Civil Akademia következő előadása

A Sz
övetség a Nemzetért Alapítvány Civil Akadémiájának következő előadásaira szeptember 13-án, csütörtökön este 18 órakor kerül sor a Polgárok Házában (1089 Budapest, Visi Imre u. 6.)

El
őadók: Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa jogi szakjogász és Dr. Morvai Krisztina egyetemi docens, a Civil Jogász Bizottság társelnöke.

Az el
őadások címe: Alkotmányos állampolgári jogok. A szólásszabadság és gyülekezési jog érvényesülése. A népszuverenitás közvetlen gyakorlása. Népszavazás, polgári engedetlenség.

A k
éthetente szervezett rendezvényre a belépés ingyenes, a civilakadémia nyitott, mindenkit szeretettel várnak.

*** ********************************************
Vajdaság: magyar összefogás az óbecsei választásokon
2007-09-05 20:10

Közös listával indul a négy vajdasági magyar párt az Óbecsén szeptember végén sorra kerülő helyi közösségi választásokon - állapodtak meg szerdán a pártok. A magyar pártok összefogására a Vajdaságban a kilencvenes évek eleje óta nem volt példa.

Óbecsén találkozott szerdán Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDK), Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és Rácz Szabó László, a nemrégiben bejegyzett Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke. A négy pártvezérnek a másfél órás megbeszélésen sikerült megállapodni arról, hogy az Óbecsén a hónap végén sorra kerülő helyi közösségi választásokon közös listával indulnak. A megállapodás szerint a tanácsnoki helyeket az év eleji szerb parlamenti választásokon elért eredmények arányában osztják el.

P
ásztor István, a legjelentősebb vajdasági magyar párt, a VMSZ vezetője elmondta: a mostani közös fellépés próbakő lesz az elkövetkező hónapokban tartandó vajdasági parlamenti, köztársasági elnöki és önkormányzati választások előtt. Páll Sándor, a VMDK vezetője azért tartotta fontosnak, hogy a magyar pártok együtt induljanak, mert ezzel visszahódíthatják azokat a magyar szavazókat, akik a parlamenti választásokon belgrádi pártokra voksoltak. Ágoston András, a VMDP vezetője szerint így a magyar kormány felé is erőteljesebben továbbíthatják követeléseiket.

Vajdas
ági magyar pártok szélesebb körű politikai összefogására a kilencvenes évek eleje óta nem volt példa. A januári szerb parlamenti választásokon Magyar Összefogás Koalíció néven együtt indult a VMDP, a VMDK és az MPSZ, de nem tudták elérni az egy képviselő bejuttatásához szükséges 15 000 szavazatot. Ezzel szemben az önállóan induló VMSZ 3 helyet szerzett.

A magyar p
ártok közeledése az év tavaszán kezdődött meg, miután Kasza József visszavonult a VMSZ éléről. A helyébe lépő Pásztor István pártja egyik fontos prioritásaként a magyar pártok összefogását jelölte meg.
FH

*** ********************************************
Rendőrök akadályozták meg a KREK szórólapjainak kiosztását, rendőrségen az EMI-sek

Az Erd
élyi Magyar Ifjak elnöksége tájékoztatja a sajtó képviselőit, hogy az EMI nagyváradi szervezete több tagjának jogállamhoz nem méltó intézkedésben volt része a mai nap folyamán.

A nagyv
áradi EMI-sek ma délelőtt a nagyszebeni 3. Európai Ökumenikus Nagygyűlésre tartottak, mikor a városba érkeztük előtt három rendőrautó megállította őket, a hatóságok elkérték irataikat, és magyarázat nélkül bekísérték őket a rendőrségre (ott vannak jelen pillanatban is).

Az int
ézkedés megértéséhez tudni kell, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetői a tegnapi napon német és angol nyelvű szórólapokon hívták fel a figyelmet a romániai kirakatökuméniára.

Ebb
ől a szórólapból vittek magukkal váradi helyi szervezetünk tagjai az egyházkerületet bemutató brosúrákkal együtt, melyet a nagygyűlés résztvevői között szándékoztak kiosztani Tőkés László püspök felkérésére.

A napn
ál is világosabb, hogy a román hatóságoknak - feltehetően törvénytelen lehallgatás nyomán - ismereteik voltak a készülő akcióról, a magyarázat nélküli bekísérés pedig ennek a megakadályozását szolgálta.

K
érjük a sajtó képviselőit, vizsgálódjanak ezen megengedhetetlen eljárás ügyében és tájékoztassák a közvéleményt.

Tagjaink jelenleg is a nagyszebeni rend
őrőrsön vannak, bővebb információt a nagyváradi EMI-elnöktől, Nagy Barna Józseftől szerezhetnek, telefonszáma: 004-0747901090. (A részletekre visszatérünk.)

Megjegyz
és: tudomásunk szerint a konferencia magyar résztvevői szolidárisok az EMI-sekkel, és szükség esetén figyelemfelkeltő lépéseket helyeztek kilátásba.

Tisztelettel,
az EMI elnöksége
Kolozsv
ár, 2007. szeptember 5, 14,00 óra

*** ********************************************
Markó Béla nem akart, és továbbra sem akar Brüsszelbe menni
[ 2007-09-05 ]
erdely.ma

Markó Béla RMDSZ-elnök kedden kijelentette, nem akarja jelöltetni magát az európai parlamenti választásokon. A szövetségi elnök elmondta, csupán szolidaritási üzenetként fogalmazták meg kollégái azt a javaslatot, miszerint ő legyen a listavezető, ha megegyezésre jutnak azzal kapcsolatban, hogy Tőkés László püspök foglalja el az RMDSZ EP-listájának második helyét.

