezne, hogy "miből gondolja, hogy Orbán cigány?", hát a választ nem tenné
zsebre. A Száj ezután természetesen lefideszesezné a vendéglátóját, így annak
esélye sem lenne a további értelmes disputára.
A feleségem persze
aláírásokat gyűjt, mert ő ilyen. Oroszlán a lelkem, az ellentmondást nehezen
viseli, hát még ha valaki ki szeretné oktatni arról, hogy miként vélekedjen a
világról. Nos, ha a Száj és hitvesem összeszólalkozik valamin, az maga a
gigászok csatája, ott villámok röpködnek, a járólap felforrósodik, majd
felpúposodik, a vasajtók is megolvadnak és a függöny lángra kap...
Hitvesem körútja során belebotlott nevezett Szájba, és minden felesleges
kommentár nélkül kérte hozzájárulását az TB-mentéshez szükséges aláírásgyűjtő
ívhez. Száj csak erre várt, szerintem már egy hete hánykolódott, hogy mi
történne, ha valaki megfeledkezne róla. Ez volt az ő nagy pillanata, ő ezért él.
Először csak nyíltan kijelentette, hogy nem hajlandó aláírni az ívet, amit nejem
teljesen magától értetődőnek tartott. Ettől még csupán ostoba valaki, de Száj -
mint említettem - gonosz is. Velejéig. Súlyos természetével ránehezedett a
jelenlévő lakókra és rávette őket, hogy ők se írják alá. Egyszerűen terrorizálta
a szomszédait. Mondanivalóját arra alapozta, hogy hazudik, az, aki azt állítja,
hogy külön kell majd fizetni bármiért is, minden marad a régiben.
Kedvesem nem fecsérelte ezután idejét Szájra, hanem hazament és megírt
egy szerződést, melyben rögzítette a következőket:
Száj vállalja,
hogy amennyiben a törvény életbe lép, és az egészségpénztárakban bármilyen
százalékban bekerül a magántőke, továbbá, ha a befizetett társadalombiztosítási
járulékokon felül fizetni kell bármennyit neki a férjének (nekem) és
gyerekeinknek (3), azt Száj állja. Amennyiben megtagadja az ilyen esetben a
fizetést, nejem igényt tarthat Száj lakásának arra a hányadára, mely fedezi az
egészségügyi kiadásainkat.
Ezt levitte és megkérte a többi lakó
előtt (még mindig kinn voltak), hogy olvassa el hangosan és írja alá.
Száj besétált a csapdába. Három napja nem látta senki.
Álmos vezér amint őseihez tére,
Árpád lőn utána: magyarok vezére. De kissé bővebben elmondom majd
nektek, Ki volt a vitéz, kit Árpádnak neveztek.
Magyarok, mikor e
nagy nevet halljátok, Mintha oltár mellett templomba' volnátok.
Emeljétek meg a kalapjaitokat, Mert köszönhetitek neki hazátokat.
A nagy viadalon a magyarok honát, Hol megdönti saját terhe a
gabonát, Hol tűzzel van tele a szőlő gerezdje, E szép országot a hős
Árpád szerezte. (Pátria F.112.B.a.)
Botrány! Ki és milyen jogon eszközöl
változtatásokat az "alkotmányból" megkérdezésünk nélkül? 2008-01-26 22:31 Jobbik.Net
Hová
lett az Alkotmányból az a szakasz amelyik úgy szólt:" A népszavazás alkalmával a
kormány nem kampányolhat sem pro sem kontra a népszavazás tárgyáról!"
Ezt a szakaszt, még el lehetett olvasni a szégyenteljes dec.5-i
népszavazás előtt, az interneten lekért alkotmány szövegben, de azóta nem
található.
Nos, valaki tud erről valamit?
Ennek feltétlenül
utána kell járni, s ha igaz, világbotrányt kavarni belőle! R-F.E.
Budaházy Gyurival készült friss
felvételek
Tisztelt Címzettek!
Budaházy Gyurival
készült friss felvételek. Érdemes meghallgatni milyen nézeteket vall
magyarország egyik veszélyes, ha nem a legveszélyesebb "bünözője" aki ellen most
a napokban írodik az ítélet, ellene az ügyészség állttal megfogalmazott vád:
alkotmányos rend megdöntésének előkészülete (az ügyész szerint a puccsot
13 írás megírásával követte el). Ítélet hirdetésre 2008. január 30-án (szerdán)
reggel fél kilenckor kerül sor a Fővárosi Bíróságon (Budapest, Markó utca 27.)
aki teheti jöjjön el.
2008 "szépen emberül" az
IGAZSÁGKERESÉS éve /Aki vállalja, kérjük jelentkezzék!/
Mit kell tudnunk, milyen igazságokkal kell rendelkeznünk ahhoz, hogy
FELELŐS FELNŐTT emberként élhessük földi életünk az IGAZSÁGOSSÁG, KÖLCSÖNÖSSÉG,
MÉLTÁNYOSSÁG jegyében?
Magyar nyelven magyarul és "magyarán"!Minden
nyelven magyarán! Keressük a szavak jelentését, megtaláljuk a dolgok igazságát!
Hiúság, irigység - gyűlölet, bosszúvágy HESS! BÖLCSESSÉG - TETTERŐ - SZERETET
Ide veletek!
Dec. január-február a GYERMEKEK, BARÁTSÁG, MEGÚJULÁS
évszaka. A 7 éven aluli gyermekekkel való foglalkozás, a baráti beszélgetések,
az önvizsgálat, az önmagunkban való rendteremtés ideje. Aki ezt megteszi, és
leírja élményeit egyikről vagy másikról, vagy mind a háromról, és elküldi a
"Szépen, emberül" Alapítvány H-1243 Bp.,Pf.:698 címre 2008 március 1-ig, az a
március 15-i ünnepségre meghívót kap.
Szép szokás lesz, ha az
önkormányzatok fát ültetnek minden előző évben született gyermek tiszteletére./
Kiserdő annyi fából.
