Az a gyalázat, amely itt érte a nemzeti lobogónkat, égbekiáltó
Rácz Sándor sajtótájékoztatója a Szabadság téren
Égbekiáltónak nevezte Rácz Sándor azt a gyalázatot, ami a nemzeti zászlót érte a Szabadság téren. Az MVSZ tiszteletbeli elnöke az Ereklyés Országzászló helyén felállított Nemzetzászló Jel piramisa előott tartott sajtótájékoztatót.
Mint ismeretes az elmúlt napokban ismeretlen tettesek letépték a nemzeti színűu zászlót a tíz méter magas árbocról.
A Magyarok Világszövetsége elvárja, hogy a kamerákkal éjjel-nappal megfigyelt, és állandó rendőorségi felügyelet alatt álló téren elkövetett bűuncselekmény tetteseit megtalálják. ŐOket háromszor akkora erőokkel keressék, mint a megszállók építményérőol a szovjet szimbólumot eltávolító Budaházy Györgyöt körözték.
Az MVSZ felszólítja a pártokat a magyar államot immár létében fenyegetőo magyarellenességgel szembeni állásfoglalásra.
Rácz Sándor felszólalását teljes terjedelmében közöljük:
2007. október 5-ét írunk. Emlékezni kellet volna összejönnünk, az Aradi Vértanúkra ezen a helyen, ahol igen sok ártatlan magyar vére folyt. Ezzel szemben az a gyalázat hozott össze, ami itt történt. Ezen az árbocon lengett a magyar zászló, figyelmeztetve a világot, hogy itt valamikor az Országzászló állt, és hogy azt kívánja a magyarság, hogy az Országzászló minél hamarabb kerüljön vissza a helyére.
A mai hivatalos politika nem tudja, hogy mi a kötelessége a magyarsággal szemben. Ezért tűuri el a mindennapos magyargyalázatot. Az a gyalázat, amely itt érte a nemzeti lobogónkat, égbekiáltó. Ilyen nem történt az elmúlt hatvan évben, hogy egy hivatalosan elhelyezett nemzeti színűu lobogót letépjenek több méter magasságból. Ez csak szándékosan, előore megfontolt szándékú bűunözőo vagy bűunözőok tették. Ezért a magyar rendőorségnek az a kötelessége, hogy azonnal indítson nyomozást, és állapítsa meg, hogy kinek a szándékát teljesítették, kik utasították, hogy ezt a zászlót innen el kell tüntetni..
Itt áll előottünk egy idegen szimbólum [a megszállók Szabadság téri építménye – szerk.], amelyre semmi szüksége nincs a világnak, mert csak gyalázatot hord. És ezt a szimbólumot vasráccsal veszik körül, rendőorséggel őoriztetik, nehogy valaki meggyalázza.
A magyar szimbólumot, a magyar nemzeti zászlót nem őorizte senki. Azt minden magyarnak a szívében kell őorizni. Akkor is ha civil, akkor is ha rendőor, akkor is ha katona.
A rendőorségnek az a kötelessége, hogy azonnal, nagy létszámú nyomozó apparátussal derítse ki, hogy ki követte el a gyalázatot, és szigorúan büntesse meg, hogy elvegye a kedvét minden magyarellenes személynek és csoportnak, akik azon munkálkodnak, hogy nap mint nap meggyalázzák a magyar nemzetet.
A sajtótájékoztató megtekinthetőo az ÁrpádHír Világtelevízió internetes honlapján, a www.arpadhir.hu címen.
Budapest, 2007. október 5.
MVSZ Sajtószolgálat
Megjelent Bunyevácz Zsuzsa A Szent Grál üzenete, Az eltitkolt magyar vonatkozások
címűu könyve az Alexandra kiadó gondozásában!
Részletek a borítóról:
A Szent Grál kifejezés hallatán sokan bizonyára egy ragyogó, szent kehely képét látják maguk
előott, amit talán Jézus használt az utolsó vacsorán, vagy vérét fogták fel benne, amikor a
keresztfán függött. Mások számára ez a legendás Bölcsek köve, vagy ez az a smaragd, amely 1. Lucifer koronájából hullott ki ...és még folytathatnánk a felsorolást. Lehet azonban, hogy a
Szent Grál csak ezek egyike. Vagy talán mindegyike. De az is lehet, hogy valami egészen más...
A Szent Grál mibenlétével kapcsolatban a XX. században új elmélet született. Michael Baigent,
Richard Leigh és Henry Lincoln a The Holy Blood and the Holy Grail címűu könyv írói
megdöbbentőo felfedezésre jutottak: szerintük egyrészt Jézus és Mária Magdolna kapcsolatából
születtek leszármazási sora, másrészt valamifajta titkos tudás, bölcselet. Ugyanakkor Laurence
Gardner, a neves családfakutató, a Genesis of the Grail Kings címűu, szintén nagysikerűu
könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy a szent vérvonal elején többek között a bibliai Nimród
áll, aki viszont a néphit és a középkori krónikáink szerint a magyarok mitikus őosapja. Ezekbőol a
megállapításokból több döbbenetes következtetés is adódhat: például ha Szent Grál valóban Jézus
szent vérvonalát jelenti, akkor annak évezredekkel Dávid, a zsidók királyának születése előott,
Nimródtól kellett indulnia, valamint ha bármifajta egyetemes tudásforma rejlik benne, akkor az
Nimród népéhez köthetőo...
Van-e ezeknek a feltételezéseknek valamilyen reális alapjuk? Bunyevácz Zsuzsa a neves külföldi
szerzőok által felvetettek alapján, újságíróként, közös nyomozásra hívja az Olvasót. Elsőosorban
nem arra kereste a választ, hogy mi is az a Szent Grál, hanem annak eddig kevésbé kutatott, Kr. e.
