Cigány garázdaság - Mindkét kezét eltörték a kertjét védelmező férfinak
2007. j
úlius 3. 11:39

MNO

Karókkal törték el mindkét kezét vasárnap annak a hajdúböszörményi férfinak, aki gyümölcsösét próbálta a tolvajok ellen megvédeni. A kerttulajdonos a vita során légpuskával rálőtt az őt támadó személyekre.

A s
úlyos testi sértés előzménye az volt, hogy gyerekek gyümölcsöt loptak a férfi kertjéből, aki ezt észrevette és magához vette a tolvajok egyikének kerékpárját.

Nem sokkal ezut
án három férfi érkezett a helyszínre, hogy visszakövetelje a kerékpárt. Szóváltás alakult ki a felek között, melynek során a háztulajdonos légpuskával rálőtt az egyik férfira, aki könnyebben megsérült. Ekkor mind a hárman karókkal estek neki a háztulajdonosnak, és mindkét kezét eltörték.

A t
ámadók ellen csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt indítottak eljárást.

A rend
őrség azt is vizsgálja, hogy a légpuskáját használó férfit milyen felelősség terheli.
(mti)

*** ********************************************

 

Felszámolási biznisz
2007. j
únius 3.
FigyelőNet Szirmai S. Péter

Rohamosan növekszik a fizetésképtelen társaságok száma, de a felszámolók a cégek több mint 90 százalékában már se vagyont, se iratokat, se cégvezetőt nem találnak. Olyan is előfordul, hogy egy jól működő társaság önhibáján kívül kerül felszámolásba, és éppen a felszámoló magatartása miatt lehetetlenül el végleg.

Moln
ár György, a FOE elnöke szerint a csalárdság csupán az "üres" vállalkozások egyharmadánál valószínűsíthető.

Nyolcezer aut
ótulajdonos család retteg. Ennyi ügyfele volt a fizetésképtelenné vált Il Ferro autóreklám-cégnek (Figyelő, 2007/8. szám), amely ellen a hirdetéseket felmatricázó vállalkozás 5 milliós kifizetetlen számla miatt kért felszámolást. A mindössze 3 millió forintos jegyzett tőkéjű kft.-től havi több mint 200 millió forintot várnak a szerződött partnerek. Ám a kifizetést a társaság hónapokra felfüggesztette, miután több mint másfél milliárd forintot begyűjtött az ügyfelektől. Rázós felszámolásnak ígérkezik, de az ilyesmi nem rendkívüli.

A Felsz
ámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének (FOE) adatai alapján a felszámolási eljárások mintegy 90 százalékában az adós cégnek szinte semmi vagyona sincs. A bejelentett hitelezői igények kielégítése így nem éri el átlagosan még az 1 százalékot sem. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy rosszhiszeműen "kimentették" volna a pénzt. Molnár György, a FOE elnöke szerint a csalárdság csupán az "üres" vállalkozások egyharmadánál valószínűsíthető.

Olyan is el
őfordul, hogy egy jól működő társaság önhibáján kívül kerül felszámolásba, és éppen a felszámoló magatartása miatt lehetetlenül el végleg. Erre példa annak a vállalkozónak az esete, aki egy hajdúsági kisvágóhíd fejlesztéséhez kapott kedvezményes hitelt az agrártárca megyei hivatala, a helyi takarékszövetkezet és egy kereskedelmi bank közreműködésével. A "kisbetűs" részben azonban a pályázó, a két bank, illetve a hivatal is elnézett egy kikötést. A beruházás az úgynevezett EU-agrárcsatlakozási hitellel megvalósult ugyan, de az adóhatóság évekkel később jogtalannak ítélte a támogatást, s a pénz visszafizetésére kötelezte az erre képtelen kft.-t.

A k
özigazgatási bíróság másodfokon is azt állapította meg, hogy nem a pályázó, hanem a két pénzintézet és a hivatal a felelős a tévedésért, de csak a takarékszövetkezet és a hivatal ismerte be a hibáját. A bank viszont lejárttá tette a pályázó hitelét, és felszámolási eljárást kezdeményezett a cég ellen. "A kirendelt felszámoló sem dolgozott megfelelően, például nem tartott be bizonyos határidőket, így a hajdan virágzó vállalkozásunk ellehetetlenült" - mondja a cég vezetője, aki éppen a kiszolgáltatottsága, a felszámoló esetleges bosszúja miatt nem óhajtott e helyütt névvel szerepelni.

Teljes cikk:
http://www.fn.hu/gazdasag/0705/felszamolasi_biznisz_164210.php

*** ********************************************

 

Kóka számol és kérdez
2007. j
úlius 3., kedd 6:40
InfoRádió

A gazdasági miniszter szerint a Fidesznek választ kell adnia arra, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszüntetése esetén honnan teremti elő a költségvetésből kieső 50 milliárd forintot. Kóka János úgy véli: inkorrekt népszavazásra buzdítani az embereket úgy, hogy közben nem beszélnek a másik oldalról. Az ellenzéki párt hangsúlyozza: a népszavazás a demokrácia fontos eszköze, amely visszaadhatja a hatalmat az emberek kezébe.

A gazdas
ági miniszter szerint, ha sikerrel zárul a Fidesz vizitdíjjal, kórházi napidíjjal illetve tandíjjal kapcsolatos népszavazási kezdeményezése, akkor nagyjából 50 milliárd forint esik ki az érintett intézmények gazdálkodásából.