Március - ápr. - május az IFJÚSÁG-EMBERSÉG -TISZTA
SZÓ évada. A 24 év ifjúságra való odafigyelés, a példaadás, az elvárások
ismertetésének az ideje. Lehetőség biztosítása számukra, hogy a felnőtt
társadalomba lépve nyilványosan bizonyíthassák erre méltó voltukat. Az
önkormányzatok hírdessék és szervezzék meg a Felnőtté avatási ünnepségeket a
18-24 éves fiataloknak. Akik tehessenek nyilvános fogadalomtételt: vállalva
szülővé készülésük mellett azt is, hogy mely nemzetbéliként, mely munkaterületen
igyekeznek hasznos tagjává lenni hazájuknak. Március első szombatján lehetőleg
minden önkormányzati képviselői körzetben szervezzék meg a bemutatkozást, a
teendők megbeszélését. Legyenek együtt 10-18 óra között.
Június-júl.-
augusztus a CSALÁD - NEMZET - HAZA évada, a 18-24 és 65 év közöttieké. A
társadalmi szerveződés egyrészt megy területileg: mint állampolgár, megy
vérségileg, a nemzeti mivolt szerint: magyar, ruszin, román, szerb,
horvát,szlovén, szlovák, zsidó, cigány/roma és a más idetévedt. Ide tartozik a
családi kötődés is - Aztán megy a szakmai érdeklődés szerint. Vagyis az ember
hazája jó polgára, nemzete jó tagja, családja jó gyermek, önmaga jó gazdájaként
tudja megmutatni, bizonyítani emberségét. Augusztus 20-a körül rendezzenek
ünnepélyes felvonulást a gyerekes anyáknak, családoknak. Kitüntetve a
legnépesebb "egységet"
Szeptember-október-nov.
HELYTÁLLÁS-SZÁMADÁS-TISZTELETADÁS évada. A 65 év felettiekre figyelés ideje.
Ki az, aki megérdemli közülök a "Tiszteletre méltó polgár, polgárnő " címet,
amit az ott élő emberek ítélnek oda néki.Ez további felelősséget jelent, mert Ők
az illetékesek ítélni a családok, az anyák, az apák támogatásra, elismerésre
méltó jogosultsága fölött.
Szili Katalin: Magyarország és Kazahsztán kaput nyithat
egymás számára 2007. május 19. 20:45 (MTI - SziliKatalin.hu)
Szili Katalin szerint Kazahsztán Magyarországnak Közép-Ázsia felé,
Magyarország Kazahsztánnak pedig Európa felé tud kaput nyitni. A magyar házelnök
erről kazahsztáni tárgyalásai végén, szombaton nyilatkozott az MTI-nek.
Viktor Ivanovics Grebnyev, a Kazahsztán Népei Gyűlésének - amely az
ország több mint 130 nemzetiségének konzultációs testülete - képviselője a két
ország turisztikai kapcsolatainak fejlesztését, illetve kazah és magyar gyerekek
csereüdültetését szorgalmazta. A magyar házelnök ezzel a tárgyalással zárta
kazahsztáni útját. A megbeszélésen részt vettek a Kazahsztáni Magyarok
Kulturális Szövetségének a vezetői és az Almatiban élő magyarok is.
Almatiban - amelynek korábban Alma-Ata volt a neve - több száz magyar
él, az országban nagyjából negyven vegyesvállalatban van magyar tulajdon. Almati
1997-ig volt Kazahsztán fővárosa, amikor Nazarbajev elnök a túlnépesedésre és a
határhoz való közelségre hivatkozva Asztanát tette meg fővárosnak. A kazahsztáni magyarokról
* ÁrpádHírTV: Sajtótájékoztató
A madjar-magyar találkozóról
Kazahsztánból hazatérő küldöttség beszámolója. 2007.07.13.
[610 MB] Lejátszás
- Letöltés * ÁrpádHírTV: Sajtótájékoztató
Hozzuk haza a kazakisztáni magyarokat!
Időpont: 2007.07.16. [77 MB] Lejátszás
- Letöltés * ÁrpádHírTV: Sajtótájékoztató
Bíró András Zsolt humánbiológus,
antropológus, a madjar-magyar találkozó vezetőjének beszámolója. 2007.07.26.
[225 MB] Lejátszás
- Letöltés
Hunyadi Mátyás
életnagyságban 2008. január 26. 19:29 MNO
A honfoglaló magyarok
és Szent István után Mátyás királyt viszi vászonra a monumentális alkotásairól
híres Corvus-Kora Róbert. A lökösházi festő több mint ezer munkaórát szán a
megközelítőleg 45 négyzetméteres tablóra, amely az "igazságos" budai bevonulását
örökíti meg.
A művészben tavaly előtt fogalmazódott meg a gondolat,
hogy rendhagyó módon emlékezzen Mátyás királlyá választásának 550.
évfordulójára, a vázlatokkal pedig már egy éve el is készült. Megrajzolta és
kompozícióba tömörítette a főalakokat, majd régészekkel, történészekkel
konzultált, hogy minél korhűbben örökítse meg Mátyás dicsőséges hazatérését. Az
alkotás most teljes egészében elfoglalja a lökösházi művelődési ház legnagyobb
termének egyik falát, 9 méter hosszú és 5 méter széles, a király mellett 60
életnagyságú férfi és nő került rá.
Ez a nagy lépték, amellett, hogy
monumentális, egy nagy kihívás, amikor az alakok életnagyságúban vannak
megfestve, az fantasztikus, mintha az ember ott lenne közöttük - mondta el
Corvus-Kora Róbert. A festmény várhatóan február végére készül el, állandó helye
azonban még nincs. Idén valószínűleg bejárja az országot, majd a két korábbi
tablóhoz hasonlóan a tengerentúlon is bemutatják. (dunatv.hu)
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Himnuszkiállítás
nyílt Szegeden 2008-01-26 19:47 hírTV
Nemzeti imánkhoz, a Himnuszhoz kapcsolódó emléktárgyakból,
dokumentumokból nyílt kiállítás Szentesen. A tárlaton számos könyv, kiadvány,
legalább harminc érme, hanglemezek, borítók, kották, bélyegek sokasága idézi meg
a Himnusz világát, melyek mind Nagy Ádám muzeológus gyűjteményéből
származnak.