1000 előotti és Jeruzsálemen kívüli vonatkozásaival foglalkozott...és a "hivatalos" állásponttól
merőoben eltérőo következtetésre jutott például az utolsó vacsora kelyhével, a Torinói lepellel, a
szabadkőoműuvesség eredetével vagy például a holt-tengeri tekercsekkel kapcsolatban.
Aligha találhatunk jobb mottót e könyvhöz, mint a László Gyula szavait: "...aki azt mondja, ,így
volt', az magamagát csapja be (és az olvasót), aki azt mondja: ezért és ezért így lehetett, arra
érdemes odafigyelni!". Egy nem tudományos - bár tudományos alapossággal megírt - izgalmas és
olvasmányos könyvet tart kezében az olvasó, aki a szerzőohöz hasonlóan, valószínűuleg laikus az
érintett szakterületeken. Bunyevácz Zsuzsa úgy próbálta megoldani ezt a nehézséget, hogy a
szakemberek megállapítására hagyatkozva, a logika eszközével élve készteti közös gondolkodásra
az érdeklőodőoket...akik ennek eredményeképpen olyan következtetések levonására
kényszerülnek, amely valószínűuleg vitákat fog kiváltani: "Lehet persze, hogy az általam felvázolt
kép hibás, de errőol döntsön az olvasó... a logika eszközével élve" - írja.
*** ********************************************
Kubis mindenre válaszolt a kérdéseken kívül
A TELEHÍDBAN MEGLÁTSZOTT
MIÉRT VAN TELE A HÓCIPŐO SZLOVÁKIÁVAL
FENET: Kubis magyarázta aszlovákok bizonyítványát...
Tegnap este az mtv "azESTE" címűu telehíd műusorában feleletet keresett az utóbbi
hetekben elhidegült magyar-szlovák viszony hátterére. Míg Göncz Kinga a bevezetőoben
összefoglalta a lényeget, a Duna túlpartján lévőo Ján Kubis szlovák külügyminiszter bár
sokkal hosszabban futtatta mentegetőozéseit és félrebeszélését, tulajdonképpen semmit se
mondott. Azon kívül, hogy megdicsérte magát, milyen ígéretesen indult a megújult szlovák-magyar párbeszéd.
Az a fránya Csáky az oka mindennek, hogy az eszmecsere hirtelen befagyott a forrásponton azt
követőoen, hogy az MKP elnöke felhergelte a derék szlovák nemzetvezért, alias Ján Slotát. Aki,
nem bírván türtőoztetni magát kimondta, illetve előoírta: mit illik a többi "rendes" szlováknak
tenni akkor, ha a Benes-dekrétumokra terelőodne a szó a parlamentben.
Miközben a műusorvezetőo konkrét kérdésekre kérte a választ, Kubis még általánosan és nagy
kerülőovel, körítéssel sem tudta megfogalmazni a feleletet. Azt javasolta, hogy, szerinte inkább
(érthetőo a nyűugös kérdések esetében) a jövőorőol kéne párbeszédet folytatni, és a múltra,
egyszer s mindenkor fátylat vetni. Mondta monológszerűuen és szokatlanul ingerülten egy
külügyminisztertőol elvárható minden tárgyilagosság nélkül.
Elmagyarázta, hogy a magyar meghívó félnek egyeztetnie kellett volna a szlovák kormánnyal,
hogy kellőo szinten előokészítsék egy köztársaság elnök fogadását még akkor is, ha az
magánjellegűunek tartotta szlovákiai átruccanását.
Tehát kioktatta a nagy nyilvánosságot, hogy a magyarok mennyire nem értenek a diplomácia
nyelvéhez, ha "ennyit se" tudnak.
Azt viszont elfelejtette hozzáfűuzni, hogy mi köze van - főoleg akkor, ha nem államközi
rendezvényrőol van szó - egy kormánynak, elnöki irodának ahhoz, ha valaki átszeretne menni egy
másik oprszágba az unión belül.
Ha Kubisnak (s eszerint minden szlovák politikusnak) ez a módszer az "előoírt" regula, akkor
igencsak visszafordultak egy évszázadot a szociba, amint azt Csáky is megjegyezte Fico hasonló
nyilatkozatával kapcsolatban. Az a Csáky, aki Kubis szerint az egész feszültségért egyszemélyben
a felelőos. Tehát az értelmes magyarázat helyett tovább hablatyázott körbe-körbe a szlovák
diplomácia vezetőoje.
Már csak azt felejtette el "megüzenni", hogy a telehídon átszóljon Pestre, hamarosan a tiltakozási
jegyzéket is küldi utólag, hogy a jövőoben előo ne forduljon a mostani révkomáromi
átruccanáshoz hasonló bejelentetlen látogatás szlovák földre, teljesítván ezzel a Slota Jankó által
előoírt házifeladatot. (déva, FENET)
http://fenet.m3.sk/index.php?categoryid=22&p2_articleid=2881
*** ********************************************
A tegnapi Göncz-Kubis MTV-telehíd teljes terjedelemben
2007/10/05 - 11:07 SzKR
A műusorvezetőo Mészáros Antónia: Nem enyhül a diplomáciai feszültség Magyarország és
Szlovákia között. A két külügyminiszter ezért rendszeresen egyeztet. Göncz Kinga szerint a
továbblépéshez szlovák gesztusokra lenne szükség, de ezek hiányoznak.
A pozsonyi külügy tegnap behívta a magyar nagykövetet és közölte vele, hogy Sólyom László
révkomáromi látogatása beavatkoz&aac