A radikalizmus
A magyar nemzeti radikalizmus
Nem elhanyagolható
számban jelentek meg a hazai közéletben, magukat nemzeti radikálisnak valló
pártok, csoportok. Bár a sajtó szinte semmit nem mond erről, a jelenség léte és
erősödése kétségtelen.
A liberál-bolsevik hatalom viszont már régóta
szótárába vette ezt a kifejezést, ám félelemkeltésre használja.
Legkövetkezetesebb ellenfeleivel szemben a rettegés magját igyekszik elhinteni,
az uralmukat biztosító, jelenlegi, kártékony rendszer fenntartásának érdekében.
Felfogásukban e kifejezés szélsőségest jelent, kiemelten rokonítva az
antiszemitizmussal, a rasszizmussal. Ezzel riogatva igyekeznek a társadalmat
szembefordítani a radikálisokkal, de miután semmilyen értékelhető előnyét nem
képesek fölmutatni erőszakos hatalomgyakorlásuknak, e törekvéseik lassan
hitelüket vesztik.
Valójában nem könnyű meghatározni az ideológiának
nevezett politikai eszmék pontos fogalmát, de itt az ideje annak, hogy a
radikalizmus, s következően a magyar nemzeti radikalizmus közérthető
magyarázatát megadjuk. Ahogy én gondolom:
A gyakorlatban a RADIKALIZMUS
gyökeres változtatást jelent.
RADIX annyit jelent latinul, hogy
GYÖKÉR, EREDET. Ez a latin kifejezés az alapja a radikalizmusnak.
A
radikalizmus a világban aktívan működő politikai irányzatot jelent, s tudományos
elemzések sora igyekszik feltárni igazi mibenlétét, többnyire ellentmondásosan.
Vannak szerzők, akik a nyugaton létező radikális jobboldalnak nem is
tulajdonítanak különösebb ideológiai jelentőséget. Szerintük a jobboldali
radikálisokat nem az ideológia, hanem az elégedetlenség, az elidegenedettség
érzete motiválja.
Gottfried és Fleming kimutatták, hogy a radikális
jobboldal választási sikereit - gyakran a szociális, erkölcsi és
vallási mozgalmakkal közvetlen szövetségben - a széles választói rétegek
érzelmeire gyakorolt hatékony populista érveivel éri el.
Nagy-Britanniában Heath és munkáspárti követői sikertelenül
kísérleteztek az infláció megfékezésének korporatív stratégiával, Thatcher azzal
nyerte el a választók bizalmát, hogy a társadalmi elégtelenség okaként
kíméletlenül bírálta az állami beavatkozást.
Viguerie, Weyrich, Phillips
és más populista konzervatív vezetők az Egyesült Államokban inkább korteseknek,
mint ideológusoknak tekinthetők. Viguerie saját programjával kapcsolatban
valóban jobban hangsúlyozza a követendő taktikát, mint ideológiailag
meghatározott célokat.
A gyakorlati tapasztalatok viszont, valójában
ellentmondanak a nyugaton létező, radikális jobboldali ideologikus voltát
alábecsülő szerzők nézeteinek. Reagan elnök és Margaret Thatcher keresetlen
kinyilatkoztatásai nem ideológiai üresjáratok, hanem mély meggyőződések
tükröződései. A brit Institute for Econimic Affairshez, a Centre for Political
Studieshoz, illetve az egyesült államokbeli American Enterprise Institute-hoz, a
Hoover Institute-hoz és Heritage Foundationhoz főződő viszonyuk meghazudtolja
azt a feltevést, hogy a radikális jobboldal politikai sikereiben az ideológia ne
játszana kiemelkedő szerepet. Bár a nyugati radikális jobboldalnak valóban nincs
valamilyen egyszerű ideológiája, politikai meggyőződésekből sajátos elegyet
alkotott, és alapot teremtett koherens és vonzó cselekvési programjához.
Mindezeket valójában csak annak szemléltetésére említem, hogy
érzékelhető legyen: a radikalizmus fogalmának meghatározásával sokan
próbálkoznak, és nem is sikerül egységes képet alkotniuk róla. Tehát, sokkal
komolyabb, korántsem olyan egyszerű feladat, mint a liberál-bolsevik
mesterkedés, hazug ellenségkeresése.
A világban élő, működő, idehaza is
régi hagyományokkal rendelkező és napjainkban újra éledő, és létjogosultságot
kapott politikai irányzat.
Ugyanakkor mi nem jobboldalinak, hanem
nemzetinek nevezzük magunkat. A jobb, és bal fogalma Magyarországon, mint azt a
mai gyakorlati politika mutatja, értelmezhetetlenül összezavarodott
Mi
is hát a mai MAGYAR NEMZETI RADIKALIZMUS?
Mindenekelőtt egy olyan
nemzeti politikai szerveződés, mozgalom, amely gyökeresen meg akarja változtatni
a jelent.
A liberál-bolsevik uralkodó elit által fenntartott káoszt,
amelynek alapja a hazugság, a korrupció, a bűnözés, és a társadalom jelentős
részére ható, mesterségesen gerjesztett és fenntartott tudatlanság és nyomor.
Ennyire egyszerű.
A magyar nemzeti radikalizmusnak a hasznos és
nélkülözhetetlen néprétegek természetierő-szerű követeléseire kell alapoznia. Az
ő összetett igényüket kell eszmékbe foglalnia, és az ő akaratukat, a nemzet
egységes, többségi akaratának erejét kell felhasználnia az új, igaz Magyar Állam
megteremtésére. A nemzeti radikális mozgalom természetes szövetségese a mai
romboló hatalommal szembefordult magyarság.
Mi, nemzeti radikálisok
tiszteljük, és visszahelyezzük méltó helyére a hazájában hazátlanná tett magyar
szellemi hagyományokat, múltunk örökségét. Ezen a biztos talajon állva kívánjuk
az államot átszervezni a földműves, a munkás, a kisvállalkozó osztály és a
hasznos értelmiség számára.
A RADIX kettős értelme tehát számunkra:
Vissza a gyökerekhez, az eredetünk értékeihez, valamint a mai áldatlan
viszonyok gyökeres, következetes megváltoztatása.
A már létező, és
lassan egységbe szerveződő nemzeti radikális oldal ideológiájának az alapja
pedig az a Történelmi Alkotmány, amelyre a törvényesség, és jog felépítményének
kimunkálása már megkezdődött. Az új Magyar Állam már következetes, önmagából
adódó összehangolt tervezés alatt van.
Nemzettel a Hazáért Összefogás
Közössége
Vass István
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Ki lehet majd
kórházigazgató? 2008. január 11. 06:00
Magyar Nemzet Nem
segítenek a nagy szakszervezeti konföderációk a Ligának és a
szociális kerekasztal többi résztvevőjének az egészségbiztosítás
privatizációja elleni népszavazás előkészületeiben, noha ők is úgy ítélik meg:
az új rendszer felbontja a nemzeti kockázatközösséget, visszafordíthatatlan,
káros folyamatokat indít el, és az egészségbiztosítás 1500 milliárdját akarják
átjátszani az üzleti köröknek. A
szocialistákhoz közel
álló két szervezet vezetője különféle indokokkal magyarázta megkeresésünkre,
hogy miért nem vesznek részt az aláírásgyűjtésben. - Ahogy a sztrájkot, úgy a
népszavazást sem tartjuk hatékony módszernek ebben az ügyben - mondta Pataky
Péter, a kormánnyal vállaltan lojális MSZOSZ elnöke.
Új megvilágításba
helyezi a tavaly december 17-én a parlamentben történteket a Hír TV Rájátszás
című műsorában lezajlott beszélgetés, amely után Karsai József (MSZP) lapunknak
megerősítette Pesti Imre fideszes képviselő információját, hogy kórház-igazgatói
posztot és más lehetőségeket ajánlottak fel az egészségbiztosításról szóló
törvény megszavazása előtt egyes politikusoknak. - Mások pedig beletörődtek
abba, hogy sodródnak, amit egyébként jó páran csak négyszemközt mernek bevallani
nekem - tette hozzá Karsai.
Tóth Károly (MSZP) a szabad demokraták
hozzáállásáról pedig úgy fogalmazott: "annak nem vagyok a pártján, hogy csak azt
szabad tenni, amihez Horn Gábor vagy az SZDSZ hozzájárul".
Bákonyi-Zsebők (Részletek a Magyar Nemzet 2008. január
11-i számában)
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Milliárdokat költhetnek a pártok a
népszavazásra (NAPI
Online) 2008. 01. 11. 10:22:26
Több milliárd forintot verhetnek
el a pártok a népszavazási propagandára. A népszavazások esetén
nincs korlátja a propagandára költhető összegnek, ami utat nyit az előtt, hogy
milliárdokat, de legalábbis több száz millió forintot költsenek el a pártok
propagandára - írja a Népszava. A lap szerint a pártoknál csak néhányan
lehetnek, akik pontosan tudják mennyit költöttek el már eddig is a nem hivatalos
kampányra. A Fidesz novemberben kezdte 30 várost és 120 kistelepülést érintő
országjárását, míg az SZDSZ újév előtt indította el óriásplakát-kampányát. Az
MSZP a hét végén dönt kampánystratégiájáról.
A
szocialisták
egyébként a reformok népszerűsítésével kötik össze a népszavazási kampányt,
ezért nehéz lesz elválasztani melyik mennyibe kerül. Az egymásra mutogatás
jegyében Tarlós István, a Fidesz kampányfelelőse kijelentette, hogy egy SZDSZ-es
óriásplakát árából ők bejárják az ország minden megyéjét.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
"Támogattuk a
Bokros-csomag bevezetését" 2008. január 11., péntek 6:50
InfoRádió / Index.hu
A boszniai háború lezárásáról és a koszovói feszültségről is beszélt
az Indexnek adott interjúban Richard Holbrooke. A politikus elismerte, hogy
1995-ben amerikai külügyminiszter-helyettesként nyomást gyakorolt a magyar
kormányra a megszorító intézkedések bevezetése érdekében. A boszniai
háborút lezáró tárgyalások vezetője a daytoni békéről úgy fogalmazott: az nem
volt tökéletes, de véget vetett a háborúnak, amelyben 250 ezer ember halt meg és
2,5 millióan váltak földönfutóvá. Az elmúlt 12 évben viszont nem szedett
áldozatokat a nemzetiségi erőszak, és a menekültek több mint fele hazatérhetett.
A daytoni béke működött, az már Bosznia népein múlik, hogy képesek-e
tovább lépni - jelentette ki Richard Holbrook. A diplomata úgy véli, hogy nagy
hiba volt a NATO csapatok kivonása Boszniából, ahogyan a nemzetközi főmegbízott
hatáskörének csökkentése is. A politikus a magyar-orosz kapcsolatokkal
összefüggésben nem javasolja, hogy átlépjünk az orosz érdekek fölött.
Mindeközben azonban észre kell venni, hogy a magyar NATO-tagság és
EU-tagság rettentő fontos, enélkül az ország csak sodródna kelet és nyugat
között, és sokkal sebezhetőbb volna a moszkvai nyomással szemben - emelte ki
Richard Holbrooke, aki emlékeztetett a magyar-orosz kapcsolatok sok rossz
tapasztalatára is.
A korábbi külügyminiszter-helyettes ugyanakkor
rámutatott, hogy nagyon fontos volna Oroszország hatékonyabb bevonása a
nemzetközi szervezetekbe. Koszovóról szólva a diplomata közölte: Vlagyimir
Putyin orosz elnök viselkedése egyértelműen fokozza a feszültséget, nemcsak
támogatja a szerbeket, ennél tovább ment: kifejezetten bátorítja őket, hogy ne
engedjenek egy tapodtat se.
Támogatták a Bokros-csomagot
Richard Holbrooke az interjújában elismerte, hogy 1995-ben amerikai
külügyminiszter-helyettesként nyomást gyakorolt a magyar kormányra, hogy vezesse
be a megszorító intézkedéseket. A politikus kifejtette: Bokros Lajos
pénzügyminiszter erős gazdasági csomagot javasolt, és Amerika ebben támogatta.
Keserű pirula volt, de Horn Gyula akkori miniszterelnök bölcsen vállalta ezt, a
történelem pedig bebizonyította, hogy jó döntés volt - hangsúlyozta a diplomata.
Richard Holbrooke beszélt a Bilderberg csoportról is, amely a világ 130
nagyon befolyásos emberét - köztük őt magát - tömöríti. Az évenkénti
találkozóról a korábbi külügyminiszter-helyettes azt mondta: amerikaiak és
európaiak két napig ülnek és beszélgetnek; soha nem hoznak döntést semmiről és
egy csomó mindenben nem értenek egyet.
A diplomata megjegyezte:
természetesen egyáltalán nem olyan fontosak, mint ahogy azt az
összeesküvés-elméletek kedvelői gondolják. Tavaly Isztambulban volt a találkozó,
a török EU-csatlakozásról, az energetikai helyzetről, a csúcstechnológia
jövőjéről, Irakról és az AIDS-ről beszélgettünk, ott voltak a Google vezetői és
más számítástechnikai guruk is - tette hozzá.