Szinte nem akad olyan magyar, akinek ne szorulna el a
torka a Himnusz hallatán. Eddig megközelítőleg 30 nyelvre fordították le.
Kölcsey műve 1989-ben vált az ország hivatalos himnuszává, ekkor került az
alkotmányba. Addig csupán a szokásjog alapján énekelték, 1844-es megzenésítése
óta, ünnepélyes alkalmakkor.
Az '50-es években Rákosi fölkérte Illyés
Gyulát, hogy írjon új himnuszt, és nagyon húzódozott, ezt maga Illyés mondja el,
meg le is írta, és próbálta azzal távolítani a dolgot, hogy Kodállyal kellene
beszélni, hogy zenét is akkor ő kellene, hogy írjon. Kodály egyértelműen
kijelentette, hogy jó az, ami van - ismertette a történetet Nagy Ádám, a Móra
Ferenc Múzeum muzeológusa.
Nagy Ádám szerint sokan pesszimistának
tartják a magyarok legszentebb dalát, pedig az eredeti kotta szerint a dallam a
verbunkosra épül. Emelkedett, veretes szavai mind arra utalnak, hogy a tengernyi
szenvedés után jóra kell fordulnia a magyar nép sorsának. (dunatv.hu)
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Duray Miklós
gratulált Pásztor Istvánnak [ 2008. január 26., 20:27 ] Erdely.ma
Mint ismeretes, kiváló eredményt ért el a vajdasági Magyar Koalíció a
múlt hét végén tartott szerbiai államfőválasztás első fordulójában. Duray Miklós
MKP-alelnök levélben gratulált Pásztor Istvánnak (a képen) az ő, illetve a
vajdasági magyarság sikeréhez.
A délvidéki magyar szövetség
százezernél több szavazatot szerzett, míg tavaly januárban a magyar pártoknak
összesen csupán 65 ezer szavazatot sikerült szerezni.
"Gratulálok a
Magyar Koalíció kitűnő eredményéhez. Remélem, a mostani siker elég
bizonyíték arra, hogy kizárólag összefogással lehet előbbre jutni - csak
megértsék ezt azok is, akik mostanáig nem akarták érteni. Biztos vagyok abban,
hogy az összefogásban a Te szereped kulcsfontosságú volt és lesz a továbbiakban
is. Duray Miklós" Felvidek.ma
Becsey Zsolt: Solana tájékozódjon a
Vajdaságban! Sajtóközlemény
Több tízezer menekült
hazatérése várható a Szerbia és az Európai Unió közötti toloncegyezmény
hatásaként. Feszültségeket okozna, ha ők Szerbia magyar többségű északi
országrészeiben telepednének meg.
Erről beszélt Solana uniós kül- és
biztonságpolitikai főmegbízott koszovói kérdésekért felelős meghatalmazottjával
Brüsszelben Becsey Zsolt. A magyar néppárti euroképviselő emlékeztette
Stephan Lehne-t arra, hogy a menekültek tömeges betelepedésétől tartó
vajdasági önkormányzatok máris sorban döntenek úgy: csakis az adott településről
származó menekülteket fogadják vissza.
Becsey Zsolt tájékoztatását
megköszönve az Európai Unió Tanácsának Nyugat-Balkánnal foglalkozó
részlegigazgatója megígérte: tájékozódik a toloncegyezmény hatásának
részleteiről.
A Vajdaság nemzetiségi és etnikai összetételét fenyegető
másik elemként Becsey Zsolt arra is rámutatott, hogy a koszovói rendezés kapcsán
szintén indulhat újabb menekülthullám az északi tartományba. Az eddigi hasonló
tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ilyenkor megnő az intoleráns magatartás
megnyilatkozásainak veszélye.
Stephan Lehne erre azt mondta, hogy
Koszovóból nem számít nagy szerb elvándorló-hullámra, egyrészt a megállapodás
várható erős garanciarendszere miatt, másrészt azért, mert a koszovói szerbek
átlagéletkora 58 év.
Általában szólva a Vajdaság érdekében, Becsey Zsolt
Solana stratégiai munkatársának hangsúlyozta: a tartományban ideje lenne az
oktatásban és az igazságszolgáltatásban megvalósítani az etnikai-nemzeti
arányosságot, a felsőoktatásban pedig az önrendelkezést saját kisebbségi
intézmények révén. Példaként a magyar euroképviselő azt az úgynevezett Ohridi
Modellt hozta föl, amelyet annak idején éppen Stephan Lehne tárgyalt az Európai
Unió részéről, amikor az önállósodott Macedónia helyzetét kellett konszolidálni
a helyi albánokkal kitört fegyveres konfliktus miatt.
Végül Becsey Zsolt
nyomatékosan kérte az Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottjának
igazgatóját: Lehne érje el, hogy Javier Solana fordítson figyelmet a vajdasági
helyzet részletes és helyszíni vizsgálatára.
továbbította: M.Szabó Imre Magyarok Világa, műsorvezető-szerkesztő
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
"Leszámolni a
pogány-kereszténységükkel"
Talán ma is a népszavazásról
kellene írnom. Hiszen már csak 42 nap. Meg is tettem, ott vannak a cikkek és
várnak rád. De ebben a levélben most nem tudok másról írni, mint Dobos Marianne
cikkéről, akinek nem is lehetünk eléggé hálásak az ökumenikus imahétre készített
sorozatáért. Olyan értékeket mutatott fel, s olyan mélységekbe hatolt, amire ma
rajta kívül azt hiszem senki nem képes az írni tudók közül. Ráadásul ezt ma
Sebstián atyával való beszélgetés kapcsán teszi. Sebastián, az Indiából jött
verbita, nálunk, Zugligetben kezdte meg magyarországi szolgálatát, sokszor
hallgattam prédikációit, s tanúsíthatom, hogy egy egész egyházközség szerette
meg, fogadta magához. Az is telitalálat, hogy a mai Dobos írás Gandhiról szól.
