Véget ért a távoli Kazakisztánban a madjar törzsek ülése (kurultáj), amely egyben egy másfél ezer esztendő után létrejövő magyar-madjar találkozó is volt. A Sárga-folyó (Szári-özön) partján, Saga főterén a találkozó három napján július 6-8. a magyar és a kazak zászló mellett a Magyarok Világszövetsége és a székelyek zászlaja lobogott.

Háromszor hármas testvéri szerződés megkötésében állapodtak meg a sagai kurultáj szervezői, a magyarországi küldöttség és az MVSZ. A Szári-özön partján, 2007.07.07-én keltezett szöveget július 8-án Kumsik mellett, az Ajtuar (Holdtűkör) folyó partján ismertette András Imre, az MVSZ Kárpát-medencei régióelnöke. A szerződést július 10-én Arkalikban írják a szervezők nevében Dr. Bíró András Zsolt és Kurmangazi Sokpituli, aki a madjar törzsi vezetőket is képviseli, Vukics Ferenc és Dr. Magyar Gábor a magyarországi küldöttség nevében, valamint András Imre a Magyarok Világszövetségének képviseletében

Háromszor hármas testvéri szerződés a torgaji madjar törzzsel.

1. Mindenható égi isteneink és szent embereink rendjét megtartjuk, kultúránkat megőrizzük, földjeinket birtokoljuk, idegeneknek el nem adjuk.

2. Népeinket, testvéreinket és családjainkat számon tartjuk az idők végezetéig, életünkben és halálunkban.

3. Gyermekeinket megtanítjuk mindezekre, őket együtt neveljük, és szövetségünk megtartását velük együtt vállaljuk.

Budapest, 2007. július 9. MVSZ Sajtószolgálat

Korábbi híreink, amelyek publikálására a Sajtószolgálatunkat sújtó hírzárlat miatt eddig nem került sor:

Július 2-án, Kazakisztán új fővárosának repülőterén találkozott az ezerötszáz évvel ezelőtt leszakadt madjar törzsek felkutatására utazó magyar küldöttség két csoportja. Asztanába az egyik csoport Moszkván, a másik Majna Frankfurton keresztül érkezett.

A tizennyolc tagú küldöttséget Dr. Bíró András Zsolt genetikus vezeti, legmagasabb rangú tagja pedig András Imre az MVSZ Kárpát-medencei régióelnöke. A küldöttség legnépesebb csoportját a hagyományos magyar harcművészetet ápoló Baranta csapat alkotja, Vukics Ferenc vezetésével. Kéttagú forgatócsoporttal van jelen a Pannon tévé, amely az ÁrpádHír Világtelevízióval közös filmet készít majd. Az írott magyar sajtót a Magyar Nemzet szerkesztője, Margittai Gábor képviseli.

Asztanából még ezer kilométeres utat kell terepjáró gépkocsikon megtenniük, míg elérnek Torgaj megyébe, a madjar törzsek szálláshelyére, a Szári-özön /Sárga-folyó/ partjára, a madjar-magyar találkozó helyszínére.

Július 4-én délelőtt Arkalik múzeumánál ünnepélyesen fogadták a magyar küldöttséget. Torgaj megye korábbi székhelyén a járókelők is tudtak a magyar testvérek érkezéséről. A helyi sajtó – tévé, újságírók az országoshoz hasonlóan részletesen tájékoztattak.

Június végén a három legnagyobb kazak tévé és több újság riportot közölt Dr. Bíró András Zsolt-tal a genetikai vizsgálatokról. Arkalik piacán a kazakok azonnal hívták a torgaji madjar nénit, amikor megjelentek a magyarok. A küldöttség délben Torgajba indult.

(2007.07.0413:36:53)

Torgaj felé Amangildi határában a terület polgármestere és a helybeliek fogadták a magyar küldöttséget. Sabirzsan Ahmetov kumisszal kínálta a vendégeket, majd ősi rend szerint jurtába invitálta és asztalhoz ültette. Dr. Bíró András Zsolt az MVSZ ajándékát tarsoly adta át a polgármesternek. Kurmangazi Sokpituli és a helybeliek örömmel fogadták a HONLEVÉL újság júniusi számát, ami színes képeket közölt Dr. Bíró András Zsolt tavalyi útjáról és a madjar sírkövekről. A Baranta csapat régi időket idéző énekkel köszönt el a helybeliektől.

(2007.07.04. 18:20:37)

A Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett gyűjtés eddigi felajánlásai meghaladták az 1.200.000 forint összeget.