Hanganyag: Németh
Zoltán
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Kormányzati kommunikáció = Nem hazudtunk eleget, továbbiakra lesz
szükség
Titkos
kormánypropaganda senkinek Földes András -
Index | 2008. 01. 11., 07:53
A mobiltelefonok mikrokapcsolóinak törésétől az adókig mindenben
tájékozott lenne a lakosság, ha a 125 millió forintból készülő ingyenes
reformlap eljutott volna a postaládákba. Az újságot kinyomtatták, de mi nem
ismerünk olyat, aki kapott volna belőle. Melyik újság az, amelyikben
egyszerre van szó a részegen biciklizésről, a vizitdíjról, a feketegazdaságról
és az öblítők okozta szénanátháról? A kérdésre nem fogja tudni a választ, hacsak
ön véletlenül nem Gál J. Zoltán. A kormány reformjait reklámozó kiadvány ugyanis
nem jutott túl a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) határain, ami tulajdonképpen
bölcs döntés, hiszen így száz százalékos a siker. Az Új Magyarország -
Tájékoztató a megújuló Magyarországért című reformpropaganda olvasói nemcsak
maradéktalanul értik a huszonnyolc oldalas magazin minden sorát, de nyilván
támogatják is a józan biciklizést és a nyugdíjreformot egyaránt.
A
magunk részéről amúgy egyetértünk a gazdaság fehérítésével, a tüdőszűréssel,
sőt, a lap azon kijelentésével is, miszerint "a digitális fényképezőgépek
felbontása egyre növekszik." Egyedül az nem hagyott nyugodni minket, hogy miért
kell a fenti információkat házon belül tartani, és nekünk miért szükséges
megmozgatnunk magas szintű informátorainkat, hogy egyetlen példányt
szerezhessünk az amúgy ingyenes lapból. Különösen azután, hogy a
reformpropagandát 125 millió forintért kinyomtatták, ráadásul hárommillió
példányban. Mivel fogy a magyar, és a családok száma néhány százezerrel a
hárommillió alatt van, ez azt jelenti, hogy ideális esetben minden háztartásban
értesülhetnének arról, hogy a "szénsavas üdítőitalok 9-12 százalék közötti
mennyiségben hozzáadott cukrot tartalmaznak".
Információink szerint
viszont a lapot gyakorlatilag nem terjesztették, csak néhány helyen került a
postaládákba, a biztonság kedvéért például a II. kerületben, ahol a kiadványt
szívügyének tekintő Gyurcsány Ferenc lakik.
Bonyodalmak voltak
Az Új Magyarország nyomtatására és terjesztésére a MEH közbeszerzést írt
ki, amelyet a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. nyert meg. A kiadó sajtófőnöke,
Gáspár Gabriella elmondta, hogy az egészért a nyomdájuk a felelős, őket kell
megkérdeznünk.
Felkészültünk az ilyen ügyekben jellemző
körbemutogatásra, de meglepetésünkre a lajosmizsei nyomda igazgatója, Burján
Norbert néhány mondatban tisztázta a helyzetet. "Bonyodalmak voltak" - mondta. A
terjesztéssel megbízott alvállalkozó, a HT Expressz Kft. ugyanis pénzügyi
zavarba került, sőt, talán tönkre is ment, így zavarok voltak a terjesztésben.
Burján Norbert szerint a HT Expressz utódcége "próbálta rendbe hozni az
ügyet", decemberben pótlólagos terjesztést végeztek, de ennek eredményességéről
még nem tudott pontosabbat mondani.
A HT Expressz marketing igazgatója,
Nyisalovits Péter érdekes módon mégsem a pótlólagos terjesztésekről számolt be,
hanem a totális sikerről beszélt hosszasan. Elmondása szerint cégük elvégezte a
munkát, szinte mindenhova eljuttatták a lapot. Problémáik csak a lakótelepeken
voltak, mert ott nehezen jutottak be a postaládákhoz, a lakóparkokban a
biztonsági őrök akadályozták a munkájukat, az "Edvi Illés utca pedig nagyon
hosszú, meredek, és csak hat ház van rajta".
Az anyagi nehézségeiket
firtató kérdésünkre elismerte, hogy voltak ilyenek, és ez lassította a
folyamatot, de decemberre az ebből adódó hiányokat is pótolták.
Lehetséges, hogy szerkesztőségünk dolgozói és barátaik mind agresszív
biztonsági őrökkel védett lakóparkokban élnek, vagy lakótelepeken, vagy ha ott
sem, akkor az Edvi Illés utcában? - fogalmazódott meg bennünk a kérdés, úgyhogy
feldobtuk a témát néhány levelezőlistára is. Kiderült, hogy Győrben,
Törökbálinton, Szolnokon, Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Budakalászon lakó
ismerőseink sem kaptak a kiadványból.
Megkerestük a MEH
marketingkommunikációs igazgatóját, Kirsch Zsuzsát, aki elmondta, a
terjesztéssel ők is tapasztaltak problémákat, amelyet jeleztek szerződéses
partnerük, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó felé, és kérték a hiányosságok
pótlását. A MEH a megnyugtató információt egyébként a terjesztést végző HT
Expressz belső kimutatásaira alapozta. Kirsch Zsuzsa pontos adatokat egyelőre
nem tudott mondani, mert a friss felmérések még nem készültek el. Azt azonban
kiemelte, hogy a terjesztést csak teljesítményarányosan fizetik ki. A
nyomdaköltségről szóló számlát, amely 95 669 130 forint + áfa, azonban már
elfogadták, mivel a nyomda elvégezte a munkát.
Kirsch Zsuzsa szerint a
már kinyomtatott propagandalapok nem vesznek kárba, ha február elejéig
kiszállítják azokat, mivel a következő szám csak akkor jelenik meg. Az új szám
nyomtatását és a terjesztését ezúttal is a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft.
végzi majd.
A HEGYVIDÉKI
Trianon Társaság
tagsága és
szimpatizánsai egyhangúlag megszavazták (posztumusz) a
100 éve született
szentegyedi és czegei gróf WASS
ALBERT-nek
A HEGYVIDÉKI Trianon Társaság
tiszteletbeli ÖRÖKÖS
ELNÖKI tisztségét.
A HEGYVIDÉKI Trianon Társaság a legnagyagyobb tisztelettel posztumusz,
a
MAGYAR
N
E M Z E T
LELKIISMERETE
EMLÉKLAP-ot
adományozza a 100 éve
született
szentegyedi és czegei
gróf WASS ALBERT úrnak
a
magyar kultúra területén végzett világmértű, önzetlen munkájáért, a magyar
nemzetért tett kiemelkedő tevékenységéért, igaz történelmünknek a nemzetközi -
és a magyar közvélemény megismertetésében végzett nemes küzdelméért.
Kelt, Budapesten az Úr 2008. évében, Január havának 8. napján.
A HEGYVIDÉKI
Trianon Társaság elnöksége
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Kormányzati kommunikáció = Nem hazudtunk eleget, továbbiakra lesz
szükség (KJ)
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Kilenc képviselő
lépett ki az MSZP-ből Óbudán MTI 2008. 01. 10., 21:46
[origo]
Kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP
képviselőcsoportjából csütörtökön Óbuda-Békásmegyeren, majd megalakították a
Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) III. kerületi alapszervezetét -
közölte Pataki Márton, az újonnan alakult párt alapszervezetének elnöke
csütörtökön. A csoport célja, hogy hiteles baloldali politikai
alternatívát biztosítson Óbuda és Békásmegyer választói számára, összeegyeztetve
a törekvést a minél teljesebb szabadságra és egyenlőségre, harmonizálva a
gazdaság hatékony működtetését a társadalmi igazságossággal, erősítve a
szolidaritást, biztosítva az emberi méltóság megőrzését piaci
versenykörnyezetben - áll az újonnan alakult csoport közleményében.
Az
elszakadást megelőzően 13 tagú volt az MSZP képviselőcsoportja az ellenzéki
többségű önkormányzati testületben. Az átalakulást követően négyen maradtak az
MSZP képviselőcsoportjában.
Az újonnan alakult csoport közleményében úgy
fogalmaz: a választóktól kapott megbízatás alapján, esküjüknek megfelelően
pártatlanul, lelkiismeretük és legjobb tudásuk szerint járnak el a kerületi
lakosok képviseletében, érezve az egyéni és személyes felelősségüket a meghozott
döntésekben. Folytatják az általuk megalkotott választási program, "Az Összefogó
Önkormányzat" megvalósulásáért tett lépéseket - tették hozzá.
A
képviselőcsoport vezetőjének Mihalik Zoltánt választották meg. Tagjai között
szerepel Szabó Magdolna alpolgármester is.
Előzőleg múlt év december
4-én együttműködési megállapodást írt alá alá Gyurcsány Ferenc, a Magyar
Szocialista Párt és Kapolyi László, a Magyarországi
Szociáldemokrata Párt elnöke.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az aláírás
után az újságíróknak azt mondta: a dokumentum keretmegállapodás, alapvetően
politikai, közjogi, társadalmi együttműködésről szól. Az a célja, hogy a két
párt a baloldali szavazók széles körét együttesen jobban elérje - fűzte hozzá.
Gyurcsány Ferenc hozzátette: az együttműködést a pártok összes
szervezeti szintjén kiépítik; az országgyűlési és önkormányzati intézményeken
belül, illetve a választási időszakokban is lesz együttműködés.
Az MSZDP
honlapján szereplő együttműködési keretmegállapodásban az olvasható: mindkét
párt vállalja, hogy tagsága bővítését nem a másik párt szervezeti köréből oldja
meg.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Navracsics: a
Fidesz programja talpra állítja az országot 2008. január 10.,
22:02
FigyelőNet,
MTI
Navracsics Tibor szerint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Erős
Magyarország programjának küldetése, hogy talpra állítsa az országot. Erről az
ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője Nyíregyházán, a programot ismertető
első vidéki politikai fórumon beszélt csütörtökön.
Amit az MSZP-SZDSZ kormány 2002 óta tönkretett, azt a szövetség programjának
kell majd helyreállítania - hangoztatta a politikus.
A mintegy 700
meghívott érdeklődő előtt kifejtette: a Fidesz és szövetségesei 1998 és 2002
közötti kormányzása idején még arról folyt a vita, hogy 13, vagy 15 év alatt
éri-e utol Magyarország az Európai Unió fejlett nemzeteit.
"Most viszont
azért kell aggódni, hogy teljesen leszakadunk-e, hiszen az ország szinte minden
fontos mutatóban sereghajtó, vagy a sereghajtók egyike" - mondta.
Navracsics Tibor adatokkal támasztotta alá állítását, mely szerint
"Magyarország adóssága alapján negatív világrekorderek közé tartozik, a
gazdasági növekedése a múlt esztendő III. negyedévében mindössze 0,9 százalék
volt, s az infláció ugyancsak csúcsokat döntöget 2007-ben".
A Fidesz
parlamenti frakcióvezetője külön megemlítette, hogy a munkanélküliség mára -
szerinte - "drámai méreteket ölt", 340 ezerről 420 ezerre emelkedett, s az
elhelyezkedési gondokkal küzdők között 75 ezer a 25 éven aluliak száma, akik
várnak első munkahelyükre, fizetésükre.
Az ellenzéki politikus az Erős
Magyarország alapprogramból azt emelte ki, hogy mindenki számára szeretnék majd
megteremteni a becsületes munka lehetőségét.
"Aki dolgozni akar, az
dolgozhasson is, az Európai Unió foglalkoztatási stratégiájának megfelelően a
Fidesz és szövetségeseinek alapvető célja a teljes foglalkoztatás elérése lesz a
következő években" - emelte ki Navracsics Tibor, hozzátéve, a munkanélküliséget
3 százalék alá akarják majd szorítani hatalomra jutásuk után.
Kapcsolódó
témák
Rodolfóhoz hasonlítja a kormányt a Fidesz
Fidesz: 2008 a
szociális rombolás éve lesz
Fej-fej mellett az MSZP és a Fidesz Budapesten
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Sóval és liszttel
ijesztgetik a szocialistákat 2008. január 10.,
csütörtök 18:39
InfoRádió Egy
időre hatósági zár alá került Szabolcs József szocialista politikus
lakása, miután több képviselőtársához hasonlóan ő is fehér port tartalmazó
küldeményt kapott. Az eddigi csomagokban só és liszt keverékét azonosították. A
Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a nyomozást
zaklatás miatt indították ismeretlen tettes ellen, amelynek büntetési tétele
akár két év börtön is lehet. Szerda délelőtt bontotta fel azt a
szabvány méretű borítékot Szabados József
szocialista politikus,
amelyben a levélpapírba csomagolva fehér port talált.
Az MSZP-s
képviselő az InfoRádiónak elmondta: a borítékon feladóként az Országos Széchenyi
Könyvtár neve állt, így a politikus azt gondolta, hogy meghívót talál a
küldeményben.
Szabados József, miután konzultált a
szocialista frakció vezetésével, értesítette a rendőrséget. A
kiérkező rendőrök biztosították a helyiséget és értesítették az Állami
Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, majd délután a fővárosba
szállították a port bevizsgálásra.
A képviselő elmondta: mivel a
rendőrök nem tudhatták, milyen anyag a fehér por, óvatosságból egy időre
hatósági zár alá helyezték a lakását.
Két évet kaphat Az
eddig megvizsgált borítékokban, amelyeket
szocialista politikusok
kaptak a közelmúltban, ártalmatlan anyag, só és liszt keveréke volt - mondta az
InfoRádiónak a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
Keresztes Imre
hozzátette: a borítékokban található papírokon annyi állt, "antrax" (a lépfene
kórokozója), más értelmezhető szöveg nem szerepelt rajtuk.