Amikor Roger atyát megölték, egyik püspökünkkel beszélgetve mondtam,
hogy ha egyszer az Egyház nem katolikusokat is szentként tisztel, Roger atya
lesz az első. Gandhi után, mondta a püspök, s alighanem igaza volt. Szentté
avatva, vagy sem, valójában nem ez a kérdés. Mit is tanulhatunk Gandhitól? Ő
"szerette Krisztust, de nem szerette a kereszténységet. Így mondta ezt ő maga
is. Látta, hogyan élnek a keresztények. Ismerte, olvasta és szerette az
Evangéliumot. Tudta tehát, hogy mit mondott Krisztus. Mit jelent a "Kövess
engem!" felszólítás. Tapasztalta, mennyire nem tartják ezt be a Krisztus nevéről
krisztusinak nevezett pogány-keresztények". Ha akarunk valami jót tenni a
világért, hazánkért, nemzetünkért, akkor ezzel a pogány-kereszténységükkel kell
leszámolni. Ennek pedig csak egy akadálya van, mi magunk. Nem hivatkozhatunk
elvesztett, elcsalt választásokra, orrunknál fogva vezető médiára. A helyzet
kulcsa mi vagyunk. Ugye hozzá látunk a feladathoz, te is én is? Igen! Még ma!
Most azonnal!
Barátsággal köszönt: Surján László (Magyar-Hon-Lap hírlevelből)
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
VETÉSI LÁSZLÓ "Jába tapodják le a csángó nemzetséget!" Népszámlálás Lészpeden
Baló Marika Kormán (Balau Maria Corman):
Esszeszámláltak münköt es, és úgy írtak be, hogy
romány. Mű montuk, de nem akart magyarnak beírni. Mondtuk neki, hogy ha béjő egy
cigány a házába, hogy mondja maga neki? Nem mondja, hogy romány, hanem hogy
cigány. Münköt béír románynak, de mű nem tudunk rományul. Magával még
beszélgetünk valahogy valamicskét, de mű magyarul beszélünk a házba. Hogy tudjuk
mondani akkor, hogy mű rományok vagyunk? Na, azt mondja a román számláló:
- Há a papotok, hogy mondta nektök? Nem azt mondta,
hogy mondjátok mind, hogy rományok vagytok? - Mondom neki:
- Jába mondja neköm a pap, hogy én romány vagyok,
amikor neköm anyám, amikor megszülettem, nem mondta, hogy vinyin koácsé (gyere
ide!). Azt mondta és mindig azt hallom anyámtól, hogy: jere ide! S most hogy a
pap nem tud magyarul, akkor mondjam én es, hogy romány vagyok? Há ő es tud, csak
nem akar: Vót itt egy öregasszon, hogy egy szót sem tudott rományul, és méges
románynak írták bé. A páter felolvasott egy levelet
a templomban, hogy toti szuntem roman catolici (mind román katolikusok vagyunk).
Azt mondta, hogy a püspöktől kapta. Aztán jött a recsenszor (népszámláló), egy
buhusi romány embör. Mikor mongyuk, hogy műk magyarok vagyunk, mongya, hogy itt
nincsenek magyarok, rá hogy-hogy magik magyarok. Há mondom, műk így
beszélgettünk mindig, magyarul, nem rományul: Azt mongya, nem lehet, hogy
mongyuk hogy magyarok vagyunk, mert Rományijába vagyunk.
Ezek a fijatalabbak járnak szervicsba (szolgálatba),
ott mind rományul beszélnek, úgyhogy műk es el fogunk rományosodni. De még a
gyermökök sem beszélnek idehaza rományul. Rományul tanolnak, de mikor kiönnek a
szünetre, mind aszt mongyák, gyere te, add ide a loptát! Nem mongyák, hogy
minge. Add ide a cipőmöt, papucsomot. De azért
romolnak el, műk annyiszor meg ke szóliccsuk: - Te
gyermek te, ne mondjad, hogy numeráljam meg, hanem hogy olvassam (számoljam)
meg. Ne mongyad, hogy ?araban vagyunk, hanem hogy az országban.
- Műk úgy tuggyuk, hogy ?ara! - azt mongyák.
- És szeretik, hogy ha kijavítják?
- Mű kijaviccsuk, de néznek, kacagnak a gyármékék: -
Mű így es tudunk, úgy es tudunk. Magyarul es tudunk, rományul es tudunk...
Vannak osztán, akik már nem taniccsák a kicsikéköt magyarul. Mind aszt mongyák:
- Vinyi-n coace dragul mami (gyere ide drágám!). -
Mondhatod magyarul es, met van mikor megtanuljon rományul. Tanicsd meg eccer
magyarul, s aztán úgyes megtanul románul... Met látod-e grésiltak (hibáztak)
evvel, met a románnyal lakik. Ha elmenyen az iskolába, mind rományt tanul, vagy
katonának, ott es mind csak rományul beszél. - Hát
ebben az országban vagyunk. Rományiába vagyunk!... Há mongya meg maga, ha így
csinálunk, nem el vagyunk romolva? El vagyunk egészen.
- Fiatalság van itt? Azok tudnak magyarul?
- Há hogyne vóna. Azok es mind magyarul beszélnek
magik között. Csak valaki elmegyen, hogy annak odaszólna, ha idegen. Csak azokat
a kicsiket gyúrják mind, hogy rományul tanuljanak. Mongyuk nekik, hogy azt
hiszitek, hogy nem eritök meg, hogy megtanójanak? Mintha nem lenne mikor, míg
katonának mennek! - A páter szereti, hogy maguk
magyarul beszélnek? - Eleget küzsd ellene, de hát ő
es szaboványi (szabófalvi). Tudnak ezek magyarul, csak nem beszélnek...
Én húsz éves vótam 1942-ben, amikor özvegy maradtam,
és nem mentem férjhez többet. Sokat kellett szenveggyek egyedül. A testvéreim
még kicsike leánkák vótak, hallgattam én es köztik. Akkor olyan nyomorúságosak
vótunk, mentünk napszámba kapálni, aratni, szőlőt szedni. Ahol csak dógozni
kellett mindenüvé mentünk. Nincs pénz, nincs pénszia (nyugdíj). Így éltünk...
Zöld János (Zeldiu Ioan):
Jöttek a népszámlálók, s én még viccelődtem
velük, hogy "Hol van az igazolványod?!" Mutatta az ekuszont. Mondom, hogy ez nem
érdemös (érvényes) neköm. Bemegyünk, leülünk az asztalhoz, s kezdi írni a nevet,
a születési esztendőt, leírja a háznak a méreteit. -
Állampolgár? - Román! - mondom.
