Az MVSZ álláspontja az egészségügyi törvénytervezetről

A Magyarok Világszövetsége felhívással fordul az Országgyűléshez, mindenek előtt a kormánypártokhoz, hogy ne szavazzák meg az egészségügyi törvénytervezetet. A több-biztosítós rendszer hatására a lét és nemlét határára kerülne a magyar társadalom jelentős része, ezért ennek bevezetését a Magyarok Világszövetsége – a társadalom többségével együtt – elutasítja.

Budapest, 2007. december 14.

MVSZ Sajtószolgálat

Hazudhat-e a költő?!

Az írók 1957-es szörnyű leveléről és az Írószövetség felelősségéről

„Vizsgálódásaim során, azt kerestem, hogy miképp jutott Magyarország ebbe a mai állapotába. Egy mérföldkőhöz érkeztem: egy levélhez, amelyet 1957-ben közöltek 250 magyar író nevében. Ez a levél 1957 óta mérgezi a magyar társadalom életét” – írja vallomásában Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, majd így folytatja „A felmerült probléma tisztázása elkerülhetetlen, amely probléma megítélésem szerint azért jött létre, mert az írástudók nem hajlandók – önös érdekeik miatt – szembefordulni a magyarellenes folyamatokkal. Megbocsáthatatlan bűnt követnek el nemzetünkkel szemben. A Magyar Írók Szövetsége nem azzal a felelősséggel kezeli a tragikus ügyet, amivel kötelessége lenne.”

Az írók 1957-es szörnyű levelének máig ható káros következményeit saját bőrünkön érezzük. Az 1956-os Magyar Forradalmat, amely az emberiség legtisztább forradalma, valóságos üdvtörténeti jelentőségű esemény volt, e levél fasiszta jelzővel illeti. Ez a jelző ma az Országgyűlésből köszön vissza. És ahogy nem volt akkor író, aki aláírásának hamisítása miatt nyilvánosan tiltakozzon, úgy nincs ma író, aki az erkölcs erejével léphetne a hatalmi gyalázat ellen.

A magyar nemzetért felelősséget érző személy és testület nem kerülheti meg annak vizsgálatát, hogy milyen kárt okozott a szörnyű levél akkori, senki által nem cáfolt, puszta közzététele.

„Ez engem akkor – odabent a Fő utcában – annyira összetört, hogy komolyan úgy éreztem: ezen a nyelven ezentúl csak hazudni lehet, nem érdemes rajta soha többé semmit sem írni” – vallja a pályatárs Karátson Endre. Vajon a szörnyű levelet publikáló, félmilliós példányszámú napilap olvasói közül hányan éreztek ugyanígy?

„Annál szomorúbban vettük tudomásul a börtönből való kiszabadulásunk után, hogy bálványaink, a népi írók nemcsak, hogy nem vettek részt a forradalomban, hogy semmiféle szolidaritást nem vállaltak a megtorlás áldozataival, de pár hónappal később ők kérték (pl. Csoóri Sándor is), hogy vegyék le a napirendről, és kézcsókkal fogadták el a forradalmárok gyilkosainak kitüntetéseit és ajándékait” – írja Varga László református lelkész, az 1957-es Erdélyi ENSZ-per egyik életfogytiglanra ítéltje.

Ötven év múltan fel kell tenni a kérdést:

Vajon lett volna-e bátorsága a hóhér Kádárnak bitófára küldeni Magyarország miniszterelnökét, Nagy Imrét, ha nem tudja fél évvel korábbról maga mellett a 250 író „kiállását”, akik, mint a szörnyű levél állítja: „valamennyi irodalmi áramlatot és a magyar közvélemény legkülönfélébb árnyalatát” képviselték?

Vajon az Illyés Gyula, Németh László, Kassák Lajos, Karinthy Ferenc, Kodolányi János, Örkény István, Passuth László és Tamási Áron nevét is viselő szörnyű levél nélkül el lehetett volna-e több millió magyar állampolgárral hitetni, hogy az emberi történelem talán legtisztább forradalma – 1956 – ellenforradalom volt?

A Magyarok Világszövetsége nem vádol, nem hamisít történelmet, és távol áll tőle a rosszindulat. Az igazságot keresi. Ezért örömmel vette volna, ha az Írószövetség nem csupán állítja, hanem meg is nevezi azokat, akik szerinte „biztosan nem írhatták alá, mert emigráltak vagy már börtönben voltak”. Miként azokat is, akik ugyan sem nem emigráltak, sem börtönben nem voltak, de kényszer alatt cselekedtek, vagy nevükkel akaratuk, netán tudtuk ellenére visszaéltek.