Amennyiben a
por minden esetben ártalmatlannak bizonyul, az elkövetőt zaklatással lehet
gyanúsítani, amelyért legfeljebb két évig terjedő szabadságvesztést, közérdekű
munkát vagy pénzbüntetést szabhatnak ki rá - tájékoztatott a Központi Nyomozó
Főügyészség vezetője.
Ha azonban kiderül, hogy az anyag fertőző vagy
mérgező, súlyosabb büntetést is kaphat az elkövető, közvádas eljárást indítanak
ellene - fűzte hozzá Keresztes Imre.
Hanganyag: Kálló Izabella
Kapcsolódó cikkek:
* Újabb MSZP-s politikus
kapott borítékban fehér port
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Feljelenti
Simicska Dávid Ibolyát 2008. január 11. , 07:14
FigyelőNet-lapszemle
A feljelentés oka, hogy az ellenzéki politikus a napokban azt mondta
egy sajtótájékoztatón: a Fidesz pénzügyi ügyeskedései mögött Simicska Lajos, a
párt pénztárnoka áll - írta a Magyar Nemzet. Simicska Lajos ügyvédje
a lapnak elmondta, hogy megbízója nem pénztárnoka a Fidesznek, nem is tagja
annak. Futó Barnabás bízik benne, hogy Dávid Ibolya nem bújik majd képviselői
mentelmi joga mögé.
Az MDF elnöke az említett sajtótájékoztatón a Haszon
című gazdasági havilap januári számában megjelent listára hivatkozva mondta azt,
hogy az ország tíz legbefolyásosabb embere között van Puch László, az MSZP
pénztárnoka és Simicska Lajos, akit a cikkben a Fidesz pénztárnokaként említenek
- olvasható a Magyar Nemzetben.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
"2008 a kis- és
középvállalkozások fekete éve lehet" 2008. január 2. 16:48
MNO A kormány ígéreteivel
szemben 2008 a kis- és középvállalkozások fekete éve lehet, ugyanis a
vállalkozások zöme még az év eleji energia-áremeléseket is nehezen fogja tudni
beépíteni költségeibe - közölte a Fidesz szerdán annak kapcsán, hogy a Gazdasági
és Közlekedési Minisztérium (GKM) összegzése szerint tavaly az Új Magyarország
Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában 1 805 vállalkozás
kapott támogatást 36,9 milliárd forint összegben. Szatmáry Kristóf,
az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kommünikéjében a GKM adataival
kapcsolatban azt írta: a GKM által emlegetett pályázatok csupán cseppek a
tengerben, mivel
a kormány a tavalyi megszorításaival 5-600 milliárd forintot
vett el a vállalkozásoktól. Ennek az összegnek tehát a tizedét sem adja
vissza pályázatokkal.
"A kormány eredménytelen gazdaságpolitikája miatt
Magyarországon több százezer vállalkozás a megszűnés határán áll, a
vállalkozások bizalmi indexe soha nem látott mélységben van, közben a
kormányzati kommunikáció néhány ezer vállalkozás sikertörténetéről beszél. Ezt
mi sem példázza jobban, mint az, hogy 2006-ról 2007-re több mint 60 százalékkal
nőtt a végelszámolással megszűnt vállalkozások száma" - olvasható a Fidesz
képviselőjének közleményében.
Szatmáry Kristóf a vállalkozásokkal
összefüggésben arra is rámutat: csak akkor van esély a magyar vállalkozások
fejlődésére, ha új kormányzati filozófia és adókörnyezet jön létre.
MTI
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Kérdések Veres
Jánoshoz 2008-01-10 21:44
Barikád.hu Tisztelt Miniszter
úr! A Magyar Televízió Az Este című műsorában Ön néhány napja, 2007.
január 8-án lehetetlen küldetésre vállalkozott. Először is megpróbálta
elmagyarázni, hogy a megbukott kormányzati negyed egy bombasztikus siker volt,
és hogy az emberek ebből majd mennyit fognak profitálni. Másodjára arra tett
kísérletet, hogy az 1 százalékot éppen meghaladó tavalyi gazdasági növekedést
különböző számítási praktikákkal kétszeres-háromszoros értékén mutassa be. A
legmegdöbbentőbb viszont az volt, amikor a műsor harmadik részében Ön előbb
fittyet hányva a Pénzügyminisztérium egyik dokumentumára, 0,6 százalékos idei
évi reálbér-növekedésről kezdett beszélni, majd miután a műsorvezető
szembesítette Önt a valósággal, vagyis azzal, hogy a PM vonatkozó dokumentuma
szerint a módosított konvergencia-program nem tartalmaz reálbér-növekedést az
idei esztendőre, Ön azt mondta, hogy "ez érdektelen".
Tisztelt
Miniszter úr! Pontosan mi érdektelen Ön szerint? A módosított
konvergencia-program, vagy az idei esztendő költségvetése? A Pénzügyminisztérium
által jegyzett, "A konvergencia-program 2006. decemberi és 2007. decemberi friss
verziója szerint a főbb mutatók tervezett alakulása" címmel a portfolio.hu című
internetes oldalon található dokumentum sem tartalmaz reálbér-emelkedést az idei
esztendőre. Ön ezzel ellentétes állítást fogalmazott meg a Magyar Televízióban.
Kérem, tájékoztasson: Ön mondott igazat és akkor a Pénzügyminisztérium
hozott nyilvánosságra helytelen adatokat, vagy a tárca jól tájékoztatta a
közvéleményt, Ön pedig nem mondott nem igazat?
Várom megtisztelő
válaszát.
Tisztelettel:
Mélyen Tisztelt Kurucosok, Nemzeti Hírhálósok, ÚDK-ok, Barikádosok,
HunHíresek és rajtatok keresztül minden nemzeti hírportál!
Kedves
Barátaim!
Bizonyára értesültetek róla, hogy az egészségügyi vagyon
megmentése érdekében civil szervezetek népszavazást kikényszerítő
aláírásgyűjtésbe kezdenek. Segítsétek a népi mozgalom kialakulását azzal, hogy
az aláírásra alkalmas íveket letölthető formába elhelyezitek a honlapjaitokon.
Szólítsátok fel a nagyon tisztelt olvasó táborotokat arra, hogy a népnyúzó,
nemzetét gyűlölő kormány ellen egy emberként fel kell sorakoznunk, és
aláírásunkkal is segítenünk kell a népszavazás mielőbbi kiírását. A Ti
segítségetekkel abban bízom, hogy akár több millió aláírás is összegyűlhet,
mivel az egész nemzetnek az az érdeke, hogy a parlamenti pártok ámokfutását
végérvényesen megzabolázza. Nagyra becsülöm azt az önzetlen munkát, amit a
magyar nép érdekében fáradságot nem ismerve elvégeztek, és elmúlhatatlan
érdemetek van abban is, hogy az utóbbi idők közvélemény-kutatási adatai szerint
a parlamenti pártok támogatása mélyen 50% alá csökkent. Kitartó munkátok
eredményeként ez a szám tovább fog zuhanni, mert lassan nyiladozik a magyar
elme.
Tisztelettel:
Balogh Gyula
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Botrányos
körülmények a gyöngyösi kórházban: a felügyelet vizsgálatot indított
Újabb hírTV-s leleplezés 2008-01-10 14:18
hírTV
Hivatalból vizsgálatot indított az Egészségbiztosítási Felügyelet,
miután a Hír Televízió csütörtökön bemutatta, hogy a Hospinvest Zrt. által
működtetett gyöngyösi kórházban milyen körülmények között gyógyítanak.
Videók:
A
hírTV rejtett kamerás felvételei Kovácsy Zsombor, a felügyelet
elnöke azt mondta, meghallgatják a kórházbirodalmat építő céget is, adatokat
kérnek be, tanúkat hallgatnak meg, és helyszíni szemlére is kimennek a
felügyelők. Megvizsgálják azt is, hogy mely osztályokon, és mióta van ekkora
zsúfoltság, és okozhatta-e azt például tömegbaleset vagy járvány.
A
felügyelet elnökének feltételezése szerint nem az ágyszámleépítés, hanem
betegirányítási hibák okozhatják a gondokat. A gyöngyösi kórházat csaknem egy
éve üzemelteti a Hospinvest Zrt. Ez a cég vette át a hatvani intézmény
működtetését is, és tervei szerint a kazincbarcikai kórház átvételével növelné
birodalmát.
Kapcsolódó cikkek:
A folyosón
fekszenek a betegek - káoszt hozott a reform a gyöngyösi kórházban (+videó)
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Gyurcsányék
megzsarolták képviselőiket? 2008. január 10., 15:10
fidesz.hu Riporter:
"Kormánykörökből kaptak visszajelzést?"
Vértesaljai László: "Egyedül egy
szocialista parlamenti képviselő keresett meg közvetve, miután az
egészségbiztosítási törvény megszavazása után azt nyilatkoztam, hogy az
Országgyűlésben nem akadt egy félig becsületes ember sem, aki ellene mondott
volna a gonosznak. Azt üzente, értsem meg, Gyurcsányék megzsarolták őket, hogy
ha a törvény ellen voksolnak, választókörzetük elesik mindenféle támogatástól."
Interjú Vértesaljai László jezsuita szerzetessel, aki immár negyedik
hete böjtöl a kormány országveszejtő politikája ellen.
(Heti Válasz)
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Fidesz: a kormány
hazudik, eltapsolt 10,1 milliárdot A kormányzati negyed luxus
ingatlanbiznisz 2008. január 10. 12:43
MNO A Fidesz szerint a
kormánynak 10,1 milliárd forinttal kell elszámolnia a kormányzati negyed
beruházása kapcsán, amelyet az ellenzéki párt luxus ingatlanbiznisznek tart.
Erről Balsai István és Cser-Palkovics András beszélt a negyed tervezett
helyszíne mellett tartott sajtótájékoztatóján. •
Középületek veszélyben Balsai
István a Ferdinánd hídon tartott tájékoztatón újságíróknak azt mondta: a kormány
hazudik a közvéleménynek, amikor azt akarja elhitetni, hogy mindössze 632 millió
forint kidobott pénzről van szó a kormányzati negyed kapcsán. A politikus
szerint ugyanis 10,1 milliárdot "tapsoltak el" a kormányzati negyedre. Mint
mondta, ebből több mint 7 milliárd forintot tesz ki a telekvásárlás, emellett a
kormányzati negyedről szóló kormányhatározatból az is kiderül, hogy a Kincstári
Vagyoni Igazgatóság szervezetében működő igazgatóság számára 2 milliárd 756
millió forintot csoportosítottak át.
A fideszes képviselő szerint KVI
által már elköltött további 260 millió forintból a "Gyurcsány-féle üzleti kör",
az MSZP és az SZDSZ is "kivette a részét". Példaként említette, hogy az
üvegzsebtörvény alapján nyilvánosságra került elszámolás szerint az Országos
Választási Bizottság SZDSZ-es delegáltjának, Poczkodi Balázsnak az ügyvédi
irodája 20 millió forintos megbízást kapott, míg a KVI delegáltjaként a
tervpályázat egyik bírálójának, Hajdú Miklósnak a cége 8 millió forintért
dolgozhatott. Balsai István hozzátette: a kormányzati negyed monitoringjáért
felelős bizottság egyik tagjának, Tunyogi Lászlónak az érdekeltségi körébe
tartozó cég 16,5 millió forintos megbízást kapott.
Cser-Palkovics
András, a Fidesz helyettes szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc egy nagy "luxus
ingatlanbizniszt akart" megvalósítani, ez az oka, hogy a
szociális
válság közepette egyáltalán felvetődhetett a gondolata a kormányzati negyed 140
milliárd forintos beruházásának.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a
Fidesz számtalan kezdeményezéssel akarta ezt az ügyet felgöngyölíteni, így
többek között számvevőszéki vizsgálatot és eseti bizottságot kezdeményezett,
azonban a kormánytöbbség e javaslatoknak még a napirendre vételét is
elutasította az Országgyűlésben.
A két fideszes politikus a tájékoztató
végén egy traszparenst mutatott az újságíróknak, amelyen Gyurcsány Ferenc képe
mellett "A nagy ingatlanbiznisz" felirat szerepelt, valamint az, hogy az emberek
fizetik az elköltött 10,1 milliárd forintot. Balsai István azt ígérte: amíg a
kormány nem ad pontos elszámolást, és a felelősöket meg nem nevezi meg, addig a
Fidesz napirenden tartja a kérdést.
(MTI)
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Demszky: Álom volt
a kormányzati negyed terve 2008. január 10., csütörtök 15:49
InfoRádió
Demszky Gábor szerint újra kell álmodni a kormányzati negyedet. A
főpolgármester elmondta, hogy a Nyugati pályaudvar környékének beépítéséről egy
négyoldalú - a kormány, a főváros, a kerület és a magánbefektető részvételével
zajló - tárgyalássorozatot követően lehet dönteni. A kormányzati
negyed terve egy álom volt - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester.
"A kormányzati negyed ebben a formában álomnak minősült, mert nem volt
elegendő pénz rá, mert nem volt kellően előkészítve, és a piac sem igazolta
vissza. Most az álmok álmodói, a terület tulajdonosai újra kell, hogy álmodják
ugyanezt, reális keretek között" - fogalmazott Demszky Gábor.
A
főpolgármester szerint át kell gondolni a tömegközlekedés, az infrastruktúra
biztosításának kérdéseit, és egyeztetni kell a fővárossal.
