Orbán megint hazudott az erdélyieknek: pártja cserbenhagyja Tőokést

2007-10-08. 19:29:38

A maradék, igen kevéske politikai hitelét is gyorsan felélőo Orbán Viktor ismét hatalmas blöffel ültette fel azokat az erdélyi magyarokat, akik 2005 szeptemberi árulása után még hittek neki. Orbán szombati kijelentésével ellentétben független jelölteket (tehát Tőokés Lászlót) nem támogat az Európai Néppárt (EPP) - jelentette ki hétfőon Javier Jiménez, az EPP szóvivőoje.

"Nem ismerem Orbán Viktor (Fidesz-elnök) kijelentését, de annyit mondhatok: bármilyen választásról is legyen szó, az EPP csak azokat a jelölteket támogatja, akiket valamelyik tagpártunk jelöl" - nyilatkozta Jiménez.

Orb
án - aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is magában foglaló EPP alelnöke - szombaton azt hazudta, hogy a néppárt támogatja Tőokés László független jelöltet a november végi romániai európai parlamenti választáson. Ez azt jelentené, hogy a néppárt az RMDSZ jelöltjeit és Tőokést is támogatná a romániai magyarok szavazatáért vívott küzdelemben.

Egyszerűu képlet - a magyar érdek nem számít

Nagy Zsolt, az RMDSZ k
ülügyi titkára elmondta: a néppárt az RMDSZ jelöltjeit támogatja majd a választásokon, ahogy eddig is tette. Nagy szerint az EPP számára "a képlet egyszerűu", ugyanis vagy két RMDSZ-es képviselőovel gyarapodik európai parlamenti frakciója, vagy eggyel sem. Az erdélyi magyarság érdekei szóba sem kerülnek. Mint, ahogyan az sem, hogyan fér össze a Néppárt állítólagos konzervatív világnézetével, hogy a '89-es forradalom lelkész-hőosével szemben a szekus ügynökökkel teletömött, magyarországi ultraliberálisokkal és komcsikkal kiváló kapcsolatokat ápoló RMDSZ-t támogatják.

Nagy Zsolt szerint a n
éppárt vezetőoi valószínűuleg nem hagyják majd szó nélkül Orbán Viktor "elhamarkodott" kijelentéseit. A Kuruc.info szerint az erdélyi magyarság sem...

(Stop -
Kuruc.info)

 

Izrael kivonulna Kelet-Jeruzsálembőol?
2007. okt
óber 08. 11:46 | Forrás: MTI

Az izraeli kormányban is meglepetést keltve Avigdor Liberman szélsőojobboldali miniszter vasárnap egyes kelet-jeruzsálemi arab negyedekbőol való kivonulást javasolt a zsidó államnak arra az esetre, ha békemegállapodást kötne a palesztinokkal - közölték kormányforrásból.

H
ájim Ramón miniszterelnök-helyettes hétfőon a hadsereg rádiójának nyilatkozva közölte: a kormány támogatni fogja Jeruzsálem megosztását, amely a hírek szerint a novemberi nemzetközi Közel-Kelet-konferencián teendőo izraeli-palesztin nyilatkozat egyik kulcsfontosságú kérdése.

A strat
égiai ügyek minisztereként tevékenykedőo Liberman a kormányülésen felvetette: békeegyezmény esetén terület- és lakosságcserét kellene végrehajtani, aminek révén Izrael lemondana Kelet-Jeruzsálem egyes arablakta negyedeirőol. Liberman szóvivőoje úgy pontosította a javaslatot, hogy az egyes, Jeruzsálem peremén elhelyezkedőo, sűurűun lakott negyedekre, például a Soafat menekülttáborra vonatkozik.

Az Ehud Olmert korm
ányfőo bizalmasának számító Hájim Ramón szerint a palesztinok államuk főovárosát Jeruzsálemnek abban a részében alakíthatnák ki, amelyet Izrael az 1967-es közel-keleti háborúban foglalt el Jordániától. A miniszterelnök-helyettes szerint a centrista Munkapárt szintén támogatja majd a javaslatot. A jobboldali ellenzék hevesen tiltakozott a felvetés ellen, azzal vádolva Libermant, hogy feladta Jeruzsálem oszthatatlanságának elvét.

