"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni
örök igazságban,
Hiszek Magyarorsz
ág feltámadásában!"



Téged is vár a Magyar Gárda!

Vona G
ábor Elnök Úrnak
Magyar G
árda Egyesület

Igen Tisztelt Eln
ök Úr,
Kedves G
ábor

Otthon Magyarorsz
ágon már augusztus 25-e van, tehát elérkezett a várva-várt nap. Korábbi levélváltásunk szellemlében szeretném tolmácsolni a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség tagjainak és vezetőinek legjobb kivánságait a Magyar Gárda Egyesület születésnapján Önnek és bajtársainak. Kivánunk erőt-egészséget egyesületük meghirdetett céljainak megvalósításához.

Ha valaki
Önökhöz hasonlóan át tudja érezni azt sok jogtalan bántást, amelyet a magyarságot gyűlölő siserehad összehordott, a Magyar Gárda Egyesület létrehozásáért, azok a több mint félévszázada politikai emigrációban élő MAGYAR SZABADSÁGHARCOSOK (NEMZETŐRÖK). Emigrációs életünk szinte minden napján meg kellett küzdenünk azokkal a magyargyűlölőkkel, akik most Önöket bántják.

Mi rend
ületlenül hiszünk a magyar nép jobb jövőjének eljöveteleben és az Önök harcában az új magyar generáció hazaszolgálatának hathatós jelentkezését látjuk!

Szebb J
övőt!

Honfit
ársi tisztelettel: Hoka Ernő
a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség elnöke.

*** ********************************************

 

A Fidesz szerint Gyurcsány az oka a Magyar Gárdának
2007. augusztus 26., vas
árnap 11:56
InfoRádió

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc magatartása váltotta ki a Magyar Gárda megalakulását. Varga Mihály alelnök szerint a kormányfő nem veszi figyelembe: miként ítélik meg kormányzását az emberek.

A Fidesz aleln
öke szerint Gyurcsány Ferenc és magatartása az oka a Magyar Gárda megalakulásának.

Varga Mih
ály az InfoRádióban ezt azzal indokolta, hogy a miniszterelnök nem veszi figyelembe: az országban hogyan vélekednek a kormányzásáról, és mert a reménytelen, kilátástalan helyzetbe került emberek valamilyen választ akarnak adni a megszorításokra.

Az ellenz
éki politikus hozzátette: a Magyar Gárda megalakulásakor is arra hivatkoztak az alapítói, hogy Gyurcsány Ferenc magatartására akarnak választ adni.

A Magyar G
árda tagjai szombaton tették le esküjüket a budapesti Szent György téren. A Budai Várban tartott rendezvényen a terveknek megfelelően végül 56 gárdista tette le esküjét, bár, mint a szervezők elmondták, az egyik jelöltet gázpisztollyal arcon lőtték lakhelyén, így helyét másik gárdista foglalta el. Részletek és képriprt itt!

Kapcsol
ódó cikkek:
* Az egyh
ázak tudta nélkül szentelték fel a Magyar Gárda zászlaját
* S
ólyom a félelemkeltés és a félelemmel való manipuláció ellen

*** ********************************************
(Már) fegyveres (amúgy mellesleg) zsidó is a Gárda ellen agitál

 

Eduardo, szo, 2007-08-25 06:55 Cionizmus | Hungarofóbia | Magyar Gárda

A Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége nevében Kovács László, az országos szövetség elnöke tiltakozik a Magyar Gárda és más félreguláris csapatok megalakulása ellen. Kovács egyébként tagja az egyik nemzetközi rendőrszövetségnek, egy vadásztársaságnak, valamint a helyi lövészegyletnek is. Önkormányzati képviselő Debrecenben az SZDSZ színeiben.

A Magyar-Izraeli Bar
áti Társaságok Országos Szövetsége nevében Kovács László, az országos szövetség elnöke tiltakozik a "Magyar Gárda" és más félreguláris csapatok megalakulása ellen - tudatta közleményben a szövetség.

A szervezet arra k
éri a parlament pártjait, hogy szerezzenek érvényt a meglévő törvényeknek. Tegyenek végre a gyűlöletkeltés, a gyűlöletbeszéd ellen, állítsák le a holokauszttagadókat, a gyűlöletkeltőket, a másokat megfélemlíteni akarókat - írják, majd Adyt idézik - egyébként helytelenül: "Őrzők vigyázzatok a vártán!" (A helyes szöveg Ady Intés az őrzőkhöz című verséből: "Őrzők: vigyázzatok a strázsán" lenne... A "várta" kifejezést a Madrid védői című (a Nemzetközi brigádok indulója címen is ismertté vált) baloldali forradalmi mozgalmi dalból is ismerhetjük: "Madrid határán állunk a vártán,/Állunk tűzözönben minden poklon át".)

A Magyar-Izraeli Bar
áti Társaságok Országos Szövetsége a közlemény szerint aggodalommal figyeli a "Magyar Gárda" és más félreguláris csapatok megalakulását. Ha egyesek a szabadság és a demokrácia nevében olyan egyesületet alakítanak, amelyben tagjaikat fegyverhasználatra készítik fel és fegyverekkel, egyenruhával akarják ellátni, akkor nekünk jogunk van ez ellen tiltakozni - és ezúton meg is tesszük - írják. (Kovács László, a közlemény aláírója, a szövetség elnöke saját önéletrajza szerint egyébként a Debrecen Városi Lövész Egylet, valamint az International Police Association Debreceni Szervezetének is tagja, de a Hortobágyi Dolgozók Vadásztársaságában is tevékenykedik...)