Demszky Gábor
hozzátette: nem szeretnék, ha egy, a területet megvásárló magánbefektető döntene
arról, milyen infrastruktúra épüljön ki a Nyugati pályaudvar környékén, ezért
négyoldalú megegyezésen kell alapulnia annak a tervnek, amely lehetővé teszi az
alulhasznosított terület megfelelő beépítését.
Jó, de mégse
Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési főpolgármester-helyettes szerint a
kormányzati negyed remek ötlet volt, de nem jó.
"Remek ötlet volt,
maximálisan támogattuk, jó terv volt, jó tender, de a piac nem igazolta vissza.
Amit pedig a piac nem igazol vissza, az nincs, az nem jó. Ezért a döntés (a
beruházás megállításáról) helyes volt" - jelentette ki Ikvai-Szabó Imre.
A városfejlesztési főpolgármester-helyettes közölte, hogy csütörtökön
tárgyalt a kormány és a területen érdekelt Demján-csoport képviselőjével.
Ikvai-Szabó Imre hozzátette: abban maradtak, hogy bár a kormányzati
negyed projekt megállt, folytatják a tárgyalásokat a telek sorsáról a
kerülettel, a kormánnyal és a magánbefektetővel.
Annyit lehet tudni -
mondta a főpolgármester-helyettes -, hogy az állam tulajdonában levő telkek
értéke 30 százalékkal nőtt.
Választ várnak Érdemi választ
vár a pályázati anyagára a kormányzati negyedre érvényes ajánlatot tevő
konzorcium egyik tagja, az Europolis Kft. - közölte a társaság ügyvezetője.
Szél Csaba az InfoRádióban elmondta: részletes gazdasági indoklást
várnak, mert a kormány döntését nem tartják indokoltnak.
Az üzletember
hangsúlyozta: ennek ismeretében döntenek arról, hogy indítanak-e kártérítési
pert.
Szél Csaba úgy fogalmazott: a társaság mögött lévő gyakorlati
tapasztalat és pénzügyi garanciák lehetővé tették volna, hogy az elvárásoknak
megfelelően épüljön fel a kormányzati negyed, a pályázati kiírás szerinti 700
napos határidővel.
Tenczer Gábor Kapcsolódó cikkek:
* Szanyi kormányzati "tizenhatodot" szeretne
* Kidurrant az ingatlanlufi
* Tovább nő a kormányzati negyed költsége
* Kormányzati negyed: "Sokat akart a szarka"
* Kormányzati negyed: 632 millióba került a talonba
tett ötlet
* Kormányzati negyed: a beruházás megáll,
a tervezés folytatódik
Ágh Péter
Gavallér János
ELÉG
Adósa vagyok én e népnek; éhséggel, könnyel, életemmel,
S a
sorbanállók mind áldozók, kérik az ostyát, a csekkeket.
Fizess adós!
Térdre vágyak! A tolvajok zsákjában az állam.
Tömjük a zsákot szüntelen,
meglép előlünk a trükkös tollas!
Még, még! És mégis dobban a mély
katlanban a lelkiismeret,
Szívének vérével áldoz az égnek a becsület
kasszába:
A hazáért, a nemzetért az égre írja életének léte.
A
fájdalmak végtelen tengerén suhint a kaszája!
Állj elénk! Állj elénk
tönkretevőnk, s te is megbízója!
Vívjuk meg Élet Halál csatánkat, ki-ki a
magáét,
Hisz semmit sem veszthetünk, csak halál-ölelésed.
S
megszabadulhat a halálállam mélységes skizója.
Ki-ki a tükröknek örök
esküvel üzeni: Elég!
Elég volt nem szembenézni; éhséggel, könnyel,
életemmel.
Most már a tűz ég szívemben, s azt mondja Elég!
Lerovom
adósságom Élet: Harcolok a Halállal, életemmel.
Hiába húz a félelem
mélységes mocsárba, felemelkedem.
Fel, hozzád ősi hit, ősi szellem. Térdre
borul a halálállam.
Harcolok fájdalommal, kínnal, tiszta lelkiismerettel
Az életért, értünk, fiainkért, a Hazáért, míg bírja vállam.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Kedves
Nemzettestvéreim, Magyarok, a Szent Korona tagjai!
Válasz
Vecsei Józsefnek és a "Szövetség az Igaz Országért" bonyhádi Ügyvivőinek az
Országos találkozó összehívásával kapcsolatban.
Kérem minden
Nemzettestvéremet, hogy a címzetteknek szóló válasz levelemet mindenki a maga
életterére vonatkoztatva olvassa és mindenki a saját környezetében tegye a
munkáját Igaz Magyarként, a Szent Korona tagjaként a Szent Korona
szolgálatában. Ha mindannyian megérezzük, hogy ez az Út, mellyel közösen
kiemeljük Hazánkat ebből a jelenlegi borzalmas helyzetből, melybe a hatalmon
lévők belekényszerítették a Nemzetet, érezzük és tudjuk, hogy közösen elérjük
célunkat, a Haza megmentését az utolsó órában.
"Magyar, legyen hited és
lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit
néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige,
az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy
isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország
feltámadásában!"
Így a levél:
Kedves Vecsei Jóska
és a Szövetség az
Igaz Országért bonyhádi Ügyvivő Nemzettestvéreim részére!
Egyetértve
Halász Jóska válasz levelében küldött gondolatokkal, az alábbiakban küldöm én is
válaszomat.
"Ismét egy egyeztető, egyesítő összejövetel tartásának nincs
értelme, de annak igen, hogy ismerjük fel és tettekkel teljesítsük a Szent
Korona Szolgálatot - ki-ki küldetése szerint."
Minden gondolat újra
sarkallja tettekre a Nemzetet. A leveledben leírt gondolatok ismét bizonyítják,
hogy mindenki állandóan munkálkodik és gondolkodik.
Mivel az elmúlt év
sok-sok bizonyított munkával telt el. Sokszor voltunk együtt több munkára
sarkalló összejövetelen az Országban, mely bizonyította, hogy mindenki egyet
akar minden magyar ember a Szent Korona tagjaként.
Ennek nem kis
tanubizonyságát adta a Szent Korona Szolgálat Halász József irányításával, a nap
mint napos odafigyeléssel és azonnali reagálással (levelekkel, petíciókkal),
bizonyos esetekben személyes demonstrálással, rávilágítva a hatalmon lévők
rosszul meghozott nemzetet mélyen sújtó döntéseik ellen, több ízben jelezve
feléjük, hogy Nép nélkül nem lehet országot irányítani és ebben ne is
reménykedjen egy közéleti szereplő sem. Most valóban itt az ideje, hogy mindenki
megértse a régóta összehangolt munka lényegét a Szent Korona szolgálatában.
Az általad írt, természetesen már a kezdetektől ezért összehangoltan végzett
munka a Szent Korona szolgálatában, mely kitűzött célok, minden Szent Korona tag
előtt ismeretes, a te leveled is ezen gondolatokat és a kijelölt cél
megvalósítását tűzi célul az alábbiak szerint:
"A látszat csal, Isten ma is
a régi.
Te hagytad őt el, te és a többiek,
s amíg vissza nem
zarándokoltok hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:
magyar földön
nem lesz új Magyarország,
gaz és szemét nem terem Nemzetet!
S a
gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!"
/Wass Albert/
Wass Albert sorai is a /Halász József: / Gondoskodó Magyarország
programot erősíti. A Szent Korona teszi a dolgát, nekünk meg kell érezni az
adott idő és helyzet szavát és tenni, tenni kell együtt közösen előre nézve és
haladva sohasem hátra vagy "egyhelyben lépegetve".
Igazi rendszerváltozásra
van szükség ezt már nem lehet ide-oda odázni. Hol többpárti, hol kétpárti
demokráciának csúfolt nemzetgyalázás zajlik, ilyen vagy olyan köntösben.
Fejezzék be a hatalmon lévők ezt a piszkos ócska hazudozást, nemzetgyalázást
amit itt demokráciának csúfolnak.
A Szent Korona teszi a dolgát és ez a
mocskos lé nemsokára tiszta vízzé fog változni, mely a Szent Korona szolgálatot
végző igaz magyar emberek (minden magyar ember a Szent Korona tagja bárhol él e
földtekén) teljesen mindegy, hogy milyen cím és név alatt de egyszer mindenkinek
eljön a pillanat mikor ráeszmél, hogy a Szent Korona ősi magyar eszme szerint
lehet csak ismét emberi magyar útra térni e hazában.
Dr. Halász József: "A
Szent Korona a Szabadság Alkotmánya." Él és élni fog örökké!
"Szent Korona a
Szabadság Alkotmánya", melynek az öt alapelve kimondja azt a tényt, hogy nekünk
az Alkotmány jogfolytonosságának visszahelyezése a legfontosabb cél és utána a
többi cél megvalósítása.
1. MAGYARORSZÁG, A SZENT KORONA ORSZÁGA ÖRÖKKÉ
SZABAD.
2. A SZENT KORONA MINDEN TAGJÁNAK EGY ÉS UGYANAZON SZABADSÁGA VAN, A
KÖTELEZETTSÉGEK ÉS JOGOK ÖSSZHANGJÁBAN.
3. MINDEN, AMI A SZENT KORONA
ORSZÁGÁNAK FÖLDJÉN, FÖLDJE ALATT, VAGY FÖLDJE FÖLÖTT VAN, A SZENT KORONA ÖRÖK ÉS
ELIDEGENÍTHETETLEN TULAJDONA, ÉS AZON BIRTOKJOGOT CSAK A SZENT KORONA TAGJAI
SZEREZHETNEK.
4. MINDEN MAGYAR ÉRTÉK MAGYAR ÉRDEKEKET SZOLGÁL.
5. A
SZENT KORONA MINDEN TAGJÁNAK JOGA ÉS KÖTELESSÉGE ELLENTMONDANI ÉS ELLENÁLLNI
MINDENNEL ÉS MINDENKIVEL SZEMBEN, AKI SÉRTI A SZENT KORONA ORSZÁGÁNAK JOGOS
ÉRDEKEIT
Úgy ahogy te is írod cél, egy igazi
rendszerváltozás,
Alkotmányozó Nemzetgyűlés, Szent Korona ősi alkotmányának visszahelyezése
jogfolytonosságába, ezáltal felállítani a
Kétkamarás parlamentet
Alsó-felső ház. Ami a legfontosabb, hogy bármilyen poszton kap a Néptől
megbízást képviselő illetve bármilyen
közéleti munkát vállaló ember, a
legkisebb nemzet ellen való cselekedetével
visszahívható egyen.
Isten
minket úgy segéljen, hogy mielőbb ez úton tudjunk már építkezni. Érdek annyi van
ahány ember és általa egy-egy csoport, de Igazság csak egy. Hát most itt
az
Igazmondás ideje tegyünk is érte.
Munkára Magyar! Építsük fel ismét
erős sziklára Hazánkat, hogy ismét otthonra lelhessünk benne, Igaz Magyarként
élve a Kárpát medencébe.
Várunk minden Igaz Magyart a Szent Korona
Szolgálatában végzendő közös ügyünkért való munkálkodásra.
Azt hiszem
ezt már több ízben megbeszéltük, nincs is más Út, de most kérlek a közeljövőben
szervezzél Bonyhádon egy Szent Korona szolgálat összejövetelt, melyen Halász
Jóska elmondja azt a sok-sok mindent ami az elmúlt év, főleg utolsó hónapjaiban
igen megingatta a hatalmon lévőket és ezt a kőkemény munkát folytatjuk egész
addig még össze nem dől ez a hatalom és akkor építkezhetünk végre.
Gyakorlati témák (és akkor ez mindenkinek szól az Országban):
Van és
lesz vásárolható DVD, CD, könyv (1.000 -1.500.-Ft) és mindenki meg fogja érteni,
hogy ez a járható út teljes összefogással és rengeteget kell dolgozni
mindenkinek, hogy
mire ez a hatalom eltakarodik, mindenki és minden megyében
készen álljanak azok a hiteles, nemzetért élni-halni tudó Igaz Magyar Emberek,
akik átveszik az ország irányítását a Gondoskodó Magyarország programján
építkezve. Szent Korona Szolgálat zászló is van, (de jó, hogy erre
is gondoltam) meg is szeretnélek kérni (értelem szerűen szintén mindenkit kérek
országosan), hogy aki tud vegyen belőle. Irom neked (szintén mindenkihez szól),
hogy milyen méretben és mennyiért van amit azonnal oda tudok adni, ha valaki
érte jön.
150x90-es dupla falú két oldalt nyomott: 22.000.-Ft
150x90-es
szimpla egy oldalon nyomott: 10.000.-Ft
90x60-as dupla falu kétoldalt
nyomott 10.000.-Ft
90x60-as szimpla egy oldalon nyomott: 5.000.-Ft
Jó volna, ha ott is tudnátok egyet-kettőt venni és minden összejövetelen
már
lehet lobogtatni csodálatos, Igaz Magyar erőt sugalló Szent Korona
Szolgálat zászlónkat. (A zászlórendelés is minden Nemzettestvéremnek
szól, bárki jelentkezhet érte, állok szíves rendelkezésre.)