Ram
ón szerint a palesztin fennhatóság alá helyezendőo jeruzsálemi városrészekben mintegy 170 ezer palesztin él. A miniszterelnök-helyettes szerint a szent város és környéke feletti ellenőorzést nem adnák át a palesztinoknak. Ramón nem fejtette ki részletesen, mire gondolt, de az izraeli média tudni véli, hogy azt javasolta: Izrael részleges fennhatóságot tartson meg magának a hatvanéves konfliktus alatt a leghevesebb viták tárgyát képezőo városrészek felett.

Izrael az 1967-es hatnapos h
áborúban szállta meg Kelet-Jeruzsálemet, későobb pedig bekebelezte a területet.

STOP

Kapcsol
ódó cikkek
H
ét palesztin megsebesült izraeli légicsapásban
A palesztin eln
ökkel tárgyalt George Bush
Izrael lez
árta Ciszjordániát a jóm-kipúr ünnep idejére
Izrael hadat
üzent?

*** *

Olvasó: áthelyezik Izraelt Európába?
2007-10-08. 12:24:16
Kuruc.info

Amikor 2006-ban Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök a nyugati világ nem kis megrökönyödésére felvetette, hogy Izraelt át kellene telepíteni Európába, még maguk az arab országok is csak az utópia kategóriájába sorolták ezt az elképzelést. Az utóbbi időok eseményei és háttérinformációi azonban arra utalnak, hogy az iráni elnök valószínűuleg több információval rendelkezett, mint egy átlagos földi halandó, és kijelentése mögött sokkal több realitásérzék rejtőozött, mint egyszerűu provokáció.

Az elm
últ években több politikai megfigyelőo is arra a következtetésre jutott, hogy a Zsidó Államnak törvényszerűuen össze kell omlania. A rabló- és terrorállam összeomlásának okai kézenfekvőoek: a holo-építmény főo anyagi támogatói, Németország és az USA maguk is a csőod szélén állnak. Belátható, hogy hamarosan hiányozni fog az anyagi alap a palesztinok és más arab népek elleni terrorizmus további folytatásához. Ezen kívül Izraelnek egy megoldhatatlan demográfiai problémával is szembe kell néznie. A palesztinok és a környezőo arab országok népessége egyedül a szaporodásukból származó tömegek segítségével előobb vagy utóbb átveszi a hatalmat és megszüntetik a földrabló szisztémát képviselőo zsidó államot.

A maroknyi Hezbollah-harcos ellen elvesztett h
áború 2006-ban az elsőo jele volt a zsidó állam kikerülhetetlen összeomlásának. Soha előotte nem kellett Izraelnek a katonai fölénye tudatában egy háborút félúton befejeznie. Annak ellenére, hogy az egész izraeli hadsereg, a világ egyik legmodernebbül felszerelt katonai gépezete ellen a másik oldalon csak kb. 2000 főonyi, de mindenre elszánt bátor harcost tudott a Hezbollah felvonultatni. 2006 júliusában és augusztusában nem volt a megszállt Palesztinában olyan hely, ahová a Hezbollah rakétái nem tudtak elérni, Tel Avivba és más helyekre is.
Sz
ámtalan további jel mutatja, hogy Izrael előobb-utóbb összeomlik. Ezek közül talán a legfigyelemre méltóbb, hogy nemrég a világ egyik legbefolyásosabb cionistája, a Knesset egykori elnöke és a Jewish Agency főonöke, Avraham Burg nem csak nyilvánosan beismerte Izrael küszöbön álló összeomlását, hanem ráadásul még le is leplezte, hogy az izraeli elit a rablóállam további fenntartását már feladta.

"Az emberek még nem akarják beismerni, azonban Izrael elérte a határt. Kérdezzék meg a barátaiktól, hogy biztosak-e abban, hogy a gyermekeik még itt fognak élni. Hányan fognak igent mondani? Maximum, ha ötven százalék. Az izraeli elit már régen szakított ezzel a hellyel. És elit nélkül nincs nemzet... Már halottak vagyunk. Még nem mondták be a hírekben, de már halottak vagyunk. Ez nem műuködik tovább." (Welt, 2007. 07.24., 29. old.)

DE MI LESZ A ZSIDÓKKAL?

