MAGYAR GÁRDA: CSAK AZÉRT IS ORSZÁGJÁRÁS!

Az elm
últ napokban minden kő megmozdult, hogy ismeretterjesztő országjárásunkat meghiúsítsák. Eljutottunk oda, hogy mostmár nem csupán egykori "diktátor-palánták" irányítanak egy demokráciát, hanem ténylegesen diktatúra van. Az önkormányzatokat, az egyházakat és általában a független intézményeket megfélemlítette a kormányzat. A Magyar Gárdát pedig, egy törvényesen bejegyzett, tövénytisztelő egyesületet próbál eltaposni egy a magyarságot, a morált és a jogot sárba tipró csőcselék. Igen, ők a csőcselék. Külön szomorúság, hogy ezt sok esetben az ellenzék némasága vagy éppen egyetértése mellett teszik.

Ez
úton jelentjük ki immáron sokadszor: a Gárda ne hátrál meg! Mindenhová elmegyünk, bár sok városban új helyszíneken. Mindenkit arra kérünk, hogy figyelje a magyargarda.hu honlapot, és értesítse környezetét az esetleges változásokról. Arra hívjuk Önt és szeretteit, hogy az ország több pontján, nyilvános lakossági fórumokon szemtől szemben ismerhesse meg céljainkat. Várjuk továbbra is a Gárdát rágalmazó parlamenti pártok vezetőit, hogy bármelyik fórumon nyílt vitában ütköztethessük az érveket. Nekünk sem titkolni-, sem félni-, sem szégyellnivalónk nincs. Senki ne engedje, hogy hazugságokkal vezessék félre, higgyen a saját szemének, a fülének, és ne feledje: a hazugság odaát van!

Nagy szeretettel v
árjuk az alábbi bemutatkozó fórumokon!

Bar
átsággal:
Vona Gábor
A Magyar G
árda Egyesület és a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke

A friss
ített helyszínek:

Salg
ótarján - szeptember 15. (szombat) 10. 00
G
ól Presszó, Keszi út 2.

Tiszaf
üred - szeptember 15. (szombat) 16.00
Fekete L
ászló Művelődési Ház, Örvény út 6.

Miskolc - szeptember 16 (vas
árnap) 10.30
Miskolc belv
áros, Ady E. u. 18. (Búza tér mellett)

Szolnok - szeptember 16. (vas
árnap) 18.00
Ibiza
Étterem, Tiszaliget 1.

Debrecen - szeptember 17. (h
étfő) 18.00
C
ívis Hotel Kálvin, Konferencia terem, Kálvin tér 4.

Ny
íregyháza - szeptember 18. (kedd) 18.00
Irodah
áz, Földszinti Nagyterem, Szarvas u. 1-3.

Gy
őr - szeptember 19. (szerda) 18.00
Helysz
ínváltozás!!! Információ később.

Kecskem
ét - szeptember 20. (csütörtök) 18.00
Magyarok H
áza, Mindszenty krt. 32.

Veszpr
ém - szeptember 23. (vasárnap) 10.00
V
árosi Művelődési Központ és Könyvtár, Dózsa Gy. u. 2.

Szeksz
árd - szeptember 23. (vasárnap) 15.00
R
ózsa Ferenc Kollégium, Kadarka u. 29.

Szigetv
ár - szeptember 25. (kedd) 18.00
Helysz
ínváltozás!!! Információ később.

K
örmend - szeptember 26. (szerda) 18.00
Helysz
ínváltozás!!! Információ később.

B
ékéscsaba - szeptember 27. (csütörtök) 18.00
Ipartest
ület Nagyterem, Kossuth tér

Budapest - szeptember 28. (p
éntek) 18.00
Magyarok H
áza, Semmelweis u. 1-3.

H
ódmezővásárhely - szeptember 30. (vasárnap) 14.00
Kossuth t
ér (A városháza előtt, szabadtéri rendezvény)

Szeged - szeptember 30. (vas
árnap) 18.00
Royal Hotel
Étterem, Kölcsey u. 1-3.

Tov
ábbi fórumok vannak egyeztetés alatt más városokban, melyek
helysz
ínéről és időpontjáról a honlapon hamarosan tájékoztatjuk az
érdeklődőket.

2007. szeptember 14

04943.gif

 


ORSZÁGOS DEMONSTRÁCIÓ A SZENT GYÖRGY TÉREN
2007. szeptember 15. 16 h
FELHÍVÁS!