Igaz
szeretettel és üdvözlettel, Isten áldjon minden Igaz Magyar Embert,
Perjés
Andrea
a Szent Korona szolgálója
tel.: 06-20-3921139; e-mail:
perjes@agt.bme.hu www.eunyet.hu;
www.szksz.hu
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Európa gyökerei
I. 2008.01.06. FÚSZ
Emlékszünk a "Gyökerek" c. filmre. Sok-sok évvel ezelőtt ment. Egy
afroamerikai író, régen csak amerikai négernek mondtuk, de ez ma már nem
"politikailag korrekt", kereste az őseinek az emlékét, és eljutott
Kunta-Kintéig, a mandinka harcosig, akit Afrikából Amerikába hurcoltak. Azóta a
gyökerek keresése divattá vált. Amerikában a vezető politikusok
abban versengenek, hogy ki hány zsidó őst tud kimutatni a családfájában. Sokan,
miután találtak egyet, úgy lobogtatják, mint hajdan egy elszegényedett magyar
nemes a "kutyabőrét", és az élelmesebbek a gyerekeiket áttérítik a zsidó
vallásra, mert akkor sokkal biztosabb a karrier. Egy-két évvel ezelőtt még a
"mimagyarok" Habsburg Ottó is fölfedezte a zsidó gyökereit. Ahogy Schweizer
főrabbi mondta a "karrierzsidókra" célozva: "Ha konkurrencia van, akkor van
pajesz, ha nincs konkurrencia, akkor nincs pajesz." Az USA-ban ma nagy a
konkurrencia, ezért divatba jött a pajesz.
A divat engem is megérintett,
és elhatároztam, hogy megpróbálom a nagy Európának a gyökereit felkutatni. Azét
az Európáét, amelyben egyesek szerint már tízezer éve élünk, és amelynek a nevét
politikusaink csak állva, levett kalappal, és majdnem olyan áhítattal szokták
elrebegni, mint azt, hogy HOLOKAUSZT. Ó! "Megyünk Európába!" Ó! "Beleléptünk az
Európába!" - Ó, oda ne rohanjak!
Hogy miért említettem a holokausztot,
amit én jobban szeretek a zsidó shoa (arabul nakba) szóval megnevezni, annak
megmagyarázására hadd idézzem Paul Eisennek, egy valódi, humanista, angol
zsidónak a szavait: "A német nép vád alatt áll és bűnösnek találtatott abban,
hogy elkövette az emberi történelem legnagyobb bűnét. A lengyelek, az ukránok, a
lettek, litvánok, stb. vád alatt állnak és bűnösnek találtattak abban, hogy
segítették, ösztönözték, sőt megtapsolták az emberi történelem legnagyobb
bűnének az elkövetését. Adjuk még hozzá a katolikus egyházat és a pápát, az
amerikaiakat és a briteket, akik vád alatt állnak és bűnösnek találtattak abban,
hogy nem tettek eleget az emberi történelem legnagyobb bűne elkövetésének a
megelőzésére. Adjuk még hozzá a kereszténységet és a keresztényeket, akik az
idők kezdetéig vád alatt állnak és bűnösnek találtattak abban, hogy megalapozták
az emberi történelem legnagyobb bűnének az elkövetését. És végül az ember hozzá
teheti az egész nem-zsidó világot, egyszerűen azért, mert nem voltak az emberi
történelem legrosszabb bűntettének az áldozatai, és ezért örökké el kell
hallgatniuk, valahányszor a "zsidó" szó elhangzik, és némán állni, amikor
hirdetik a zsidók kiválasztottságát a Holokausztban." Tessék még megnézni ezt a
két, Busht ábrázoló képet, és akkor megértik, hogy mire gondoltam: Viii-gyázz!
Átszellemülés! Kezdődhet a néma áhítat! "Ó, Ajrópa!"

Van egy magyar közmondás, mely szerint "ki miben tudós, abban gyanós".
Mindig ez jut az eszembe, amikor ideológiailag sajátosan korlátolt
intelligenciájú un. "balliberális", ill. a következőkben sokkal szabatosabban,
álballibsi politikusainkat hallgatom. Azért tettem idézőjelbe a "balliberálist",
mert ezek a fa..., igen, igen, ezek a fajankók sem baloldaliak, sem liberálisok.
Ők a fasizmusnak egy 21. századi, túlérett változatát képviselik, amely
hamarosan leesik és szétloccsan, mint egy szotyós körte, de erről majd később.
Azért nevezem őket ideológiailag korlátoltaknak, mert noha sokszor tanult
emberek - papírjuk is van róla - sőt, az első pillantásra olykor figyelemre
méltóan - és ezt komolyan mondom - intelligensnek látszanak, mégis képtelenek a
valóságot úgy érzékelni, ahogy van. Mintha róluk írta volna Arany János, hogy
"nagy volt biz a tudósnak az ő tudománya, de mi haszna, ha kevés a vágott
dohánya" - azaz a józan parasztija. A tudatukban van valami, ami a városligeti
elvarázsolt kastély görbe tükreihez hasonlóan eltorzítja érzékszervi és szellemi
tapasztalataikat. De a görbe tükrök hozzájuk képest nagyon megbízhatók, mert
mindent azonos szabály szerint torzítanak. Az ő tudatuk azonban nem. Folyton
Európáról, európai értékekről papolnak, de láthatóan még arról sincs fogalmuk,
hogy hol van Európa. E tekintetben nagyon hasonlítanak bámulatuk tárgyának, a
"világ egyetlen szuperhatalmának", az USA-nak a lakosságára. A közelmúltban
végzett felmérés szerint az USA lakosságának több mint 10 %-a - a pontos számot
elfelejtettem, de lehet, hogy közelebb van a húszhoz - nem tudja a földgömbön
megmutatni, hogy hol van az USA. Nem azt, hogy hol van Irak, vagy Afganisztán,
hanem a szülőhazájuk. (Ezt a szintet akarják elérni nálunk is a Magyar(?) Bálint
Őfőunintelligenciája nevével fémjelzett oktatási "reformokkal".) Bush maga sem
sokkal okosabb: egy NATO tárgyaláson, amelyre Putyint is meghívták, derült ki,
hogy azt hitte, hogy Peking Moszkvától csak egy ugrás, hisz "itt van a
szomszédban".

Tényleg a szomszédban van, hiszen a két ország határos. De hány ezer
kilométer a távolság? Bushnak ez a megjegyzése mutatja, hogy Amerikában igazi
demokrácia van: akármilyen hülyéből lehet elnök. Amerika a korlátlan lehetőségek
hazája, a korlátoltak számára is, ha betartják a játékszabályokat. Ha nem, rövid
úton lelövik őket, mint a veszett kutyákat. Mint Lincolnt meg a két Kennedyt.
Ezek a földtudatlan, rendőrcsizmatalp értelmi szintű amerikai választópolgárok
"a fejlett, amerikai politikai váltógazdaságra (ez sajnos Orbán neoprimitív
szövege volt) épülő demokratikus politikai berendezkedés" gyakorlata szerint
szavaznak a világ más táján indítandó háborúk kérdésében. Megszavazták, hogy meg
kell támadni Afganisztánt. Hogy móresre kell tanítani Irakot. Egy fő politikusuk
azt is kijelentette, hogy ha Pakisztán nem mutatkozik elegendően készségesnek a
terrorizmus elleni harcra, "vissza kell bombázni a kőkorszakba". Ugye, milyen
humanisták? Eszem azt a szabadság- és emberszerető, bátor kis szívüket!
Irán esetében már az atombomba bevetését is tervbe vették, amikor végre
közbeszóltak a katonák és a titkosszolgálatok, akik tudnak is valamit a
világról, és egyelőre lecsillapították ezeknek a nagyhatalmú idiótáknak, a mi
kormányunk példaképeinek, az ámokfutását. Pedig humanista módon "lakosságbarát
atombombát" akartak bevetni, ha eddig nem tudták volna. Mert az USA a világbéke
védelmében háborúzik! Csak azért akarta Iránt bombázni, mert nem látott más
lehetőséget arra, hogy elvigye nekik a demokráciát és szabadságot. Biz' úgy ám!
Mondják, nem őrület ez? ... Nem, nem, eftársak! Ez nem őrület! Épp ellenkezőleg!
Ez az amcsik szerint a "bátrak és szabadok" politikai rendszere. A "magyar
balliberálisok" és un. jobboldali (kriptoálballiberális) csatlósaik szerint ez a
rendszer az emberi társadalmak fejlődésének a csúcspontja, a
legfelelősségtudatosabb politikai berendezkedés. Ezt kéne utolérnünk, ha
szellemileg képesek volnánk rá. Normálisak ezek, kedves, magyar felebarátaim?
Vagy csak megjátsszák a hülyét a zsozsóért?
Röcsöge FÚSZ Folytatása következik
Európa gyökerei IV. Európa gyökerei III. Európa gyökerei II. Európa gyökerei I.
Posztumusz Árpád
fejedelem-emlékdíj Wass Albertnek A Szükségünk van Wass
Albertre! címen meghirdetett kulturális gálaesten 2008. január 8-án
Gubcsi
Lajos, a Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Wass Albertet
illető posztumusz
Árpád fejedelem-emlékdíját megőrzésre átadta a Kráter
Műhely Egyesület elnökének.
Turcsány Péter az egyesület legnagyobb
pillanatának nevezte az eseményt, hiszen a Kráter Műhely Egyesület örök
megőrzésre kapta a díjat.
Amikor e díjat 2007-ben megalapították, az
1100 éve meghalt legnagyobb magyarra, Árpád fejedelemre kívántak emlékezni. A
Magyar Művészetért Kuratóriuma és a
Herendi Porcelánmanufaktura
összefogásában létrehozták az Árpád fejedelem-emlékdíjat, hogy átadják jeles
magyarjainknak, magánszemélyeknek, történelmi emlékeket hordozó
intézményeinknek, közösségeinknek a történelmi Magyarország egészén: a múltban
alkotott örökség, a várrendszer őrzőinek, az egyházaknak, a jövőt alkotó
közösségeknek, s igen nagy hangsúllyal a személyes elhivatottság képviselőinek.
Árpád fejedelem szobrát külön e célra alkotta meg Herend iparművésze,
Tamás Ákos. A törzsektől kapott erőt, a fejedelmi tekintélyt, egy nép
örökké érvényes szimbólumát képviseli a lovas szobor: Verecke ihletett
pillanatát. S egyben Európa egyik legnagyobb, leghíresebb uralkodó
dinasztiájának, a 23 királyt trónra ültető családnak az atyját. Az Árpád-ház
európai nagyságát jelzik a szentek, akiket a család adott a világnak, a
dinasztiákban páratlan erővel.
Árpád fejedelem emlékszobrával, a benne
megtestesülő szellemmel A
Magyar Művészetért és a
Herendi
Porcelánmanufaktura - teljes erkölcsi odaadásával, s támogatóinak erkölcsi
erejét is élvezve - kifejezi háláját a honalapítók; a magyar történelem őket
követő nagyjai; és korunk jelesei előtt.

*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Ismét székely-magyar
hokigálát rendeztek
Immáron két szilveszterrel ezelőtt, 2006.
december 30-án igazán emlékezetes esemény tanúi lehettünk Gyergyószentmiklóson,
amikor is - a magyar sport történetében először - összemérték tudásukat a
székelyek és a magyarok egy jégkorong-gála keretén belül. Úgy fest,
kijelenthetjük, hogy hagyománnyá válik a kitűnő kezdeményezés. Éppen egy évvel
az első székely-magyar meccset követően ugyanis ismételten
Székelyföld-Magyarország jégkorong-mérkőzést rendeztek a Gyergyói-medence
fővárosában.
Mint azt a főszervező-ötletgazda, Vargyas László
érdeklődésünkre elmondta, akárcsak 2006-ban, a bevétel teljes összegét ezúttal
is karitatív célra fordították. A szervezők a sajnálatosan rossz anyagi
körülmények között lévő gyergyóalfalvi és gyergyószentmiklósi hoki-utánpótlás
helyzetén kívántak segíteni. Mindkét településen - akárcsak a gyergyói-,
valamint a csíki-medence egészében - hatalmas kultusza van a jégkorongnak, és
számtalan kitűnő játékos került már ki a két székely medencéből. Közéjük
tartozik a közel 160-szoros román válogatott Vargyas László is, aki
Gyergyóalfaluból származik.
A 2007-es év utolsóelőtti napján
megrendezett eseményen talán még a tavalyinál is magasabb volt a színvonal. A
házigazda székelyeknél a Gyergyószentmiklós és a Csíkszereda játékosai öltöttek
szerelést, míg a hivatalosan "Magyar Ligaválogatott" néven fellépő anyaországi
gárda a Dunaújváros és az Újpest korongosaiból állt össze. Remek mérkőzést
játszott a két együttes. Bár az ilyen jellegű párviadalokon a végeredmény
általában másodlagos szokott lenni, a történeti hűség kedvéért álljon itt a
végeredmény is: Székelyek-Magyarok 13-10.
Amellett, hogy látványos,
gólokban gazdag, igazi sportcsemege volt az összecsapás, egyben a székely-magyar
együvé tartozást erősítette az esemény. Mindezt ráadásul jelképes, mindössze
ezer forint körüli összegért tekinthették meg a gyergyószentmiklósi jégcsarnokot
ezúttal is zsúfolásig megtöltő nézők. Reméljük, a folyamat most már nem szakad
meg, és idén december végén ismét sor kerül a székely-magyar párviadalra. Ha a
főszervező, Vargyas László lelkesedésén múlik, akkor egész bizonyosan így lesz!
Kovács Attila
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Szőnyi Bartalos Mária ORBÁN KERESZTJÉT SLOTA
KEZÉBE! Tőlem hármas kereszttel is védhetik Szlovákiát. Talán
az, jobban is állna Slota kezében és esetleg a turulmadarak sem röpködnének a
gondolataiban állandóan; ami azért, kicsit némi személyiségzavarra utaló jelnek
is felfogható.