- Nemzetiség? Mondom,
hogy: - Tűk hogy mongyátok nekünk?
- Há ungur. Na mondom,
akkor úgy tödd föl! - Há nem tudom, mer nem lehet!
- Há hogy nem lehet?! Há így insztruiltak (oktattak
ki tüktököt), hogy nem lehet? Hát hogy van ez? Te úgy tödd föl, ahogy én mondom
neköd, mer én utoljára alá kell írjam. Neköm kell aláírni. Te csak tödd föl,
ahogy tűk mongyátok nekünk! Hogy mongyátok? - Há
ungur. - Akkor ungur legyen!
- Nem tehetem föl, mer akkor én kerülök börtönbe.
- Nem kerülsz te azért semmi börtönbe, mer egy
ungurt beírsz ungurnak! Na aztán így írt bé
ungurnak. - Felesége? -
Magyar. - Gyermekek? - Há magyar. Há a gyermekek nem
lehetnek mások, ha a két szülő magyar! Azt mongya,
amikor be kell írni a vallást, hogy roman catolic (román katolikus). Mondom
neki: - Te, hát tűk honnét vöttétök elé ezt a
kereszteződést? Milyen nemzetből jött ki ez a romány katólik? Ez egy új
nemzetség? - Há nekünk úgy monták, hogy így írjuk.
- Te ne úgy írjad, ahogy neked mondták, hanem ahogy
én mondom, mert én felelek róluk. Aztán elment, és
nem is íratta alá. A jegyző asztán visszaküldte, hogy az egész szektor írja alá,
hol ő járt.
Fazakas József Kolonyel (Olariu
Josif Colonel):
Az ágyban vótam, feküdtem,
mert fájt a lábam, amikor jött a népszámláló. Mindent kikérdezett, de erre, hogy
milyen nyelvet beszélsz, azt nem. Én hallgattam egy darabig, aztán vártam, hogy
hallám. Egyszer hát látom, hogy tollát szúrja belé a táskába, szedi össze a
papírokat, a lapokat, s akar indulni: - Na hát
álljon csak meg maga. Hát maga nem tette fel azt a 47 kérdést. Maga mért nem
kérdez, hogy mi vagyok, török, zsidó, magyar vagy román?
- Mit akar maga neköm mondani?
- Hát ezt magának nem kell minden családnál, hogy
feltegye? - Há igen, de én úgy tudom, hogy maguk
rományok! - Há hunné tudja maga, hogy én romány
vagyok? - Há úgy tudom én, hogy itt mind rományok vannak.
- Hogy vagyunk mi rományok, amikor mi mind magyarok
vagyunk?! - Há tudnak maguk magyarul beszélni?
- Itt maga úgy tudja meg, hogy az egész falu magyar!
Csakhogy meg van ijesztve a nép a paptól, hogy úgy adják be nekik, hogy romány.
Na akkor elévette egy másik könyvet, abba
belenézett. - Na engemet az nem érdekel, hogy ott
mit ír. Engem úgy tegyen fel, hogy romány polgár (állampolgár) vagyok és magyar
nemzet. Az anyanyelvem magyar, kisgyermek koromtól így beszélek, így születtem,
és így is akarok meghalni. - Na - azt mondja -, hogy
én mostanig nem tudtam ilyet itt senkit. - Dehogy
nem - mondom neki -, hallotta maga csak nem akarja tudni. - Aztán hallottam meg,
hogy itt is, ott is csak így volt. El akart menni anélkül, hogy a kérdéseket
feltegye. Na, lássa, ilyen kutyaság volt itt.
Esszeszedtem a gyermekeket is idehaza, és tanítottam
írni-olvasni magyarul. Most osztán megijesztette a gyermekeket, nem jönnek, met
félnek. A pap miatt. - Mit jártok oda, mit
keressztek ott? - Tanolunk Jóska bácsinál.
- Mit tanóltok ott? -
Énekölni, imádságot, írni, olvasni. - Há miféle ő,
tanár ő? Miféle tanár ő, hogy csak négy osztálya van?
Engem legyalázott ott a templomba a gyermekeknek, de
neköm nem csak négy osztályom van, nekem tíz osztályom van. De hát mit mondjon,
hogy letagadjon a népség előtt. Ilyen kutyaság van nálunk lássa-e?
A népszámlálás után aztán hallottuk, hogy a
püspökség nem volt kielégödve, hogy csinálták a népszámlálást, mert itten sok
katolikus úgy tettek föl, hogy ortodox. Há ha azt
mondták, hogy román?! Ha katolikus akkor magyar, ha ortodox, akkor román. Itt a
katolikus az nem román, és a román az nem katolikus. Jába harcolna ezek, hogy
letapodják a csángó nemzetséget. Itt a papok bolondították meg a népet, mer azt
mondták, hogy roman catolicok vagyunk. A múltkor kitámadta a feleségemet is:
- Hallom, hogy maga vót Erdélybe énekölni?
- Hát igen - azt mondja a feleségem.
- Há minek? - azt kérdi -, há minek?
Rólam is azt mondta, hogy "Domnu Olaru n-are ce
face, s-a apucat de prosti?!" (Olaru úrnak nincs jobb dolga, bolondságokkal
foglalkozik?!) Aztán az asszonféle, melyik fél:
- Jaj, én többet nem csinálom, nekem nem kell, nem
beszélek magyarul! Csinálom, ahogy mondta az áldott páter...
Így vagyunk lássák-é? Így kínlódik ez a csángó nép,
így le vagyunk tapodva. Eldugták az igazat, és kik? A papok. Ők azok, akik
eltakarják. Ha csinálnák a román papok, nem mondanék semmit, de a saját
papjaink?! 1946-47-ben már egyszer bézártuk a
templomot, amikor kértünk magyar papot, és nem engedték. Akkor is ők csinálták a
bajt. Hat hónapig a fák alatt imádkoztunk. Nem azért csináltuk a templomot, hogy
lehazudja benne a pap az anyanyelvünket, hanem hogy ott az Isten lássa, és azt
folytassa... Mondja nekem egyszer a tavaly, hogy kivittem a gyermekeket
Erdélybe, és a református templomba vittem őket, és ott elkorcsulnak.