Egy esztend
ővel ezelőtt lepleződött le a Magyar Köztársaság legaljasabb, legvérlázítóbb hazugsága, Gyurcsány Ferenc beismerő vallomása, melyet párttársai és bűntársai előtt mondott el. Ennek első évfordulóján polgári körösök és egyéb magánszemélyek országos demonstrációt szerveznek a Budai Várba, a Szent György térre. (Az eredetileg meghirdetett helyszín a Kossuth tér volt, azonban a Miniszterelnöki Hivatal területfoglalást jelentett be erre az időszakra.)

A rendezv
ény főszónoka: Bayer Zsolt
M
űsorvezető: Murányi László
Beszédet mond:
Baranyi K
ároly oktatás
Csath Magdolna gazdas
ág
Papp Lajos eg
észségügy
Morvay Krisztina 2006. okt
óber 23.

Felsz
ólalnak a Márciusi Charta neves magyar aláírói közül többen.
Megh
ívott vendégek többek között:
B
őzsöny Ferenc, Makovecz Imre, Melocco Milós, Szűrös Mátyás

Tekintettel arra, hogy ez egy orsz
ágos demonstráció, szónokokkal, meghívott vendégekkel, műsorral, pénzbe kerül.
Ez
ért kérünk mindenkit, hogy a költségek (hangosítás, színpadállítás, kivetítő, mentőautó, tilalmi táblák stb.) fedezésére lehetőségeikhez mérten pénzbeli adományokat (akár csak 100 forintot is!) küldjenek a következő számlaszámra: 65700062-10119202 (Solymári Takarékszövetkezet). A közlemény rovatba írják be: Adomány.

JÖJJÖN, LEGYEN OTT ÖN IS!!!
Nincsen demokratikus orsz
ág, ahol egy ilyen botrányt túlélt volna a hatalom. Sajnos csak Magyarország ilyen ország. S ez a hatalom nem csak túlélte saját hazugságát, de kisvártatva rárontott saját nemzetére és a magyar forradalom 50. évfordulóján olyan rendőrterrorral próbálta megfélemlíteni a lakosságot, amelyre ma már kizárólag a harmadik világ diktatúráiban van példa. Mindezek után, az ország, a jövőnk elrablását látva egyre többen érzik úgy, hogy nem bírják tovább elviselni mindezt. Nem bírják elviselni a hazugságot, az aljasságot, a bűnt, a lopást, a cinizmust és a közönyt, amelynek összefoglaló neve Gyurcsány Ferenc és az MSZP- SZDSZ kormány.

Szeptember 15-
én azokat várjuk a Szent György térre, akik nem csak nem bírják, de nem is hajlandóak mindezt elviselni és eltűrni. Akik meg akarják mutatni, hogy nem lehet egy egész országot megfélemlíteni, akik nyugodtan akarnak majd belenézni gyermekeik, unokáik szemébe. Békésen, de határozottan, félelem nélkül, élve alapvető jogainkkal álljunk ki az igazság, a demokrácia, a szabadság mellett, és ez a kiállás egyben a Gyurcsány-kormány elleni kiállás is. Mert Gyurcsány Ferenc és az elemi tisztesség összeegyeztethetetlenek. Aki teheti, adja tovább minél több embernek a felhívást!

Megjelen
ésüket és segítségüket előre is köszönjük!
Bayer Dalma
szervez
ő
Aki szeretne hozzájárulni a rendezvény sikeres lebonyolításához, jelentkezzen RENDEZŐnek a 06-20-5500084 telefonszámon!

*** ********************************************
Semjén Zsolt elindította az igazmondást

Semj
én Zsolt vihart kiváltó kijelentése két szempontból történelmi jelentőségű. Egyrészt érzékelteti, hogy a zsidók meghatározói annak a politikának, ami a magyarságra a szenvedhetetlen igát tette, másrészt viszont azt jelzi, hogy a Magyarországon belüli zsidóságot egy - saját magán belüli - kisebbség tartja a befolyása alatt, vagyis esetükben is a farok csóválja a kutyát, vagyis ZSIFACS-ok.

A mai magyar politika meghat
ározója az az SZDSZ, amely éppen, hogy csak elérte a parlamenti küszöböt, vagyis nagysága nem indokolja, hogy meghatározója legyen a magyar politikának. Nyilvánvaló, hogy Semjén Zsolt erre a pártra gondolt, egyben kimondva azt is, hogy az SZDSZ nem nemzetiség- és vallásfüggetlen párt.

Az a rossz politika pedig, ami az SZDSZ-en kereszt
ül a zsidóságot "túszként löki maga elé", a globalizáció diktatúrája, amelynek katonai terrorszervezete a NATO, gazdasági pedig az EU.