M
ár régóta folyamatban van Európa irányába egy zsidó exodus, amit a cionista média tervszerűuen eltitkol az emberek előol. Sáska módjára folyik a globalista cionisták tőokebefektetése, főoleg Németország irányába, de utána rögtön következik Magyarország is, mint célország. Az izraeli zsidók átvándorlása Németországba újabb rekordokat döntött meg.

"Minél több külföldi akar német lenni... Különösen erőos emelkedés tapasztalható az izraeliek áttelepülésében (plusz 50 %)." (Die Welt, 2007. 07. 24., 1. old.)

N
émetországban különben minden izraeli rögtön német útlevelet kap, aki ezt kérvényezi. Azonban nem csak izraeli zsidók élvezik ezt a privilégiumot, hanem minden zsidó. Minden zsidó, aki bármely sarkából a világnak Németországba érkezik, rögtön német útlevélben részesül.
Most v
álik világossá, hogy miért kötött 2003-ban a Német Szövetségi Köztársaság egy "államszerzőodést" a németországi Zsidó Tanáccsal (a MAZSIHISZ ottani megfelelőoje). Normális körülmények között államszerzőodéseket két független állam szokott kötni egymással. Itt azonban a Német Szövetségi Köztársaság, amely hivatalosan független államnak számít, egy miniatűur vallási közösségnek számító képzőodménnyel lépett szerzőodésre. Kérdéses, hogy ennek az államszerzőodésnek a titkos záradékában vajon lefektették-e, hogy Izrael összeomlásakor vagy feladásakor Németország héber felségterületté válik.

Akkor ugyanis a n
émetek végre örök időokig örömmel szolgálhatják a "holocauszt-áldozatokat", hiszen szinte naponta esküszik a hivatalos politika újra meg újra az "elmúlhatatlan felelőosségre" a zsidókkal szemben. (A felelőosség ebben az esetben természetesen az elévülhetetlen örök bűunt jelenti.)
A New Yorkban sz
ékelőo "titkos világkormány" hatalmasságai, a Council on Foreign Relations (CFR) zsidó vezetőo emberei 2006. szeptember 20.-án találkoztak New York-ban Mahmúd Ahmadinedzsáddal, Irán elnökével.

Az ir
áni elnöknek lehetőoséget adtak, hogy egy szűuk körben előoadhassa az indokait, amiért a holocaustot csak egy mítosznak tartja. Ez egy olyan szenzációs esemény, amely néhány évvel ezelőott még elképzelhetetlennek számított. A német és angol nyelven megjelenőo National Journal annak idején beszámolt az eseményrőol, amelybőol az alábbi következtetést vonta le:

"Nyilvánvalóan már rég eldöntötték, hogy a gyilkos zsidó állam, amely a világ lakosságának szemében már nem, mint áldozat, hanem, mint tettes jelenik meg, feladásra kerül. A CFR hatalmasságai nagyon jól tudják, hogy a csőod szélén álló USA és Németország már csak nagyon rövid ideig lesz képes az atombombákkal díszített terrorállamot anyagilag eltartani. Azt is tudják, hogy Izraelt katonailag Németországból vagy hasonló dekadens országokból toborzott katonákkal egy áldozathozatalra kész arab lakossággal szemben nem tudják megvédeni. A "Nagy Sátán"(USA) nem tudja Irakot és Afganisztánt sem megtartani, hogy akarnák akkor Izraelt hosszú távon katonailag megvédeni és anyagilag támogatni? A CFR mérvadó vezetőoi köreiben tisztában vannak vele, hogy ez a jövőore nézve nem lesz lehetséges. Izraelt fel kell adni."

Ezen h
áttérismeretek birtokában az is érthetőo, hogy néhány évvel ezelőott az izraeli sajtóban miért csináltak akkora reklámot a Németországba történőo kivándorlás érdekében. Minden kivándorlásra hajlandó személyt 130.000 euró garantált kezdőotőokével jutalmazott volna a német kormány. Ma hivatalos helyekrőol természetesen tagadják, hogy a kezdőotőokét kifizették, vagy kifizetik. Valószínűuleg a várható nagyobb felháborodás elkerülése végett a német lakosság köreiben.
M
égis, ez mögött a kezdőotőo