Sajnálom kedves Slota! A turulmadarak nem önért vannak,
hanem ön van a turulmadarakért. Ezt, jobb ha felfogja. Ugyanis, ha erre sem
képes, akkor tényleg nem tudom, miről beszél csak úgy a nagyvilágba....Nem
csodálkozom, hogy még az európai
szocialisták is hagytak időt arra,
hogy fejlődjön egy kicsit, mert mintha megrekedt volna a tinikorban a
gondolkodása.
Ó, kedves Slota, a magyar géneket miért tetszik keverni a
szlovák nyelvvel? A genetikusok már egy hajszálból megállapítják, hogy ki a
magyar? Ezért jobb, ha nem vizsgáltatja meg a hajszálát, nehogy ön miatt is
szégyenkeznünk kelljen nekünk, magyaroknak! Maradjon csak a szlovákok szégyene
az európai integrálódási képtelensége miatt.
No, de megdícsérem most!
Remek ötlet a kettős keresztek minél nagyobb méretben és számban állítása
Szlovákia területén. Nekem tetszik a gondolat, mert akkor sok-sok magyar Szent
Koronát láthat röpködni a gondolataiban.
Azért, hogy ez, mégsem forduljon
elő, inkább a hármas keresztet javaslom, ami Orbán keresztje.
Komárom-Szőny, 2008. január 10. Hivatkozás erre a cikkre és
az oldalra:
http://www.portal.ghost.hu/gindex.php?pg=22431356
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Nagy változásokra
készülődnek a MIÉP háza táján! 2008.01.09. 18:14
Nagy
változtatásokra készülnek a nemzeti radikalizmus iránt elkötelezett párt és
elnökségi tagok a nagyrészt Csurka hibájából családi vállalkozássá zsugorodott
MIÉP-ben. A párt megmentésében és újbóli felépítésében bízok nem tűrik tovább,
hogy a MIÉP állami támogatása és az egyéb adományok ismeretlen érdekeltségű és
hátterű alapítványok számláira kerüljenek a párt döntéshozó szerveinek
(Elnökség, Országos Gyűlés) tudta és jóváhagyása nélkül. A HunHír.Hu
birtokába került levél szerint a MIÉP sorsa iránt elkötelezett vezetők
elfogadhatatlannak tartják Csurka megnyilvánulásait, a Magyar Fórumban
megjelentett irományait, amelyekben a MIÉP szükségtelenségét hangsúlyozza a mai
magyar társadalmi helyzetben.
Vajon mi állhat az önfeladó szándékok
hátterében? - teszik fel a kérdést a levélírók és az egyszerű párttagok, akik
annak a véleményüknek adnak hangot, hogy ilyen szellemű pártvezetés mellett nem
lehet értelmes pártmunkát végezni.
A szervezeti vezetők elmondása
szerint emiatt a tagság körében olyan mértékű az elkedvetlenedés, az erózió,
hogy ha nem történik meg a bajok sürgős orvoslása, szétfoszlik a MIÉP, amelyért
- ahogy a tagok megfogalmazták - "itt alul hosszú évek óta mi odatettük a
szívünket-lelkünket".
A MIÉP sorsán fordítók a jelenlegi elnökség
keretén belül nem tudnak érvényt szerezni a tagság által igényelt
változtatásoknak a párt pártszerű működtetését illetően sem. Úgy ítélik meg,
hogy a szükséges változásokhoz új vezetőségre van szüksége a MIÉP-nek, és erre a
2008. január 26-ára összehívott Országos Gyűlés ad lehetőséget.
Megítélésük szerint minden tagtársuk számára átlátható működésű,
költségvetésű pártra van szükség. Nem fenntartható az a gyakorlat, hogy a párt
állami támogatása és az egyéb adományok ismeretlen érdekeltségű és hátterű
alapítványok számláira kerüljenek, a párt döntéshozó szerveinek (Elnökség,
Országos Gyűlés) tudta és jóváhagyása nélkül - fogalmaznak az elkötelezettek.
"Nem a MIÉP politikai irányultságán akarunk változtatni, hanem a
pártszerű működés, a párton belüli demokrácia biztosításával a MIÉP országos
elismertségét szeretnénk növelni. Ebben a törekvésünkben várjuk mindazon
jelenlegi és korábbi tagok, vezetők támogatását, akik szívvel-lélekkel,
becsületesen dolgoztak a nemzet és a MIÉP felemelkedése érdekében. Véget kell
vetni egyszer s mindenkorra annak a gyakorlatnak, hogy ügynöknek,
titkosszolgálati megbízottnak bélyegeznek embereket alaptalanul. Ügynök volt
Balczó Zoltán, Schuster Lóránt, Fördős Attila? Ma már ott tartunk, hogy
Papolczynén kívül mindenki ügynök, vagy bármely pillanatban azzá válhat, ha ő
úgy gondolja" - vázolják fel céljaikat a párt megmentésén fáradozók, s
fogalmaznak meg kemény és valós kritikát a MIÉP törpepárttá zsugorításában
Csurka mellett a másik főkolompos, Papolczy Lászlóné, Csurka barátnője ellen.
A levélírók megvilágítják azoknak az irományoknak valódi célját,
amelyeket Csurka küldözgetett lázas sietséggel ide-oda. A csurkista diktatúrával
szemben állók ellehetetlenítése és lejáratása a pártdiktátor és barátnőjének
kedvenc módszere, és a behálózott balekok ez idáig úgy is mozogtak politikai
bábuként, ahogy a pártveszejtő kettős akarta.
"A szervezetekhez
eljuttatott, Csurka István névbélyegzőjével ellátott, karácsonyi levélben most
nemcsak mi kerültünk célkeresztbe, hanem velünk együtt a változást és a
megújulást, a MIÉP megmentését és felemelkedését akaró tagság is. A levél aljas
célokat szolgáló koholmány, Csurka István eddigi írói munkásságához méltatlan
pamflet" - fogalmaznak.
Azt kérik tagtársaiktól, legyenek segítségükre
abban, hogy "nyugodt légkörben, tisztességes és az Alapszabálynak megfelelő"
tisztújításra kerülhessen sor a január 26-án tartandó Országos Gyűlésen. "Mind a
jelölési folyamatban, mind az Országos Gyűlésen a választásoknál kérjük
bizalmukat és támogatásukat! Az Országos Gyűlés tétje: a MIÉP-et felszámolni
vagy megmaradni (gyarapodni). A döntést kedves tagtársaink lelkiismeretére,
tapasztalatból fakadó bölcsességére bízzuk" - zárul a dokumentum.
HunHír.Hu kommentár: éppen itt az ideje, hogy a félrevezetett, átvert,
hitegetett, jó szándékú emberek végre igazi politikai otthonra találjanak egy
szervezetben, ami a demokratikus elvek szerint működik, s nem két embernek,
családtagjaiknak és a tőlük függő pár rabszolgának a gyűjtőhelye. Csurkának és
bandájának nem az a fő bűne, hogy sajátjaként kezelte az állítások szerint a
párt kasszáját, hanem az a mérhetetlen cinikus megközelítés, ahogyan a jó
szándékú, szívvel-lélekkel dolgozni kívánó emberekhez viszonyult. Csurka és
tettestársa papírzsebkendőnek nézett mindenkit, akiket a használat után a
szemétbe lehet dobni. A rendszerváltás legnagyobb szemfényvesztőjének nem az
lesz a legnagyobb pofon a simlis életében, ha végre letaszítják a közpénzekből
és adományokból eszkábált trónjáról, hanem ha mondjuk egyszer betámolyog valami
békebeli józsefvárosi becsületsüllyesztőbe, az ottani masszív alkeszek "Jó
napot, Pista bátyám!" helyett csak egyet sercintenek a levegőbe.
HunHír Onody Gyula: Beszélgetés Dr. Gyárfás
Ágnessel a Nagy Lajos király Magánegyetem viszontagságairól.....
- Tisztelt Elnök Asszony, a múlt héten levelet kaptam Szarka László
úrtól, melyben felhívta figyelmemet az Önök "kálváriájára", kemény hangon
bírálva az oktatás útjába egyre több akadályt gördítők mindennapos támadásait
azért, hogy az Egyetem nemzetmentő küldetését lehetetlenné tegyék.Kérem
ismertesse a jelenlegi állapotot. - Tevékenységünk kezdete óta a
figyelem középpontjában vagyunk. Sok vádaskodást, támadást kellett elviselnünk,
és természetesen mindeközben végeztük vállalt feladatunkat.Szerencsére mindig
akadtak és akadnak támogatóink, akik azonosulni tudnak céljainkkal.
-
Tudomásom szerint azt az épületet, melyben tanítottak, elvették Önöktől,
kilakoltatták az Egyetemet, és helyén gazdag, valószínűen külföldi állampolgárok
számára lakópark épül. - Megnyugtatom a kedves olvasókat, munkánkat
folytatjuk. Az Evangélikus Egyházzal tíz évre szóló szerződést kötöttünk. Az
épületet szükséges felújítások és a karbantartás fejében átadták. A javításokat
rengeteg munkával, az időközben kapott anyagi támogatásokból elvégeztük- tehát
nem adtuk fel! Az adományozóknak szívből köszönjük a segítséget.
-
Akadályozzák-e, támadják-e jelenleg az Egyetemet? - Igen, továbbra
is feltűnően útban vagyunk.
- Elnök asszony, köszönöm a
tájékoztatást, ígérem, továbbra is figyelemmel kísérjük kitartó munkájukat,
melyhez erőt, egészséget kívánok. - Én is köszönöm az érdeklődést.
----------------------------------------------------------------------
Dr. Gyárfás Ágnes e l n ö k. Elérhetőségek
Levélcím:
3509 Miskolc, Pf.: 819.
Tel./Fax.: (46) 331-981 (elnök)
Tel.: (46)
332-228 (tanulmányi osztály)
Tel.: (46) 379-152 (gazdasági osztály)
E-mail:
bolcsesz.egyesulet@chello.hu
----------------------------------------------------------------------
Ha valaki az adója 1%-át adja, az alaptvány
adószáma:17410868-1-05.
Egyéni adakozók ezt a bankszamlat használják: 10300002-25509977-00003285.
Az egyesület telefonszáma: 06 46 331981.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Bilincsben Lendvai
volt sajtófőnöke 2008. január 10. 09:37
HunHír.Hu
Elfogta a rendőrség Csonka Gábort, Lendvai Ildikó volt
kampányfőnökét, akit azért köröztek a hatóságok, mert nem vonult be a börtönbe,
jogerős büntetése letöltésére - értesült a HavariaPress. A tárnoki
lakhelyű férfi ellen január 3. óta volt érvényben elfogatóparancs, miután az
ellene hozott jogerős elmarasztaló ítélet ellenére nem jelent meg büntetése
letöltésére. Az érdi kapitányság járőrei többször megpróbálták elővezetni, ám
nem találták a lakhelyén. Ezután adtak ki ellene körözést, ami alapján a
rendőrök elfogták. Az elfogás körülményeiről annyit tudni, hogy Budapest
területén került rendőrkézre, nem állampolgári bejelentés alapján. Jelenleg
folyamatban van a férfi átadása a büntetés-végrehajtási intézet számára, ahol
rövidesen megkezdtheti szabadságvesztését.
HunHír.Hu kommentár: most
miért hallgat a prolika? Madarat tolláról, politikust kampányfőnökéről....
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Mutyi a posta
biciklitendere? 2008. január 10., 07:23
FigyelőNet-lapszemle
Versenytársak szerint bennfentes nyerte a posta eddigi legnagyobb
kerékpártenderét - írta a Magyar Hírlap. Az állami cég cáfol, mondván a legjobb
ajánlat lett a közbeszerzés győztese. A posta legutóbbi tenderének
tisztaságát illetően súlyos kétségei vetődtek fel két hazai kerékpárgyár
vezetőjének, miután a piacon eddig ismeretlen, a fő tevékenységként ingatlanok
adásvételével foglalkozó győri cég halászta el orruk elől minden idők legnagyobb
postai kerékpár-megrendelését - írta a lap.
Majdnem 1,1 milliárd forint
értékben 4800 speciális, nagy teherbírású, de döntően váltó nélküli "mezei"
kerékpárt fog szállítani a postának egy győri vállalkozás, amely eddig
bélyegzőkkel látta el a postahivatalokat. Tavalyig a Magyar Posta Zrt.
beszállítója a Schwinn-Csepel volt.
Tomecsko Tamás, a Magyar Posta
szóvivője az új kerékpárral (fotó: MTI)
Klimon Péter, a Schwinn-Csepel
vezérigazgatója azt gyanítja, hogy bennfentes cég nyerhetett. Szerinte konkrét
termékre írták ki a tendert, hiszen "mindössze öt hét felkészülési időt hagytak
a pályázóknak, miközben egy létező, piacon lévő szlovén kerékpár műszaki
paramétereit jelölték meg műszaki elvárásként" - olvasható a lapban.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Bűnösnek találták
Princz Gábot 2008. január 10., 09:55
FigyelőNet,
MTI
Megváltoztatta a Fővárosi Bíróság korábbi döntését csütörtökön az
Ítélőtábla a Postabank-ügyben. Hanyag kezelés vétsége miatt pénzbüntetésre
ítéltek a per hét vádlottja közül négyet, köztük Princz Gábort, a pénzintézet
egykori elnök-vezérigazgatóját. Princznek 3,6 millió forintnyi büntetést kell
fizetnie. Princz Gábort 3 millió hatszázezer, a
másik három vádlottat másfél-másfél millió forint pénzbüntetéssel sújtották.