A terrorizmus (politikai
és/vagy gazdasági hatalom megszerzése és/vagy megtartása érdekében alkalmazott erőszak) ellentétes a természetes élettel, ezért annak bukása törvényszerű. Ez a bukás el is kezdődött mindkét szervezetnél.

S
árközy úr mai (2007.09.14.) beszéde egy újabb bizonyíték arra, hogy hatalmas a bizonytalanság az EU-ban. Az eredeti terv szerint október 18-19-én kellett volna az EU tagországok vezetőinek találkozni, az EU Alapszerződés aláírása céljából. Sárközy ma azt mondta, hogy decemberben lesz az EU csúcstalálkozója.

R
észletesebben kifejtettem korábban az EU-n belüli feszültség megnyilvánulását (de a csatolt írások is bizonyítják), most csak vázlatosan:
- az EU Parlament 50 tagja k
özleményében azt szorgalmazza, hogy az EU Alapszerződés törvénybe iktatása legyen minden tagországban népszavazás eredménye;
- Anglia nev
ében Braun nem írja alá az Alapszerződést;
- Franciaorsz
ág nem tartja magára nézve kötelezőnek a tőke és az áru szabad áramlását (ez a két liberális alapelv az EU sarkköve - ezzel kapcsolatban ma Sárközy a következőket mondta: "Ha mi nem védjük meg az európai, a magyar és francia mezőgazdaságot, ki fogja ezt helyettünk megtenni?");
- Belgium, D
ánia, Spanyolország, Finnország, Norvégia, Izland, Olaszország, Görögország és Hollandia szabotálja az EU bővítést;
- Lengyelorsz
ágban a parlament feloszlatását a radikális nemzetiek kezdeményezték, saját pozíciójuk megerősödését várva az előrehozott választásoktól.

A zsid
óság önmagában is válságban van. Magyarországon a MAZSIHISZ diktátori módszerekkel terrorizálja a magyarországi zsidóság nagy részét (90 %-át). Elutasították annak lehetőségét, hogy Magyarországon nemzeti kisebbségként, vagyis államalkotó nemzetként éljenek. Ennél fogva önmagukat rekesztették ki az egyetemes magyarságból.

Önmagukat tették Magyarországon idegenné, akinek semmi köze pénztárcánkhoz és nem léphetnek be kamránkba és hálószobánkba. Semjén úr szavaival: "jó-e az a magyar zsidóságnak", hogy saját vérei ebbe a túszhelyzetbe hozták őket?

Az
önkirekesztés tényének fel nem ismerésével Gyurcsány úr ismét bővítette ismerethiánya beismerésének tárházát: értelmetlenül használta a Szent Korona eszméből (rosszul) átvett fogalmat: "Ezért is tartom fontosnak, hogy a köztársaság miniszterelnökeként a nemzetalkotó nemzetiségek, vallási vagy más alapon szerveződő közösségek jeles napjain személyesen is üdvözletemet küldjem azoknak, akik magukénak érzik az adott ünnepet."

049431.gif

 


Igaza van Semj
én úrnak: ha a zsidóság nem határolódik el azoktól, akik saját nemzetiségéhez és vallásához tartozva "túszként lökik őket saját maguk elé", ha nem fogadja el, hogy ahol élnek, az Magyarország, a magyarok országa, ahol a magyar érdek védelme nem magyarkodás, a magyar jelképek használata nem fasizmus, nem nácizmus (jó lenne, ha pontosan használnák a kifejezéseket), hanem természetes önazonosság-vállalás.

Magyarorsz
ágon bőgatyában, fütyülős barackpálinkát iszogatva, árvalányhajas kalapot viselve nem lehet klezmer zenére táncolni, éppúgy, ahogy Izraelben kaftánban, pajeszosan, sábesz-dekliben (kipában) nem lehet a palotásra vagy a csárdásra ropni a táncot! És vegye tudomásul Pokornyi úr is, hogy soha nem fog annyira fájni a magyar embernek a soá (holokauszt), mint Trianon, de nem várjuk el, hogy a zsidóknak ugyanannyira fájjon a mi szenvedésünk, mint nekik az övék.

Mi itt, Magyarorsz
ágon azt az Árpádsávos zászlót tiszteljük, és jelképként büszkén viseljük minden rendezvényünkön, tűzzük ki tereinkre, házainkra, ami alatt legnagyobb vezérünk 907-ben megvédte a természetes életet a Nyugat emberellenes hódításával szemben. Az Árpád-zászló emlékeztet bennünket legnagyobb szabadság-ünnepünkre, július 7-