Ebben az esetben K
óka János szerint három lehetőség van: az egyik, hogy ennyivel növeli az állam az adóbevételeket. Mind mondta, a Fidesznek így közölnie kell azt is, hogy mely adókat emelné. Ez ugyanakkor maga után vonná azt is, hogy a felsőoktatási és egészségügyi költségek részben nem azokra hárulna, akik a szolgáltatásokat igénybe veszik.

A m
ásik lehetőség, hogy csökkentik a szolgáltatás tartalmát. Ez esetben a Fidesznek rá kell mutatnia, hogy mely egészségügyi szolgáltatásokat hagyná el, és mely oktatási lehetőségeket törölne el.

"A harmadik lehet
őség pedig, hogy növeljük a költségvetés deficitjét 50 milliárddal, de akkor mondja ki világosan a legnagyobb ellenzéki párt, hogy azt javasolja a kormánynak, hogy 50 milliárddal több hiányt halmozzon föl minden egyes évben" - jelentette ki a gazdasági miniszter.

K
óka János úgy véli: amíg a Fidesz nem teszi le a voksát valamelyik lehetőség mellett, addig kifejezetten inkorrekt választásra hívni az embereket, hiszen nem tudják, hogy a döntés esetleg hol eredményez hiányt.

Lehetőséget kell adni a véleménynyilvánításra

A minisztereln
ök közben hétfő reggel bornírt ötletnek nevezte a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezést. A Fidesz erre reagálva közölte: "nem méltó az emberek képviseletére, aki a demokrácia egyik alappillérét, a népszavazást bornírt ötletnek nevezi".

Nyitrai Zsolt szerint a n
épszavazás a közvetlen demokrácia eszköze, amely visszaadja az embereknek a lehetőséget, hogy elmondhassák véleményüket Gyurcsány Ferencről, az ő megszorításokkal teli politikájáról és a hazugságról.

A fideszes politikus arra a felvet
ésre, hogy a miniszterelnök nem általánosságban a népszavazásról, hanem a Fidesz kezdeményezte népszavazási kérdésekről beszélt, azt mondta: bármilyen népszavazásról van szó, meg kell adni az embereknek a lehetőséget, hogy elmondják a véleményüket.
Seres Gerda

Kapcsol
ódó cikkek:
* Gyurcs
ány: "bornírt ötlet" a népszavazás
* Semj
én: Gyurcsány miniszterelnöknek képzeli magát
* Fidesz: a korm
ány reformnak nevezi az ámokfutását

*** ********************************************

 

Dr. Kárpáti Zsuzsanna: Az új világrend
Biztosított a kormányok, kormánytagok legnagyobb mértékű korrupciója
Bartha Szab
ó József 2007. július 3. 12:16
gondola

Igen, a múlt! Értékeink megőrzése nélkül nincs becses jelen! És még inkább nincs tisztes jövő! De, mint jogász azt is tudja: a kormány, a mindenkori kormány, s annak mindenkori törvénye nem az igazság! - Sötét annak árnya, nem ragyog. Most sem! Ady szép szavával élve, nem véltlenül mondja tehát a szerző: "Őrzők vigyázzatok a strázsán!"

Ez egy icike-picike k
önyv. Vékony, zsebbe való. Mint egy kivonatos biblia. A szándéka is az, lévén a címe: "Az új világrend".

Nem
örvendetes olvasmány, kiváltképp nem annak, kinek e szép haza, múltja, jelene, jövője fontos.

Hinn
ék? Jogász-közgazdász a szerzője. Nevét fényes réztábla hirdeti a belvárosban: "Dr. Kárpáti Zsuzsanna, ügyvédi iroda." Aki járt ilyen racionálisan berendezett irodákban, az tudja: nem alacsony az óradíja. Mégsem téveszthető össze az MSZP-és névrokonával, kit léggöbként magasra röppentett pártja, s kormánya.

"Ez" a Zsuzsanna m
ás! Mond ezernyi dolgot, idéz ezernyi csodát, keservet, bánatot, miből erőt kellene merítenünk.

Tem
érdek a felsorolt keserv...

Igen, a m
últ! Értékeink megőrzése nélkül nincs becses jelen! És még inkább nincs tisztes jövő! De, mint jogász azt is tudja: a kormány, a mindenkori kormány, s annak mindenkori törvénye nem az igazság! - Sötét annak árnya, nem ragyog. Most sem..!

Messzebbre tekintve is felh
őket lát, s kérdi: miért nem valósul meg az Európai Unió keretein belül a hőn áhított szabadság?

Lehangol
ó, és fölöttébb elkeserítő dr. Kárpáti Zsuzsanna kör- és kórképe: mintha végórában a Titanicon lenne. Mégis, állítja, hisz benne; az utolsó percig, mint 1886-ban, Vörösmarty Mihály!

M
ég jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely ut
án
Buzg
ó imádság epedez
Sz
ázezrek ajakán.


Id
ézzünk a könyvből, önkényesen, egy fejezetet! Íme:

Milyennek kell lennie az Európai Unió adórendszerének?

Ahogyan az egy
én -földi- életében tehetségének képességének, erejének a csúcspontjára csak egyszer juthat el, ugyanúgy minden nemzet is az idők során tehetségének, erejének a csúcspontjára egyszer jut csak el. (Hol van ma az olasz reneszánsz?)

A t
örténelem során tehát a Földön élő minden nemzet egyszer elért, vagy el fog érni képességének a csúcspontjára.

Ez a meg
állapításom tö