- Nem igaz - mondom neki, met Panitba a református
templomba a katolikus pap jött le Vásárhelyről, és prédikált nekik. Megmutattam
a fényképét is, ahogy együtt voltunk a gyermekekkel.
Összeszólalkoztunk, ez volt szerdán, és én aztán
mondtam neki, hogy amíg itt van maga, én a templomba nem megyek, de maga se
jöjjön az én házamba a kereszttel. Ez volt januárba vízkeresztkor. Legyen
megértve! - Na hadd el, met megijesztelek én tégöd!
- azt mondta. Vasárnap volt, és a gyermökök éppen
itt vótak, hát jön a rendőr. - Na - azt mondja -
valamit akarok mondani. - Na, tessék bejönni a másik
szobába, tessék helyet foglalni, mi a helyzet? - Kezdi szedni a táskájából a
papírokat. - Mit hallottam? - mondja -, hogy maga
itt csinál propaganda antiromâneasca~ (románellenes propagandát).
- Én? - Maga.
- Na - mondom neki -, én tudom, hogy maga kitűl van
küldve. Elsősorban a pátertől. Aztán az ő kutyacskáitól, akik támasszák
(támogatják) űt. Ugatnak körüle. Ő pedig veszi be a fülibe, és nem es tudhassa,
hogy igaz-é vaj nem. Ő küldte ide magát, s én erre várakoztam (vártam), hogy
maga eljő. - Na - azt mondja -, hagyjuk ezt el. Én
nem akarom, hogy csináljunk procseszt (jegyzőkönyvet), de megfigyeltetem
(figyelmeztetem) magát, hogy jobb volna, hogy huzakodjék el (hagyja abba).
- Honnan huzakodjam én el? - mondom neki. Hát
pólitikát csinálok én, propagandát? Én csak a gyermekekkel foglalkozom a saját
anyám nyelvén. Jó-é ez vagy nem? Ahogy magik kérik a saját testvéreiknek a
Pruton túl a nyelveket, úgy kérem én es. Ez propaganda antiromâneasca~?! Mondja
meg nekem, szabad-é beszéljek és imádkozzak magyarul?
- Igen, igen - azt mondja.
- Hát akkor én mi rosszat csinálok, hogy magát ide
küldték? Zárjon le, zárjon le nyugodtan, ha én hibás vagyok.
- Ne, ne - azt mondja -, de egyezzünk bele, hogy
mégis jó volna, hogy maga elhuzakodjék. - Én nem -
mondom - én nem tagadom le az anyám nyelvét s a nemzetségemet. Én büszke vagyok
arra, hogy magyar vagyok. Nem úgy, mint aki búnna meg az újja mögé, hogy nem
magyar. Én rosszat nem csinálok senkinek. Én román polgár (állampolgár) vagyok,
mindent megteszek ennek az országnak a törvénye után, de a nyelvemet hiába
kérik. - Még aztat is hallottuk, hogy maga taniccsa
a gyermekeket. Há mire taniccsa? - Énekre,
imádságra, írni es, olvasni es, hogy ők is tudjanak bár egy sort írni magyarul.
- Na én megyek - mondja -, de mindcsak jó volna,
hogy maga huzakodjék el. - Én nem huzakodok -
mondom. - Majd ha rosszat csinálok az államnak, akkor zárjanak be. Én az anyám
nyelvét és a nemzetségemet nem tagadom le és felemelem (fenntartom), halált is
szenvedek érte, ha kell! - Jaj, jaj - azt mondja -
akkor maga nagy magyar. - Én ekkora magyar vagyok,
amekkorát lát. De az egészek itt mind magyarok vagyunk. Aztán így maradtunk...
A gyermekeket megijesztették, elmaradtak. De azért
jönnek dugva, a 40-ből most vasárnap is 8-an jöttek, de remélem, hogy újra
felbátorodnak. Félnek a pátertől, mert azt mondta, ne jöjjenek, mert így
elkorcsul a faj, met se rományul nem tudnak, se magyarul. Há mondom, hogy akkor
a németet minek tanulják és a francsézát az iskolában?
Na így vagyunk, lássa-é? Így kínlódik a csángó nép,
így le vagyunk tapodva.
"El akartuk énekelni a Himnuszt, de belénkfojtotta egy durva
kussal" (Ferkó Zolitól kaptam ezt az elszomorító
hírt)
"Sepsiszentgyörgyön születtem /45-ben/, '79 végén költöztünk
ide Köröstárkányba Édesanyámmal. Tárkány egy protestáns falu. Katolikus templom
Belényesben van, 5 km-re. Végtelenül szomorú, ami ebben a templomban történik.
Pont azóta, ahogy mi ideköltöztünk, mindig csángó Papokat tesznek ide. Tempfli
püspök úr végtelenül jóindulatu. Megválasztása után évekig ígérte, orvosolni
fogja a belényesi helyzetet. De lassan meggyőzték őt a belényesiek, hogy minden
a legnagyobb rendben van. Nekem nincs rangom, nincs vagyonom, tehát én hazudok,
mindenki más igazat mond." (...)
"Mivel minket nem lehetett
elrománosítani, sem lekenyerezni, hogy legalább helyeseljük ezt a szörnyűséget,
ezért rengeteg megvetésben, hátrányban volt részünk. Csángó Papunk engem
egyházellenségnek, sovinisztának, lustának, hazugnak, stb. becéz, /újságban is
szerepelek már így/. Soha egy magyar szentnek a nevét nem említi /pld.
prédikációiban/, eltűntetett már 17 éve mindent, ami templomunk eredetére utal."
(...)
"Még 92-ben történt. Mivel a templomban nem lehet, legalább a
plébánián el akartuk énekelni a Himnuszt, de belénk folytotta egy durva
"kussal". A magyarországi túristák, akik itt, a nyugati-Kárpátokban üdülnek és
szeretnének szentmisén résztvenni, nem tudnak, mivel még a programokat is
eltüntette!"