Az eddigi felajánlások:

1. Kvacskay Károly Budapest, cégvezető, az MVSZ budapesti elnökségének tagja 20.000 Ft .

2. Dr. Pócs Alfréd Eger, orvos, a Hun Fokos Szövetség elnöke, MVSZ tag 50.000 Ft .

3. Napsugár gyermeklap Kolozsvár (www.napsugar.ro) 50.000 Ft .

4. Dr. Bardócz T. András Budapest, tanár, MVSZ tag 10.000 Ft .

5. Alakszainé Dr. Oláh Annamária Miskolc, az MVSZ régióalelnöke 50.000 Ft .

6. id. Ádám Jenő és Rózsa Sepse, Horvátország, az MVSZ elnökségi tagja 50.000 Ft .

7. Bálint Miklós Békéscsaba, mérnök, MVSZ tag 10.000 Ft .

8. Radványi Jenő és Viola Jóka, Felvidék, az MVSZ Stratégiai Bizottságának tagja 100.000 Ft .

9. Sass Pál Budapest, földmérő, MVSZ tag 10.000 Ft .

10. Dr. Bene Gábor Szeged, a Kossuth tér moderátora 10.000 Ft .

11. Borsos Géza Gyergyócsomafalva, az MVSZ elnökségi tagja 10.000 Ft .

12. Gazda József Kovászna, író, MVSZ küldött 10.000 Ft .

13. Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Kovászna 10.000 Ft .

14. Bernáth Sándor és Éva Mohács, polgári körösök, MVSZ tagok 50.000 Ft .

15. Bezák Tibor és Almási Zsuzsanna Budapest 2.000 Ft .

16. Balog Barna és Dér Judit Budapest 10.000 Ft .

17. Dr. Balsai István Budapest, országgyűlési képviselő – 10.000 Ft .

18. Jordáky Béla Göteborg, az MVSZ Felügyelő Bizottságának elnöke 10.000 Ft .

19. Ferenczy Zsuzsa Mellbourne, az MVSZ Etikai Bizottságának elnöke 10.000 Ft .

20. Dr. Dobos Attila a Nemzetőr hetilap (www.nemzetor.hu) főszerkesztője, az MVSZ budapesti elnökségének tagja 50.000 Ft .

21. Budaházy Edda és György 60.000 Ft .

22. Rajnai Miklós Nagykanizsa, mérnök, kulturális szervező, MVSZ tag 10.000 Ft .

23. Magyar Harcosok Bajtársi Közössége, Franciaországi Csoport, Fodor Jenő megbízott 25.000 Ft . (100 euró)

24. Rácz Sándor Budapest, az MVSZ tiszteletbeli elnöke 10.000 Ft .

25. Okos Márton Kalotaszentkirály, MVSZ küldött 10.000 Ft .

26. Fuksz Sándor Nagykapos, Felvidék, MVSZ tag 50.000 Ft .

27. Dr. Drábik János Budapest, közgazdász, író, elemző, MVSZ tag 10.000 Ft .

28. Dr. Hegedűs Loránt Budapest, püspök, az MVSZ Védnöki Testületének tagja 10.000 Ft .

29. Pápai Szabó György és Ilona Budapest, a HONLEVÉL újság felelős szerkesztője 8.000 Ft .

30. Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata Kolozsvár 10.000 Ft .

31. Tokay Rozália Kolozsvár, az MMTK elnöke, MVSZ küldött 20.000 Ft .

32. Keszi Alapítvány Budakeszi, Várnagy Enikő elnök 20.000 Ft .

33. MVSZ Kisújszállási Szervezete és Hegedüs Endre elnök 50.000 Ft .

34. Dr. Bartal Sándor Budapest, V. ker. önkormányzati képviselő – 60.000 Ft .

35. Gyetvay György Gergely és Antal Réka Budapest, az MVSZ fővárosielnöke 12.000 Ft .

36. id. Gyetvay György Budapest 10.000 Ft .

37. Vadászné Dombi Edit Budapest 10.000 Ft .

38. Hadady LászlóPárizs, oboaművész 12.500 Ft . (50 euró)

39. Hervay Tamás Budapest, táltos pap 5.000 Ft .

40. Herpai Sándor Pomáz 10.000 Ft .

41. vitéz Berkovits Tivadar Baden-Baden, a Vitézi Rend (ICOC) európai és afrikai törzskapitánya 25.000 Ft .

42. Kádár Dániel és Mária Cleveland (USA), MVSZ elnökségi tag és küldött 20.000 Ft .

43. Orbán Balázs Erdélyi Kör, elnök Hompoth Zoltán Vecsés 10.000 Ft .

44. Soltész János és Soltész JánosnéMiskolc 12.000 Ft .

45. Nimród Hagyományőrző Lovasíjász Baráti Kör Torontóból 85.000 Ft . (500 CAD)

46. Egyed József Lövéte (Erdély), az MVSZ FB tagja 10.000 Ft .

47. Szotyory Melinda USA 20.000 Ft .

48. Jánosi Anna Szatmárnémeti, a Magyar Polgári Szövetség elnöke 5.000 Ft .

49. Komsa József Szatmárné