Mivel a másodfokú ítélet a korábbi döntéssel szemben bűnösnek mondott ki
négy vádlottat, az érintetteknek a hatályos jogszabály szerint fellebbezéssel
élhetnek.
A Fővárosi Főügyészség 2003-ban a Postabank és Takarékpénztár
Rt. egykori elnök-vezérigazgatója és a pénzintézet korábbi hat vezető beosztású
tagja ellen azért emelt vádat, mert álláspontjuk szerint a vádlottak még 1995 és
1997 között szándékosan megszegték a törvényi kötelezettségeiket, hibás
üzletpolitikát folytattak, sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a
bankfelügyeletet. Nem képeztek céltartalékot és jól prosperáló bank látszatát
keltették.
Princz Gábor és társai ellen összesen 34,5 milliárd forint,
vagyis különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt
indult büntetőügy.
Kapcsolódó témák
Újra elővették
a Postabank-ügyet
Mindenkit felmentettek a
Postabank-ügyben
Orbán korábban tudott a Postabank
jelentésről
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Kóka elszólta
magát: "üzleti biztosítókról" beszélt 2008-01-10 08:18
hírTV Az
SZDSZ elnöke szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: 2009-ben már
tapasztalható lesz az egészségügyben a "részben magánbefektetők tulajdonában
lévő üzleti biztosítók" minőségjavító ténykedése. A koalíció eddig tagadta, hogy
több-biztosítós egészségügyi rendszer alakulna ki a december 17-én elfogadott
törvény alapján. Nem több biztosító lesz, hanem egyetlen egy,
mindössze több pénztár működik majd - unásig ismert mondat Horváth Ágnestől, az
SZDSZ-es egészségügyi miniszter a parlamentben az utóbbi fél év során szinte
minden ülésnapon elmondta. Ehhez képest meglepetést okozott Kóka János
SZDSZ-elnök, aki szerdán "részben magánbefektetők tulajdonában lévő üzleti
biztosítókról" beszélt.
Természetesen megkérdeztük a pártelnököt, hogy
félreértettünk-e valamit, netán nyelvbotlás történt-e; Kóka ezúttal viszont már
úgy fogalmazott "a törvény alapján részben magántulajdonosokkal működő
egészségbiztosítási pénztárak jönnek létre".
- Az SZDSZ-es
minisztereknek ma már senki sem hisz. A liberális párt ígéreteiből soha nem azok
valósultak meg, amelyek a nemzet számára hasznosak, hanem kizárólag azok,
amelyek ártanak az országnak - reagált az elhangzottakra a Fidesz szóvivője,
Szijjártó Péter.
(A teljes cikket elolvashatja a
Magyar Nemzet Online oldalán.)
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Kóka kitüntetné
Lantost 2008-01-09 21:34
Barikád.hu Kóka János, a két
százalékon stagnáló SZDSZ diktátora szerdán levélben hívta fel Göncz Kinga
külügyminiszter figyelmét arra, hogy Tom Lantos 2008. február 1-jén tölti be
nyolcvanadik életévét. Az amerikai külügyi bizottság elnöke nemrégiben
jelentette be, hogy súlyos betegsége miatt nem kívánja jelöltetni magát újabb
képviselői ciklusra. A liberálisok álláspontja szerint Tom Lantos
születésnapja és visszavonulása kettős alkalmat szolgáltat arra, hogy a Magyar
Köztársaság ismét elismerje Tom Lantos -szerintük- elévülhetetlen érdemeit az
Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatainak elmélyítésében, illetve a
magyarság érdekeinek képviseletében" - írja Kóka János.
"Kiemelkedő
szerepet vállalt többek között az antifasiszta és antikommunista mozgalmakban, a
magyar demokratikus rendszerváltás folyamatában, a demokrácia fejlesztésében,
illetve hazánk NATO csatlakozásában. Következetesen és határozottan fellépett a
szélsőségek ellen,(az SZDSZ-szel szemben nem -a szerk. ) valamint az emberi
jogok védelmében, és aktív szószólója volt a határon túli magyarság érdekeinek
is" - áll a szabad demokraták levelében.
Mindezek alapján Kóka János
arra kéri a külügyminisztert: javasolja a miniszterelnöknek Tom Lantos
előterjesztését a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjére.
Hírtv-Barikád.hu
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Káosz maradt a
lefújt kormánynegyed után [origo]
2008. 01. 09., 17:44
Egy még nem is létező iroda feladata lenne
továbbgondolni a kedden lefújt kormányzati negyed terveit, miközben a
Pénzügyminisztérium nem tudja megmondani, mi lesz a költségvetésen tátongó
lyukkal. Az ingatlanok megvásárlásával az állam még jól is járhat, de ehhez
azokat az akadályokat kell elhárítani, amelyek zátonyra futtatták a negyed
tervét is. Az ÁSZ hamarosan utánanéz az eddig is milliárdokat felemésztő
beruházásnak. A kormányzati ingatlanok értékesítése kapcsán 30
milliárd forint bevétellel számolt a költségvetés 2008-ban. Mivel azonban a
minisztériumok nem költözhetnek ki a Lipótvárosból, azokat nem lehet eladni.
Budai Bernadett kormányszóvivő keddi - a leállítást bejelentő - tájékoztatóján
nem tudott válaszolni arra a kérdésre, miből pótolják a kieső bevételeket. A
kormányszóvivő csak azt mondta, a 2008-as büdzsében a kormányzati negyed céljára
tervezett 8,2 milliárd forintos kiadás az általános tartalékot gyarapítja.
Az [origo] megkereste a Pénzügyminisztériumot, hogy megtudjuk, mi lesz a
költségvetésen keletkezett 21,8 milliárd forintos lyuk sorsa. A PM azt
válaszolta, hogy "a kormányzati negyed elhalasztása eredményszemléletben
semleges a költségvetés számára". Arra a kérdésre, hogy pénzforgalmi
szemléletben mit jelent a halasztás, illetve hogy a kieső bevétel miatt a
kiadásokat csökkentik, más bevételeket növelnek vagy a hiányt gyarapítják, nem
kaptunk választ.
(A pénzforgalmi szemlélet hasonlít a saját, mindennapos
gazdálkodásunkhoz: azokat az összegeket kell figyelembe venni, amelyek az adott
időszakban ténylegesen befolytak a költségvetésbe vagy kifizették onnan. Az
eredményszemlélet alapján viszont a teljesítést kell figyelembe venni. Például
ha vásárol valaki egy autót, akkor is az adott évhez kell számolni a beszerzést,
ha az árát részletekben fizeti.)
Az állam jól járt a telkek
megvásárlásával, hiszen azok forgalmi értéke jóval nagyobb, mint 8,5 milliárd
forint - állította kedden Budai. Budapest belvárosában valóban hiány van
fejlesztési területből, és a negyed előkészítése során valóban végeztek
értéknövelő beruházásokat: bontási tervek készültek, felszámoltak több, nem
használt vasúti vágányt, lebontottak több értéktelen épületet. Ahhoz azonban,
hogy a területre építeni lehessen - tehát a telkeknek valódi értéke legyen -,
meg kell oldani azokat a szabályozási és közlekedési problémákat, amelyek
nagyban hozzájárultak a negyed tervének bukásához.
Ugrott a kormánynegyed -
vélemények
Kedden Budai Bernadett minden, a tervek jövőjét firtató
kérdésre csak annyit tudott mondani, azért működik még év végéig a projektiroda,
hogy minden szálat elvarrjon, minden kérdést megválaszoljon. A projektirodát
azonban hiába kerestük, az hivatalosan jelenleg nem létezik. A Kincstári Vagyoni
Igazgatóság (KVI), amelynek keretében az iroda működött, ugyanis december 31-én
megszűnt, jogutódja pedig (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.) még nem hozta
létre az új irodát.
Projektiroda hiányában nem kaptunk választ arra sem,
mit kezdenek a tervpályázaton győztes, Janesch Péter és Kengo Kuma nevével
fémjelzett tervekkel, illetve a Finta Stúdiótól származó városrendezési
elképzelésekkel. Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke azonban azt
mondta: van egy győztes terv, tehát azt kell a tervezőknek átdolgozniuk. Ha ez
mégsem lenne lehetséges, akkor új pályázatot kell kiírni, de azt Bálint szerint
nem szabad megengedni, hogy pályázat nélkül döntsön valaki egy ilyen horderejű
beruházásról.
A kormánykabinet keddi döntésével felkérte az Állami
Számvevőszéket, hogy amint a projektiroda befejezi a működését, részletesen
vizsgálja annak működését. Ezt egyébként az ÁSZ már idén és kérés nélkül is
megteszi: Bihari Zsigmond az államháztartás központi szintjének ellenőrzéséért
felelős főigazgató az [origo]-nak azt mondta, már a 2007-es költségvetés
végrehajtásának ellenőrzése során vizsgálni fogják a projektet, majd külön
jelentést is készítenek róla.
Forrás: MTI
Ajánlat
* Lefújják a kormányzati negyed építését
Ezo-terefere január
10. csütörtök - 21.15
a FIX TV műsorán " Ha az emberek igazán
ismernék az eljárást, amellyel a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki
tovább 24 óránál."
(Henry Ford)
A műsorban Jakab István egészség szóvívó beszélget Szűcs Károllyal az
EzVan Kiadó igazgatójával. Kötetlen beszélgetés formájában
érintik a következő kérdéseket: Igaz-e, hogy egy felelős kormányzat,
felelős pénzügyi politikája meg tudná változtatni azt a rendszert, amelyben
végtelenül eladósodtunk és kiszolgáltatódott egész hazánk és nemzetünk?
Kik azok az emberek, akik a világtörténelemben megpróbáltak fellépni a
pénz oligarchiák ellen és életükkel kellett fizetniük?
Vissza lehetne-e
fordítani ezt a kialakult folyamatot és mik lennének az első lépések, amit
Magyarországon az embereknek meg kellene tenni érte?
Milyen garanciákat
követelhetnénk meg a következő új kormánnyal szemben, hogy ne a Világbank
kiszolgálója legyen, hanem a magyar érdekeket képviselje?
Ha egy állam
növelné a saját pénzkibocsátását és ezzel a pénzzel élénkítené a saját
nemzetgazdaságát, milyen módon lehetne megszabadulni a külső adósságoktól.
Mi a véleménye Szűcs Károlynak a dienetikáról illetve a Hubbard féle
elvekről.Kinek javasolná, hogy ezekkel a tanokkal foglalkozzanak?
A
műsor ideje alatt várjuk kérdéseiket, gondolataikat. A témához
kapcsolódóan ajánljuk figyelmébe:
http://igazsag.myip.hu/uj/Sicko.wmv
http://www.vivanatura.hu/videok/index_hu.html
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Orbán Viktor megbeszélése Erhard
Busek volt osztrák alkancellárral Budapest, 2008. január 9.,
szerda (OS)
Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
elnöke a mai napon megbeszélést folytatott
Erhard Busek volt osztrák
alkancellárral, a Dél-kelet Európai Stabilitási Paktum különleges
koordinátorával.
A találkozó kiemelt témája az 1999 óta működő Dél-kelet
Európai Stabilitási Paktum jelenleg folyó átalakítása és az abban játszott
magyar szerep volt. Erhard Busek hangsúlyozta, hogy a Fidesz kezdettől fogva
jelentős szerepet játszott a Stabilitási Paktumban, amelynek sikereihez a
Szegedi Folyamat keretében külön kezdeményezéssel is hozzájárult. A volt
alkancellár reményét fejezte ki, hogy Magyarország és a Fidesz a továbbiakban is
az akkorihoz hasonló aktív szerepet fog játszani a térség fejlődésében,
integrációjában.
A koszovói helyzet kapcsán a felek egyetértettek abban, hogy
a szerb menekültek esetleges vajdasági betelepülése, betelepítése komoly
problémát okozhat a vajdasági magyarok számára, és azáltal félelemre is okot ad
körükben. Egy ilyen folyamat a terület destabilizálásához vezethet, és
ezáltal Szerbia számára is jelentős belpolitikai problémát okozhat. Orbán Viktor
és Erhard Busek egyetértett abban, hogy ezt
a folyamatot meg kell
akadályozni, az esetleges menekültek problémájára pedig együttesen kell
alternatív megoldásokat találni.
Kiadó: Fidesz - Sajtóosztály
Továbbította:
M.Szabó Imre Magyarok Világa,
műsorvezető-szerkesztő
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Gyújtsd meg Te is magyar Polgár a
szolidaritás lángját! Gyerekedért, unokádért, magadért,
keresztényért és keresztyénért, ezért az egész Nemzetért itthon és szerte a
világon. Minden péntek este nyolc és tíz óra között, tégy Te is tanúságot! A
magyarság mellett, a hit és a szeretet mellett! A szeretet pedig nem önfeladás,
hanem megerősítés a társadalmi igazságosság és közmegegyezés mellett!
Amikor Loyolai Szt. Ignác a kezében lévő fáklyával meggyújtotta a
Societas Jesu, a Jézus Társaság szerzetes testvérei kezében lévő gyertyákat,
akkor a fény itthon is terjedni kezdett! Ez a láng egyrészt megvilágította a -
Bibliát- szerte az országban, Szegeden, Miskolcon, Kispesten, Józsefvárosban, a
jezsuita templomokban. Másrészt fényt gyújtott a lelkekben.