"Ezelőtt 30 évvel, csak egy román /csángó/ volt itt, a
harangozónő. Azután jött a Pap és elűzték a magyar kántort. Hoztak Moldvából egy
románt. Évekig ők hárman voltak, de lassan, végtelen ravaszsággal, aknamunkával,
a váradi Vezetőink félrevezetésével elérték, hogy egyre kevesebb magyar jár
templomba." (...)
"Ha kell is román Mise annak a 10-20 embernek, de nem
így, hogy magyar nyelvű szentmise már csak 2-3 van egy héten, román pedig _7_.
Nem így, hogy meggátólják a nem Belényesben lakó magyar katolikusokat /akik
ritkán tudnak templomba menni/ és a magyarországi túristákat hitük
gyakorlásában, mivel nem lehet tudni, hány órakor vannak szentmisék. Nem így,
hogy déli harangszó nincs, hanem a román harangozónő /jó pénzért/ minden okos és
buta célra harangoz. (...) Nem így, hogy Édesanyámat, a betegágyon, nem volt
hajlandó megáldoztatni a csángó Papunk". (...)
"Ha ezt a Tisztelendő
úrat, nem teszik el innen, 4-5 év múlva nem lesz Belényesben magyar római kat.
templom!!! S nemcsak itt szünteti meg, hanem sok más helyen is, ebben az
Egyházmegyében! Belényestől 25 km-re, Stéjen is ezt csinálta." (...)
"Jó
lenne, ha megkönyörülne rajtunk a Mindenható, és kapnánk egy olyan Papot, Aki
egyforma szeretettel gondozná mind a magyar, mind a román hívet, Aki visszatenne
a templomba mindent, amiket Ez eltűntetett, Aki tudna és akarna foglalkozni a
gyerekekkel, a fiatalokkal, Aki nemcsak az épületet javítatná, hanem valóban
Lelkiatyja lenne a híveknek."
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Amikor az Ég alászáll
Kozsdi Tamás, MVK 2007. szept.
Magyarországgal megfordult a világ. Még nagyon a legelején vagyunk a
folyamatnak, de néhány dolgot szeretném, ha rögzítenénk a tudatunkban, hogy a
továbbiakban bekövetkező igen aktív és felejthetetlen eseményeket legyen mihez
társítani, legyen némi alapinformációnk.
Mint arról sokan a lap olvasói
közül már tudnak, Magyarország és a Kárpát-medence területén az elmúlt közel egy
évtized során előkészítő munkákat, hangolásokat, tisztításokat és egyéb
műveleteket végeztek azok a szellemi hatalmak, amelyek mindenkor a magyarok
szellemi bázisát és védelmét adták.
Ezek az előkészületek a furcsa
templomtető lerepülésekben, érdekes viharokban és pompázatos naplementékben
érhetőek tetten, valamint önmagunkban, ahogyan olyan feladatokat kezdtünk
tudatosan elvégezni, amelyekre senki sem kért, csak a szívünk mondta, hogy
miként tegyük.
Így születtek a hegyeinket, szent helyeinket felhangoló
csoportok százai, így lettek ma élő önkéntes lelkek őseinkre rakódott átkoknak
időleges hordozói majd megoldói, s így vált lehetővé az a tény is, hogy a magyar
nemzeten az évezredek alatt felhalmozott, ránk rótt több átokprogram lefusson.
Mindez azóta kezdődött, amióta az ős-Egyiptomi (Atlantisz-kori), aranykori
birodalmi állapotunktól, fénnyel írt világunktól megfosztottak bennünket,
emberiséget. Az átokprogramok az elmúlt napfogyatkozás (1999) óta fejeződtek be,
és a legutolsó még ma is futó átok (IV. Béla fején, a mongolok által) kozmikus
idővel mérve "perceken belül" véget ér.
Ha minden átok lefut, megérkezik
az az ősi erő, amely új életre kelti ezt a nemzetet. Ebből kifolyólag a 2007-es
év augusztus hava egy jelentős állomás volt, mert visszafordíthatatlan helyzetbe
került a magyarság egésze, s ezáltal a teljes földi emberiség. Ennek
megértéséhez lássuk a következőket:
A Föld bolygó energiahiányos
mivolta, az aranykorból való kizuhanása amiatt történhetett meg, mert a Földet
és annak lelkét, a Földanyát elválasztották az univerzumi véráramtól, azaz
fénytelenné tették. A jelen korunk az az időszak, amikor a majdnem teljesen
halálra ítélt Földanyánk már csak a legutolsó szikráit tudja felmutatni. A
teremtés, amely a galaxis egyensúlyi helyzetének megtartása végett nem engedi
meg egy bolygó elvesztését sem, már sok évtizeddel ezelőtt mentési akciót
szervezett.
A megmentési lehetőségek igen korlátozottak, ugyanis egy
szervezetet, mint amilyen a Föld is, csak a szívén át lehet gyógyítani. Ha a
szív leáll, az élet megáll. A szív pedig ezen a bolygón a Pilis-hegységben
lüktet. Ebből kifolyólag az a nép, amelyik e lüktető szív körül lakik, kénytelen
az ott fellépő energiákat magába engedni, mindennapi lélegzetével úgymond
szívpumpálást végrehajtani, s majdan őrködni felette, védeni azt, amitől az élet
megmaradhat a Földön. Ezzel összefüggésben szaporodnak el hazánkban a következő
hónapokban a védelmi feladatokat ellátó honvédek szervezetei.
A pilisi
szívcsakra a bolygó azon energetikai kapuja, amely az élet megújításának
alapeszköze. Éppen ezért a legtöbb hangolás és a legteljesebb védelem az utóbbi
időkben erre a helyre összpontosult, és talán nem véletlen az sem, hogy a
magyarokat védő Orioni (Nimród csillagkép) haderő, amely Hunyadi Mátyás fekete
seregét is adta, újra nagyjából 90 ezres számban visszatért a Földre ez év május
első két hetében. E hatalmas erejű és tudatú honvédők azóta és jelenleg is
megfelelő szabad akaratú befogadókat keresnek, hogy a szellemi összeolvadás után
a fizikai síkon kialakítsák a világ talán legerősebb honvédő egységét.