Az RMDSZ-eln
ök szerint még nem dőlt el, ki lesz a listavezető jelölt, ez a tárgyalások után összeállított végleges listától függ - írja a Mediafax. Markó szerint körvonalazódik egy megegyezés Tőkés László püspökkel az RMDSZ-listáján való jelöltetésről. Markó megismételte, a végleges EP-listáról a szeptember 8-ai ülésén dönt a Szövetségi Képviselők Tanácsa.

Paprika Rádió

*** ********************************************
Pozsony megerősítheti a Benes-dekrétumokat
Honv
éd, sze, 2007/09/05 - 18:50
SzKR

A pozsonyi parlament alkotmányjogi bizottsága szerdán úgy ítélte meg, hogy helyénvaló a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselőcsoportjának indítványa, miszerint a törvényhozás határozatban mondja ki a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumok érvényességét.

A Robert Fico korm
ányához tartozó nacionalista SNS magyarellenes elnöke, Ján Slota és három képviselőtársa a dekrétumok "sérthetetlenségét, érinthetetlenségét és megváltoztathatatlanságát" szorgalmazó törekvése megelőző jellegű.

A Magyar Koal
íció Pártja (MKP) ugyanis többször megfogalmazta: a jogfosztó dekrétumok nyomán elszenvedett sérelmek miatt bocsánatkérésre, a meghurcoltatások nyomán a magyarokat ért károk jelképes jóvátételére tart igény.
(MTI)

*** ********************************************
Meghívó rendkívüli sajtótájékoztatóra

A m
últ hét végén kiszivárogtatott hírek egyértelművé tették, hogy kormányzati és ellenzéki együttműködéssel ellen-Világszövetséget készítenek Budapesten.

A Cso
óri Sándor kezdeményezésére, Tabajdi Csaba és Németh Zsolt közreműködésével előkészített szervezetet törvénnyel erősítené meg az Országgyűlés, és ugyancsak törvénnyel szándékoznak költségvetési támogatást juttatni számára.

Az MVSZ felh
áborítónak tartja a világ legnagyobb magyar civil szervezete ellen előkészített állami beavatkozást, és válaszlépéseket tervez.

Err
ől tart sajtótájékoztatót:
- Patrub
ány Miklós, az MVSZ elnöke
- R
ácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke

Id
őpont: 2007. szeptember 6., csütörtök 11:00 óra
Helysz
ín: MVSZ-Magyarok Háza, 1052 Bp. Semmelweis u. 1-3.

Szeretettel v
árjuk az újságírókat és az érdeklődőket!
A sajt
ótájékoztatót élőben közvetíti az ÁrpádHír Világtelevízió
www.arpadhir.hu

Budapest, 2007. szeptember 5.
MVSZ Sajtószolgálat

*** ********************************************
Mi lesz veled, Erdély-életszer?(III.)
[ 2007. szeptember 05., 18:18 ]
Erdely.ma

A szentbeszéd belém rohan, magával ragad, később felemel. Arról szól, hogy Izsák el akará hagyni Kánaánt. Megrepedt a termőföld, kiapadt sok forrás, kegyetlen szárazság vala az Ígéret Földjén. Az elvetett mag nem mozdult, nem volt kenyér. Éhínség vala.

Mindenki, aki f
élt az éhhaláltól, és több kenyérre vágyott, menekült. Lelkipásztorom, aki 35 évvel ezelőtt konfirmált meg bennünket, s aki tavaly vonult nyugalomba, tudja azt, hogy az én generációm nem ért igazi éhínséget, reménytelen kenyértelenséget.

Szavai m
égis koporsóra dobott rögökként esnek a fejemre. Mert én is menni akartam egyszer. Akkor, amikor a főiskola elvégzése után Moldvába helyezett át a kommunista "repartizálás". Szüleim, barátaim, röghöz ragasztott neveltetésem nem engedett el.

Aki akkor nem b
írta a kínt, és több kenyérre vágyott, elhagyta Erdélyországot. Hogy mennyire emberölő volt a sokoldalúan fejlett szocialista diktatúra, azt a szászok példája igazolja a legjobban. A derék várépítők szinte 800 évig bírták Erdélyben. Ebből nem kértek.

A szentbesz
éd belém rohan, magával ragad, később felemel. Arról szól, hogy Izsák el akará hagyni Kánaánt. Megrepedt a termőföld, kiapadt sok forrás, kegyetlen szárazság vala az Ígéret Földjén. Az elvetett mag nem mozdult, nem volt kenyér. Éhínség vala.

Én végül maradtam. Mentek viszont rokonaim, barátaim, ismerőseim. Mindenki, aki azt gondolta, hogy többé nem mozdul meg a mag. Azóta - a tudósok szerint - mintegy 200 000 magyar lélekkel lett Erdély szegényebb. És ez több mint ma Marosvásárhely.

Ahonnan - ugyancsak el
ég megbízható forrás alapján - 25 000 magyar ember hiányát nyögik, akik maradtak. Akik e miatt a hiány miatt, talán soha többé nem érhetik meg, hogy magyar polgármesterük legyen. Aranyszájú papunk adatai egyre lehangolóbbak.

Azt mondja, hogy a Ny