Számunkra kétségtelenül felértékelődik azoknak az íróknak a vállalása, akiknek a neve nem szerepel az 1957-es szörnyű levél aláírói között, vagy akik időközben tisztázták a körülményeket: Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Kolozsvári Grandpierre Endre, Zelk Zoltán, Várkonyi Nándor, Rónay György, Kálnoky László, Nemes Nagy Ágnes, Tersánszky-Józsi Jenő, Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Sánta Ferenc, Benedek Marcell, Mándy Iván, Kiss Dénes, Szentkuthy Miklós, Hamvas Béla, Szabó Magda, Ágh István…

Ágh István elmondhatta volna, hogyan élte meg testvérbátyja, Nagy László azt, hogy neve az aláírók közé került. Fia, Nagy András szerint ugyanis apja megtagadta az aláírást. De ő akkor három éves volt, Ágh István viszont felnőtt. Az aláírását viselő mostani írószövetségi állásfoglalásban helye lett volna ennek a vallomásnak.

Az Írószövetségnek is fontosnak kell, hogy legyenek a tények. Azt a nyilvános ténymegállapítást, miszerint az aláírók sorában „A ma is élők között a legismertebb név a Csoóri Sándoré”, nem lett volna szabad a költő elleni támadásnak beállítani. Sem pedig erkölcsi-szakmai igény nélkül átsiklania védence rágalmai fölött. Állásfoglalásával az Írószövetség a ránk erőszakolt „közmegegyezés” fenntartójává, éltetőjévé válik: az 1957-es elnyomók ma is elnyomók, az 1957-es aláírók ma is aláírók. Pedig az 1957-es szörnyű levél, és a most rosszul indult vita összefüggésében fel kellene tegye a kérdést: hazudhat-e a költő?!

Csoóri Sándorról, a Magyarok Világszövetsége életében viselt dolgai alapján a tévedés kockázata nélkül állíthatjuk: személye nem alkalmas arra, hogy a magyar közéletben hivatkozási pontnak nevezzék.

A Magyar Írószövetség ugyanúgy felelős az írók 1957-es szörnyű levelének elszámoltatásáért, mint ahogy a forradalmat támogató, Gond és hitvallás című nyilatkozata 2006-os felidézéséért: ahogy ötven év múltán ünnepelte a forradalom támogatását, úgy ötven év elteltével számot kell vessen a forradalom megtagadásával is.

Az 1938-ban, a Magyar Írószövetségnél hét évvel korábban alapított Magyarok Világszövetsége számára az sem vitás, hogy amennyiben az írók szövetsége is megélhette volna a kommunista erkölcsök 1945-ben történt beköszönése előtti, keresztény és magyar erkölcsre alapozó időket, akkor a számvetés fent említett kötelezettségének önként is megfelelt volna. Ám ezt még most is megteheti. Sőt meg is kell tennie.

Budapest, 2007. december 10.

Rácz Sándor,

az MVSZ tiszteletbeli elnöke, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke

András Imre, Kolozsvár, Kárpát-medencei régióelnök

Dr. Pungur József, Edmonton, Kárpát-medencén Kívüli régióelnök

Alakszainé Dr. Oláh Annamária, Miskolc, régióalelnök

Dr. Léh Tibor, Párizs, régióalelnök

Ádám Jenő, Sepse

Borsos Géza, Gyergyócsomafalva

Hompoth Zoltán, népszavazási kampányigazgató

Dr. Horkovics-Kováts János, Dingolfing

Kádár Dániel, Cleveland

Klacsán Teréz, Párkány

Komsa József, Szatmárnémeti

Oláh István, Eger

Pozsonec Mária, Lendva

Rácz Szabó László, Zenta

Dr. Száva Tibor, Bécs

Szotyori Nagy Áron, Budapest

L. Németh Erzsébet, elnökhelyettes

Patrubány Miklós, elnök

a Magyarok Világszövetsége Elnökségének tagjai

Ma tárgyalják az EU-szerződés kihirdetését

1. Hihetetlen „üzlet” a Fidesz szavazataiért

A budapesti miniszterelnök és a parlament elnökének javaslata szerint a képviselők ma tárgyalják az elbukott EU-alkotmány helyébe szerkesztett EU-szerződés kihirdetését. A törvény kétharmados, tehát a szerződés elfogadásához a Fidesz képviselőinek szavazata is szükséges. Ezekért a voksokért hihetetlen „üzlet” körvonalazódik a nemzetáruló Gyurcsány-kormánnyal.

A Magyarok Világszövetsége ma reggel minden fidezses, KDNP-s és MDF-es képviselőnek névreszóló levelet ad át. Ebben megismétli november 9-én és 20-án megfogalmazott elvárását: csak akkor szavazzák meg az EU-szerződést, miután a budapesti parlament törvényben teszi lehetővé a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadását.

Az MVSZ figyelmezteti az ellenzékinek nevezett képviselőket, hogy 2004. december 20-án, alig pár nappal a december 5-i népszavazás után is megtagadták a több mint másfélmillió magyar IGEN szavazatát, és elfogadták akkor az EU-alkotmá