A
Föld bolygó szívébe, a Pilisbe 2007. augusztus 15-éig minden szükséges impulzust
bekötöttek az arra vállalkozó természetjárók, ebből kifolyólag 2007. augusztus
15-20 között a Teremtés döntése értelmében a bolygó elkezdte - mint valami
infúziót - magába engedni az Isteni fényt abból a kozmikus véráramból, amelynek
képzeletbeli csatlakozóját sok ezer évvel ezelőtt céltudatos fekete mágusok
húzták ki a Földanyából.
Mi következik mindebből? A Föld ezekben a
percekben is energiát nyer. Az energia belénk, emberekbe száll tovább, és
napról-napra többen és többen ébrednek fel a természetet és az életet megóvó
feladataikra, s evvel egy időben taszítják el maguktól az élettelent, akár az
ételeinkbe tett mérgekről vagy a közéletben szereplő öncélú mágusok küldötteiről
legyen szó. Az életfény áramlása folytán az életterek és az életünk is megújul.
Azok, akik ebben a külső és belső tisztulásban a sötéthez, az ódivatúhoz, a múlt
ragályaihoz ragaszkodnak, rövid időn belül - saját döntésük értelmében - egy
másik idősíkra kerülnek, ami után ott folytathatják életüket, ahol kívánták, de
az nem itt, a Szent Korona kiáradó erőterében lesz. Viszont a
leges-legalacsonyabb rezgésen élő, igazán az ördöggel parolázó lelkek kiesnek az
idősíkok forgásából, rájuk már a Pokol sem vár, hanem - isteni döntés folytán -
egyszerűen megszűnnek létezni.
Valószínűleg az augusztusi perui
földrengés, az Ázsiát és Amerikát sújtó árvizek és forgószelek már ezeknek a
Föld testén végigfutó energiaimpulzusoknak a látható jelei. Ennek folyományaként
áram- és telekommunikációs gondok valamint megannyi más nehézség következik az
idők folyamán, amelyet feltehetően technológiai- és alapvető szemléletváltások
követnek majd. Rend kezdődik mindenfelé, s nincs ember, aki képes lenne ezen
erőnek ellenállni vagy ezen az erőn változtatni. A teremtés nem bízta
véletlenekre a Föld bolygó sorsát. Úgy tűnik, sokáig várt a lehetőségeivel,
azonban cselekszik, amikor még érdemes.
Amire a szabad akaratunk most
kiterjedhet, az annyi, hogy döntünk saját sorsunk felől. Emelkedni vágyunk a
bolygóra érkező rezgésekkel, vagy ragaszkodunk a múlt sötét langymelegéhez, és
egy másik idősíkon találjuk magunkat hozzánk hasonló emberek között. Ám az ember
most nagy lehetőséget kapott: nem csak a sorsát döntheti el, hanem dönthet a
teljes sorspályája felett is. Ritkán születik újjá egy teljes univerzum, miért
ne ragadná meg szerencséjét most az, aki még hiszi az Istent?
Hogy
mennyien maradnak ezen a csodálatos és értékes bolygón, az leginkább rajtunk, az
egyének szabad akaratú döntésén múlik. Az armageddoni, világvége jóslatokból
annyi igaz, hogy szembe kell néznünk a Föld valódi helyzetével, és
mindannyiunknak egyetemlegesen sorsközösséget kell vállalni a bolygó lelkével.
Ez a jelen helyzetben felér egy Krisztusi áldozatvállalással, és aki nem
vállalja ezt fel, annak az armageddoni jóslat bizonyosan valósággá lesz.
Nincsenek kiskapuk már. Az univerzumi bírák minden ellenőrizetlen kaput
lezártak.
Mi vár a magyarokra? Nagy feladat. Nagyon nagy. Olyan nagy,
amilyet az Ősök eddig még nem próbáltak ki ezen a bolygón. Nem egyszerűen csak
egy királyságot kell legalább a szívekben helyreállítani, hanem egy olyan
bioenergián (sorsközösségen) alapuló nemzeti egységben kell szervesen részt
venni, amelynek vezére a világfenntartó Magyar Szent Korona szellemi erőtere,
földi kifejezője a magyar király, közvetlen munkatársai a beavatott társadalom,
és amelynek a Szent Koronára és annak minden törvényére felesküdött magyar nép
kell legyen a teste. Mindezek felett a Magyarok nemzeti Istene áll, összhangban
a bolygó szellemi irányító központjával, az Élet Templomával, ezeken felül a
naprendszer tanács, a galaktikus tanács és a "madzag" végén pedig a Teremtő
Isten.
Fontos megértenünk azt is, hogy ez a változás nem egyszerűen csak
itt, ezen a bolygón megy végbe. A véráram sorosan van kapcsolva, vagyis több
élettér, naprendszer, és bolygók, világok sora egy időben a Földdel kap most új
életimpulzust, vagyis a sötét erők sem itt, sem máshol nem maradhatnak, hanem a
teremtés külsőbb szegleteibe sodródnak.
Mi vár a magyarokra? Hamarosan
minden erő, amelyet őseink e nemzet javára összegyűjtöttek, itt a fejünk felett
és bennünk is megjelenik. Hogy erről fogalmunk legyen, II. András korát (XIII.
sz.) idézzük fel erősen az emlékezetünkben. Ő volt az, aki bírva az ősi magyar
királyi vérvonal minden örökségét elment Jeruzsálembe, a Szent Sólyom városába,
és a világ leghatalmasabb mágusának, a hettita anyától született Salamonnak a
vérvonalát (örökségét) a sajátjával is összefonta, mikor Jeruzsálem királya
lett. Őbenne egyesült minden fejedelmi erővonal ezen a bolygón, és ha fia, IV.
Béla nem ellenkezett volna a mongol testvéreinkkel, akkor nem aludt volna a
nemzet 24 emberöltőig - ameddig a mongolok jogos átka a király szerződésszegése
miatt létrejött -, s már 800 év óta a magyarok lehettek volna a világot vezető,
békét tartó isteni rendszer, amelyet viszont most kell megvalósítaniuk. A teher,
a feladat tehát óriási.