Erre a
fényre újra szükség van! De ne csüggedj, volt már a láng
kigyulladása óta is ilyen sötétség ebben az országban, mint legutóbb a múlt
század első harmadában. Mint most, akkor is a hit és a szeretet mécsese csak
pislákolt. Akkor felbukkantak a fáklyavivők, a szeretet és a türelem hordozója
Kaszap István és a tűz hirdetője, a megingathatatlan P. Bangha Béla sj.
Most új fáklyavivőink vannak a szükségben, és a fény hordozásához
járuljunk hozzá mi is. Ha megteheted magyar testvérem, gyere közénk, legyél Te
is a szolidaritás és a hit lángjának hordozója. Ha nem, akkor is szeretettel
gondolunk rád, és Te is gyújtsd meg otthon a tanúság lángját.
Tégy
tanúságot hited, Nemzeted, és hazád Magyarország minden Polgára felé. Gyújtsd
meg minden pénteken nyolckor, a változásra felszólító fényt, hittel és
szeretettel!
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar.
Ez
éltetőd, s ha elbukál
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned s
halnod kell.
Cságoly Péterfia Béla Polgár Info
Újabb tanúságtételre
hívunk Most péntekre, a józsefvárosi Jézus Szíve templomba!
Este nyolckor közös ima, majd Kuklay Antal plébános atya, művészettörténész,
Pilinszky kutató tesz tanúságot hite mellett. Utána szentmise, amit a két
böjtölő atya, P. Hofher József sj; és P. Vértesaljai László sj. celebrál.
Legyünk ott minél többen, magyar testvéreim, nem csak a katolikusok! Pénteken,
január 11-én este nyolckor a Mária utcai Jézus Szíve templomban.
"...
csak imádsággal, böjttel"(Mk 9, 29) Kérlek, ne feledd Neked ott a helyed!
Vállaljunk szolidaritást együtt, egymással, a böjtölőkért, az
éhségsztrájkoló Vértesaljai atyáért, a magyar Nemzetért!
Kapcsolódó
cikk:
Szolidaritási felhívás lelki csatlakozásra, az
éhségsztrájkoló jezsuita Atyák és 12 társuk mellett!
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
"Üzenet haza" - 100 éve született
Wass Albert (exkluzív videók!) 2008. Január 08. 18:56
Ez az év a Magyarok VII. Világtalálkozójának és a Magyarok
Világszövetsége alapításának 70. éve - írja az MVSZ meghívójában, mely
megemlékezést Wass Albert születésének 100. évfordulóján rendeztek meg a
Magyarok házában. Mint azt Koltay Gábor, az "Adjátok vissza a
hegyeimet" című Wass Albertről szóló film rendezője elmondta: a mai média, az
úgynevezett "számottevő" újságok, televíziós csatornák is épp, hogy megemlítik
majd, ha megemlítik ma Wass Albert nevét. S valóban, a koszorúzással egybekötött
ünnepségen a Duna és az Echo televízió munkatársain és az MTI fotósán kívül
egyéb "komolyabb" média sem képviseltette magát, vagy ha igen, akkor azt igen
tartózkodóan, mondhatni rejtve tette. Hírportálunk a maga szerény eszközeivel
videofelvételeket készített a legfontosabbnak ítélt beszédekről, így is
igyekezvén leróni tiszteletét Wass Albert írói és emberi nagysága előtt, illetve
kitölteni az űrt, amit a szoclib média teremtett mesterségesen az író személye
és munkássága körül.
A Magyarok Házában a rendezvény keretében
megkoszorúzták Wass Albert mellszobrát, valamint az Magyarok Világszövetségének
alapító atyáinak, báró Perényi Zsigmondnak és gróf Teleki Pálnak az
emléktábláját is.
Az egyszemélyes "stábunk" által készített
videofelvételeken fontos, súlyos mondatok hangzanak el mindhárom személyről,
érdemes végignézni őket, még akkor is, ha minőségük hagy némi kívánnivalót maga
után, ami miatt ezúton is elnézést kérünk Tisztelt Olvasóinktól. Reméljük, hogy
a látottak és hallottak kárpótolják önöket.
Az ünepséget Dr. Medvigy
Endre irodalomkutató nyitotta meg; a Himnusz és a Székely Himnusz közös
eléneklése után méltatta Wass Albert, Erdély költőfejedelmének életútját,
kiragadva egy-egy irodalmi és emberi szempontból is fontos, korszakalkotó és
korszakváltó művét. Emlékeztetett arra, hogy a sokat bírált író egyik fő művének
román nyelvű kiadásának bemutatóján az oláh "szaktekintély" csak affölött
sajnálkozott, hogy a román nép sorsát épp egy magyar, ráadásul nemesi származású
író mutatta be a legtökéletesebben "A funtineli boszorkány" című regényében.
Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke az idősödő Wass Alberttel való
megrendítő amerikai találkozásáról mesélt.
A következő felvételeken
Koltay
Gábor filmrendező beszél Wass Albertről, a költő-író megítéléséről a mai
médiában,
illetve
Patrubány
Miklós, az MVSZ elnöke "megköveti" Wass Albertet, és az MVSZ legmagasabb
kitüntetésének felajánlásával tiszteleg az író emléke előtt.
A
felvételek a Letöltések-Videók rovatból is elérhetőek.
(Amennyiben a
lejátszás problémákba ütközik, itt letölthető a
VLC Media Player,
ami szinte minden kép és hanganyaggal megbirkózik.)
Forrás: Abcúg.hu -
MVSZ
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Pákozdi Imre: "Bábu vagy...?"
2008-01-06 22:50
Magyra
Hírlap Az egészségbiztosítási törvényről tartott parlamenti szavazás
súlyos aggályokat vetett fel az országgyűlési frakciók működésmódjával
kapcsolatban. Aggályokat, amelyek nem először merültek fel azzal a rejtélyes
módszerrel kapcsolatban, amellyel időnként gombnyomogató automatákká alázzák
országgyűlési képviselőinket.
Sajátos, hogy képviselőink között és
miközöttünk, választópolgárok között nincs jogilag számon kérhető szerződés,
hiszen a képviselők ígéreteit és a pártok választási programját, sajnos, nem
tekintjük ilyennek. Annál keményebb kötelmek fűzik a honatyákat pártjukhoz!
Kötelmek, amelyek áttételt iktatnak a választópolgárok akarata és a
törvényalkotás közé: a bármikor előírható szavazási vasfegyelmet. E kötelmek
tükrében egyszerűen vicces a képviselők jogállásáról szóló törvény, amely
szerint az országgyűlési képviselő mandátuma "szabad". Hogyan lenne szabad a
mandátum, ha a képviselő csak a képviselőcsoport támogatásával és a
frakcióigazgató útján adhat be "önálló" képviselői indítványt? Ha a
törvényjavaslatot előkészítő munkacsoport tagjait a frakcióelnökség kéri fel, és
annak vezetője csak a megfelelő országgyűlési bizottság legmagasabb rangú, a
párthoz tartozó politikusa lehet? Hogyan lenne szabad a mandátum és önálló a
képviselő, ha a munkacsoportétól eltérő álláspontot a frakció tagja csak akkor
képviselhet, ha a munkacsoport döntését a frakció felülvizsgálja és
megváltoztatja? (Ha tehát az ismét testületi állásponttá válik...) Ráadásul a
munkacsoport munkájában tanácskozási joggal részt vehet mindenki, akitől valami
is függ a pártban: bármikor ott lehetnek a frakció elnökségének tagjai, a párt
országos elnökségének tagjai, ügyvivői, választmányának elnöke, elnökhelyettesei
- a munkacsoportot tehát mindvégig befolyásolhatják a párt hatalmi tényezői. Nem
csoda, ha az így dolgozó képviselő nem a saját meggyőződését és nem választóinak
akaratát, hanem a pártvezetés álláspontját és elvárását képviseli.
A
fentiek alapján felvetődik a gyanú, hogy a frakciószabályok több tekintetben
törvénytelenek és alkotmányellenesek. A gyanút fokozza, hogy nem nyilvánosak.
A tisztázáshoz fontos, hogy mindegyik párt frakciószabályzata legyen
hozzáférhető. A demokráciát veszélyeztető túlzásaik ellen ugyanis csak a
közvélemény és az Alkotmánybíróság veheti fel a harcot; mert az ügyészség ebben
nem illetékes. (Más kérdés, hogy a képviselők "megdolgozásának" kivizsgálásában
az ügyészségre nagyon is szükség volna. Jó lenne tudni például, hogy az
egészségpénztárakról szóló törvény tavaly december 17-i szavazása előtt a
képviselők némelyike irányában kifejtett "meggyőző tevékenység" - amelyről a
média is beszámolt - kimerítette-e a befolyással való üzérkedés fogalmát.)
Tarthatatlan, hogy miközben politikai kultúránk egyik alapköve a
kollektív bűnösség tézise elleni küzdelem, pártjaink minden egyéni véleményt
bedaráló kollektívákba kényszerítik parlamenti képviselőinket, a népfelség
legfőbb letéteményeseit. Ezáltal közülük jó néhányan rendre abba a megalázó
helyzetbe kerülnek, hogy nyilvánosan és magánbeszélgetésekben megfogalmazott
álláspontjukat meghazudtolva kell szavazniuk.
Elengedhetetlen az
általunk nagyrészt közpénzekből fenntartott pártok és az általunk megválasztott
országgyűlési képviselők közötti megállapodások nyilvánosságra hozása,
megvizsgálása és a képviselők szavazási szabadságát korlátozó kitételek
érvénytelenítése. Felmérések szerint ugyanis az Országgyűlés az elmúlt években a
legalacsonyabb presztízsű testületek egyikévé vált: ideje, hogy visszaadjuk a
méltóságát. Ehhez az kell, hogy a választópolgárok a parlamentben ne csupán a
pártok torzsalkodásainak porondját, hanem 386 képviselő érdemi munkájának
fórumát lássák.
*** www.nemzetihirhalo.hu
*************
Magyar karácsony a Gyimes
völgyében Az Ezeréves határon fekvő Gyimesbükk ősi magyar
települése. Karácsony napjaiban a holdvilágos utcákat járva itt még köszönnek -
és visszaköszönnek - egymásnak az emberek. A moldvai római katolikus csángókkal
ellentétben a gyimesi csángók hallgathatnak magyar nyelvű szentmisét, de az
anyanyelvük használatáért, magyar önazonosságukért naponta meg kell vívniuk a
küzdelmet az idegen hatalommal. Az Ezeréves határ melletti
Gyimesbükköt a románok 1950-ben leválasztották a történelmi Csík vármegyétől
(amely manapság részint Hargita megye) és Sósmezővel együtt hozzácsatolták a
moldvai Bákó megyéhez. A település utcáin járva-kelve szinte mindenütt magyar
szót hallunk. De nem is akármilyent, hanem egy ősi erővel áthatott tiszta, szép
tájszólást. Ifjak és öregek egymás mellett elhaladva a hangos dicsértessék a
Jézus Krisztussal üdvözlik egymást. Karácsony napjaiban ebben a római katolikus
magyar faluban vendégeskedtünk, ahol a lakosság többsége felsőcsíki székely
gyökerű gyimesi csángó.
Salamon József éjféli szentmisét celebrál
Gyimesbükkön (Fotó: Hering Ágnes) |
Az ünnep
napjait a havas, fenyves hegycsúcsokkal övezett Gyimesbükkön, pontosabban az
Áldomáspataka völgyében álló, hangulatos Áldomás panzióban töltöttük, ahol a
vendéglátó
Sárig család jóvoltából házi tejet, vajat, sajtot, fával
kemencében sült kenyeret ehettünk és kokojza pálinkát ihattunk. Ezen a vidéken
még élnek a régi archaikus, tréfával is fűszerezett ünnepi népszokások.
Szenteste helybeli köszöntők kopogtattak be kis lakunk ajtaján, s az ünnepi
jókívánságok elmondása után belépett a gyimesi csángó népviseletbe öltözött
legény és a leánykaruhába bújt fiú.
Salamon József, a moldvai
Lujzikalagorban született csángó pap természetesen magyar nyelvű éjféli misét
celebrált az elődje,
Dani Gergely plébános építette, s a vatikáni mellett
a magyar lobogóval is ékesített templomban. József atya a szentbeszédében
összefogásra kérte a magyarokat, a Gyimes völgyében maradottakat és a kenyerüket
idegenben keresőket, a szegényeket és a módosabbakat, az öregeket és a
fiatalokat. Az éjféli mise végén a gyimesi magyarok lelkesen énekelték a
Himnuszt, amelyet sok anyaországi templomban a papok már jó ideje
"elfelejtenek".
Trianon előtt, illetve 1940-1944 között Gyimesbükkön
húzódott a magyar-román, az úgynevezett Ezeréves országhatár, amelynek emlékét a
tudatos eltüntetés, a szándékos rombolás ellenére máig hirdeti a csoda folytán
megmaradt három határkő, a MÁV legkeletibb őrháza, a Tatros folyó fölötti közúti
határátkelő vashídja, a Rákóczi-vár romjai, a románok által gondatlan gazda
módjára lerohasztott gyimesbükki vasúti állomásépület és az itteni magyarok
szívéből fölfakadó ezernyi emlék.
Hering József