A szervezet t
öbb ezer tagja - írják - egyre növekvő aggodalommal figyeli országunk közéletének radikalizálódását, ám örülnek annak, hogy minden jelentősebb párt szóban már kiállt a szélsőségek ellen. Most már "csak" arra van szükség szerintük, hogy ennek az egyetértésnek nevében az ország házában kiáltsanak megálljt!

"Mert vannak olyanok, akiket a g
árda rekvizitumai nem Mátyás bús hadára és kacagányos Árpád-lobogójára emlékeztetnek, hanem a nyilas gyalázatra! ... és félnek... Nem értik, hogy a zsidózó, cigányozó, az auschwitzi vonattal riogató (Arany szép szóhasználatával élve) "vérnősző barmok" miért lennének a magyar demokrácia védelmezői" - áll a közleményben. (Egészen véletlen lehet, hogy a Népszava Online-on augusztus 18-án Drucker Tibor népművelő aláírásával a következő - Für Lajosnak címzett - szöveg jelent meg: " (...) a mélyérzésű embert hidegen hagyná százezrek felháborodása, azoké, akiket - a gárda rekvizitumai nem Mátyás bús hadára és kacagányos Árpád-lobogójára emlékeztetnek, hanem a nyilas gyalázatra! ... és félnek... Nem értik, hogy a zsidózó, cigányozó, az auschwitzi vonattal riogató (Arany szép szóhasználatával élve) "vérnősző barmok" miért lennének a magyar demokrácia védelmezői".)

Mindenesetre a szervezet arra k
éri a parlament pártjait, hogy szerezzenek érvényt a meglévő törvényeknek. Tegyenek végre a gyűlöletkeltés, a gyűlöletbeszéd ellen, állítsák le a holokauszttagadókat, a gyűlöletkeltőket, a másokat megfélemlíteni akarókat. Most még nem késő! Legyünk ebben példák az Európai Uniónak! - áll a Kovács László elnök által jegyzett közleményben.
(MTI - MNO)
Jobbik.Net

*** ********************************************

 

Gyülekeznek a sztrájktörők
2007-08-26 10:47
hírTV

Már száz buszvezető jelentkezett alkalmi sofőrnek a szeptember 4-ére meghirdetett BKV-sztrájk idejére, noha a tömegközlekedési vállalat néhány napja kezdte meg a toborzást.

A fizetett hirdet
ésekben extra fizetést ígérnek azoknak, akik hajlandóak a béremelésért sztrájkoló kollégáik helyett beülni a buszba. A BKV arra hivatkozik, nem volt más választása, miután szerinte a szakszervezetek még a törvényben előírt elégséges szolgáltatást sem hajlandóak teljesíteni a munkabeszüntetés napján.

Az
érdekképviseletek viszont jogsértőnek és balesetveszélyesnek tartják az alkalmi sofőrök toborzását. A fizetett hirdetést a szakszervezetek egykori lapja, a Népszava is közölte szombati számában.

A k
özlekedési társaság jövő pénteken fogja értesíteni a jelentkezőket, hogy tényleg lesz-e szükség rájuk. Az egyébként egyelőre nem tisztázott, hogy mennyi embert várnak - mondta el Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója.

Hozz
átette: pénteken már látszódni fog, hogy megtartják-e a dolgozók a sztrájkot, ezért várhatóan azon a napon fogják kiértesíteni a jelentkezőket, hogy szükség van-e rájuk. Amennyiben igen, akkor átesnek egy egy-két napos tanfolyamon, amelynek végén gyorsított vizsgát kell tenni. Regőczi Miklós hangsúlyozta: a BKV megegyezésre törekszik a szakszervezetekkel.

A kommunik
ációs igazgató elmondta azt is, hogy az összes dolgozót lehetetlenség pótolni, a társaság azonban igyekszik a főbb vonalakon biztosítani a közlekedést még a sztrájk idején is. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy mennyi emberre lenne szükségük, hiszen még nem derült ki, hogy a dolgozók közül mennyien fognak sztrájkolni, illetve mennyi nyugdíjas sofőr segít be azon a fél napon.

A BKV dolgoz
óinak 85 százalékát képviselő érdekképviseletek azt akarják elérni, hogy az év eleji, átlagosan 7 százalékos emelést megtartva még 6 százalékkal növeljék a fizetéseket január elsejétől visszamenőleg. A BKV azonban nem akarja újra emelni a béreket. Ezért a szakszervezet szeptember 4-ére üzemkezdettől, délután 1 óráig sztrájkot jelentett be. Eddig nem sikerült megállapodni, hétfőn a szakszervezet és a közlekedési társaság menedzsmentje ismét tárgyalóasztalhoz ül.
(FH)

*** ********************************************
Duft naplója - Augusztus 26.

Habakukk 1, 24; 2,4
"Meddig kell m
ég kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! Miért kell látnom a romlottságot, és néznem a nyomorúságot? Erőszak és önkény van szemem előtt. Folyik a per, és viszály támad. Azért nem érvényesül a törvény, nem hoznak soha igaz ítéletet, mert a bűnös kijátssza az igazat: ezért hoznak igazságtalan ítéletet."


"Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él."

Az emberek
életének egyik legnagyobb próbája az, a hívőké is, amikor úgy gondolja, úgy érzi, s mások is azt látják az életünkön, mintha elhagyott volna Isten. Mikor és miért gondolják úgy hívők is, hogy Isten elfordult tőlük? Nagyon gyakran, talán leggyakrabban akkor, amikor lelki csőd éri utol